Amikor kicsi voltam, az édesanyám gyakran mesélt nekünk egy történetet a búzáról, hogy megtanítsa nekünk az ételt értékelni. Gyakran mondta édesanyám, „Az ételt elpocsékolni a világegyetem alapelvei ellen van.” Íme a történet:
„Egyszer sok idővel ez előtt öt búzakalász volt egy búzaszáron. Egy Istenség, aki közelebbről foglalkozott az emberi élet megfigyelésével egy koldus alakját öltötte magára, és leereszkedett az embervilágba. Elment egy családi ház ajtajáig, és a háziúrtól enni valót kért. Pont ekkor akart a ház asszonya fánkot készíteni. Amikor a nő meglátta a koldust, ahogy az élelmet kér, azonnal eldugta a fánkokat a gyereke hátsója alá, aki éppen a konyhában játszott, majd elkergette a koldust. Az Istenség látta, hogy az embereknek nagyon könnyű volt élelemhez jutni, ámde nem tudták megbecsülni azt, így megparancsolta a búzának, hogy minden száron csak egyetlen egy kalász nőjön. Ekkortól kezdve kell az embereknek keményen megdolgozniuk a búzáért.”
* * *
tovább ...