Helyi rendezvények

  • Svédország, Stockholm: ''A hideg és az eső nem lehet akadály''

    A hideg és az eső nem tarthatta vissza attól a svéd Fálun Gong gyakorlókat, hogy Stockholm belvárosában megtartsák szokásos rendezvényüket. Azt az eseményt, amelynek a célja, hogy felhívják a figyelmet a gyakorlat Kínában történő üldözésére.
  • A szekszárdi lakosok nem tették patikamérlegre segítségüket - kérdés nélkül aláírták a petíciót

    A magyar Fálun Dáfá gyakorlók országjáró turnéjuk keretein belül Szekszárdon mutatták be az ősi tanokon nyugvó meditációs gyakorlatot. Ezt megelőzőn már jártak Szegeden, Kaposváron, Székesfehérváron és most negyedik helyszínként Tolna megye székhelyére látogattak.
  • A kínai börtönökben zajló horror nem Kína belügye

    A dán és a svéd Fálun Gong gyakorlók december 10-én, a Nemzetközi Emberi Jogi Világnapon összegyűltek a koppenhágai Városháza téren tartottak demonstrációt. Céljuk az volt, hogy felhívják a figyelmet a Fálun Gong 18 éve tartó, a Kínai Kommunista Párt (KKP) általi üldözésére. Kiemelten a rezsim gyakorlókon végzett, de államilag irányított szerveltávolítására, ami busás nyereséget hoz a szervtranszplantációs gépezetben.
  • Törökország: Lelkes gyereksereg tanulta a Fálun Gong gyakorlatokat

    A törökországi Fálun Gong önkéntesek november közepén az Isztambultól nyugatra található Rodostóba látogattak, ahol II. Rákóczi Ferenc száműzetését töltötte a szabadságharc leverése után. A Márvány-tenger partján található városban van Tekirdağ tartomány híres bevásárló központja, a Tekira Shopping Center. Az önkéntesek itt állították fel a Fálun Gong standot, mutatták be a könnyed meditációs gyakorlat mozdulatait, és gyűjtötték az aláírásokat az ENSZ petícióhoz.
  • Stockholm belvárosának ünnepi forgatagából nem hiányozhatnak az emberi jogi kezdeményezések sem

    Az adventi vásár kezdetével Stockholm belvárosa igazi ünnepi köntösbe öltözött a turisták legnagyobb örömére. A Fálun Dáfá gyakorlók december 2-án rendezvényt tartottak ott, és beszélgettek az emberekkel a gyakorlatról és a Kínában jelenleg is folyó üldözésről.
  • Stresszkezelés egy ír középiskolában

    A Malahide Community Iskola a Dublintól északra található Malahide városának egyik középiskolája. Az iskola vezetősége évek óta rendszeresen meghívja a Fálun Gong meditáció önkénteseit, hogy bemutassák a gyakorlatokat a diákoknak. A harmadévesek fokozottan érzik az egyetemi jelentkezések okozta nyomást, és tanáraik igyekeznek különböző lehetőségeket találni, hogy mindenki megtalálhassa a saját magának legmegfelelőbb módját a stressz kezelésére.
  • Lengyelország, Poznan: 320 km-t utaztak, hogy megtanulhássak a Fálun Gong gyakorlatokat 

    A Fálun Gong gyakorlók Lengyelország fővárosából, Varsóból november 25-én és 26-án meglátogatták Poznan városát, hogy bemutassák a békés spirituális gyakorlatot a helyi lakosoknak. Kétezer szórólapot osztogattak el már az első napon, és mindkét nap megtanították a gyakorlatokat sok-sok érdeklődőnek.
  • Svédország, Stockholm: „A Fálun Dáfá derűt és energiát sugall nekem”

    2017. november 25-én Stockholmban, a Mynttorgeten a Fálun Dáfá gyakorlók összegyűltek, hogy bemutassák a járókelőknek az ősi tanokon nyugvó meditációs gyakorlatot. Továbbá, hogy felhívják a figyelmet a gyakorlat Kínában folyamatban lévő üldözésére. A plakátokkal és gyakorlat bemutatóval elmagyaráztak a járókelőknek, hogy a gyakorlat fizikailag és spirituálisan is előnyös az emberek számára. Az önkéntesek svéd és angol nyelven is tájékoztatták a közönséget, hogy a Kínai Kommunista Párt (KKP) 1999 óta üldözi a csoportot.
  • A szlovák lakosságot megdöbbentette az üldözés, de elvarázsolta a meditáció harmóniája

    A Fálun Gong gyakorlók egy aláírásgyűjtést tartottak november 17-én, Szlovákia nemzeti ünnepnapján és az azt következő napon Banská Bystrica-ban.
  • Svájc, Genf: „Semmim nincs, amit adhatnék nektek, de az üldözés annyira szörnyű, hogy valamit tennem kell ellene!”

    A genfi Fálun Gong gyakorlók csatlakoztak a város ünnepi kirakodóvásárához, hogy bemutassák a Kínából származó meditációs gyakorlatot. Standjuknál megismerkedhettek az érdeklődők a könnyed csikung mozdulatokból alló meditációs gyakorlattal és aláírásukkal segíthettek az ENSZ-t arra sarkallni, hogy tegyen az üldözés megállításáért.
  • Döbbenet és könnyek a békés meditációs gyakorlat üldözése hallatán

    A Nürnbergben és környékén élő Fálun Dáfá gyakorlók minden hónapban rendezvényt tartanak a belvárosban, hogy felhívják a figyelmet a békés meditációs gyakorlat Kínában tartó üldözésére.
  • Léván jártak a szlovák Fálun Gong gyakorlók

    A szlovákiai Fálun Gong gyakorlók Lévára látogattak, hogy ott is bemutassák az ősi kínai meditációs gyakorlatot. A rendezvényen bemutatták a könnyed, lassú mozdulatokat, illetve felhívták az érdeklődők figyelmét a 18 éve tartó kínai elnyomásra. Sokan aláírták az ENSZ petíciót, hogy támogassák az üldözés és az erőszakos szerveltávolítások kivizsgálását.
  • A Fálun Gong gyakorlók szívélyes fogadtatása Dél-Bulgáriában

    A Fálun Gong gyakorlók nemrégiben Bulgária déli részének lakóit örvendeztették meg az ősi kínai tanokon nyugvó meditáció alapjaival. Mindemellett felhívták a figyelmet a Fálun Gong Kínában tartó üldözésére. Sok ember támogatását fejezte ki a Fálun Gong felé, és többen érdeklődtek a gyakorlat megtanulása iránt is.
  • Fálun Dáfá gyakorlók Hamburgban

    A német Fálun Dáfá gyakorlók bemutatót tartottak november 4-én. A Fálun Dáfát bemutató anyagokat tettek ki és békés zenére meditáltak, miközben társaik beszélgettek a járókelőkkel és érdeklődőkkel.
  • Németország: A járókelők sorban álltak, hogy aláírhassák a petíciót

    A Fálun Gong gyakorlók Dél-Németországban rendezvénysorozatot tartottak, hogy bemutassák a Fálun Gongot (amely Fálun Dáfáként is ismert) a nagyközönségnek és felhívják a figyelmet ennek a spirituális és meditációs gyakorlatnak a Kínában tartó üldözésére. Az őszi időszak és a kellemes időjárás tökéletes a helyiek számára, hogy élvezzék a szabadtéri eseményeket. A gyakorlók október 14-21/ke között Ulmban, Augsburgban, Münchenben és Stuttgartban tartottak rendezvényeket.