Helyi rendezvények
-
Aláírásgyűjtés a Fálun Gong üldözésének befejezéséért a pozsonyi bársonyos forradalom évfordulóján
2019-11-292019. november 17-én a szlovák lakosság megemlékezett a kommunista rezsim bukásának 30. évfordulójáról. Ezért sok helyi lakos fogékony volt, hogy megvitassák a kínai kommunista rezsim témáját, ahol több százmillió ember felett zsarnokoskodnak – beleértve a Fálun Gong gyakorlókat is.
-
Töretlen fellépés a Kínában tartó üldözés ellen
2019-11-28A német Fálun Dáfá (más néven Fálun Gong) gyakorlók Hamburgból és a környező területekről 2019. november 9-én újabb információs napot szerveztek a belvárosában. A Spitalerstrasse-n hatalmas zászlókat feszítettek ki, és felállítottak egy asztalt, hogy az érdeklődők aláírhassák a petíciót, és felszólalhassanak az üldözés befejezéséért.
-
Thesszalonikiben minden héten önkéntesek járják a partot
2019-11-25A Fálun Dáfá gyakorlók minden héten elmennek a Thesszalonikibe, amely híres kikötőváros az Égei-tengerben lévő Thermaic-öbölnél. Továbbá a második legnagyobb város Görögországban.
-
150-nél többen vettek részt az isztambuli egyetem meditációs bemutatóján
2019-11-23Miután levetítettek egy rövid videót a Fálun Dáfáról, a gyakorlók bemutatták az öt meditatív gyakorlatot. A közönség nagy része követte a mozdulatokat, hogy megtanulják.
-
Gyerek és idősek együtt bontogatták a szárnyukat a meditáció mezsgyéjén
2019-11-12Mikor megnyílt a heti rendszerességgel megrendezésre kerülő workshop Žalecben, a helyi közösségi központban, Ziga Pozun - Fálun Dáfá gyakorló nem habozott, hogy beleegyezzen a gyakorlatok hetente történő bemutatásába.
-
Önzetlen segítség Szófiában
2019-11-08A bolgár Fálun Dáfá gyakorlók 2019. október 24-én este Szófiában, a Patriarch Eytimii téren tartottak rendezvényt, hogy felhívják a figyelmet a Kínai Kommunista Párt (KKP) Fálun Gong ellenes üldözésére.
-
Kiállás az emberi jogokért Párizs szívében
2019-11-06A Fálun Gong gyakorlók 2019. október 20-án, vasárnap bemutatták a meditációs gyakorlatot Párizsban, az Emberi Jogok terén az Eiffel torony mellett.
-
Vélemény: „Elhiszem – Kínában minden lehetséges.”
2019-11-02A Fálun Gong gyakorlók 2019. október 19-én, Hamburgban rendezvényeket, hogy felhívják a figyelmet a Kínai Kommunista Párt (KKP) Fálun Gong elleni üldözésére.
-
Vélemény: „Az üldözésnek semmi köze a gazdasághoz”
2019-10-30A Frankfurtban és a körülötte lévő városokból a Fálun Gong gyakorlók 2019. október 16-20-án felállítottak egy standot a frankfurti könyvvásáron, és tájékoztatták az embereket a Kínában folyó üldözésről.
-
Fálun Dáfá bemutató Galgóc városában
2019-10-26A Fálun Dáfá gyakorlók 2019. október 5-én Galgóc városközpontjában tartottak bemutatót, hogy népszerűsítsék a Fálun Dáfát és felhívják a figyelmet a Kínában folyó üldözésre.
-
Bulgária: Mit rejtenek a gomba módra szaporodó Konfuciusz intézetek?
2019-10-21Bulgáriában tartották az „In the Name of Confucius” („Konfucius nevében”) című dokumentumfilm premierjét a rangos „Sofia Biting Docs” („Szófiai gúnyos dokumentumfilmek”) filmfesztiválon a szófiai mozi házban 2019. szeptember 30-án. Éppen egy nappal a kínai nemzeti ünnep, és két nappal a Konfucius Intézetek világnapja előtt. A dokumentumfilm úgy mutatja be a Konfucius Intézeteket, mint a kínai kommunista kormány eszközei, és amik beavatkoznak a világ demokráciájába.
-
Egészségexpó, ami a testi-lelki harmóniát népszerűsíti
2019-10-18A Fálun Gong gyakorlók részt vettek a dán egészségexpón 2019. szeptember 28-29-ke között Skive-ben, egy gyönyörű, történelmi városban Északnyugat-Dániában.
-
Vélemény: „Az emberek nem tehetik ezt – elutaznak Kínába, hogy szervátültetésben részesüljenek. A saját előnyüket mások szenvedése fölé helyezik.”
2019-10-17A közelmúltban a német Fálun Gong gyakorlók Münchenben tartottak néhány rendezvényt, hogy bemutassák a gyakorlatot, elítéljék az üldözést, és felfedjék a Kínában fennálló államilag irányított erőszakos szerveltávolítás részleteit.
-
A lengyelek igenis tanultak a történelem pokoli bugyraiból
2019-10-10A Segélykiáltás egy kínai munkatáborból című dokumentumfilmet nemrég, szeptember 13-án este levetítették a Lengyel Társadalmi és Kulturális Egyesület (Polish Social and Cultural Association (POSK)) ülésén. A szervezők azért választották a dokumentumfilmet, hogy felfedjék a kommunista párt kegyetlen természetét, amelyet a lengyel nép is testközelből tapasztalhatott meg, mielőtt véget ért a hidegháború.
-
A napfényes Cipruson járt a Fálun Dáfá bemutató
2019-10-01A ciprusi Fálun Dáfá gyakorlók szeptember elején Larnakában demonstráltak, hogy felhívják a figyelmet a Kínában folyó üldözésre.