A világ hírei
-
Kanadai képviselők: "Emlékezni fogunk április 25-re"
2021-04-26"Egy olyan napról álmodom, amikor minden kínai állampolgár élvezni fogja a szólás- és gyülekezési szabadságot - mindazokat a demokratikus jogokat, amelyeket mi Kanadában túl gyakran természetesnek veszünk. Álmodom egy olyan napról, amikor az emberi jogok védelmezőit már nem tekintik a kínai állam ellenségének, egy olyan napról, amikor a kínai televízió már nem közvetíti a zsarolással és kínzással kikényszerített vallomásokat.... -
A valóság Kína erős gazdasága mögött - 1. rész: A kínai nép feláldozása
2021-04-25Kína egy évtizede vált a világ második legnagyobb gazdaságává. Egyesek ezt a Kínai Kommunista Pártnak (KKP) tulajdonítják. Amint azt az alábbiakban elemezzük, Kína növekvő befolyása a nyugati országok, köztük az USA, valamint Kína saját népe rovására ment. -
Politikusok és szakértők egyaránt elítélik a KKP erőszakos szervrablását
2021-04-18A transzplantációs visszaélések Kínában való megszüntetésére irányuló nemzetközi koalíció 2021. február 24-én konferenciát tartott a Kínai Kommunista Párt (KKP) erőszakos szerveltávolításával kapcsolatban. Több mint 100 orvosi és jogi szakértő, valamint megválasztott tisztviselő vett részt az online megbeszélésen. -
A kommunizmus árt az egész világnak! - Egy volt EP-képviselő véleménye
2021-04-12Bernard Anthony, az Európai Parlament egykori francia képviselője, egy március 27-i interjúban elmondta, hogy egész életét a kommunizmus elleni küzdelemmel töltötte. Ezek a tények és a hazugságok közötti harc. -
Az EU, Nagy-Britannia, USA és Kanada összefogása az emberi jogokat megsértők szankcionálására
2021-04-072021. március 22-én összehangolt erőfeszítések indultak számos, a kínai Hszincsiang tartományban emberi jogokat megsértő személyek szankcionálására. Ez az első alkalom, hogy az EU és Nagy-Britannia összefog a Kínai Kommunista Párt (KKP) tisztviselőivel szemben az emberi jogok megsértése miatt. -
Európai parlamenti képviselő: Kínában az erőszakos szerveltávolítások fő áldozatai a Fálun Dáfá-gyakorlók
2021-03-31Az erőszakos szerveltávolítás, a létfontosságú szervek eltávolítása olyan donoroktól, akik nem járultak hozzá, az egyik legsúlyosabb bűncselekmény, amelyet a Kínai Kommunista Párt (KKP) elkövetett, és ez jelenleg is folyamatban van. Az jelenlegi helyzet kiértékelése és a szörnyűségek megállítására való megoldás kidolgozása érdekében a Kínai Transzplantációs Visszaélés Elleni Nemzetközi Koalíció (ETAC) nevű szervezet online fórumot tartott 2021. február 24-én, ahol több mint 40 különböző ország választott tisztviselője és 117 szervezet vett részt ezen az eseményen. -
Sir Geoffrey Nice QC: A KKP által végzett erőszakos szerveltávolítás gyakorlata veszélyt jelent az emberiségre
2021-03-27A február 24-i fórum során a [londoni székhelyű] Kína Törvényszék részéről Sir Geoffrey Nice QC áttekintette a népbíróság történetét és működését, valamint a Kínai Kommunista Párt (KKP) által Kínában végzett erőszakos szerveltávolításokkal kapcsolatos ítéletét. Szerinte a „szervrablás” bűncselekménye az emberiséget fenyegeti, és a mi felelősségünk ezt helyreigazítani. -
Dr. David Matas: Célzottabb törvényekre van szükség a Kínai Kommunista Párt erőszakos szerveltávolításával szemben
2021-03-262021. február 24-én a "Nemzetközi Koalíció a Transzplantációs Visszaélések ellen Kínában” (ETAC - International Coalition to End Transplant Abuse in China ) konferenciát tartott a Kínai Kommunista Párt (KKP) erőszakos szerveltávolításával kapcsolatban. Az ETAC az egyik vezető szervezet a Kínában zajló szervkereskedelem elleni küzdelemben. -
A Fálun Dáfá pozitívan járult hozzá a társadalom fejlődéséhez, állítják a vietnami közösség vezetői Ausztráliából
2021-03-22Egy vietnámi közösség vezetőjének az a véleménye, hogy a Fálun Dáfá-gyakorlók pozitív hatással voltak Kínára és az egész világra. Reméli, hogy a Fálun Dáfá továbbra is reménysége lesz az emberiségnek. -
A KKP magasrangú pártkáderét megbuktatták: a "610-es Iroda" igazgatóhelyettesét elbocsátották
2021-03-21A kínai rezsim bejelentette, hogy Peng Bo-t, a kínai Gestapo - titkos állami rendőrség - igazgatóhelyettesét 2021. március 13-án elbocsátották és nyomozást indítottak ellene Kínában, Pekingben. -
Új-zélandi katolikus pap: "A Kínai Kommunista Párt tízszer rosszabb, mint Hitler"
2021-03-19A "Waitangi-nap" 1974 óta nemzeti ünnep Új-Zélandon. Minden év február 1-jén ünneplik. A Fálun Dáfá gyakorlók 2021. január 30. - február 1. között különféle tevékenységeket szerveztek annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a Kínában folyó üldözésre, amely a hitük gyakorlása ellen irányul. -
Belga média: A meggyilkolt emberek holtesteinek bemutatása kegyeletsértés
2021-03-17A Knack magazin, a belga flamand régió legbefolyásosabb lapja, közel félmillió olvasóval, február 25-én közzé tett egy cikket a Body exhibitions kiállításokról és az ahhoz kapcsolódó, Kínában elkövetett emberi jogok megsértéséről. -
Minghui gyermektábor: Mindenütt terjed az Őszinteség, a Jószívűség és a Türelem (videóval)
2021-03-11Tajvanon tíz éve tartanak Fálun Dáfá Minghui tábort, ahol minden egyes alkalommal egyre több szülő és gyermek vesz részt. A Minghui tábornak 2021. február 4-8. között ismét a Nemzeti Yunlin Tudományos és Technológiai Egyetem adta a helyszínt. Ötvenhat, 3-12 év közötti gyermek vett részt rajta. -
Kanada: Képviselők és külügyminiszterek válaszolnak az emberi jogi petícióra
2021-03-10Válaszul a Fálun Dáfá Kínában való üldözését elítélő petícióra, amelyet több mint 30.000 kanadai állampolgár írt alá, sok képviselő vetette fel ezt a kérdést parlamenti vitáik során, és cselekvésre szólították fel a kanadai kormányt. -
38 ország kormánya kapta meg a 610-es Iroda több mint 9.000 ügynökének nevét tartalmazó listáját
2021-03-08A közelmúltban a Fálun Gong-gyakorlók 38 országban nyújtották be kormányaiknak Kína minden szintjén működő 610-es Iroda mintegy 9.300 ügynökének nevét tartalmazó listáját. A gyakorlók azt kérik a kormányaiktól, hogy szankcionálják ezeket az emberi jogi visszaélések elkövetőit, valamint a családtagjaikat azáltal, hogy megtiltják számukra a beutazást és befagyasztják a vagyonukat.