Békés tüntetések
-
Írország: A Fálun Dáfá Egyesület felhívja a figyelmet az üldözés befejezésére a miniszterelnök kínai látogatása előtt
2012-04-132012. március 21-én az Írországi Fálun Dáfá Egyesület sajtótájékoztatót tartott az ír parlament épülete előtt, felhívva Írország miniszterelnökének a figyelmét arra, hogy a közelgő Kínába történő látogatása alatt határozottan sürgesse a Kínai Kommunista Pártot (KKP), a Fálun Gong üldözésének azonnali befejezésére. A sajtótájékoztató után egy Fálun Gong képviselő benyújtott egy levelet – mely több mint húszezer aláírást tartalmazott – a Miniszterelnöki Hivatalba, remélve, hogy a miniszterelnök meg fogja hallgatni a nép véleményét, és lépéseket tesz az ügyben. -
Egy német gyakorló visszaemlékezik a 10 évvel ezelőtti Tiananmen téri letartóztatására egy banner tartása miatt, melyen az áll: „A Fálun Dáfá jó”
2012-03-0210 évvel ezelőtt, 2002. február 14-én Andre Huber, egy németországi Fálun Gong gyakorló elment Pekingbe a Tiananmen térre, hogy tiltakozzon a kínai kommunista rezsim Fálun Gong elleni illegális üldözése miatt. Három svéd, egy egyesült államokbeli és egy japán gyakorlóhoz csatlakozott. A kínai rendőrök jogtalanul letartóztatták, bebörtönözték és hazatoloncolták őket. A letartóztatása és rendőri őrizete alatt Hubert megverték és sértegették. -
Fálun Gong gyakorlók békés tiltakozást tartottak egyszerre tizenhárom országban
2012-02-16Január 27-én a Fálun Gong gyakorlók tizenhárom európai, ázsiai és észak-amerikai országban békés tüntetést tartottak a helyi kínai nagykövetségek előtt 12:00 és 13:00 óra között. A 12 éve folyamatosan tartó Fálun Gong elleni üldözés miatt tiltakoztak, és felhívták az emberek figyelmét arra, hogy mi történik Kínában. -
Egy nyugati gyakorló visszaemlékezik az egy évtizeddel ezelőtti Tiananmen téri csoportos tüntetésre
2011-12-21Nina Németországból, Hamburgból 1998-ban kezdte el a Fálun Gong-ot gyakorolni. 1999-ben a Kínai Kommunista Párt (KKP) elkezdte a Fálun Gong brutális üldözését. 2001. november 20-án Nina és harmincöt másik nyugati gyakorló számos különböző országból rendezett egy békés tüntetést az üldözés ellen a pekingi Tiananmen téren, egy nagy bannert tartva, melyen ez állt: „Őszinteség-Jószívűség-Tolerancia”. A nyugati gyakorlók jelenléte lehetővé tette a kínai embereknek és másoknak is a világban, hogy lássák a Fálun Gong széles népszerűségét az égész földgolyón. A békés tüntetés nagy felbolydulást okozott nyugaton, mivel felhívta a világ figyelmét a Fálun Gong üldözésére Kínában. -
Németország: Jia Qinglin kommunista hivatalnok Münchenbe érkezik, a Fálun Gong gyakorlók tüntetnek a látogatásakor
2011-11-10Münchenben, a Deutsches Múzeum előtt, 2011. október 31-én a németországi Fálun Gong gyakorlók tüntettek Jia Qinglin látogatása alatt. Jia egy a tizenegy Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságának hivatalnokai közül, aki közvetlenül részt vett és elősegítette a Fálun Gong gyakorlók elleni üldözést. Ezeket az embereket vizsgálja a Világszervezet a Fálun Gong Üldözésének Kivizsgálására (WOIPFG) nevű szervezet. Jia az egyike az öt fő bűnösnek a Fálun Gong üldözésében, akit a Spanyol Nemzeti Bíróság beperelt népirtás és kínzás bűncselekményével. -
Dánia: Gyakorlók demonstrálnak az üldözés ellen a kínai külügyminiszter látogatása alatt
2011-11-10A kínai külügyminiszter 2011. október 19-20-án látogatta meg Dániát. Ahová a Kínai Kommunista Párt (KKP) hivatalnokai mentek, tüntetők csoportjai követték őket, akik minden társadalmi rétegből képviseltették magukat. Dánia legbefolyásosabb médiumai és a nyilvános vélemények is ezekben a napokban a Kínában lévő emberi jogokra koncentráltak. A különböző párti parlamenti tagok kritizálták a KKP általi emberi jogok semmibevételét, amikor a médiumok interjút készítettek velük. -
Békés demonstráció a kínai kommunista párt emberiségellenes bűntettei ellen Hu Jintao látogatása alatt
2011-11-02A bécsi Burgtheater előtt több, a kínai kommunista párt által jogtalanul üldözött csoport képviselői tartottak tiltakozó demonstrációt 2011. október 31-én, hétfőn. Mivel Hu Jintao (a Kínai Népköztársaság elnöke) látogatása okán Bécs belvárosát szinte teljes egészében kordonokkal vették körbe a rendőrök, a tiltakozók a parlamenthez legközelebbi szabad helyszínen helyezték el transzparenseiket. Beszédet mondtak a tibetiek képviselői, az újgúrok és a Fálun Dáfá meditációs gyakorlat tagjai. -
Franciaország: A gyakorlók Párizsban felfedik a kínai kommunista rezsim emberi jogok elleni rémtetteit
2011-11-022011. október 10-én volt a 30. évfordulója a halálbüntetés eltörlésének Franciaországban. A Franciák Együtt a Halálbüntetés Ellen (ECPM) szervezésében a nagyobb francia emberi jogi szervezetek – köztük az Emberi Jogok Ligája (LDH), a francia részlege az Amnesty International-nek, a Nemzetközi Szövetség az Emberi Jogokért (FIDH), a Keresztény Egyesület a Kínzások Megszűntetéséért francia részlege (ACAT) és a Világ Koalíció a Halálbüntetés Ellen – együttesen építik a „halálbüntetés eltörléséért falu”-t a párizsi városháza előtti téren. -
Szerbia: Fálun Gong-gyakorlók tiltakoznak az üldözés ellen a Kínai nagykövetség előtt Belgrádban
2011-08-172011. július 21-én, a szerbiai Fálun Gong-gyakorlók egy rendezvényt tartottak a fővárosban, Belgrádban, hogy elítéljék a Kínai Kommunista Párt (KKP) által folytatott kegyetlen üldözést, amit a Fálun Gong ellen folytat már 12 éve. Tisztázták az igazságot a Fálun Gong ellen elkövetett üldözésről a nyilvánosságnak a városközpontban, tiltakoztak a Kínai Nagykövetség előtt, gyászolták a Fálun Gong-gyakorló társaikat, akiket meggyilkolt a KKP és kérték az embereket Szerbiában, hogy segítsenek megállítani a KKP atrocitásait. -
Ausztria: Az igazságosság hangjai Bécsből
2011-08-102010. július 20-án Ausztriában, Bécsben a Fálun Gong-gyakorlók tartottak egy információs napot az Egyesült Nemzetek (EN) épületével szemben, hogy felfedjék a KKP atrocitásait a Fálun Gong elleni, 12 éve tartó brutális üldözésben. Felszólították az embereket az élet minden területén, hogy segítsenek megállítani ezt az emberiség elleni bűncselekményt. -
Bulgária: Bemutatták a gyakorlást és az üldözést az embereknek Plovdivban és Szófiában
2011-08-10Július 23-án és 24-én, Bulgáriában a gyakorlók egy rendezvényt tartottak a történelmi városban Plovdivban és Szófiában, az ország fővárosában. A gyakorlók bemutatták a Fálun Gongot és beszéltek az embereknek a 12 éve tartó üldözésről, amit a Fálun Gong ellen követnek el Kínában. -
Ven Csia-pao kínai miniszterelnök látogatása során megtiltották a Fálun Dáfá gyakorlók békés demonstrációját Budapesten
2011-07-122011.06.24-25-én, két napos látogatást tett Ven Csia-pao kínai miniszterelnök Budapesten, hogy tárgyalásokat folytasson Magyarország képviselőivel. Ez alkalomból a magyar Fálun Dáfá gyakorlók békés demonstrációt jelentettek be az Országos Rendőr- Főkapitányságon, amelyet megtiltottak. A rendezvény célja, az emberek tájékoztatása lett volna a Fálun Dáfá gyakorlók elleni Kínában zajló brutális üldözésről; és hogy felkérjék a kínai miniszterelnököt a Kínai Kommunista Párt által irányított Fálun Dáfá gyakorlók üldözésének befejezésére. A rendőrség tiltó határozatát azzal indokolta, hogy “ a közlekedés más módon nem biztosítható” a bejelentésben megjelölt helyekre. A gyakorlók jogorvoslatért a Fővárosi Bírósághoz fordultak. -
A Bevándorlási Hivatal munkatársai 6 órán keresztül tartóztatták fel a Budapesten élő kínai Fálun Dáfá gyakorló hölgyet Ven Csia-pao miniszterelnök látogatása során
2011-07-06Az egyik ügyintéző elkérte a két hölgy iratait, és nem akarta elhinni, hogy nincs útlevelük, majd azzal gyanúsították őket, hogy nem akarják átadni és nem akarnak együtt működni. Az egyik kísérő többször is elmondta, hogy ha lenne, odaadnák, de nincs, mert a kínai nagykövetség közel 10 éve elvette, mert Zhang Xiaoping nem írta alá a nyilatkozatot melyben megtagadja a Fálun Dáfát és elismeri a Kommunista Párt eszméit, és mert nem adta fel hitét az Igazságosságban, Jószívűségben és Toleranciában. -
Olaszország: A kínai kommunista párt ügynökei szétszakították a transzparenseket a milánói kínai konzulátus előtt
2011-06-27Majdhogynem tíz éve tüntetnek békésen a Fálun Gong-gyakorlók a milánói kínai konzulátus előtt a Kínában folyó Fálun Gong ellenes üldöztetés ellen. Három transzparens kísérte a gyakorlókat a három év alatt. 2011. Június 8-án azonban szétszaggatták a KP ügynökei a transzparenseket. Ez állt rajtuk: „A KP a főtettes a Fálun Gong üldözésében“, „A Fálun Dáfá jó“ és „Az Ég meg fogja büntetni a KP-t, a KP-ből való kilépés a menekülés“. -
A romániai gyakorlók ünneplik a Fálun Dáfá Világnapot
2011-05-282011. május 13-án a világon mindenütt a Fálun Gong gyakorlók megünnepelték azt a napot, amikor az ősi művelési út először be lett mutatva a nagyközönségnek. Ez 19 évvel ezelőtt történt, azóta Li Hongzhi mester, a Fálun Gong (más néven Fálun Dáfá) alapítója elkezdte tanítani a gyakorlatokat egy egyszerű iskolaépületben északkelet Kínában.