(de.minghui.org)
Kedves Mester, kedves gyakorlótársak!
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy megoszthatom veletek a tapasztalataimat. Arról szeretnék beszélni, hogyan segítettem a Shen Yun-előadások biztonsági csapatában. Először szeretném ismertetni a biztonsági munkatársként betöltött szerepünkről alkotott megértésemet, majd beszámolok az idei turné három élményéről.
A biztonsági segítőként betöltött szerepünk megértése
Már sok éve segítek a biztonsági csapatban. A szerepünkről alkotott megértésem fokozatosan alakult ki. Vannak bizonyos konkrét feladataink, például a zavaró helyzetek kezelése vagy a szerzői joggal kapcsolatos kérdések. A biztonsági csapat tagjainak tipikus feladatai közé tartozik, hogy megakadályozzák, hogy az emberek az előadás alatt fényképezzenek, illetve megkérjék őket, hogy töröljék az esetleg már elkészített fényképeket. Azonban fokozatosan átfogóbbá vált a szerepünkről alkotott szemléletem: őszinte gondolatokkal védjük az előadásokat, miközben a konkrét feladatok mintegy kapaszkodóként szolgálnak, amelyek utat mutatnak nekünk.
A fenti alapelv elmagyarázása csupán egy percet vesz igénybe, nekem azonban évekre és sok gyakorlásra volt szükségem ahhoz, hogy megtanuljam, hogyan valósíthatom ezt meg jobban, és még mindig sokat kell fejlődnöm. Például meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt. Egyrészt készen kell állnunk arra, hogy gyorsan reagáljunk az esetleges zavaró helyzetekre, másrészt nagyon nyugodtnak és feltűnésmentesnek kell maradnunk. Feladatunk észrevenni, ha valaki fényképet készít, ugyanakkor nem szabad a közönség soraiban „keresnünk a problémát”. Amikor beszélgetünk az emberekkel, professzionálisan és határozottan kell elmagyaráznunk a szabályokat, ugyanakkor nagyon barátságosnak, udvariasnak és előzékenynek kell lennünk.
Azt is megértem, milyen fontos, hogy önmagunkat háttérbe helyezzük. Ennek egyik világos példája, hogy az előadás alatt a nézőtéren állunk, de magát az előadást nem szabad néznünk – a figyelmünknek a közönségre kell irányulnia. Ennek egy másik megnyilvánulása az az elvárás, hogy a lehető legkevésbé keltsünk feltűnést, akár az előadás alatt a nézőtéren, akár a folyosókon a nézők között sétálva. Úgy gondolom, hogy a hozzáállásunknak és a szemléletünknek a „nekünk el kell végeznünk a feladatainkat” gondolkodásmódtól az „azért vagyunk itt, hogy másokat szolgáljunk” hozzáállás felé kell változnia.
A biztonsági csapatban végzett munka nagyszerű lehetőséget ad számunkra a művelésre, a ragaszkodások és a karma eltávolítására, miközben segítünk megmenteni az érző lényeket. Nagy áldásként tekintek arra, hogy a Mester lehetővé tette számomra, hogy részt vegyek a Shen Yun projektben és megtapasztaljam ezt az igaz környezetet.
A „Maradj távol a veszélytől” című jingwenben a Mester ezt mondja:
„Ne gondoljátok tévesen, hogy amikor segítettetek felhívni a figyelmet a Dáfára és az üldözésre, csatlakoztatok a Dáfá-tevékenységekhez, vagy részt vettetek a Dáfá-projektekben, akkor valamit a Dáfá számára vagy Számomra tettetek. Ezeket a módszereket adom nektek arra, hogy megmentsétek és segítsétek egymást, hogy együtt mentsétek meg az embereket, és ezzel egy időben megmentsétek magatokat; így ezekben az utolsó napokban a lények képesek segíteni egymás megmentésében.“
(Maradj távol a veszélytől, 2023. augusztus 31.)
Tapasztalatok ebből a szezonból
Ebben a szezonban a biztonsági csapat tagjaként dolgoztam a bécsi, salzburgi és prágai előadásokon. Mindegyik alkalom hozott egy-egy érdekes eseményt, amelyen érdemes elgondolkodni.
Bécs: Őszinte elhatározás a művelésre és a Dáfá követésére
Bár már sok éve dolgozom a biztonsági csapatban, a munkánk egyik részét soha nem sikerült igazán jól elvégeznem. Amikor megkérünk valakit, hogy töröljön egy fényképet, utána arra is fel kell hívnunk a figyelmét, hogy véglegesen a Lomtárból is törölje, mivel a törölt fénykép ott még egy bizonyos ideig megmarad. Az évek során én ezt soha nem tettem meg. Bizonytalan voltam abban, hogy korlátozott német nyelvtudásom miatt megfelelően el tudnám-e magyarázni, illetve hogy tudnék-e segíteni az illetőnek megtalálni a Lomtárat. Ezért attól tartottam, hogy az emberek számára ez túl nagy kellemetlenséget jelentene, és azzal az ürüggyel nyugtattam meg magam, hogy néhány nap múlva úgyis magától törlődik a fénykép.
Idén, már az első előadás előtt világossá vált számomra, hogy ez egy hiányosság, és elhatároztam, hogy megszüntetem. Félretettem a félelmet és minden más érzelmet, és megtanultam, hogyan lehet különböző mobiltelefon-modelleken megtalálni a Lomtárat. Ezzel az elhatározással és felkészülten mentem el az előadásra.
A lehetőség az első vagy a második előadás során adódott. Egy háromfős csoport – valószínűleg egy édesanya a két lányával – kissé késve érkezett a terembe, ezért lemaradtak arról a tájékoztatásról, hogy fényképezni tilos. Egy idő után egyikük fényképet készített. Mivel a közelemben ültek, könnyen odamehettem hozzájuk, és megkérhettem őket, hogy ne tegyék.
Amikor elérkezett a szünet, odamentem a fiatal nőhöz, és elhatároztam, hogy megkérem, törölje a fényképet – a Lomtárból is. Nem kényszerítettem magam erre, és nem is erőltettem. Az erre irányuló akarat természetesen fakadt az őszinte megértésből, ezért nagyon nyugodt voltam. Meglepetésemre a fiatal nő nagyon jól beszélt angolul, teljesen megértő, együttműködő és kedves volt. Még elnézést is kért, és együtt véglegesen töröltük a fényképeket.
Ez a tapasztalat olyan zökkenőmentesen zajlott, hogy azonnal világossá vált számomra: a Mester segített nekem. Újra eszembe juttatta, és tovább mélyítette annak megértését, hogy milyen fontos az őszinte elhatározás a művelésre és a Dáfá követésére. Valóban csodának éreztem. Abban a pillanatban, amikor megszületett bennem az őszinte elhatározás, hogy jól akarom megtenni, a Mester minden ajtót megnyitott előttem.
Gyakorlóként néha úgy érezzük, hogy megrekedtünk a művelésben. Tudjuk, hogy jobban kellene csinálnunk, de nem tudjuk, hogyan fejlődhetnénk. Ilyenkor mindig kísértést éreztem arra, hogy „tegyek valamit”: többet tanuljam a Fá-t, többet végezzem a gyakorlatokat, több őszinte gondolatot küldjek stb. Természetesen mindezek olyan dolgok, amelyeket meg kell tennünk, és amelyek mindig segíthetnek. De ha ragaszkodunk ahhoz a gondolkodásmódhoz, hogy „ezt vagy azt kell tennünk”, akkor úgy gondolom, talán elsiklunk valami felett. Amikor ilyen módon próbáltam javítani a helyzetemen, annak általában csak korlátozott hatása volt. Véleményem szerint az áttörés kulcsa az őszinte elhatározás a művelésre, az önmagunk megváltoztatására és a Dáfá követésére.
Salzburg: A külsőségeket a tartalom elé helyezni – a régi erők csapdája
Salzburgban történt egy esemény, amely meglehetősen nagy hiányosságot tárt fel a gondolkodásomban és a hozzáállásomban. Egy előadás vége felé egy gyakorlótárs jelezte, hogy szüksége van a segítségemre. Amikor csak lehetett, ketten mentünk oda az emberekhez: egyikünk beszélt, a másik pedig őszinte gondolatokat küldött. Amikor a függöny legördült, gyorsan odamentem a gyakorlóhoz, aki elmagyarázta a helyzetet. Az előadás vége felé két fényképezőt vett észre: az egyik a közelében állt, a másik távolabb, a közönség közepén.
Attól a pillanattól kezdve, hogy odamentem hozzá, feltűnt, hogy kissé feszültnek tűnik. Szorgalmas gyakorló, ezért ez kissé meglepett, és azt gondoltam: „Hmm, ő egyébként mindig nagyon nyugodt. Még soha nem láttam ilyennek.” Ezek a gondolatok az egész helyzet során újra és újra felmerültek bennem, miközben odamentünk a két érintett személyhez, és együtt töröltük velük a fényképeket.
Később újra átgondoltam az egészet. Ez a gyakorlótárs egy rendkívül nehéz helyzettel állt szemben, mégis elhatározta, hogy bármi történjék is, megteszi a maga részét. Először azonnal odament a közelében lévő hölgyhöz, amikor az emberek éppen elkezdték elhagyni a termet. A nő nem volt túl együttműködő, és vonakodott beleegyezni, de a gyakorló újra és újra elmagyarázta neki, udvariasan, ugyanakkor határozottan, és végül a nő beleegyezett. Félelem vagy habozás nélkül arra is megkérte, hogy a fényképeket a Lomtárból is törölje, amit a nő meg is tett. Bár ez eltartott egy ideig, a gyakorló ezután gyorsan megkereste a másik személyt, aki egészen középen ült. Általában nagyon nehéz szemmel tartani egy középen ülő személyt, miután a nézők felállnak és elhagyják a termet. Ebben az esetben azonban a keresett személy ülve maradt még akkor is, amikor körülötte már mindenki elment. Odamentünk hozzá. Talán még kevésbé örült nekünk, mint az előző hölgy, és különböző kifogásokat hozott fel. A gyakorló azonban türelmesen mindent elmagyarázott neki, és végül ő is együttműködött.
A gyakorlónak eközben több nagy akadályt kellett leküzdenie. Hogyan kezeltem volna én ezt a helyzetet? Úgy gondolom, hogy legfeljebb egy-két ilyen akadályt győztem volna le. Például valószínűleg csak a közelben lévő hölgyre koncentráltam volna, mert azt gondoltam volna, hogy minimális az esély arra, hogy a középen ülő személyt szemmel tudjam tartani.
Akkor megvártam volna, amíg kijön a teremből, és megpróbáltam volna találni egy megfelelő helyet egy beszélgetéshez. De ahogyan valójában tette, valószínűleg azt mondta volna, hogy siet, és el kell érnie a vonatát. Még ha sikerült volna is legalább arról meggyőznöm, hogy törölje a fotókat, nagy valószínűséggel egyáltalán nem hívtam volna fel a figyelmét arra, hogy azokat a Lomtárból is törölnie kell.
Természetesen jó dolog nagyon nyugodtnak maradni, és megpróbálni a beszélgetéseket a lehető legzökkenőmentesebbé tenni, de ez nem válhat az egyetlen prioritássá. Könnyű nyugodtnak maradni, ha erősen korlátozzuk a saját felelősségünket. Ez arra az alapelvre emlékeztet, amelyről a Mester „Az utolsó ragaszkodás eltávolítása” című jingwenben beszélt:
„Olyan kísértetszavakkal, mint: a tanulók már mind eljutottak volna a beteljesüléshez, nem lenne szükséges többé gyakorolniuk, és - olyannyira, mint lehetséges - meg kellene felelniük a hétköznapi embereknek, és leadniuk a könyveket, és így tovább, becsaptak egyes tanulókat, akik a démoni nehézségekben nem akarnak többé az embervilágban maradni, és a lehető leggyorsabban be akarnak teljesülni. A Fában én azt mondtam nektek, hogy a művelésnél - olyannyira, mint lehetséges - a hétköznapi embereknek kellene megfelelnetek; de sohasem mondtam, hogy a hétköznapi emberekhez kellene hasonulnotok. Ha nem különbözöl többé egy hétköznapi embertől, akkor még művelő vagy?“
(Az utolsó ragaszkodás eltávolítása 2000. augusztus 12., Esszenciális dolgok további előrelépésekhez II.)
Ez az esemény fokozatosan a megértés több szintjét tárta fel előttem. Először arra emlékeztetett, hogy a művelés folyamata nem egy séta a parkban, és nem szabad visszariadnunk attól, hogy szembenézzünk az akadályokkal. Amikor aztán megírtam ezt a tapasztalat beszámolót, világossá vált számomra, hogy mennyire akadályozta a Dáfá-tanítványként betöltött küldetésemet az a gondolkodásmód, amelyben a látszatot a tartalom elé helyeztem. Amikor mélyebben belemerültem ebbe a kérdésbe és tovább gondolkodtam rajta, felismertem, hogy még több minden van mögötte.
Igen, mivel mi, Dáfá-tanítványok a Fá-helyreigazítás időszakában vagyunk, nem szabad csupán a személyes művelésre összpontosítanunk, hiszen nagy küldetésünk van abban, hogy segítsünk megmenteni az érző lényeket. Úgy értelmezem, hogy figyelnünk kell arra, hogyan látják mások a cselekedeteinket a művelés során, és az igazságot olyan módon kell tisztáznunk, amelyet az emberek meg tudnak érteni, és így tovább.
Ez arra késztetett, hogy elgondolkodjam a „Fá igazolása” kifejezésen. Úgy gondolom, hogy ez a kulcsa annak, amit tennünk kellene. De mit is jelent ez? Természetesen nincs lehetőségem tudni, hogy valójában mit jelent a Fá igazolása, de szeretném megosztani nagyon korlátozott megértésemet arról, hogyan nyilvánulhat ez meg, illetve mit foglalhat magában.
A Zhuán Fálun „Lunyu” című részében a Mester ezt mondja:
„A Dáfá a Teremtő bölcsessége. Kezdetben Ő választotta ketté az eget és a földet, a világegyetem teremtésének az alapja. Belső tartalma a végtelenül makroszkopikustól a végtelenül mikroszkopikusig terjed, a különböző kozmikus testek szintjein különféleképpen mutatkozik meg.“ (Lunyu)
A Dáfá mindent megteremtett, és minden szinten megnyilvánul. Ezért úgy gondolom, hogy egy Dáfá-tanítvány azáltal igazolhatja a Fá-t, hogy mindig a Dáfá alapján keres választ, bármilyen helyzetben is legyen. Ehhez hozzátartozik annak a hite, hogy a Dáfá mindig utat fog mutatni nekünk, amelyen járhatunk. Hogyan műveljük magunkat egy adott környezetben? Hogyan tisztázzuk az igazságot különböző embereknek? A Dáfá minden kérdésre választ ad. Ha rugalmasak vagyunk, és valóban keressük ezeket a válaszokat, ahelyett hogy mereven ragaszkodnánk ahhoz, hogy a dolgokat „a mi” módunkon csináljuk, akkor úgy gondolom, hogy igazoljuk a Fá-t, és a Mester jól tudja használni az ilyen gyakorlókat.
Mi romlott el tehát az én esetemben? Hogyan lehetséges, hogy ahelyett, hogy a Fá-t – ezt a szent dolgot – igazolnám, gyakran hajlok arra, hogy „a hétköznapi emberekhez igazodjak”, és alig fejlődöm tovább?
Úgy gondolom, hogy a választ a fent idézett „Az utolsó ragaszkodás eltávolítása” című jingwenben található Fá adja meg. A jingwenben az ügynökök mondják a gyakorlóknak, hogy a lehető legnagyobb mértékben alkalmazkodjanak a hétköznapi emberekhez, adják át a könyveiket és így tovább. Az én esetemben is ez az eltérő állapot egy zavarásból ered, és a régi erők által alkalmazott üldözés és csapda egyik formája.
A Mester a fent idézett bekezdést ezekkel a szavakkal zárja:
„Dáfá-tanítványok - jövőbeli buddhák, daók és istenségek - hogyan hagyhatjátok, hogy ezek a gonosz és nevetséges bohócok bármilyen réseket kihasználjanak? ” (uo.)
Prága: Másokat önmagunk elé helyezni
A prágai előadások idén pénteken kezdődtek, én azonban már szerdán oda akartam utazni, hogy részt vegyek néhány, a szokásos munkámmal kapcsolatos megbeszélésen. A hét elején azonban a feleségem rosszul kezdte érezni magát. Kedd este 40 °C fölé emelkedett a láza. Ebben az állapotban alig tudott magáról gondoskodni, nemhogy még a három gyermekünkről is.
Lemondtam a szerdai és csütörtöki terveimet, de továbbra is elhatároztam, hogy péntek reggel elindulok, hogy időben odaérjek a biztonsági csapatban végzett feladatomra. A feleségem az egész szerdát ágyban töltötte, én pedig a gyerekekről gondoskodtam. Tudtam, hogy nem terhelhetem a feleségemet, ezért nem beszéltem neki arról, hogy el fogok utazni, hanem megpróbáltam mellette lenni és nyugodt maradni. Belül azonban szilárd és magabiztos maradtam abban, hogy minden rendben lesz. Csütörtök estére már elég jól érezte magát ahhoz, hogy az elutazásom után már boldogulni tudott.
Péntek délután megérkeztem Prágába, és csatlakoztam a csapathoz. Néhány órával az előadás előtt rosszul kezdtem érezni magam, mintha beteg lennék. Körülbelül 90 perccel az előadás előtt elfoglaltam a helyemet. Kissé szédültem és hányingerem volt, és aggódtam, hogy vajon képes leszek-e ellátni a feladatomat. De arra gondoltam, hogy nem szabad a többiek figyelmét a saját problémáimmal elvonnom attól, hogy a Shen Yunra összpontosítsanak, ezért megtartottam magamnak a rosszullétet. Emlékeztettem magam arra, hogy „itt nem rólam van szó”, és egyszerűen tovább küldtem az őszinte gondolatokat.
Amint az emberek elkezdtek bejönni, teljes figyelmemet arra fordítottam, hogy segítsek nekik, és hirtelen minden problémám eltűnt. Úgy gondolom, hogy ez az egyszerű döntés hozta meg a döntő változást: nem vártam arra, hogy előbb jobban érezzem magam, és nem próbáltam meg kideríteni, miért érzem magam rosszul, hanem feltétel nélkül háttérbe szorítottam a saját ügyeimet, és egyszerűen megtettem azt, ami szükséges volt ahhoz, hogy az emberek megnézhessék a Shen Yunt.
Úgy gondolom, hogy ez az „önmagamról” a „másokra” való váltás tükrözi a különbséget a pusztán személyes művelés és azon küldetésünk között, hogy segítsünk megmenteni az érző lényeket. Természetesen a művelés mindig az első helyen áll, és ez az alapja mindannak, amit Dáfá-tanítványként teszünk. Amikor problémákkal szembesülünk, befelé kell néznünk, és önmagunkban kell keresnünk. Úgy gondolom, hogy az a fő feladatunk, hogy segítsünk másokat megmenteni, valójában abban is segít nekünk, hogy megértsük, hogyan kell befelé néznünk. Megértésem szerint a befelé nézésnek nem csupán önmagunkról kell szólnia, ahogyan egy hétköznapi ember esetében történik, aki végtelen önkritikában vagy önmagának a folyamatos megkérdőjelezésében ragad. Ehelyett azon kell alapulnia, hogy mások kerülnek az első helyre, és önzetlenül cselekszünk.
Összegzés
Amikor a fent leírt helyzetek megtörténtek, tudatára ébredtem annak, hogy bizonyos útmutatást tartalmaznak számomra, ezért elgondolkodtam rajtuk, és megőriztem őket az emlékezetemben. Amikor felmerült bennem, hogy megírjam ezt a tapasztalat beszámolót, ezek az élmények újra előjöttek, és egy összefüggő képpé álltak össze. De csak akkor, amikor valóban teljes szívvel belefogtam az írásba, kezdtem hirtelen sokkal tisztábban látni a dolgokat. Néhány pillanatban szinte úgy éreztem, mintha új felismerésekkel árasztottak volna el, és sok hiányosságom szokatlan tisztasággal tárult fel előttem, amelyek hirtelen szorosan összekapcsolódónak tűntek. Tudatára ébredtem annak, milyen messze vagyok még attól, hogy a környezetemben – otthon és a munkában – igazoljam a Fá-t. Nagyon hálás vagyok ezért a Fá-konferenciáért és azért a lehetőségért, hogy összeállíthattam ezt a tapasztalat beszámolót.
Köszönöm, Mester! Köszönöm, gyakorlótársak!
Forrás: [Europäische Fa-Konferenz 2026] Shen Yun im Sicherheitsteam unterstützen, Xinxing kultivieren
***
A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.
* * *
tovább ...