Kiemelt híreink
-
Sokáig hezitáltam, de végül felülkerekedtem a félelmeimen
2017-12-12''Egy közeli faluból való vagyok,” - mondtam. „Súlyos betegségben szenvedtem 20 évvel ezelőtt és gyógykezelésre szorultam mindennap. Nem számított mennyi gyógyszert vettem be, az állapotom nem javult. De miután elkezdtem a Fálun Gongot gyakorolni, a betegségem eltűnt, és a gyógyszerelre sincs szükségem. Most 66 éves vagyok, és teljesen egészséges. Sok falusi irigyel a jó egészségi állapotom miatt.” -
Törökország: Lelkes gyereksereg tanulta a Fálun Gong gyakorlatokat
2017-12-11A törökországi Fálun Gong önkéntesek november közepén az Isztambultól nyugatra található Rodostóba látogattak, ahol II. Rákóczi Ferenc száműzetését töltötte a szabadságharc leverése után. A Márvány-tenger partján található városban van Tekirdağ tartomány híres bevásárló központja, a Tekira Shopping Center. Az önkéntesek itt állították fel a Fálun Gong standot, mutatták be a könnyed meditációs gyakorlat mozdulatait, és gyűjtötték az aláírásokat az ENSZ petícióhoz. -
Élettörténet a Fálun Gong gyakorlásáról: „Egyre csak fiatalodom”
2017-12-10Mr. Liu, egy ausztrál-kínai, aki fiatal korában menekült el a vietnami kommunista rezsim elől. Húsz évvel ezelőtt, amikor sikeres üzletember volt boldog családdal, máj betegséget diagnosztizáltak nála. A ferritin-szintje abnormálisan magas volt. Mindenféle terápiát kipróbált, beleértve mind a nyugati és a kínai gyógyászatot is, de semmi sem használt. Tíz év alatt, tetemes mennyiségű pénzt költött a kezelésekre. A legrosszabb az volt, amikor 20 ezer USA dollárt költött egy juh méhlepény kivonat injekcióra Svájcban. -
Stockholm belvárosának ünnepi forgatagából nem hiányozhatnak az emberi jogi kezdeményezések sem
2017-12-09Az adventi vásár kezdetével Stockholm belvárosa igazi ünnepi köntösbe öltözött a turisták legnagyobb örömére. A Fálun Dáfá gyakorlók december 2-án rendezvényt tartottak ott, és beszélgettek az emberekkel a gyakorlatról és a Kínában jelenleg is folyó üldözésről. -
A magyar a média figyelmét felkeltette a Fálun Gong gyakorlók tiltakozása
2017-12-08Budapest egész városközpontját lezárták a találkozók ideje alatt, és kiemelten ügyeltek a biztonságra. A kínai kormányszimpatizánsokat üdvözölték a rendezvények alatt, de a feltehetőleg a Kínai Kommunista Párttól (KKP) származó nyomás miatt a rendőrség nem engedélyezett semmilyen tüntetést a csúcstalálkozó helyszíne körül a Kínában zajló emberi jogok megsértésével kapcsolatosan. -
Stresszkezelés egy ír középiskolában
2017-12-07A Malahide Community Iskola a Dublintól északra található Malahide városának egyik középiskolája. Az iskola vezetősége évek óta rendszeresen meghívja a Fálun Gong meditáció önkénteseit, hogy bemutassák a gyakorlatokat a diákoknak. A harmadévesek fokozottan érzik az egyetemi jelentkezések okozta nyomást, és tanáraik igyekeznek különböző lehetőségeket találni, hogy mindenki megtalálhassa a saját magának legmegfelelőbb módját a stressz kezelésére. -
Lengyelország, Poznan: 320 km-t utaztak, hogy megtanulhássak a Fálun Gong gyakorlatokat
2017-12-06A Fálun Gong gyakorlók Lengyelország fővárosából, Varsóból november 25-én és 26-án meglátogatták Poznan városát, hogy bemutassák a békés spirituális gyakorlatot a helyi lakosoknak. Kétezer szórólapot osztogattak el már az első napon, és mindkét nap megtanították a gyakorlatokat sok-sok érdeklődőnek. -
A jóga expó különlegességét a Fálun Dáfá stand jelentette
2017-12-05A Fálun Dáfá gyakorlókat meghívták a 2017. november 24-26-ke között megrendezett kijevi jóga expóra. Az eseményen bemutatták a meditációs gyakorlat mozdulatait és szellemiségét. -
Zhen-Shan-Ren Nemzetközi Művészete néven futó kiállítás Peruban járt
2017-12-04A Zhen-Shan Ren Nemzetközi Művészete nevet viselő kiállítás 2017. november 21-én Barranco-ban, Dél-Lima tengerparti részén nyitotta meg kapuit. A kiállítás november 30-ig látogatható a Kulturális Központ Juan Parra Del Riego-ban. -
Svédország, Stockholm: „A Fálun Dáfá derűt és energiát sugall nekem”
2017-12-032017. november 25-én Stockholmban, a Mynttorgeten a Fálun Dáfá gyakorlók összegyűltek, hogy bemutassák a járókelőknek az ősi tanokon nyugvó meditációs gyakorlatot. Továbbá, hogy felhívják a figyelmet a gyakorlat Kínában folyamatban lévő üldözésére. A plakátokkal és gyakorlat bemutatóval elmagyaráztak a járókelőknek, hogy a gyakorlat fizikailag és spirituálisan is előnyös az emberek számára. Az önkéntesek svéd és angol nyelven is tájékoztatták a közönséget, hogy a Kínai Kommunista Párt (KKP) 1999 óta üldözi a csoportot. -
A szlovák lakosságot megdöbbentette az üldözés, de elvarázsolta a meditáció harmóniája
2017-12-02A Fálun Gong gyakorlók egy aláírásgyűjtést tartottak november 17-én, Szlovákia nemzeti ünnepnapján és az azt következő napon Banská Bystrica-ban. -
A kínai turisták mentsvára Moszkva belvárosában
2017-12-01Moszkvában a Fálun Gong gyakorlókat meghívták, hogy november 16-19-ke között vegyenek részt a Keleti Műgyűjtők Expóján. Gyakorlat bemutatóval és művészi előadásokkal ismertették meg a Fálun Gong meditációs gyakorlatot az érdeklődőkkel. -
Svájc, Genf: „Semmim nincs, amit adhatnék nektek, de az üldözés annyira szörnyű, hogy valamit tennem kell ellene!”
2017-11-30A genfi Fálun Gong gyakorlók csatlakoztak a város ünnepi kirakodóvásárához, hogy bemutassák a Kínából származó meditációs gyakorlatot. Standjuknál megismerkedhettek az érdeklődők a könnyed csikung mozdulatokból alló meditációs gyakorlattal és aláírásukkal segíthettek az ENSZ-t arra sarkallni, hogy tegyen az üldözés megállításáért. -
Kína: Megtagadták az apától, hogy meglátogathassa a haldokló lányát
2017-11-29A Liaoning tartományból származó Sun Min asszonyt, 2016 júniusában letartóztattak a Fálun Gong gyakorlása miatt, és 2017 júliusában hét év börtönbüntetést kapott. Azonban nemsokkal a bebörtönzése után a Liaoning tartományi női börtönben lévő őrök telefonon értesítették az apját, és közölték vele, hogy súlyos betegségeket diagnosztizáltak a lányánál. Végül hozzátettek, hogy a halál szélén van, még akkor is, ha jó egészségben került az intézménybe. Az őrök megkérték az apját, adjon nekik pénzt az orvosi kezelésekre. -
A Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozó előtérbe helyezte a Fálun Dáfát
2017-11-28A magyar Fálun Dáfá gyakorlók minden igyekezetükkel azon voltak, hogy az események gyűrűjében felhívják a figyelmet a Kínában élő gyakorlótársaik üldöztetésére. Egész pontosan arra, hogy a Fálun Dáfá egy békés meditációs gyakorlat, amely az egész világon népszerű és szabadon gyakorolható, de Kínában 18 éve üldözik a követőit.