Bodies kiállítás a Nobel-békedíjra jelölt David Matas szemével

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A kanadai ügyvéd és Nobel-békedíjra jelölt David Matas már évek óta vizsgálja az erőszakos szerveltávolítások ügyét, amelyet Kínában fogva tartott lelkiismereti foglyokon hajtanak végre. Szeptember 4-6 között Szlovákiába látogatott, hogy itt is ismertesse kutatási eredményeit. Több újság és médiaszervezet figyelmét felkeltette és készségesen adott interjút minden érdeklődőnek.

 

Nyilatkozataiban többször megemlítette, hogy a probléma ugyanaz a „Body exhibit” kiállítással, ami augusztus óta tekinthető meg Pozsonyban, mint a kínai szervátültetési műtétek többségével. Sem a kiállított testek esetében, sem a beültetett szervekkel kapcsolatban nem hajlandóak a kínai felek illetve hatóságok egyértelműen megjelölni azok forrását.

 

Több mint egy évtizede kutatja a kínai transzplantációs műtétekhez felhasznált szervek eredetét. A vizsgálat anyagait először 2006-ban hozták nyilvánosságra, majd 2016-ban tartottak egy felülvizsgálatot. Eredményeik alapján a szervek többsége lelkiismereti foglyoktól származik – többségében Fálun Gong gyakorlóktól, de ujguroktól, tibetiektől és keresztényektől is. A testeket bemutató kiállítás problémája ugyanúgy ide tartozik, habár sokkal kisebb méreteket ölt.

 

Az egyik legnagyobb szlovák internetes újságban megjelent cikk:
„Kanadai ügyvéd:
Kivégzett lelkiismereti foglyok testeit állították ki Pozsonyban!

 

Egy másik megjelent cikk: „Kína gyártósoron termeli a szerveket. Az áldozatok száma növekszik”

 

Kedden a pozsonyi Szent Erzsébet egyetemen tartott beszédet Matas. A prezentáció során bemutatta a „body exhibit” kiállítás és a szervátültetéssekkel kapcsolatos visszaélések kapcsolatát.

 

A rendezvényre szép számmal voltak kíváncsiak, beleértve a szlovák orvosi tanács képviselőit is. Nagyon felkavarónak tartották a bemutatott kutatási eredményeket. Matas részletekbe menően megválaszolta a kérdéseiket. A beszélgetés végén kifejezték segítő szándékukat.

 

Előadás és beszélgetés a pozsonyi Szent Erzsébet egyetemen.
 

Szerdán a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa előtt mutatta be kutatási eredményeit Matas. A meghallgatásra a tanács 10 tagja jött el: Juraj Droba, Peter Osusky, Erika Jurinova, Jana Ciganikova, Milan Laurencik, Anna Veresova, Ondrej Dostal, Marek Krajci, Eduard Heger, és Alan Suchanek.

 

A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsában beszélt Matas.

 

A képviselőket aggasztotta, hogy a kiállítás valóban kínai lelkiismereti foglyok testét mutathatja be. Érdeklődtek, hogy a kanadai ügyvéd tapasztalatai alapján hogyan lehet hatásosan meggátolni ilyen és ehhez hasonló kiállítások bemutatását.

 

Matas azt mondta: „Tegyenek valamit. Ha valamit tesznek az még mindig jobb mintha semmit sem tesznek.” Véleménye szerint a leghatásosabb mód az, ha kikérik az igazolható hozzájárulásokat, amiket az elhunytak vagy családtagjaik szabad akarata alapján állították ki, hogy felhasználhassák a testeket a kiállítás céljaira. Megemlítette, hogy Csehországban épp a közelmúltban hoztak olyan szabályt, ami kötelezővé teszi ilyen igazolható dokumentumok beszerzését azoktól a személyektől, akik haláluk után részt kívánnak venni ilyen kiállításban.

 

A bemutatott információk hatására csütörtökön demonstrációt tartottak a pozsonyi kínai nagykövetség épülete előtt. Ondrej Dostal nemzeti tanácsos is részt vett a rendezvényen támogatása jeléül.

 

Tüntetés a kínai nagykövetség előtt. Ondrej Dostal nemzeti tanácsos a kép bal oldalán.

 

Forrás: Slovakia: Investigator Explains to Parliament that “Body Exhibit” Likely Displays Executed Prisoners

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo