Nyilvánosság és fontos személyek
-
Előadások az Oxford-i és a Cambridge-i egyetemen a kínai rezsim által irányított élő embereken végzett szervkereskedelem felfedéséről
2013-05-212013. április 25-én és 26-án az Orvosok az Erőszakos Szervkereskedelem ellen (Doctors Against Forced Organ Harvesting = DAFOH) két előadásért kezeskedett „A Kínában folyó szervátültetések leleplezése” címmel az Oxford-i és a Cambridge-i egyetemen. Az előadások – amiket ezeken a neves egyetemeken tartottak – elsősorban azt a célt szolgálták, hogy minden részletre kiterjedően leleplezzék a Kínai Kommunista Párt (KKP) erőszakos szervkereskedelmének a bűncselekményét. Az előadásokat és a beszélgetéseket, melyeket négy előadó tartott, több mint 100 néző hallgatta figyelmesen. Ezzel mélyebb megértésük lett arról, hogy mi történik Kínában – egy bűntett az emberiség ellen, egy mészárlás, amit nem csak támogatott, hanem ki is tervelt a kínai állam, hogy ellopja az emberi szerveket. -
Cseh Fálun Dáfá gyakorlónak ítélték oda a legmagasabb rangú emberbaráti díjat
2012-11-23„A szerénységén, a türelmén, az empátiáján keresztül inspirálja a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. Nem vár sem köszönetet, sem jutalmat. A fiatal éveiben sikerült építenie egy szervezetet mely segíti, védi és képviseli az országunkat a távoli Tanzániában és személyes például szolgál számos gyermeknek és fiatalnak. A gyermekeknek egy személyes közreműködést tanít, ami haszon a rászorulóknak és megmutatja nekik a jövő útját, ahol nem minden az anyagi javak összegyűjtésén alapul.” – írta Jitka Hudecková az Uhersky Brod, I. számú Általános Iskola alelnöke. -
„Orvosok az Erőszakos Szervrablás Ellen” – Sürgetik a KKP-t, hogy intézkedjen a pontos és ellenőrizhető szervátültetésre vonatkozó statisztikák ügyében
2011-11-02A petíció felhívja az őszinte embereket az élet minden területéről, különösen az orvosokat, orvosprofesszorokat és a szervátültetéssel foglalkozó specialistákat, hogy írják alá a petíciót. A petíció azt állítja, hogy „az alulírottak élő embereket, különösen Fálun Gong gyakorlókat bántalmaznak, élő donorként használják őket, akiknek a szerveit erőszakkal távolítják el. Ez súlyosan sérti az orvostudomány etikai normáit.” -
A svédek elítélik a KKP-t a Shen Yun show hongkongi előadásának megakadályozásáért
2010-02-02Goran Lindblad, a Parliamentary Assembly of the Council of Europe (PACE) alelnöke azt mondta, hogy a KKP minden eszközt kihasznál, hogy zavarjon. Viszont nem tűnt meglepve. Rossz a hír, mert a szólásszabadságot sértették meg és Hongkongban garantálva van a szólás - és a gyülekezési szabadság. Mivel nem volt hivatalos út a Shen Yun show előadásának megállítására, ezért egy a munkával kapcsolatos dolgot használtak ki, ami szörnyű ürügy. Pekinget kell elítélni. -
David Kilgour úr, nyilvánosságra hozza a Francia Parlamentben a KKP által folytatott szervkereskedelmet
2010-01-26A WOIPFG (Világszervezet, amely a Fálun Gong üldözését vizsgálja) és Francoise Hostalier asszony (Francia Országgyűlési Képviselő) meghívása alatt, David Kilgour úr, egykori képviselője a Kanadai Parlamentnek bemutatta, 2009. december 3. án, a Francia Parlamentben az új könyvét, melynek címe Véres Kereskedelem. -
Belgium: Ismert belga emberi jogi ügyvéd: "Egy nemzetközi törvény-hálózatot építünk fel"
2010-01-11emrég pert indított a spanyol bíróság Jiang Zemin ellen és a Fálun Gong üldözésében résztvevő további négy tettes ellen népirtás és kínzás vádjával. A világhírű emberi jogi ügyvéd G. - H. Bauthier így nyilatkozott nemrég: "Egy nemzetközi törvény-hálózatot építünk fel. Ha lépésről lépésre így folytatjuk, akkor a Kínai Kommunista Párt (KKP) korrupt tisztviselőit bíróság elé állíthatjuk." -
Európa: Human Rights Watch szóvivője a Jiang Zemin elleni perről: „Jelentős lépés“
2009-12-23Reed Brody úr az ismert emberi jogi szervezet „Human Rights Watch“ szóvivője. A Pinochet elleni pert támogatta annak idején. Mikor megtudta, hogy magasrangú kínai hivatalnokok ellen per indul - Jiang Zemin, Luo Gan, Bo Xilai, Jia Qinglin és Wu Guan -, akik a Fálun Gong üldözéséért felelősek, ezt mondta: „Ez egy nagyon jelentős lépés.“ -
Politológiai professzor: A spanyol per egy hatalmas figyelmeztetés a KKP-nak
2009-12-23A per, amit iktatott a Spanyol Nemzeti Bíróság, Jiang Zemin, Luo Guan, Bo Xilai, Jia Qinglin és Wu Guanzheng ellen, nagy figyelmet keltett a nemzetközi közösségben. A Queensland-i Egyetem Politológiai professzora, Chwei-Liang Chiou, elmondta azt, hogy ez a per nagy figyelmeztetés a Kínai Kommunista Párt (KKP) tisztviselőinek: Bármilyen magas is egy hivatalnok rangja, bíróság elé állítják, ha bűnös az emberi jogok üldözésében. -
Franciaország elitjei: valami rendkívülit fedeztünk fel!
2009-03-14Mivel a párizsi elit pozitívan reagált a Divine Performing Arts csoportra, a kormány, banki szakasz képviselői, valamint akadémikusok és művészek értékbecsülésüket fejezték ki a show felé. Chantal Berthelot asszony, Guayana generálkonzulátusnője megnézte a csoport fellépését a Palais des Congres de Paris-ban. Berthelot asszony azt mondta, hogy az este nyugodtan és tele felfedezésekkel telt el számára. „Hihetetlen időtöltés volt megélni ezt az estét. Sok új dolgot tanultam. Először is nem is ismertem azelőtt a művészcsoportot. Művészi és professzionális szinten is megéltem őket. Kiváló táncosokat, különös hanggal megáldott énekeseket és mély benyomást keltő zenészeket láthattunk.” -
Egy ír pszichológiai tanácsadó nyilatkozata: „A világnak figyelnie kell az ilyen gonosz tettekre”
2007-02-23"Megalapítása óta megerősödött a Fálun Gong követői elleni üldöztetés, ami a kegyetlenséget, barbárságot és a nők és férfiak könyörtelen bántalmazását illeti, akik kiállnak az „Őszinteség, Jóság és Tolerancia“ elvei mellett. Hallottunk munkatáborokról, ahol gyakorlókat kínoznak és ölnek meg; hallottunk pszichiátriai intézményekben tartott ok nélküli fogvatartásokról; most pedig életben lévő emberek – Fálun Gong-gyakorlók – szerveinek eltávolításáról hallunk, és az a kérdés rajzolódik ki bennünk, hogy milyen mélyre süllyed még a Kínai Kommunista Párt?" -
Olaszország: Egy kínai nyelvű újságot bűnösnek találtak a Fálun Gong rágalmazásának vádjával Milánóban
2006-07-182002 februárjában és márciusában sok olyan cikket közölt az „Európai Kínai Újság“, melyekben Fálun Gong-gyakorlókta rágalmaztak meg és gyűlöletet szítottak a kínaiak körében. Ezek a cikket nagy szerepet játszottak a Fálun Gong üldöztetésében, melyet Kína egykori vezetője, Csiáng Cö-Min kezdeményezett. A nemrég napvilágra került megdöbbentő hírek, melyek szerint a Kínai Kommunista Párt (KKP) még életben lévő Fálun Gong-gyakorlók szerveit kiveteti és eladja, is megmutatja, hogy az üldöztetés olyan szörnyű, hogy túlszárnyal minden emberi képzelőerőt. -
Világszerte felszólalt a nyilvánosság: „Állítsuk a bűnösöket bíróság elé”
2006-01-16Ugyan a sorozatos megerőszakolási esetek, melyek során He Xiujian rendőr két gyakorlót megerőszakolt, már egy hónapja történtek, és a Kínai Kommunista Párt minden megtesz annak érdekében, hogy ezeket az eseteket elfelejtsék az emberek, a nemzetközi társaság mégis erősen elítéli ezeket az eseteket. Néhány kommentárt olvashatnak, melyeket a Fálun Gong Emberi Jogi Csoport kapott. "Meg vagyok döbbenve, hogy a kínai kormány napjainkban és a modern időkben továbbra is kínzásokat és üldöztetéseket végez saját népe ellen és mindezt csak hitük miatt. Arra szólítom fel a kormányokat, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt, hogy befejeződjön az üldözési politika." -
Spanyolország: A spanyol alkotmánybíróság történelmi döntést hozott
2005-10-31(Yi Lin és Yang Zheng Minghui-riporterek) 2005. október 5-én a spanyol alkotmánybíróság egy olyan döntést hozott, mely szerint a spanyol bíróság hatókörébe tartozik a népirtási- és kínzási-vádak minden korlátozás nélküli kivizsgálása, akkor is, ha a vádak alapjául szolgáló tetteket nem Spanyolországban követték el és akkor is, ha a vádlottak és a vádemelők nem spanyol állampolgárok. Az alkotmánybíróság döntése nagy mértékben befolyásolni fogja a Csiáng Cö-Min, Luo Gan és más személyek elleni vádemeléseket. A népirtási vádakat hamarosan ki fogják vizsgálni és a vádakat el fogják fogadni. -
Svédország: Egy ismert svéd diplomata így bátorít: "Csinálja csak tovább ilyen jól a munkát!"
2005-04-20Feltettek egy kérdést a Kínában tomboló emberjogi sértésekről a Fálun Gong ellen. Eliasson úr azt válaszolta, hogy a Kína és Európa közötti együttműködés minősége Kína fejlődésétől függ a demokrácia felé. Azt tanácsolta a gyakorlónak, aki a kérdést feltette, hogy egy nagyon fontos feladata van: méghozzá az, hogy lehetővé tegye, hogy még több ember értesüljön az üldözésről. Így zárta mondanivalóját: "Csinálja csak tovább ilyen jól a munkát!" -
Ukrajna: A rendőrség támogatja a kínzási módszerek kiállítását a kínai követség előtt (Fényképek)
2005-04-12A kiállítás alatt a kínai követség megbízott egy alkalmazottat, hogy akadályozza meg, hogy a gyakorlók Fálun Gong szórólapokat osztogassanak az arrajáróknak. A rendőrség megállította az alkalmazottak és azt mondta az egyik rendőr: "Ha még egyszer meg meri ezt tenni, akkor azonnal letartóztatjuk Önt."