Halálesetek részletesen

  • Idősebb Xie Deqing úr meghalt a kínzások következtében a „Chengdu-i törvényes átnevelő központban”

    Xie úr kitűnő egészségi állapota megváltozott, egy erős személyből, egy kórosan lesoványodott, vizelet visszatartási problémával szenvedő emberi lény lett, aki képtelen volt magától enni. Kemény mellkasi fájdalmakat szenvedett. A hivatalnokok, Yin Decai, Bao Xiaomu és Wang Hongqiang az ennivalóját és vizét összekeverték mérgező narkotikumokkal. Amikor Xie Deqing úr állapota súlyosan megromlott, megparancsolták Fang Guofu-nak és más tisztviselőknek, hogy 2009. május 23-án este vigyék haza.
  • Liaoning tartomány: Li Ginghuan Benxi városból az üldöztetés során hunyt el

    A rendőrség 2004. szeptember 18-án letartóztatta Li urat és elszállították a Weiningxing kényszer-munkatáborba Benxi városban, ahol hét napon át kínozták a "nyújtó"-módszerrel (alább olvasható a részletes leírás) egy cellában. Egészségi állapota rosszabbodott és nem is javult később sem. 2006-ban történt szabadon engedése után is állandó ellenőrzés alatt állt. 2009. április 5-én végül belehalt sérüléseibe.
  • Haláljelentés! Egy 39 éves farmer az üldöztetés következtében hunyt el

    Quan Xueyin Changle 11. falujában élt, Suining város Pengxi kerületében, mely a Sichuan tartományban fekszik. Állandó jelleggel üldözték őt a Kínai Kommunista Párt (KKP) ügynökei. Nehéz életkörülményei következtében tüdőgyulladást kapott és nem bírt többet a földeken dolgozni. 2009. március 8-án hunyt el 39 évesen.
  • Haláleset! Jiang Xiqing úr az üldöztetés végett hunyt el – a családját zaklatják

    2009. január 28-án halálra kínozták Jiang Xiqing urat, aki a Chongqing városi Jiangjin kerületben lakott. A kínzás a Xishanping kényszer-munkatáborban történt. Az eset részleteit külföldön és blföldön is közzé tették. Családja a nemzeti népi kongresszusnál, a panaszirodánál, a rendőrosztályon, a bíróságnál és Chongqing városi közigazgatásánál is panaszlevelet nyújtott be. Ezeknél a hivataloknál lelkiismeretes hivatalnokok ajánlották fel segítségüket vagy fejezték ki mély együttérzésüket a családnak. A magasabb rangú hivatalnokok azonban nem vettek tudomást a család kétségbeesett gyászáról és egyfolytában zaklatják a családot. Sőt, még fenyegetik őket, mert panaszlevelet nyújtottak be mindenhol.
  • Haláleset! Lu Fengying asszony az olimpiai játékok táján megerősített üldöztetés miatt hunyt el

    Az olimpiai játékok ideje alatt a Dalin városi ügynökök minden háztartásnak Fálun Gongot gyalázó szórólapokat osztogattak szét. Eközben minden gyakorlót szigorú örzés alá állítottak. Lu asszonyt, aki egyszer Pekingbe utazott protestálni, még szigorúbban őrizték. Átkutatták a házát és elkobozták a Dáfá könyeit, valamint a Fálun Gongról szóló információs anyagokat. Az üldöztetés miatt nem mert gyakorolni. Korábbi betegségei újból megjelentek, állapota komollyá vált. Ennek ellenére sem hagyták őt békén az ügynökök, ehelyett arra kényszerítették, hogy minden nap jelentkezzen a helyi örségen, különben komoly pénzbüntetést szabnak ki rá.
  • Haláleset! Két gyakorló hunyt el az üldöztetés következtében

    2002. szeptember 30-án a Yinkoumen rendőrőrs emberei jöttek Luo asszony lakására és több mint 30 napra zárták be a Chengdu városi börtönbe. 2003. június 3-án újból letartóztatták és tíz hónapra zárták be a Chengdu városi börtön 11. osztályának 24. cellájába. Titokban négy évi börtönbüntetésre ítélték 2004 áprilisában. Lou asszony ekkor 74 éves volt. Büntetését a Jianyang városi Yangmahe női fogdában kellett leülnie.
  • Cao Huiqin asszony, maghalt a 60. életévében miután 6 napig kínozták a fogva tartása alatt, Gansu tartományában

    Cao Huiqin asszony a 60. életévében, a felesége a 404-es gyár (egy hatalmas katonai vállalat) alkalmazottjának és a 404-es gyár családi szállásán élt, Jiayuguan városában, Gansu tartományában. 2008. december 2-án, egy hóvihar közben, tisztek a 404-es gyár rendőrségéről átkutatták Cao asszony otthonát és letartóztatták őt. Elvitték a számítógépét, nyomtatóját, lemezjátszóját és a DVD lejátszóját. A rendőrök este 8-tól hajnal 3-ig vallatták. A rendőrség azt mondta, hogy őrizetben tartja őt 11 napra és azt követelte, hogy a családja fizessen 1000 jüant.
  • Haláljelentés! Zhang Guiyun Heilongjiang tartományból és Li Hongxi Hebei tartományból meghaltak az üldözés következtében

    Zhang Guiyun asszony, 76 éves, a Bajia faluban élt, Changling városban, Hulan kerületben a Harbin nagyvárosban. 1996 végén kezdte el a Fálun Dáfá-t gyakorolni, melynek következtében minden betegsége meggyógyult. Az üldözés kezdete után, 1999. július 20-án Pekingbe utazott, hogy a törvényességért fellebbezzen. Háromszor tartóztatták le. Első alkalommal több, mint negyven napon keresztül tartották fogva. Második alkalommal egy 13 napos éhségsztrájk után szabadon engedték, a harmadik alkalommal pedig brutálisan összeverték. Négy hivatalnok felemelte és brutálisan a földre hajították. A teste a sok ütődéstől tele volt sebekkel. Eltökélten visszautasította, hogy együttműködjön a gonosszal,és mindig hangosan kiáltotta „A Fálun Dáfá Jó!” 6-7 óra elteltével szabadon engedték.
  • Shandong tartomány: Utólagos információ: Hogyan halt meg Zhang Dezhen egy ismeretlen szérumot tartalmazó injekció következtében

    Zhang Dezhen asszony 38 éves, egykor biológia tanárnő volt a Mengyin körzet beli hatos számú gimnáziumban (Jiuzhai gimnáziumnak is nevezik). 2002. szeptember 19-én ismételten letartóztatták és a Mengyin körzeti internálótáborba zárták. Tiltakozásképen éhségsztrájkba kezdett, és így többször kényszeretetésnek vetették alá a Mengyin körzeti hagyományos kínai gyógymódok kórházában. 2003. január 31-én, a kínai szilveszter éjjelén halálát lelte egy ismeretlen szérumot tartalmazó injekció befecskendezését követően.
  • Yang Jiaye úr halálának részletei letartóztatásának ideje alatt a Guangxi kerületben

    Yang úr Pekingbe ment a Fálun Gong képviseletében, miután az üldözés elkezdődött. 2002 tavaszán letartóztatták és 2 év kényszermunkára ítélték, mert szórólapokat osztogatott, rávilágított az üldözés lényegére és elmondta a tényeket az embereknek a Fálun gongról. Mivel megfosztották a jogától, hogy tanulja a Fálun Gongot, tanítsa, vagy csinálja a Fálun Gong gyakorlatait, egészségi állapota elkezdett romlani és végül orvosi engedéllyel feltételesen szabadlábra helyezték. Hazatérése után ismét tudta gyakorolni a Fálun Gongot és egészsége gyorsan javult.
  • Zhang Litian úr meghalt a Jinzhou városi börtönben, Liaoning tartományban

    2008 augusztusában a Taihe Körzeti Bíróság titkosan Zhang urat a Fogva tartó Központ közbenjárásával, öt év börtönre ítélte és elvitték őt a huszadik börtönosztályára a Jinzhou városi börtönnek. 2008. november 17-én halt meg. A börtön vezetése azt mondta a családjának, hogy szívrohamban halt meg, de a családja tudta azt, hogy Zhang úr nagyon egészséges volt és azt, hogy soha nem volt problémája a szívével. Az apja a 70. évében van és a kisebbik lánya még csak 10 éves.
  • Zheng Youmei asszony 61 évesen hunyt el a Sichuan tartományban lévő mukatáborban

    2001. december 26-án, csak két hónappal miután hazatért a Jinyang Közösségi Kommunista Párt (CCP) titkára Li Bohua és a hivatalnok Zeng Fengming, négy embert irányítva, erőszakosan elvitték Zheng asszonyt a Jinhua-i átnevelő központba. Kínozták, bezárták egy kis cellába, ahol őrök és őrkutyák (kiképzett huskey-k) állandóan megfigyelték. A hivatalnok Liu Xiaokang fokozatosan ütötte Zheng asszony fejét és ezután foltos sötétséget látott és kihagyott az emlékezete. Nagyon súlyosan megsérült, mind szellemileg, mind testileg az óriási nyomás alatt. 2002. június 10. körül, hirtelen sötétséget látott, kiment és egy erős ütődés következtében elesett a padlón, durván vérzett a felső ajka és beverte homlokát. Sürgősen kórházba ment. Az orvos azt mondta, hogy szívbénulás miatt történt a baleset.
  • Haláljelentés! Zhang Mingtong-ot halálra kínozták egy Henan tartományi kényszermunkatáborban

    Zhang Mingtong úr (58) Shawobei faluban lakott Shawo helységben, a Qi körzetben. Mielőtt 1996-ban elkezdte volna a Fálun Dáfá-t gyakorolni komoly agyi infarktusai voltak és más betegségei, a jelleme is nagyon rossz volt, gyakran ivott, játszott és verekedett a feleségével, és másokkal. Rövidesen, miután elkezdte a Fálun Dáfát gyakorolni teljesen megváltozott és egy jóravaló, jószívű személy lett mindenfajta rossz szokás nélkül és teljesen kiegyensúlyozott kedéllyel. Minden betegsége eltűnt, és az emberek azt mondták, hogy a Fálun Dáfá gyakorlásának köszönhetően egészen a lényétől fogva megváltozott. Ennek a hihetetlen nagyhatású alapvető változásnak köszönhetően több mint ezer farmer tért rá a közeli helységekből, mint Hugang, Sumu, Gegang, az Őszinteség, Jólelkűség, és Tolerancia gyakorlásának útjára. Legjobb minőségű búzájukat az államnak adták el, ezt a tényt a helyi vezetőségnek is el kellett ismernie.
  • A 36 éves Fan Yanli asszony meghalt, miután őrizetbe vették (Henan tartomány)

    Fan Yanli asszony 36 éves, Nanyang városában élt, Henan tartományban. 2008. április 24-én őt és további más Fálun Gong gyakorlókat letartóztatták az egyikük otthonában. A rendőrök átkutatták a lakását és aztán Nanyang városban, az Első Fogva Tartó Központba vitték, több mint hat hónapra. A kemény munka, nem megfelelő táplálkozás, alváshiány és állandó fenyegetettség miatt, nagyon legyengült és gyakran hányt.
  • Haláleset! Zhou Yuntian röviddel a shanghaji börtön kórházából való szabadon engedése után hunyt el

    Zhou Yuntian asszony (50) Shanghaj Changning területén lakott. 2008. augusztus 6-án vitták Changning terület börtönéből a shanghaji börtön kórházába szállították. Augusztus 7-én korán reggel eszméletét vesztette. Az orvosok megvizsgálták, miszerint nincs reménye a túlélésre. Még aznap délután kiállították a dokumentumokat, mely két órán belül szabadon bocsátását tartalmazta. Augusztus 8-án halt meg, miután kiengedték a kórházból.