Támogatások
Emberjogi szervezetek és ENSZ | Kormányok és politikusok | Nyilvánosság és fontos személyek
-
Meghallgatás a kanadai parlamentben, a Kínában fogva tartott lelkiismereti foglyokon folytatott szerveltávolítások legújabb vizsgálatairól
2016-11-14A Nemzetközi Emberi Jogi Állandó Bizottságának Külügyi és Nemzetközi Fejlesztésért Albizottsága 2016. november 3-án a kanadai parlamentben tartott egy meghallgatást a Kínában folyó, feltételezett illegális szerveltávolításokról. David Matas, emberi jogi ügyvédet és David Kilgourt, az egykori kanadai titkárát meghívták, hogy tájékoztassanak a több mint tíz éves vizsgálatukról, amelyben a Kínai Kommunista Párt (KKP) államilag irányított, még életben lévő lelkiismereti foglyokon folytatott, az áldozatok halálával járó szerveltávolítások körülményeit tárták fel. -
Politikusok, akik nyíltan felszólalnak a Kínában folytatott szerveltávolítások felszámolásáért
2016-11-102016. október 28-án Berlinben került megrendezésre a Nemzetközi fórum, amely a Kínában folyó erőszakos szerveltávolítások kérdését taglalta. A rendezvényre a Kína és az Európai Unió közötti hivatalos emberi jogi párbeszéd előtti napon került sor. A fórumon német parlamenti és az EU parlamenti képviselők vettek részt, mondtak beszédeket. -
Német törvényhozók és az emberi jogi aktivisták párbeszéde
2016-10-28A német törvényhozók részletet akartak megtudni a Fálun Gong (más néven Fálun Dáfá) Kínában tartó üldözéséről a 35. Európai Unió – Kína Emberi Jogok párbeszéd előtt. A német Bundestag képviseletében, Michael Brand és Martin Patzelt találkozóra invitálta a Fálun Dáfá Egyesületet és a velük együttműködő emberi jogi szervezeteket. -
A Fálun Dáfá gyakorlók javára döntött a bolgár közigazgatási bíróság
2016-09-072016. május 26-án Bulgáriában, Szófiában hozott döntést a közigazgatási bíróság egy bolgár Fálun Dáfá gyakorló javára. Az eset még 2014 decemberében történt Szerbiában, ahol illegálisan letartóztattál, és a bolgár külügyminisztérium megtagadta, hogy tájékoztatást adjon helyzetéről. -
A Brit Fálun Dáfá Egyesület és a DAFOH 11.000 aláírást tartalmazó petíciót adott át a miniszterelnök hivatalának
2016-09-052016. augusztus 22-én az Brit Fálun Dáfá Egyesület képviselői és az Orvosok az Erőszakos Szervrablás Ellen (Doctors Against Forced Organ Harvesting - DAFOH) több mint 11 000 aláírást tartalmazó petíciót adott át Theresa May miniszterelnök irodájának. Céljuk, hogy a brit kormányt aktívan közreműködjön a Kínai Kommunista Párt (KKP) még életben lévő Fálun Dáfá (más néven Fálun Gong) gyakorlókon folytatott szerveltávolításainak felszámolásában. -
Belgium, Brüsszel: Európai Parlamenti képviselők beszéde a Fálun Gong gyakorlók békés demonstrációján
2016-08-01A Fálun Gong gyakorlók 2016. július 14-én az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt tartottak rendezvényt tartottak, hogy felfedjék a üldözést és a szerveltávolítás atrocitását, amelyet a gyakorlók ellen követnek el Kínában. Hat európai parlamenti (EP) képviselő mondott beszédet, hogy ezzel is támogassák a Fálun Gong gyakorlók erőfeszítéseit, és az erőszakos szerveltávolítások felszámolását. -
Az USA fővárosában képviselők szólaltak fel, hogy felhívják a figyelmet a Kínában 17 éve tartó kegyetlen visszaélésekre
2016-07-26„Követeljük, hogy minden bebörtönzött Fálun Gong gyakorlót és más lelkiismereti foglyot engedjenek szabadon, és felszólítjuk Kínát, hogy azonnal hagyja abba a szerveltávolítások embertelen és etikátlan gyakorlatát” – mondta a július 14-én, a fővárosban tartott rendezvényen Ileana Ros-Lehtinen, Florida állam szenior képviselője. -
Az Európa Parlament képviselőinek több mint a fele aláírta a Kínában folyamatban lévő erőszakos szerveltávolítások megállításáért kezdeményezett állásfoglalást
2016-07-222016. július 12-ig az Európai Parlament (EP) képviselőinek több mint a fele aláírta az írásbeli nyilatkozatot "A lelkiismereti foglyokon végzett szerveltávolítások Kínában folytatott gyakorlatának leállításáról" (2016/WD48). Az állásfoglalás arra kéri az Európai Parlamentet, hogy tegyen lépéseket a Kínában folyó, államilag irányított szerveltávolítások megállításáért. -
Európai Parlament épületei előtt tartott rendezvények célja, hogy felhívják a figyelmet a Kínában folyamatban lévő erőszakos szerveltávolításokra
2016-07-19Az USA ház külügyi bizottságának meghallgatása, és a Kanadában, Ottawában tartott sajtótájékoztató után a három neves vizsgálatokat lefolytató szaktekintély sorakoztatta fel bizonyítékaikat az Európai Parlamentben június 29-én a Kínában tartó, erőszakos szerveltávolítások ellen. -
Svájc, Genf: Harminchat törvényhozó sürgeti az ENSZ emberi jogi főbiztosát, hogy segítsen bíróság elé állítani az egykori kínai diktátort
2016-07-07Harminchat svájci törvényhozó közösen írt egy levelet az ENSZ emberi jogi főbiztosának, Zeid Ra’ad Al Husseinnek címezve, hogy tegyen lépéseket Csiáng Cö-min egykori kínai diktátor, a Fálun Gong gyakorlók elleni üldözés főfelelősének bíróság elé állításának ügyében. -
Európai Parlamenti képviselők kérvényezték a lelkiismereti foglyokon folytatott szerveltávolítások felülvizsgálatát
2016-06-20Az Európai Parlament 2013 decemberében elfogadott egy állásfoglalást, amelyben felszólította Kínát, a lelkiismereti foglyokon folytatott szerveltávolítások befejezésére. A transzplantációs műtétek áldozatai első sorban a Fálun Gong gyakorlók. Nemrégiben tizenkét Európai Parlamenti képviselő kérvényezte a még életben lévő embereken folytatott szerveltávolítások gyakorlatának felülvizsgálatát. Ha az Európai Parlamenti képviselők felé aláírja a nyilatkozatot, akkor automatikusan állásfoglalásnak minősül. -
Demonstráció az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt
2016-06-16„Meg fogom kérni a parlamenti tagokat, hogy írják alá a petíciót, mert úgy gondolom, hogy hovatartozás nélkül, mindenkinek joga van a szabad szólás- és vallás gyakorláshoz. Ha úgy gondoljuk, hogy ez egy jó ügy, akkor segítenünk kell.” -
Az Európai Parlament képviselői ismét kiállnak a Kínában folytatott szerveltávolítások megállításáért
2016-06-03Tizenkét európai parlamenti képviselő nemrégiben kiadott egy nyilatkozatot, amelyben indítványozzák, hogy az Európai Parlament (EP) vizsgálja ki a kínai kommunista rezsim még életben lévő embereken altatás-és fájdalomcsillapítás nélkül végzett szerveltávolításait ill. az azzal való haszonért folytatott kereskedelmet. -
Németország: Tisztviselők elismerései a Fálun Dáfá Világnap alkalmából
2016-05-16Az Európa Parlament, a német parlament, valamint az állami parlament tagjai küldtek üdvözlő leveleket a német Fálun Dáfá egyesületnek a Fálun Dáfá bemutatásának 24. évfordulójára, valamint a Fálun Dáfá Világnap alkalmából. Leveleikben helyeselték a Fálun Gong elveit: az Őszinteséget, Jószívűséget, Toleranciát. -
A kanadai külügyminiszter levele a Fálun Dáfá Egyesülethez
2016-03-18A kanadai külügyminiszter Stéphane Dion nemrégiben elektronikus levélben tudatta a Kanadai Fálun Dáfá Egyesület elnökével, Li Xunnal, hogy a kormány továbbra is támogatja a Fálun Gongot (Fálun Dáfá).