Helyi rendezvények
-
Visszatekintés a 2015-ös évre
2016-01-22A 2015. év a Fálun Dáfá gyakorlók békés ellenállásának 16. éve volt, amelyet a Kínában folyó erőszakos üldözéssel szemben tanúsítanak. És ez volt a 23. év, hogy a meditációs gyakorlatot bemutatták a nagyközönségnek.
-
Az isztambuli könyvvásár látogatóit lenyűgözte a Fálun Gong
2016-01-202015 decemberében Isztambulban, a Harbiye Katonai Múzeum és Kulturális Központban könyvvásárt került megrendezésre, amelynek főtémáját a „Könyvek, kávé és csokoládé” jelentette.
-
Öt Fálun Dáfá gyakorló La Palmán avagy a „Csodálatos szigeten”
2016-01-15La Palma a Kanári-szigetek északnyugati tagja és sokszor csak a „Csodálatos sziget” jelzővel illetik. Nem nehéz kitalálni, hogy nevét természeti adottságai révén kapta.
-
Moszkva: Fálun Dáfá Művelési Tapasztalatcsere Konferencia
2016-01-13Az oroszországi évente tartott téli Fálun Dáfá Művelési Tapasztalatcsere Konferenciára ezúttal Moszkvában került sor 2016. január 5-én. A résztvevők különböző területekről érkeztek. Többek között Szentpétervárról, Kalugából és Ukrajnából. A rendezvények alatt a gyakorlók megragadták a lehetőséget, hogy felhívják a figyelmet a Kínában jelenleg is tartó üldözésre.
-
Svájc: „Szmog elől menekültek” léptek ki a kommunista pártból
2016-01-08„Mi is menekültek vagyunk. A szíriaiak a háború elől menekülnek, mi a szmog elől” – A fenti mondat egy pekingi turista szájából hangzott el, egy svájci Fálun Gong gyakorlóval folytatott beszélgetés során. „Bárcsak emigrálhatnék ide.”
-
Bulgária: Aláírásgyűjtés a kínai diktátor bíróság elé állításáért
2016-01-062015. december 10-én Bulgáriában a Fálun Dáfá gyakorlók figyelem felkeltő demonstrációkat rendeztek a Nemzetközi Emberi Jogok Világnapjára, hogy aláírásokat gyűjtsenek petícióhoz, amely az egykori kínai diktátort, Csiáng Cö-min felelősségre vonását hivatott támogatni, a Fálun Gong üldözésének kezdeményezése miatt.
-
Svédország: Linköping lakosai támogatják Csiáng Cö-min felelősségre vonását
2016-01-02Svédország ötödik legnagyobb városában Linköpingben kevesebb, mint négy óra alatt 95 helyi lakos írta alá a petíciót, amely Csiáng Cö-min egykori kínai diktátor bíróság elé állítását támogatja, a Fálun Gong gyakorlók elleni üldözés megindításáért.
-
Fálun Dáfá gyakorlat bemutató a görög fővárosban
2015-12-28A Fálun Dáfá gyakorlók 2015. december 11-12-ke között rendezvényeket tartottak a Syntagma téren és az athéni vasútállomásán. A modern Görögország fővárosában, Athénban, amely 4000 évig volt az ókori görög civilizáció központja.
-
Nagy Britannia, London: Figyelem felhívás az üldözés befejezéséért
2015-12-24A Fálun Gong gyakorlók rendezvénysorozatot tartottak Nagy Britanniában, Londonban, hogy felhívják a figyelmet a Kínában jelenleg is tartó üldözésre. Sokan éltek a lehetőséggel, hogy közelebbről megismerjék a Fálun Gongot, az üldözést és a szerveltávolítások hátterét. Az emberek az élet minden területéről aláírták a petíciót, hogy felszólaljanak az üldözés befejezésé mellett.
-
Budapest, Pécs, Szeged: A gyakorlók az időjárás viszontagságai ellenére is töretlenül megtartották szabadtéri rendezvényeiket
2015-12-22Az elmúlt hetekben a magyar Fálun Dáfá gyakorlók rendszeresen tartottak rendezvényeket az ország három különböző pontján, hogy felhívják a figyelmet a Fálun Dáfá (másnéven Fálun Gong) ellenes üldözésre, amely még mindig tart Kínában. Információs pontjaikkal Pécs, Szeged és Budapest különböző szegleteiben találkozhattunk.
-
Bukarest: Figyelemfelhívás a Kínában jelenleg is tartó üldözésre
2015-12-20A járókelők aláírtak a petíciót, amely az ENSZ emberi jogi főbiztosát kerül benyújtásra, hogy segítsen megállítani a szerveltávolítások rémtettét, amelynek az elsődleges célpontjai a Fálun Gong gyakorlók.
-
Szlovákia: Gyertyafényes megemlékezés a Fálun Gong üldözéseinek áldozataiért az Emberi Jogok Világnapján
2015-12-172015. december 10-én az Emberi Jogok Világnapján gyertyafényes megemlékezést tartottak az esti órákban a Kínában jelenleg is tartó Fálun Gong ellenes üldözés áldozataiért, a pozsonyi kínai nagykövetség épülete előtt.
-
Párizs: A kínai turisták kilépnek a kommunista pártból
2015-12-10Már évek óta a helyi Fálun Gong gyakorlók minden egyes nap felállítják a standjukat az Eiffel-torony és más híres turistalátványosságok közvetlen közelében. Céljuk, hogy megismertessék a kínai turistákat a KKP kegyetlen történetével, főképpen a jelenleg is tartó Fálun Gong üldözéssel, és megkérjék őket, hogy foglaljanak állást az igazságtalanság szemben ill. vonják vissza párttagságukat.
-
Madrid: „Energia, harmónia, összpontosítás” – visszajelzések a Fálun Gong gyakorlóhelyről
2015-11-28Már több mint tíz éve minden vasárnap Madrid legnagyobb parkjában a Buen Retiro parkban gyűlnek össze a Fálun Gong gyakorlók, hogy közösen megcsinálják a gyakorlatokat. A békés, lassú mozdulatú gyakorlatsorok és a meditáció vonzza az érdeklődőket.
-
„Szeretnék tenni azért, hogy segítsek megállítani az üldözést”
2015-11-27„Hogy lehetséges ez?!”- sírva tette fel a kérdést Linda miközben a plakátokat nézte, amelyek a Fálun Dáfá gyakorlók kínzási módszereit részletezik, beleértve a szerveltávolítást, amit még életben lévő gyakorlókon végeznek sokszor fájdalomcsillapítás és altatás nélkül. „Ez szörnyű!”- mondta.