Szorgalmasan végezni a három dolgot

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

(Clearwisdom.net)

Krónikus betegségekből való felgyógyulás, miután Fálun Gong gyakorló lettem

Én 1999-ben kezdtem gyakorolni, néhány hónappal azelőtt hogy a kommunista párt általi üldözés elkezdődött. Azonban az üldözés után nem folytattam a gyakorlást, a szörnyű környezet miatt, ahol nem tudtam a Fá-t tanulni és a gyakorlatokat csinálni a többi gyakorlóval. Azután beteg lettem és volt egy májátültetésem, és nagyon sok gyógyszert kellett szednem, de hasztalan, nem segítettek.

2003-ban a betegségem súlyosbodott, és gyakran voltam megfázva. Mindig vittem magammal egy üveg forró vizet, hogy melegen tartsam magam, és sok barátom gyakran nevetett rajtam és azt mondták:” Te a harmincas éveidben jársz, de úgy viselkedsz mint egy öregember!”

Aztán 2006-ban, a betegségem még rosszabb lett. Habár igazán meleg volt,mégis éjszakánként paplanra volt szükségem az alváshoz. Nem voltam képes enni és gyakran hánytam. Azon év Augusztusában, már csak egy kis levest tudtam magamhoz venni. Nagyon sok vizet kellett innom hogy alacsonyan tartsam a testhőmérsékletemet. Szedtem néhány kínai gyógynövényt, de azok egyszerűen haszontalanok voltak.

Egyik reggel azt mondtam magamnak, „ Nem fogok többé gyógyszert szedni. Ez biztos!” Nem tudtam, hogy miért mondtam ezeket a szavakat, és délben elkezdtem olvasni a Zhuan Fálun-t. Miután húsz oldalt elolvastam, észrevettem hogy képes voltam egy kis húst enni, és délután jobban éreztem magam. Körülbelül tíz nappal később, még jobban éreztem magam.

Szorgalmasnak lenni a három dolog végzésében

A gyakorlótársak segítségével, elkezdtem őszinte gondolatokat kibocsátani, és magyarázni a tényeket a Fálun Gongról és az üldözésről az embereknek. Eleinte nagyon féltem, de a Fá tanuláson keresztül, lassanként képes voltam megszabadulni a félelmemtől. Elkezdtem beszélni az emberekkel a Fálun Gongról, és reklámoztam az NTDTV-t a többi gyakorlótárssal.

Tudtam, hogy a Fá tanulás igazán kritikus és ezért minden nap tanulással töltöttem egy kis időt.

Valahányszor néhány ember kilépett a Kínai Kommunista Pártból és a hozzájuk kapcsolt szervezetekből, nagyon boldog voltam. Ha az emberek nem léptek ki szomorúnak éreztem magam. Megértettem hogy ragaszkodásom van a boldogsághoz. A Fá tanuláson keresztül fokozatosan megszabadultam ettől a ragaszkodástól.

Egyik nap láttam egy parkoló autót, amelynek nyitva volt az ajtaja, igazságtisztázó szórólapot tettem az autóba. Váratlanul , egy 10 méterre álló férfi rámkiáltott, „Mit tettél az autómba?” Rámosolyogtam és azt mondtam neki, „Semmit csak egy szórólapot. Csak nézze meg ha lesz ideje". Aztán elég barátságos lett, és elmondtam neki a tényeket a Fálun Gong-ról, és segítettem neki kilépni a KKP-ból és a hozzácsatolt szervezetektől. Tudtam hogy Mester segített nekem és megvédett engem.

Tavaly olvastam egy cikkben a Minghui weboldalon (a Clearwisdom.net kínai változata), hogy néhány gyakorló gemkapcsokat használt hogy az igazságtisztázó CDket felakaszgassa, és ez elég jól is sikerült. Én is csináltam néhány CD-t és felakaszgattam őket az autók markolataira. Ezévben több ezer Shen Yun show DVD-t csináltam és személyesen mutattam be ezeket az embereknek. Mindegy hogy ismertem őket vagy sem, először mindig beszéltem velük és aztán adtam oda nekik a DVD-t. Egyik nap, elmentem nyomtatót és készleteket venni, amikor láttam hogy az eladók egy DVD-t néznek. Azt ajánlottam nekik hogy nézzék meg a Shen Yun show DVD-jét. Körülbelül egy hónappal később, megint elmentem oda és javasoltam nekik hogy lépjenek ki a KKP-ból és a hozzákapcsolt szervezetekből. Mindegyikük kilépett egyetlen lányt kivéve. Ezután egy taxiba szálltam, ahol négy ember volt, mindegyiküknek adtam DVD-t és segítettem nekik kilépni a KKP-ból és hozzácsatolt szervezeteiből.

2007-ben egy gyakorlótárs technikai tudásanak segítségével, felállítottam egy igazságtisztázó, anyagokatgyártó helyet. Vettem egy nyomtatót, azonban enenek elég sok hibája volt nyomtatás közben. Azt gondoltam hogy elromlott ezért eldobtam. Később vettem egy másik márkájú nyomtatót hogy a Kilenc Kommentár a Kommunista Pártról c. írást sokszorozzam. Szintén elkezdtem igazságtisztázó DVD-ket égetni. És az én anyagelőállító helyem önállóvá vált. Mivel hogy én másokra számítottam a technikai segítségben, a gépnek mindig volt valami problémája. Mindig a technikai tudással rendelkező gyakorlótársakat kértem meg, hogy segítsenek, vagy még akár hétköznapi embereket is. A gyakorlótársak azt mondták, hogy nem voltak elég erős őszinte gondolataim. De nem tudtam, hogyan csináljak áttörést. Egyik nap a nyomtató megint nem működött és egy gyakorlótárs eljött segíteni. Őszinte gondolatokat bocsátottunk ki közösen. Közvetlenül azután, hogy őszinte gondolatokat bocsátottunk ki, újra elkezdett működni. Igazán meghökkentem az őszinte gondolatok erején. Azóta valahányszor problémával találkozok, magamba nézek és őszinte gondolatokat bocsájtok ki. Aztán a probléma általában nagyon hamar megoldódik.

Minden reggel kimegyek hogy elmondjam az embereknek a tényeket a Fálun Gongról, és aztán délután tanulom a Fá-t. Este a Kilenc Kommentár a Kommunista pártról-t sokszorosítom és leveleket írok hogy beszámoljak az embereknek a Dáfá szépségéről. A mai napig körülbelül hat-hétszáz embernek segítettem kilépni a KKP-ból és a hozzácsatolt szervezetekből. Minden alkalommal amikor a farmerek piacára mentem , különböző zöldségeket vásároltam és aztán beszéltem az eladónak a Dáfá csodáiról, és az az ember általában készségesen kilépett a KKP-ból és a hozzácsatolt szervezetekből. Ráadásul ha találkoztam valakivel aki ismerősnek tűnt nekem, rámosolyogtam, és beszéltem vele a Fálun Gongról, és a KKP-ból való kilépésről. Tudtam hogy Mester volt az aki elrendezte ezeket a dolgokat.

Egty időszakban nagyon ragaszkodtam a gyakorlótársak ragaszkodásairól való gondolkodáshoz. Panaszkodtam, hogy az egyik gyakorlótársnak még mindig olyan sok ragaszkodása van, hogy nem tudta legyőzni a betegségkarmáját. Nem néztem magamba és nem is voltam irgalmas a gyakorlótárshoz. Amikor igazán elkezdtem magamba nézni a dolgok megváltoztak. Nekünk mindig a gyakorlótársak jó oldalára kellene figyelnünk, ahelyett hogy a hiányosságaikra figyelünk. Szorgalmasan kell magam művelnem, hogy meg tudjak felelni Mester elvárásainak.

Kérem mutassatok rá bármi helytelenre.

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo