Már egészen kicsi gyerekek is élvezhetik a meditációt

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A Gyerekek Fesztiválja (Kinderbürgerfest) 2018. július 1-jén a 90. évfordulóját ünnepelte. Ebben az évben a rendezvényt Regensburgban, a Stadtparkban rendezték meg.

 

A Fálun Gongot (más néven Fálun Dáfá) harmadik, egymást követő évben hívták meg a rendezvényre. A gyakorlók megtanították a gyerekeknek és a szüleiknek a Fálun Gong gyakorlatokat. Továbbá az origami lótuszvirág hajtogatás rejtelmeibe is beavatták a lelkes közönséget. A sorból nem maradhattak ki kínai írásjelek tanulása sem. Így a gyerekek a „Zhen Shan Ren” (őszinteség, jószívűség, tolerancia) írásjelek lerajzolását is megtanulták.

 

A Fálun Gong gyakorlatok bemutatója Regensburgban, a Kinderbürgerfesten.

 

Az egynapos rendezvény több mint 40.000 látogatót vonzott a Stadtparkba. A Fálun Gong sátort ragyogó sárga és kék színekkel díszítették, a sátorhoz közeli négy nagy és kicsi lótuszvirágokkal, ahol a gyerekek megtanulhatták a meditációt.

 

A gyereknek tetszettek a nagy lótuszvirágok. Még ha a környezet zajos is volt, gyorsan el tudtak csendesedni, amíg ültek vagy álltak a nagy lótuszvirágokban, hogy megtanulják a Fálun Gong gyakorlatokat.

 

A szülők is megtanulták a gyakorlatokat a gyerekekkel együtt. Néhány fiatalabb gyerek kezdetben nyugtalan volt, de a gyakorlók bátorították őket, hogy csukják le a szemüket és összpontosítsanak a gyakorlatzenére. Megtették, és hamarosan megnyugodtak. A kifejezésük békés volt és sokan megtapasztalták a gyakorlat belső békéjét.

 

Egy édesanya, aki a gyerekével együtt megtanulta a gyakorlatokat, elmondta, hogy úgy érezte, mintha egy erő nyugalomba nyomta volna. Miután ezt tapasztalta, azonnal többet akart tudni a Fálun Gongról.

 

Mikor arról hallott, hogy Kínában üldözik a Fálun Gongot, megkérdezte, a világon ki ellenezheti a Fálun Gong: őszinteség, jószívűség és tolerancia alapelveit?!

 

Egy gyakorló elmondta, hogy a világon csak egy párt járja ezt az utat – a Kínai Kommunista Párt. Elgondolkodott rajta, és aztán egyetértett, hogy a kommunizmus valóban ellenkezik az őszinteség, jószívűség és tolerancia elvekkel.

 

A szülők és gyerekek megtanulják a Fálun Gong gyakorlatokat Regensburgban, a 2018-as Kinderbürgerfesten.

 

A szülők csodálkozva nézik a kicsi gyerekeket, ahogy csendben a gyakorlatok megtanulására.

 

A gyakorlók megtanították a gyerekeknek azt is, hogyan kell gyönyörű origami lótuszvirágot készíteni. A papírhajtogatás folyamata közben a gyakorlók a gyerekek korához mérten elmagyarázták, hogy a lótuszvirág a szépséget és a tisztaságot képviseli a csapások ellenére. Miután elkészítették a saját lótuszvirágjukat, a gyerekek egy kis könyvjelzőt csatoltak hozzá Fálun Dáfá és a világnak szüksége van az őszinteségre, jószívűségre és toleranciára feliratokkal.

 

Forrás: Regensburg, Germany: Children and Parents Experience Falun Gong at Kinderbürgerfest

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo