A világ hírei
-
Kínában több mint 400 millió ember halt meg COVID-ban a járvány három évvel ezelőtti kitörése óta
2023-01-18Megdöbbentő adatok a valódi kínai járványhelyzetre.
-
Jiang Zemin, a Fálun Gong elleni üldözés kezdeményezője, 96 éves korában elhunyt
2022-12-02Jiang az 1989-es demokratikus diákmozgalom elfojtásában játszott szerepe miatt emelkedett a kommunista Kína legmagasabb hatalmi pozíciójába. Ő indította el 1999 júliusában a Fálun Gong, egy békés művelés-gyakorlás elleni üldözést. Becslések szerint az elmúlt 23 évben több millió Fálun Gong-gyakorló vesztette életét az üldözés miatt.
-
Fotógaléria: A Jiang Zemin általi véres üldözés öröksége
2022-12-01A Kínai Kommunista Párt egykori vezetője, Jiang Zemin november 30-án, 96 éves korában meghalt. Jiang volt a Fálun Gong meditációs gyakorlat üldözésének megtervezője. Uralkodása alatt, 1999-ben a Kínai Kommunista Párt átfogó üldözést indított a csoport ellen, amikor becslések szerint 70-100 millió ember gyakorolta Kínában a Fálun Gongot, amely meditatív gyakorlatokat és erkölcsi tanításokat foglal magában, melyek az őszinteség, az együttérzés és a türelem elveiben gyökereznek.
-
Az Egyesült Államok Képviselőházának tagjai egy Kínában bebörtönzött Fálun Dáfá-gyakorló szabadon bocsátását kérik
2022-11-24Két amerikai szenátor és az amerikai képviselőház hat tagja nemrégiben levelet írt az Egyesült Államok külügyminiszterének, amelyben arra kérik, hogy emeljen szót a Fálun Gong-gyakorló Zhou Deyong úr ügyében kínai kollégáinál és gyakoroljon nyomást a Kínai Kommunista Párt (KKP) hatóságaira, hogy engedjék szabadon Zhou urat.
-
Az első ápolói konferencia a Kínában végzett erőszakos szerveltávolítások elleni küzdelemről
2022-11-08DAFOH: Megdönthetetlen bizonyítékok Az szörnyű bűncselekmény, ha ártatlan emberektől a beleegyezésük nélkül erőszakkal távolítanak el szerveket. De ezt a gyakorlatot a Kínai Kommunista Párt (KKP) jóváhagyta és támogatta. A rendőrség és a katonaság segítségével jövedelmező szervátültetési ellátási láncot fejlesztettek ki Kínában.
-
Kínai „rendőrőrs” közvetlenül Bécsben?
2022-11-0437 nem hivatalos „rendőrőrs” Európa-szerte – Írország már bezárást rendel el – A holland hatóságok nyomoznak
-
Ausztria: A „Lotus-Tour” 14 városban hívja fel a figyelmet a Fálun Dáfá üldözésére
2022-10-11A Fálun Dáfá-gyakorlók sok támogatást és jóváhagyást kaptak a második „Lotus-Tour” során is Ausztriában. Az emberek, akikkel találkoztak, megköszönték az információkat, és aláírtak egy petíciót, amelyben a Kínában folyó üldözés ellen emeltek szót. Néhányan elhatározták, hogy maguk is megtanulják a Fálun Dáfát.
-
Lengyelország: A hírmédia jelentése a varsói Fálun Gong-felvonulásról
2022-09-23„A Fálun Gongot a KKP több mint 20 éve elnyomja, és a kínai hatóságok minden eszközzel megpróbálják felszámolni a békés gyakorlatot” - mondta egy gyakorló, aki az eseményt koordinálta. „Éppen ezért egész Európából, többek között Németországból, Franciaországból, az Egyesült Királyságból, Olaszországból és más országokból is érkeztek gyakorlók az eseményre.
-
„Az őszinteség-jószívűség-tolerancia túlmutat a nemzeteken és kultúrákon”
2022-09-16"Az őszinteség, az együttérzés és a türelem túlmutat a nemzeteken és a kultúrákon, valamint hatalmas pozitív jelentőséggel bír a világ civilizációjának fejlődése és integrációja szempontjából."
-
A Fálun Dáfá üldözéséért felelős elkövetők frissített listáját 38 ország kormányának adták át
2022-08-27A jó és a rossz közötti harcban mindannyian az egyik oldal mellett döntünk. Az elkövetőknek, beleértve a bűnüldöző szerveket, ügyészeket, bírákat és börtönőröket, meg kell védeniük az ártatlanokat és biztosítaniuk kell az igazságszolgáltatást. A 610-es iroda utasítására azonban üldözési politikát folytatnak, hogy ártatlan gyakorlókat károsítsanak meg. Ha eljön a nap, amikor a KKP-t felelősségre vonják a Fálun Dáfá-gyakorlók ellen elkövetett bűneiért, nem maradnak büntetlenül.
-
Húsz évvel később: Egy házaspár békés tiltakozása folytatódik
2022-08-17Egy fiatal ausztrál házaspár békésen tiltakozott a Tienanmen téren 2002-ben, hogy felhívja a figyelmet a Fálun Gong elleni súlyos üldöztetésre Kínában. Több mint húsz évvel később továbbra is kiállnak a Dáfá és gyakorlótársaik mellett, akik még mindig nem gyakorolhatják szabadon a hitüket Kínába.
-
Nemzetközi Szövetség felszólítja a nyugati országokat: Álljanak ki a Fálun Gong elnyomásának a befejezéséért!
2022-08-07Az IPAC demokratikus országok nem kormányzati politikai szövetsége, amely azért jött létre, hogy megfékezze a Kínai Kommunista Párt (KKP) totalitárius befolyását a világban. A Szövetség felhívja a nyugati országok kormányait, hogy „álljanak ki és szólaljanak fel a Fálun Gong 23 éve tartó elnyomásának befejezéséért”, valamint hogy védjék meg „a Kínában élő minden nép emberi jogait és vallásszabadságát”.
-
Svéd parlamenti képviselő asszony: Állítsuk meg együtt ezt az illegális szervrablást!
2022-08-05"Alm képviselő asszony rámutatott, hogy a szervrablás az üldözés legkegyetlenebb aspektusa. Míg a Kínán kívüli betegeknek éveket kell várniuk a megfelelő donorszervre, Kínában egyszerűen csak fel kell hívni egy kórházat, és megrendelni egy szívet. A transzplantáció időpontja ezután az ünnepnapokhoz vagy a rendelkezésre álló repülőjegyekhez igazítható."
-
Franciaország: "Szervrablás Kínában avagy egy diktatúra bűnös üzlete" - Az IEF Europe agytröszt arra figyelmeztet, hogy nézzünk szembe a valósággal
2022-07-21A párizsi székhelyű Gazdasági és Adóügyi Kutatóintézet (Institute for Research in Economic and Fiscal Issues – IEF Europe) július 4-én cikket tett közzé, amelyben rávilágított a Kínában folyó, államilag jóváhagyott, erőszakos szervrablásra. „Szervrablás Kínában, avagy egy diktatúra bűnös üzlete” címmel a cikk arra figyelmeztetett, hogy itt az ideje, hogy a nyugati országok felébredjenek és szembenézzenek a szörnyűség valóságával.
-
Új magazincikk megdöbbentő részleteket közöl a „kínai gyilkos orvosokról”
2022-07-13A Tablet magazinban 2022. június 27-én megjelent „Kína gyilkos orvosai” című cikkben Jacob Lavee izraeli transzplantációs sebész elmesél egy megrázó beszélgetést, amelyet 2005 novemberében folytatott egy betegével.