Egy ősi történet a házasságtörés következményeiről

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A Qing dinasztia alatt volt egy fiú ikerpár, akik Yuzhang-ban éltek. Nemcsak ugyanúgy néztek ki, de ugyanúgy cselekedtek is, még a szüleik sem tudták megkülönböztetni őket. A szülők azután adtak nekik neveket, miután beszélni kezdtek. Az iskolában a szövegértésük és az írásuk is ugyanolyan volt. 20-as éveikben egy bírósági akadémia diákjai lettek.

Miután felnőttek, mind a ketten megházasodtak. A szülők aggódtak, hogy a feleségeiknek nehéz lenne megkülönböztetni őket, ezért megtanították a menyeiknek, hogy különböztessék meg a ruháik alapján őket. Egy évvel később mindkét asszonynak született egy fia.

Mikor az ikrek 31 évesek lettek, elmentek, hogy tartományi vizsgát tegyenek. A vizsgaidőszak alatt egy csinos, fiatal özvegy élt annak a lakásnak a szomszédságában, ahol a testvérek laktak. Egy idő után megpróbálta elcsábítani az idősebb testvért. De az idősebb testvér szigorú szavakkal elutasította. Aggódott, hogy az asszony elcsábítja az öccsét, ezért elmondta az öccsének, hogy mit tett az asszony és azt tanácsolta neki: „Te és én teljesen egyformák vagyunk. Ő el akart csábítani engem. Nagyon valószínűleg megpróbál majd téged is elcsábítani. Nem szabad engedned a csábításának és elveszítened az erényedet!” A fiatalabb testvér bólintott.

Az özvegyasszony nem tudta, hogy ikrek, és hogy ugyanúgy néznek ki. Azt gondolta, hogy a fiatalabb testvér volt az öregebb, tehát újra megpróbálta őt elcsábítani. Az öcs engedett a csábításnak, és házasságtörést követett el. Egy idő után a fiatalabb testvér azt mondta az asszonynak: „Ha sikeresen leteszem a császári vizsgát, elveszlek feleségül.” Mint kiderült, a bátynak sikerült a vizsgát letenni, az öccsének nem. Tehát az öcs becsapta az asszonyt újra, ezt mondva: „Ebben az évben – habár sikerült a vizsgám – egy tavaszi vizsgát is le kell tennem. Azután foglak feleségül venni és gazdag és boldog életed lesz.” Aztán azt mondta az asszonynak, hogy elfogyott a pénze, hogy felkészüljön a vizsgára. Az özvegy nagyon bízott benne és minden megtakarított pénzét neki adta, hogy segítse.

A következő tavasszal az idősebb testvér volt ismét sikeres. Az asszony úgy gondolta, hogy a fiatalabb testvér vizsgázott le sikeresen, és már alig várta, hogy a felesége lehessen. Azonban sosem hallott újra a fiatalabb testvérről, és belebetegedett. Ezért írt egy levelet neki a szívében lévő fájdalomról. Nemsokára belehalt a depresszióba.

Az özvegy levele végül a báty kezében kötött ki. Nagyon megdöbbent, miután megértette, mi történt. Megkérdőjelezte az öccse viselkedését és nagyon csalódott volt. A fiatalabb testvérnek nem volt mint mondania. A következő évben a fiatalabb testvér fia hirtelen elhunyt. A fiatalabb testvért ez annyira elszomorította, hogy nem tudta abbahagyni a sírást. Emiatt elvesztette a látását és nemsokára ő is meghalt.

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo