2011. június 24-én, pénteken délután az egyetlen ismert, Magyarországon élő kínai Fálun Dáfá művelő Zhang Xiaoping és lánya egy idézést kapott a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársától, melyben az állt, hogy másnap, szombat reggel 8 órakkor jelenjenek meg az Idegenrendészeti osztályon adataiknak egyeztetése céljából.
Nagyon furcsának találták az egész helyzetet, de mégis, néhány gyakorló kíséretében elmentek a hivatalba. Kezdetben nagyon ellenségesen bántak velük. Szerették volna megtudni, hogy miért aznap és akkor hívták be őket, amikor nincs hivatalos nyitva tartás és, hogy mi az ok, amiért az adataikat ellenőrizni kell. A hivatalban sokáig nem mondtak semmit, próbálták húzni az időt és provokálták a kísérőket is; megpróbáltak olyan helyzeteket kialakítani, hogy elkövessenek valami hibát és okuk legyen arra, hogy elküldhessék őket. Többször felszólították a kísérőket, hogy maradjanak csendben, távozzanak, vagy elvezettetik őket a rendőrséggel. Csupán annyi tájékoztatást adtak, hogy nem lesz rövid az egyeztetés és számtalanszor elhangzott, hogy menjenek el nyugodtan, mert nincs ott dolguk és feleslegesen várnának csak. Azonban ők megőrizték nyugalmukat és végig együttműködést tanúsítva maradtak.
Az egyik ügyintéző elkérte a két hölgy iratait, és nem akarta elhinni, hogy nincs útlevelük, majd azzal gyanúsították őket, hogy nem akarják átadni és nem akarnak együtt működni. Az egyik kísérő többször is elmondta, hogy ha lenne, odaadnák, de nincs, mert a kínai nagykövetség közel 10 éve elvette, mert Zhang Xiaoping nem írta alá a nyilatkozatot melyben megtagadja a Fálun Dáfát és elismeri a Kommunista Párt eszméit, és mert nem adta fel hitét az Igazságosságban, Jószívűségben és Toleranciában.
Mindezek után a hivatal munkatársai az iratokkal együtt – melyet egy kirendelt írásszakértő vizsgált egész délelőtt - visszavonultak és hosszas tanácskozásba kezdtek, ezzel is próbára téve a művelők türelmét. Aznap a megtiltott demonstráció helyett a városban szerettek volna megjelenni, ahol megfordulhatott a kínai küldöttség, ezért több alkalommal kérték az ügyintézőket, hogy fontos dolguk van és szeretnének elmenni, de mindannyiszor azt a választ kapták, hogy sokáig kell maradniuk, majd később minden művelőt igazoltattak.
Egy óra eltelte után az egyik hölgy azt mondta, hogy szükség van egy személyes meghallgatásra. Erről a levél nem tett említést és nem értették, hogy miért. Nem engedték, meg hogy a kísérők közül valaki vagy a lánya Xiaopinggel menjen. A gyakorlók mindannyian nyugodtságot és együttműködést tanúsítottak a kialakult helyzetben és hittek abban, hogy nem történhet semmi bántódása és tolmács igénybevétele nélkül, bátran vállalta a meghallgatást. Először csak a szomszédos helységbe kísérték át, majd röviddel később egy másik épületbe, ahol egy szobában közel 6 órán keresztül faggatták és különféle kérdésekre kellett válaszolnia.
Míg a meghallgatás zajlott, a várakozó művelők arra használták fel az időt, hogy tisztázzák az igaz tényeket. Sikerült beszélniük egyenként a hivatal ott lévő munkatársaival. Részletesen elmagyarázták, az óvatosságuk okát, a megtiltott rendezvény körülményeit. Beszéltek a Fálun Dáfá szépségeiről, az üldözés brutalitásáról, és az illegális szervkereskedelemről. Mindannyian figyelmesen és érdeklődve hallgatták a művelőt, és sokuk meghatódott a hallottakon.
Egyikük, egy fiatalember hallott a Fálun Dáfáról, mert utána nézett az interneten. Elismerte, hogy az üldözés létezik és hogy ez bizonyított tény. Azt mondta „érdeklik az ilyen dolgok, és hogy ez jó, nagyon jó.”
Egy idősebb úr „szlogennek” nevezte az Igazságosság, Jószívűség, Tolerancia alapelveit és azt mondta nem érti, mit jelentenek ezek a szavak. A művelő egyszerűen válaszolt neki: „Feltette ezt a kérdést nem olyan rég egy 6 éves kisfiú is. Azt mondtam neki: Légy mindig kedves, őszinte és jó gyerek, mondj mindig igazat; ha bántanak, te ne bántsd őket és ne is bánts meg senkit, fogadj szót a szüleidnek és maradj megértő és tisztelettudó másokkal szemben.” Az úr ekkor mosolyodott el először és azt mondta: „a mai világban nem éri meg és nem is lehet őszintének lenni, mert akkor kihasználják őt az emberek és mindenki csak átgázolna rajta.” Később elfogadta, hogy a jó emberek példaként szolgálnak és megmutatják, hogy másképp is lehet élni és jó embernek lenni megéri. A művelő egy személyes példát mesélt el neki, mivel az úr hasonló korú volt, mint a szülei, akik a kommunizmus idején születtek és nőttek fel és a gondolkodásmódjukba mélyen beleivódtak a kommunista alapelvek, melyek pont ellentétesek ezen értékekkel. A beszélgetés egy üvegfallal ellátott íróasztal mögül folyt, de a személyes példa és az elhangzottak hatására felkelt a hivatalnok, és odaállt a gyakorló mellé, elmosolyodott, megköszönte, és kíváncsian kérdezett tovább.
Egy fiatal hölgy kifejezetten érdeklődött az üldözés iránt, hogy miért és hogy lehet ilyen borzalmas cselekményeket emberek ellen elkövetni. Ő többször is odament a gyakorlókhoz beszélgetni és sok kérdést tett fel az illegális szervkereskedelem, az élve boncolás, és a munkatáborokkal kapcsolatos bizonyítékokról és körülményekről.
Miután mindkettejüket meghallgatták, mindent rendben találtak. A hivatal dolgozói a hosszú és őszinte beszélgetések során és után is együtt érzőek és segítőkészek voltak a művelőkkel. Mindannyian bocsánatot kértek az esetleges kellemetlenségekért és a kezdetben tanúsított viselkedésükért. „További jó munkát” kívánva tisztelettel a tekintetükben, kedvesen, mosolyogva búcsúztak el tőlük, és reményüket fejezték ki, hogy az üldözés hamarosan befejeződik.
* * *
tovább ...