A világ hírei
-
Japán, Nagoya: Fálun Dáfá gyakorlók az üldözés ellen
2012-11-02A japán Fálun Dáfá gyakorlók 2012. október 20-a és 21-e között Sakae-ban, Najoya-ban tartottak rendezvényeket. Számos japán járókelő lett így figyelmes a Fálun Dáfá Kínában történő üldözésére, melyet a Kínai Kommunista Párt már 13 éve folytat. -
A Fálun Gong gyakorlók felhívása a Kínai Kommunista Párt szervkereskedelmének azonnali befejezésére az ENSZ Közgyűlésének 67. ülésszaka alatt
2012-10-252012. szeptember 25- től október 1-ig az ENSZ Közgyűlésének 67. ülésszakának az ENSZ New York- i székhelye adott otthont. A vitanapok alatt a Fálun Gong gyakorlók minden nap a plázába mentek, mely az ENSZ-szel szemközt található. Szeptember 24-29-ig a gyakorlók bannereket tartottak, bemutatták a Fálun Gong gyakorlatokat, igazság-tisztázó anyagokat osztogattak a járókelőknek, és felfedték a Kínában folyó, Kínai Kommunista Párt (KKP) által Fálun Dáfá gyakorlókon folytatott szervkereskedelmét. Sürgették a nemzetközi közösséget, hogy szenteljen figyelmet a KKP bűntetteire, segítsen megállítani az atrocitásokat és bíróság elé állítani valamennyi érintett elkövetőt. -
Ausztrália, Melbourne: Aláírásgyűjtést tartottak, hogy felszólítsák az ENSZ-t a kínai kommunista rezsim szervkereskedelemmel kapcsolatos bűntettének kivizsgálására
2012-10-252012. október 07-én délután a Fálun Gong gyakorlók egy rendezvényt tartottak a Prince (Herceg) hídon Melbourne belvárosában, hogy felfedjék a Kínai Kommunista Párt (KKP) tizenhárom éve tartó brutális üldözését, a Fálun Gong ellen. Sok járókelő aláírta a petíciót, mely felszólítja az Egyesült Nemzetek Emberi Jogi Tanácsát, hogy vizsgálja ki a KKP által folytatott, élő embereken végrehajtott szervkereskedelmet, mely szerveket lelkiismereti fogolyként bebörtönzött Fálun Gong gyakorlókból szereznek. Néhány kínai turista kilépett a KKP- ból és a hozzá tartozó szervezetekből, miután megismerték a szervkereskedelem bűntettét. -
New York: A Fálun Gong bemutatása a Columbia Egyetemen
2012-10-13A Fálun Dáfá Klub standján papír lótuszvirágok valamint angol, kínai és koreai nyelvű ismertető anyagok voltak. Sok diák mutatott érdeklődést a meditáció megtanulása iránt. Azok, akik már hallottak a Fálun Dáfá-ról régebben, még többet akartak megtudni. A gyakorlók részletes információkat adtak és sok aláírást gyűjtöttek a petícióra, mely sürgeti a Külügyminisztériumot, hogy segítsen megállítani a Kínai Kommunista Párt élő Fálun Gong gyakorlókon folytatott szervkereskedelmének bűncselekményét. -
Két film, amelyek felfedik a Kínában folyó szervkereskedelmet
2012-10-05(Minghui.org) A tajvani TVBS Televízió szerint egy tajvani film, melynek címe „Geneva elfelejtett nyilatkozata” lekerült a 2012-es Taipei Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál filmeket regisztráló listájáról. A fesztivált a tajvani és a kínai kormány szponzorálta, és a film egy történetet mond el a Kínában folyó szervkereskedelemről. A verseny szervezői tagadtak minden információt a tettükkel kapcsolatban. -
Szülők és gyerekek egy jelentőségteljes nyári vakációt töltöttek el a Fá tanuló iskolában
2012-08-24Tajvanon a nyár különösen mostanában nagyon meleg. Sok szülő általában táborokba küldi a gyerekeit, így ők értelmesen töltik napjaikat a hosszú nyár folyamán. A szülők egy helyi csoportja azonban ezen a nyáron úgy döntött, hogy elküldik a gyermeküket a Fálun Gong Fá tanulás osztályába, így kihasználhatják annak előnyeit. -
Rádió Tajvan International: A Fálun Gong a brutális elnyomással dacolva virágzik
2012-08-24A Rádió Tajvan International (RTI) május 30-án arról számolt be, hogy 7400 Fálun Gong gyakorló - akik különböző színű ruhákba öltöztek – a Béke Téren, Li Hongzhi mester alakját formálták meg. Li Hongzhi a Fálun Gong alapítója, és első alkalommal 1992-ben tartott nyilvános tanfolyamot Kínában. -
Seattle: A „Fá Hajó”, a Fálun Gong gyakorlók hajója ragyogott a „Seafair fáklyás felvonuláson”
2012-08-172012. július 28-án Seattle-ben tartották a 63. Seafair Fáklyás Felvonulást – mely egyike a 10 legnépszerűbb felvonulásnak az USA-ban. Több mint háromszázezer ember jön megnézni a parádét minden évben, és hétszázezer ember nézi a TV- ben. Nyolcadik alkalommal hívták meg a helyi Fálun Gong gyakorlókat, hogy részt vegyenek a felvonuláson és bemutassák a tökéletes „Fá Hajójukat”. -
Washington D.C.-ben Fálun Dáfá konferenciát tartottak; a tisztelt Mester a Fá-t tanította
2012-08-032012. július 15. – Július 14-én, a Washington D.C.-ben található Constitution Hall-ban tartották az ez évi Fálun Dáfá művelési tapasztalatokról szóló konferenciát. Az eseményen több mint 5000 gyakorló vett részt, akik a világ minden tájáról érkeztek a helyszínre. Délelőtt 11:55-kor, amikor a tiszteletreméltó Li Hongzhi mester megérkezett a konferenciaterembe, minden Dáfá tanítvány felállt és kitörő tapsviharral üdvözölték a mestert. Li mester 40 percen át tanította a Fá-t. -
Egyesült Államok: Gyertyafényes virrasztás a San Francisco-i Kínai Konzulátus előtt az üldözés befejezéséért
2012-08-03A Fálun Gong gyakorlók 2012. július 20-án San Francisco-ban a Kínai Konzulátus előtt tiltakozó demonstrációt tartottak a 13 éve tartó Kínai Kommunista Párt (KKP) általi Fálun Gong üldözés ellen. Gyertyafényes Virrasztásuk üzenete az, hogy a jelenleg is tartó üldözést meg kell állítani és be kell fejezni. -
Michigan Állam (USA) szenátora és képviselője Különleges Kitüntetésben részesíti a Fálun Dáfá-t
2012-07-272012. július 11-én Mike Kowall, Michigan Állam szenátora és Hugh D. Crawford, állami képviselő Különleges Kitüntetésben (Special Tribute) részesítette a Fálun Dáfát, megköszönve a Fálun Dáfá gyakorlók hasznos munkáját az egész világ számára, beleértve Michigan Államot is. 2012 a 20. évfordulója a Fálun Dáfá nyilvánosságra hozatalának. -
Dél-Afrika: A Fálun Gong gyakorlók az üldözés befejezését követelik
2012-07-27Dél-Afrikában a Fálun Gong gyakorlók 2012. július 15-én rendezvényt tartottak a belvárosban, a főtér melletti kiállító terem közelében. Bemutatták a Fálun Dáfá szépségét és leleplezték a Kínai Kommunista Párt gonosz üldözését, melyet a Fálun Gong ellen, immár 13 éve folytat. -
Egy Fálun Gong gyakorló menedékjogot nyert Koreában; a Legfelsőbb Bíróság elutasítja az Igazságügyi Minisztériumot
2012-07-27Szöul, Korea – A koreai Legfelsőbb Bíróság röviddel ez előtt elutasította az Igazságügyi Minisztérium kérését, mi szerint meg kellett volna semmisítenie egy alsóbb bíróság ítéletét, mely a Shen nevű kínai Fálun Gong gyakorlónak menedékjogot juttatott. Mind a Szöul-i felsőbb bíróság, mind a koreai Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Ez az első eset, melyben egy kínai Fálun Gong gyakorló Koreában menedékjogot nyert. -
Felvonulás Washington D.C.-ben az üldözés befejezéséért – a Fálun Dáfá 13 éves békés ellenállása megérinti az embereket
2012-07-202012. július 13-án több mint 3000 ember, beleértve Fálun Dáfá gyakorlókat, civil szervezetek és emberi jogi szervezetek képviselőit, felvonulást tartottak a Washington Emlékmű előtt, Washington D.C.-ben. A felvonulás célja a „Kínai Kommunista Párt (KKP) Feloszlatása és a Fálun Dáfá üldözésének Befejezése”, hogy elítéljék a KKP 13 éve tartó üldözését, és támogassák azt a 120 millió kínait, akik kiléptek a KKP-ból és annak egyéb szervezeteiből. -
Ausztrália: Blacktown város fesztiválján a Fálun Gong gyakorlók nyerték el a fődíjat már harmadik éve
2012-07-13A Divine Land Marching Band Ausztráliában, mely helyi Fálun Gong gyakorlókból áll, részt vett a Blacktown városi fesztiváli felvonulásán és harmadik alkalommal nyerték el a “Champion Community Entry” díjat. A díjátadó ünnepséget június 26-án tartották.