Európa támogat

  • Lengyelország: A gyakorlók beszédet tartanak az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet éves találkozóján

    Kormányok delegáltjai, és NGO-k (nem kormányzati szervezetek) 56 országból vettek részt a plenáris üléseken és egyéb rendezvényeken. A konferencia fókuszában olyan problémák és gyakorlati intézkedések álltak, melyek különféle emberi jogi kérdéseket érintenek a tagállamokban.
  • Belgium: Edward McMillan-Scott aggódását fejezte ki az EU plenáris ülésén Strassburgban a Fálun Gong üldöztetése miatt

    A találkozón az Európa Parlament elnök-helyettese Edward McMillan-Scott úr beszédet tartott az Eutelsat-esetről, Dong Cao, Jinping Niu és Lianying Zhang Fálun Gong-gyakorlók üldöztetéséről, valamint Zhisheng Gao és Jia Hu emberi jogi ügyvédek üldöztetéséről is. Aggódását fejezte ki a Fálun Gong-gyakorlók helyzete miatt Kínában.
  • Svéd parlamenti képviselő: „A Flushing kerületi támadásokra való felbujtás nemzetközi ügy“

    „A KKP megpróbálja az emberek figyelmét elvonni a kínai szárazföldről, mert a világ elkezdett erősen figyelni az olimpiai játékok előtt a Tibet témára és az emberi jogok helyzetére Kínában. Azt akarja, hogy a fókusz ne legyen ezeken a témákon – minél előbb, annál jobb.“
  • Az Európa Parlament kínai Fálun Gong-gyakorlókat hívott meg egy meghallgatásra, melynek témája az emberi jogok voltak

    A meghallgatásra többek között Cao Dong és Niu Jinping urat, valamint feleségét Zhang Loianying asszonyt hívták meg. Niu Jinping úr és Cao Dong úr 2006. május 21-én találkozott az Európa Parlament elnökhelyettesével, Edward McMillan-Scott úrral Pekingben, ahol informálták őt a kegyetlen üldöztetésről, melyet Dong úr és felesége szenvedett el, valamint több, a közvetlen közelükben élő gyakorló szenvedett el. Két órával a találkozó után letartóztatták Cao urat a kínai kommunista rezsim titkosügynökei, majd "illegális interjú elfogadásával" vádolták meg. Cao urat 5 évi szabadság-vesztésre ítélték, jelenleg Tianshui városban tartják fogva a 3. számú börtönben.
  • Több, mint 30 brit parlamenti képviselő írt alá egy petíciót Wenjian Liang szabadon bocsátásának érdekében

    "[David Cameron, a konzervatív párt elnöke] meg volt döbbenve, mikor tudomására jutott nővérének és sógorának letartóztatása és teljes mértékben megérti aggodalmát. David hiszi, hogy az emberi jogok tiszteletbentartása Kínában továbbra is komoly aggály marad. A demokrata aktivisták, vallásos gyakorlatok és a Fálun Gong-követők letartóztatása és zaklatása a nemzetközi emberi jogi normák elleni akció, [David] tisztában van avval, hogy a vallásszabadság, szabad gyülekezési jog, szabad véleménykinyilvánítási és sajtószabadság a [kínai] Népköztársaságban szisztematikusan el van vágva."
  • Nagy-Britannia: EU-képviselő a londoni tevékenységek számára 1999. április 25-ére emlékezve

    " 2006 májusában Kínába látogatott és meginterjúvolta Cao Dong és Niu Jinping Fálun Gong-gyakorlókat, valamint sokáig beszélt Gao Zhisheng emberi jogi ügyvéddel is, aki támogatja a Fálun Gong-gyakorlókat. McMillan-Scott úr beszélt erről az ENSZ-nél is és az ehhez tartozó nem-kormányzati szervezetekkel is, valamint az Európa Parlament elnökével is, Hans-Gert Pottering úrral, aki beszélt erről a témáról az EU kínai követével. Köszönöm, hogy kiemelték ezt a nagyon fontos esetet. Továbbítottam McMillan-Scott úr számára, aki az Európai Felügyelő Bizottság elé terjeszti majd az ügyet. A Bizottság kétévente folytat EU-Kína emberi jogi dialógust. "
  • Bulgária: Egy fórum felfedi a Fálun Gong-gyakorlókon végzett véres szerv-rablás részleteit (képriport)

    Az emberi méltóságot nem tudjuk megtartani ezen a kis bolygón. Különböző vallási közösségek és demokratikus társadalmak tagjai jöttek össze, hogy támogassák az olyan csoportokat - mint a Fálun Gong-ot is - elnyomnak. Különben az egész világon létező diktátorok továbbra is el fogják nyomni az emberiséget" - mondta beszédében David Kilgour 2007. április 3-án Szófiában, Bulgária fővárosában.
  • Az Amnesty International Magyarország nyilatkozata: Fálun Gong gyakorlók „átnevelő munkatáborokban” Kínában - önkényes fogvatartás és kínzás

    A meditációs közösség vezetőit bebörtönözték, míg másokat pszichiátriai klinikákon „kezeltek”. A legtöbb Fálun Gong gyakorlót azonban ún. „átnevelő munkatáborokba” küldték, ahol sokukat kínzásnak és embertelen bánásmódnak vetettek alá, különösen azokat, akik nem voltak hajlandóan lemondani hitükről. Az „átnevelő munkatáborok” igen elterjedtek Kínában, annak ellenére, hogy a nemzetközi közösség többször felhívta a kínai kormányt arra, hogy zárja be ezeket az intézményeket. Az AI továbbra is sürgeti a hatóságokat, hogy szüntesse meg az „átnevelő munkatáborok” gyakorlatát...
  • Az Európa Parlament elnökhelyettese kinyilvánítja támogatását a "Fálun Gong Üldöztetését Kivizsgáló Koalíció" európai ágazatának létrehozásához

    " Az a tény, hogy a korrupt Vörös-Kína hadserege minden üzletben benne van, nem új dolog; szintén nem új dolog, hogy a szervkereskedelem mögött is ők állnak. Az viszont új, hogy a hadsereg foglyok - főleg Fálun Gong-gyakorlók - szisztematikus legyilkolásába keveredett és hogy még életben lévő foglyok egészséges szerveit távolítattja el. Meg kell akadályozni, hogy az olimpia a Vörös-Kínában legyen megtartva és bírósági tárgyalást kell indítani a nemzetközi büntetőjogi bíróságnál mindenki ellen, aki népirtást parancsolt meg. "
  • Francia polgármester: "Amit Önök megvédenek, az az, amit mi óvunk"

    Tisztában vagyok vele, hogy a képviselő elutasítása lehetséges, ha tovább megyek, mint a Vehe kormány alatt 1939 és 1945 között. Jelenleg azonban még én vagyok a polgármester és kollégáim is továbbra is a képviselői testület tagjai és Ceyrat város polgármester helyettesei. Azért folyamodtunk ehhez a szófogadatlan intézkedéshez, hogy segítsünk ezen a politikai foglyon. Azt is láttam, hogy a közelben lévő városok a nyomás hatására megváltoztatták döntésüket. ... Úgy gondolom, hogy egy kis győzelem a másik után, egy kis megerőltetés a másik után, fokozatosan nagy változásokat hoz majd."
  • Az Európai Parlament alelnöke belépett „A Fálun Gong Kínában Történő Üldöztetését Kivizsgáló Koalícióba“ (fényképek)

    McMillan-Scott úr, nemrég közösen David Kilgour-al, az egykori kanadai parlamenti képviselővel és aki egyben egykor Kanada Ázsiai-pacifikus részéért felelős államtitkár volt, Ausztráliába, Új-Zélandra és más országokba utazott. A két politikus a KKP-nak az élő Fálun Gong-gyakorlókból való szerveltávolításainak a bűneire terelik a figyelmet. McMillan-Scott úr a hongkongi tüntetésen a CIPFG-be való belépését azzal magyarázta, hogy abszolút meg van győződve a „A Kínában élő Fálun Gong-gyakorlók szerveltávolításának vádját kivizsgáló jelentés“ hitelességéről, amit Kilgour úr és David Matas úr 2006. július 6-án hozott nyilvánosságra.
  • Nagy-Britannia: "Nem engedhetjük meg, hogy tovább follyanak az ilyen dolgok"

    Helen Goodman képviselő asszony a Labour pártból azt nyilatkozta az NTDTV-nek a szeminárium után, hogy továbbra is arra fogja bíztatni a külügyminisztériumot, hogy tegyen intézkedéseket az ügy érdekében. "Pontosabban fogalmazva két tényező létezik: Az egyik az, hogy nyomást kell gyakorolni a kínai kormányra, a másik pedig az, hogy biztorsa kell menni, hogy a brit orvosok és páciensek nem vesznek részt ilyen nemű dolgokban".
  • Nagy-Britannia: A parlamenti képviselők leleplezik a Kínai Kommunista Párt emberi jogi sértéseit

    „Szerintem a Fálun Gong mozgalom nem jelent fenyegetést a Kínai Népköztársaságra nézve. Szerintem a Fálun Gong tagokkal való bánásmód a Népköztársaság és a Kommunista Párt által szégyen. Úgy tűnik, hogy Kína egy nagy nemzetté válik. Ideje, hogy bízzon önmagában és hogy bevezesse a vallási sokféleséget. Kína nem lehet egyenjogú partnere a világ nemzeteinek, amíg megengedi, hogy a vallási kisebbségek kegyetlen üldöztetése tovább működjön."
  • Az Európa Tanács tagjai válaszoltak a gyakorlók leveleire a Fálun Gong-gyakorlók szerveinek elrablásának ügyében

    Christopher úr, az Európa Tanács egyik tagja ezt mondta: "A Washington Post cikkének nagy jelentőséget tulajdonítottam, melyben 6000 emberről számoltak be, akiket titkos koncentrációs táborokban tartanak fogva és akiknek szerveit eltávolítják és eladják. Ez egy olyan eset, melyet az Európa Tanács emberjogi bizottságának külügyi osztályának ki kell vizsgáltatni."
  • Franciaország: Egy francia országgyűlési képviselő Franciaország külügyminiszteréhez intézett levele a Fálun Gong üldöztetésével kapcsolatosan

    A Fálun Gong egy ősrégi hagyományos keleti művelési gyakorlat a testnek és léleknek. A Fálun Gong 1999. július óta egy emberi jogi üldöztetés áldozata. Ez az üldöztetés megsérti az 1948-as emberi jogi nyilatkozatot, legfőképp az 5. cikkelyt, mely az embertelen bánásmód és kínzás ide tartozó részeit tartalmazza. Piras úr ezen kívül arra kérte a külügyminisztert, hogy Franciaország foglaljon állást a Fálun Gong-gyakorlók szerveinek elrablása ügyében, mely szintén az alapvető emberi jogok sértésének számít.