A világ hírei

  • Japán: Fálun Dáfá gyakorlók demonstráltak szilveszterkor a Kínai Nagykövetségnél

    December 31-én éjjel a Fálun Dáfá gyakorlók Oszakából és a környező településekről összegyűltek a Kínai Konzulátus előtt. Gyertyafényes virrasztást tartottak, hogy megemlékezzenek a gyakorlótársaikról, akik a brutális üldözés következtében elhunytak. Délután 6-tól éjjel 1 óráig tartott a virrasztás. Pislákoló gyertyafény övezte azon gyakorlók fényképeit, akik belehaltak az üldözésbe. Fehér virágokkal díszítették fel a képeket, mely Kínában a gyászt jelképezi.
  • Kongresszusi tagok gratuláltak Wang Yonghang-nak és más kínai emberi jogi ügyvédeknek

    A Kínát Támogató Egyesület (China Aid Association) július 24-én, kedden, a díjátadó ünnepséget követően fél napos emberi jogi szemináriumot tartott Washingtonban, a Capitol Hill- en, a Cannon épületében a 10. évforduló alkalmából. Wang Yonghang ügyvéd, a kínai emberi jogi ügyvédek - „a tíz legjobb emberi jogi védőügyvéd díja” nyertesei között volt.
  • Indonézia: A fiatal gyakorlók egy háromnapos Fá-tanuláson vesznek részt

    A következő nap a Dáfá könyvükből való olvasás után a gyerekek elmentek a Pandwa-i tengerpartra, hogy beszélgessenek a turistákkal a Fálun Gongról. Később úsztak és játszottak a vízben. Délután 6 óra után – miután a tengerparton őszinte gondolatokat küldtek – visszatértek. Éjfélkor felkeltek az ágyukból, hogy őszinte gondolatokat küldjenek a világ minden táján lévő gyakorlótársaikkal együtt. Sok fiatal gyakorló a legjobb tudása szerint vett ezeken részt.
  • A Fálun Gong bemutatása Nepálban, Pakisztánban és Indiában

    Két gyakorlótársam és én 20 napra ellátogattunk Nepálba, Pakisztánba és Indiába. Akikkel találkoztunk, mindannyian lelkesedésüket fejezték ki a Fálun Dáfá iránt. Sokan buzgón ismerkedtek a Fálun Dáfá-val, és segítettek nekünk bemutatni a gyakorlatot még több embernek. Minden nap a Fálun Gongot ismertettük vagy szórólapokat osztottunk az embereknek. A következőkben leírom néhány tapasztalatunkat.
  • Ausztrália: Egy gyakorló a Kínai Konzulátus előtt felszólal az édesanyja megmentéséért

    Zhang Fengyinget, egy ausztrál lakos édesanyját letartóztatták Pekingben 2012. november 25-én a Fálun Dáfá gyakorlása (egy spirituális gyakorlat, melyet betiltottak Kínában) miatt. Zhang asszonyt jogtalanul tartják fogva hetek óta a pekingi Changping Fogolytáborban. A családjának Kínában még az újév alkalmából sem engedték meg, hogy meglátogassák őt. A lánya, Lisa aggódik az édesanyja helyzete miatt, és óriási lelki nyomás alatt is van, mivel emberrablás történt.
  • Ausztrália: A Fálun Gong gyakorlók részt vesznek a Perth-i Karácsonyi Felvonuláson

    2012. december 15-én Nyugat-Ausztráliában a Fálun Gong gyakorlók részt vettek a legnagyobb karácsonyi felvonuláson. A helyi média riporter szerint nyolcból egy lakos, vagyis körülbelül összesen 250.000 ember nézte a Perth-i Karácsonyi Felvonulást a helyszínen.
  • India: Ötszáz tanuló és tisztviselő tanulta meg a Fálun Gong gyakorlatait

    A hyderabadi gyakorlók meglátogatták a Tudi Narasimha Reddy Műszaki Intézetet. Az intézet dékánja támogatja a Fálun Dáfát és meghívta őket, hogy tanítsák meg gyakorlatokat a 300 első éves hallgatónak.
  • Tajvan: A Divine Land Marching Band szenzációt kelt a Zenekarok Nemzetközi Fesztiválján

    250 tagjával az A Divine Land Marching Band volt a legnagyobb zenekar a felvonuláson a maga nemében, és úgy rendezték, hogy ők voltak a legutolsó csoport, amelyik a Sun Yat-Sen sugárúton kezdett, és a Chiayi stadionba érkezett. A nézők izgatottak voltak, hogy láthatják a zenekar látványos megjelenését és előadását.
  • Az indonéz Fálun Dáfá gyakorlók csoportos gyakorlást tartottak, hogy üdvözöljék az új évet

    2012. december 23-án reggel a Fálun Dáfá gyakorlók Indonéziában, Jakartában a Központi park emlékműve előtt nagy számban összegyűltek, hogy közösen gyakoroljanak. Bemutatták a Fálun Dáfá gyakorlatok kecses mozdulatait, és megjelenítették az Őszinteség-Jószívűség-Tolerancia szépségét.
  • Indonézia: A Fálun Gong gyakorlók felfedik a Kínai Kommunista Párt szervkereskedelmének bűntettét Jakartában

    A tüntetés alatt a gyakorlók aláírásokat gyűjtöttek a közönségtől, hogy támogassák a petíciót, annak érdekében, hogy megismerhessék a nézők az igazságot a Kínában folyó üldözésről. Sok ember aláírta a nevét a Fálun Gong támogatásáért. Egy civil ruhás rendőr megismerve az igazságot, aláírta a nevét a nyomtatványon, és elmondta, hogy felháborítónak találja a Kínában jelenleg is tartó bűncselekményeket.
  • Ausztrália, Sydney: Egy gyűlést tartottak, hogy megünnepeljék a 128 millió kínai kilépését a KKP-ből

    Egy meleg, nyári nap volt, és a George utca tele volt emberekkel. A Fálun Gong Divine Land Marching Band-je fellépett a gyűlésen, sok figyelmet és elismerést kaptak a járókelőktől. Azok, akik ismerték a Kínában folyó üldözést, aláírták a petíciót, mely felszólítja KKP-t a Fálun Gong gyakorlókból eltávolított szervekkel való kereskedelem befejezésére.
  • New York: A Fálun Gong-gyakorlók részt vettek az ez évi Veterán Napi felvonuláson

    Körülbelül 200 csoport szerepelt ebben az évben a Veterán Napi felvonuláson. A Fálun Gong az egyik utolsó csapat volt a felvonulók között. E csoport tagjai a Divine Land Marching Band, az égi hölgyek tánccsoport, egy gyakorlatokat bemutató csoport és a csípődob csoport voltak. A felvonulási útvonalon a gyakorlók bemutatóit végig szívélyesen üdvözölték a járókelők.
  • Kanadai tartományi parlamenti tag: „Senki nem helyesli a szervkereskedelmet”

    Mióta a Kínai Kommunista Párt élő Fálun Gong gyakorlókon folytatott szervkereskedelmi bűncselekményét 2006-ban felfedték, az emberi jogi ügyvéd, David Matas és az egykori kanadai államtitkár, David Kilgour (Ázsia-Csendes-óceán) független vizsgálatot végeztek, és több mint ötven bizonyítékot találtak, mely jelzi, hogy Fálun Gong gyakorlók ezrei estek áldozatul a szervkereskedelemnek. Hillier elmondta: „Tudjuk, hogy a bizonyítékok elég jelentősek és nyomasztóak. Úgy tekintek erre, mint egy emberiség elleni bűncselekményre, ahol az embereket kivégezték és meggyilkolták azért, hogy elvihessék a szerveiket a piacra. Tudjuk, hogy a legtöbb áldozat – ha nem az összes – Fálun Gong gyakorló. Szükséges létrehoznunk a tudatosságot a saját egészségügyi rendszerünkben, hogy felismerjük, hogy létezik ez a gyakorlat.”
  • Japán: „Az Őszinteség-Jóság-Tolerancia művészete“ című kiállítás Hiroshimában

    „Az emberek támogatni szeretnék a békét Hiroshimában, de elég kevesen tudnak a brutális üldözésről Kínában. Mindannyiunk kötelessége, hogy úgymond élő médiumokká váljunk, akik terjesztik az üldözés híreit – nem csak az emberek miatt, akiket hitükért bebörtönöznek, hanem saját családunk és barátaink érdekében is“ - nyilatkozta az elöljáróság városházának tagja, Ishibashi úr a kiállítás megnyitóján.
  • Egyre több terhelő bizonyíték kerül elő a szervrablással kapcsolatban – állítja egy kanadai parlamenti képviselő

    Rob Anders egy kanadai képviselő úgy nyilatkozott nemrégiben, hogy nagy hatást gyakorolt rá, amikor megtudta, hogy 106 Egyesült Államok béli képviselő is állást foglalt a Kínában történő szervrablással kapcsolatban, melyet élő Fálun Gong gyakorlókon hajtanak végre. Majd elmondta, hogy Kína a világon a legnagyobb emberi jogokat sértő hatalom, és ezeket a jogsértéseket, mint pl. az erőszakos szerveltávolítást is, azonnal be kellene fejezni.