Történelmi személyiségek
-
Yang Zhen: „A menny tudja, a föld tudja, te tudod és én is tudom”
2016-12-14Yang Zhen, Huayin megyéből (most Shanxi tartomány) származott a Keleti Han-dinasztiából (Kr. u. 25-220). Jól ismert volt a tudásáról és a bölcsességéről, de ami a történelem tiszteletreméltó alakjává tette, az őszintesége és az egyenessége volt. -
A féltékenység kétélű fegyver
2016-11-27Kangxi császár a Qing-dinasztiából az egyik legelismertebb uralkodó a kínai történelemben, aki egyszer ezt mondta: „Fontos, hogy a társadalom minden egyes tagja nagylelkű legyen. Ez azt jelenti, hogy boldog, ha másoknak jól megy, és együtt érző, mikor másoknak nem megy jól. Így cselekedvén… a mennyország áldani fogja ezt a személyt.” -
Konfuciusz alkalomszerűen sosem fogadott el ajándékot
2016-10-16A régiek hittek a „ki mint vet, úgy arat” alapelvben. Konfuciusz tökéletes példa erre. Sosem fogadott el alkalomszerűen ajándékot, még kevésbe sértette meg mások érdekeit. -
Rejtély: Fél nap a barlangban, tizenkét év az emberek világában
2016-10-14Gyakran mondjuk, hogy a Mennyben egy nap, a Földön egy év. Néhány helyen akár több, mint egy év. Egy másik dimenzióban, amely kapcsolódik a Földhöz, egy fél nap tizenkét évet jelent. Wen Guangtong a Chenxi megyei Teng faluból származott, amely mintegy ötven kilométerre északra található Chenzhou-tól. -
A kínai civilizáció legendás alapjai
2016-10-02Ez a harmadik rész az Epoch Times munkatársainak cikksorozatában, amelyben sorra veszik a kínai civilizáció kibontakozását, és kifejtik a hagyományos kínai világnézetet. A sorozat áttekinti a kínai történelmet, valamint megmutatja, hogy kik voltak azok a nélkülözhetetlen személyek, akik segítették Kína istenek által inspirált kultúrájának megalkotását. Ez a rész a legendás Yao császárt mutatja be. -
A kínai civilizáció legendás alapjai
2016-10-01Ez a rész az első az Epoch Times munkatársainak cikksorozatában, amelyben sorra veszik a kínai civilizáció kibontakozását, és kifejtik a hagyományos kínai világnézetet. A sorozat áttekinti a kínai történelmet, valamint megmutatja, hogy kik voltak azok a nélkülözhetetlen személyek, akik segítették Kína istenek által inspirált kultúrájának megalkotását. A sorozat előszava következik. -
A kínai történelem kiemelkedő személyiségei
2016-09-25Ez a rész a kilencedik az Epoch Times munkatársainak cikksorozatában, amelyben sorra veszik a kínai civilizáció kibontakozását, és kifejtik a hagyományos kínai világnézetet. A sorozat áttekinti a kínai történelmet, valamint megmutatja, hogy kik voltak azok a nélkülözhetetlen személyek, akik segítették Kína istenek által inspirált kultúrájának megalkotását. A cikksorozat következő fejezetében Qin Shi Huangot (Csin Si Huang-ti) mutatjuk be, az egyesített Kína első császárát. -
Zhang Sanfeng, a tajcsi megalapítója
2016-03-26A tajcsi a 12. században indult világhódító útjára, amely napjaink egyik legnépszerűbb gyakorlata. Bár sokan ismerik közvetve vagy közvetlenül, de kevesen hallották Zhang Sanfengnek,a tajcsi alapítójának a történetét. -
Zhu Yuanzhang, az alacsony származású, de „mérhetetlenül harcias” császár
2016-03-25Zhu Yuanzhang (Kr. u. 1328-1398) szegény paraszti családból származott, kemény élete volt pásztorfiúként, koldusként és szerzetesként, mielőtt 1352-ben csatlakozott a mongol Yuan-dinasztia ellen szerveződő lázadó sereghez. Néhány éven belül felemelkedett és egy nagyon befolyásos katonai személyként tüntette ki magát. A szegényes műveltsége ellenére a kivételes tisztánlátása vezette, hogy sok értelmiségit megnyerjen és a tanácsadói körében tudhasson; miközben a hivatalos kínai nyelvet, konfuciánus klasszikusokat, kormányzati struktúrát és kínai történelmet tanult a tanácsadóitól. 1367-ben Zhu legyőzte a lázadókat, és egyesítette Dél-Kínát, így a nemzeti vezetője lett a mongol Yuan-dinasztia elleni lázadóknak. -
Ma császárné, a Ming-dinasztia példamutató császárnéja
2016-02-14Mivel Ma császárné a szegény és kemény fiatalkorának tapasztalataiból megtanulta, hogy körültekintő legyen, ezért értékelte a jó háztartás fontosságát, és megtiltott minden pocsékolást. Még azután is, hogy császárné lett, saját maga foltozta a régi ruháit és az újakat is ő varrta. Azonban nagylelkű és kedves volt másokkal, beleértve a császári ágyasokat és családjaikat. Személyesen adott új ruhákat a palotában lévő cselédeknek és mindenkit megajándékozott a fesztivál napjai alatt. Kedves, gondoskodó császárnéként tartották számon. -
Xu Da, a hűséges, elővigyázatos és kiváló tábornok
2016-02-14„A hadsereg vezetője a császár irányítása alatt, aki diadalmasan visszatér, fenntartja az alázatot és a legkevésbé sem büszkélkedik. Sem a pompa, sem pedig a kincsek nem tették kapzsivá, és a hibátlansága ragyog, mint a nap, és tiszta, mint a hold. Senki sem tudja háttérbe szorítani.” -
A Majom évében született hírességek
2016-01-27A kínai zodiákus (állatöv) szerint a Majom évében született emberek általában jóképűek, okosak és intelligensek elbűvölő személyiséggel rendelkeznek. Keményen dolgoznak és könnyen tudnak alkalmazkodni a különböző munkakörülményekhez. Szeretnek beszélni és kellemes társasági emberek. És ez még nem minden. -
A Majomkirály – Szun Vu-kung
2016-01-22A Majom évének eljövetelével óhatatlanul is beszélnünk kell Szun Vu-kungról, a Majomkirályról, akit Kínában és külföldön egyaránt híres és misztikus személyiségként jegyeznek. -
Guo Shoujing, a kiváló kínai csillagász és vízépítő mérnök a Yuan-dinasztia korában
2015-09-28Guo Shoujing (Kr. u. 1231-1316), akit Kuo Shou-chingként is jegyeznek, kiváló matematikus, csillagász és vízépítő mérnök volt a Yuan-dinasztia korában. Feltalált és továbbfejlesztett számos csillagászati eszközt, és Kínában nagy szerepe volt a vízvezető rendszerek kiépítésében. Johann Adam Schhall von Bell – német jezsuita csillagász, aki háromszáz évvel később Kínába látogatott – úgy jellemezte, mint „Kína Tycho Brahe-je” (dán tudós, 1546-1601). A XX. században a „2012 Guo Shou-Jing” aszteroidát róla nevezték el, hogy ezzel is tisztelegjenek a nagyszerű munkássága előtt. -
Zhang Sanfeng: a Wudang-hegy halhatatlanja
2015-09-23Zhang Sanfeng vagy Chang San-Feng a kínai történelem egyik legendás taoistája. A tai chi harcművészet megalapítója. Úgy tartják elérte a Taót és a halhatatlanságot. Különböző források az élettartamát úgy helyezték el, mint ami átível a későbbi déli Song-dinasztián, a Yuan-dinasztián és a Ming-dinasztián, egy több mint kétszáz éves időszakot átölelve. Mivel Zhang életének kései szakaszában remeteként élt, számtalan történetben természetfeletti erőkkel ábrázolják, ezért nehéz megállapítani a pontos korát.