Öt éves koromban kezdtem el Fálun Dáfát gyakorolni az édesanyámmal. Tizenkét évvel ezelőtt aztán kivándoroltam Tajvanról Kanadába. Abban az időben még általános iskolába jártam. 2020-ban csatlakoztam az angol nyelvű Epoch Times ügyfélszolgálati csapatához. Nagyon áldottnak érzem magam, hogy egy ilyen meghatározó időszakban jöhettem a médiához. A médiában eltöltött időm alatt megpróbáltatásokat éltem át, ugyanakkor sok örömben is részem volt. A sikerek és a kudarcok szinte egymást követték. Sohasem gondoltam volna, hogy mindezt át fogom élni, és közben ennyire mélyen megváltozom.
Bizonytalanság a diploma megszerzése utáni álláskeresésben
Az utolsó félévem a Torontói Egyetemen 2019-re és 2020-ra esett. A többi végzős már álláskereséssel és a jövőjük tervezésével foglalkozott, és én is azon gondolkodtam, hogy mihez kezdhetnék.
Az egyetemen számvitelre szakosodtam, és az összes haladó kurzust elvégeztem a témában. Ahhoz, hogy ebben a szakmában gyakorlott és sikeres legyek, tovább kellett volna képeznem magam, hogy okleveles könyvelő legyek és engedélyt szerezzek. Úgy éreztem, hogy nem lenne túl nehéz megszereznem az engedélyt, és sikeresnek lennem ebben az ágazatban. Az önbizalmam is megvolt, hogy megtegyem ezt. De ugyanakkor azt kérdeztem magamtól: „Valóban ez az, amit szeretnék? Valóban ezen az úton akarok továbbmenni?”
Ezenfelül semmi örömet sem találtam a számviteli szakban. Csak azért tanultam, mert jó jegyeim voltak, és a jövőben könnyebb lenne állást találni. Több interjún is voltam, és amikor az interjúztató megkérdezte, hogy miért akarok csatlakozni a vállalathoz, vagy miért akarom ezt a szakmát választani, nem tudtam válaszolni. Szigorúan véve nem arról volt szó, hogy nem tudtam volna válaszolni, de a válaszom nem felelt meg a valódi lelkiállapotomnak – az egy standard válasz volt az interjúkérdésre. Nem igazán volt ösztönzésem arra, hogy könyvelőként dolgozzak.
Azon töprengtem, melyik cég tenné lehetővé nekem, hogy őszintén válaszoljak erre a kérdésre. Melyik cég késztetne arra, hogy ennek a kérdésnek szenteljem magam? A válasz a The Epoch Times volt.
2018 nyarán dolgoztam először a The Epoch Times-nál. Nyári gyakornokokat kerestek, és amikor anyám meghallotta, hogy nincs semmi dolgom, javasolta, hogy jelentkezzek. Végül szerkesztő lettem. Azon a nyáron például megtanultam, hogyan kell videókat szerkeszteni és sajtóközleményeket írni. Pénzügyi ismereteket is szereztem, és a közösségi médián belüli posztokat is kezeltem. Ezek a tapasztalatok nagyon értékesnek bizonyultak. Velem együtt hat másik fiatal gyakorló jött, és minden nap élveztük a munkánkat. Tanultunk és beszélgettünk egymással. Nagyon élveztem a gyakorlótársakkal töltött időt.
Mivel olyan szép volt, a következő évben visszatértem. A második szakmai gyakorlatom során a legtöbbet abból profitáltam, hogy szokásommá vált a gyakorlatok végzése és a Fá tanulása. A médiánál minden reggel volt közös gyakorlás és Fá-tanulás, és a kollégáim meghívtak, hogy vegyek részt rajtuk. Bár nehéz volt korán kelni, elégedettnek és mélyen kiteljesedettnek éreztem magam minden alkalommal, amikor tanultam a Fát és végeztem a gyakorlatokat.
Az Epoch Times-nál töltött második gyakornoki időm alatt érettebbé váltam. Szorgalmasabb lettem, és lassan felismertem, hogy mi az, ami igazán gazdagíthatná az életemet és boldoggá tehetne. Mint valaki, aki a Dáfá által védve nőtt fel, megértettem, milyen csodálatos a Dáfá, és milyen fontos az igaz körülmények tisztázása. Ezért a diploma megszerzése után teljes munkaidőben akartam csatlakozni az Epoch Times-hoz, hogy hozzájáruljak és teljesítsem a fogadalmamat.
Úgy néz ki, mintha könnyedén meghoztam volna a döntést, hogy teljes munkaidőben csatlakozom a médiához. A döntéshozatal azonban egészen bizonyosan nem volt könnyű. Az iskolában jó jegyeim voltak, és az osztálytársaim gyakran odajöttek hozzám, mert okosnak és rátermettnek tartottak. Az átlagos emberek az én helyzetemben általában jól fizető állást kerestek volna, vagy csatlakoztak volna egy nagy céghez, hogy „sikeresek” legyenek. Bár tudtam, hogy az Epoch Times-hoz való csatlakozás a legjobb választás, a hírnév iránti vágyam és a versengő természetem még mindig erősen marcangolt. Ugyanakkor aggódtam, hogy a szüleim nem értenék meg a döntésemet, hiszen annyi pénzt fektettek a képzésembe. De végül úgy döntöttem, hogy a médiának dolgozom.
Szerencsére nagyon nyitott szüleim vannak, akik bíztak bennem és támogatták a döntésemet. Miután elkezdtem dolgozni az Epoch Times-nál, eszembe jutott, hogy apám egyszer azt mondta nekem, amikor a fizetésem miatt aggódtam: „A média még a kezdetnél van, ezért normális, hogy a fizetés alacsonyabb, de az Epoch Times-nál végzett munka a sorsod, nem igaz?” Amikor ezt mondta, abbahagytam a kételkedést, és úgy éreztem, hogy Li mester (a Dáfá alapítója) bátorított és világosított meg engem.
Később, amikor a Fá-megértésem elmélyült, felismertem, hogy mindig is mélyen gyökerezett bennem az az elképzelés, hogy a médiánál végzett munka szegénnyé tenne, és hogy egy normál vállalatnál végzett munka anyagi stabilitást nyújtana – de ez egyáltalán nem igaz. Hogyan veszítheti el egy gyakorló a Dáfá-munkánál a szerencséjét vagy azt, ami jogosan az övé? A gazdagságot és a szegénységet a testben lévő karma mennyisége határozza meg. Amit elvesztettem, azt a ragaszkodásaim miatt vesztettem el, és amíg a Dáfá útján járok, a Mester a legjobbat fogja elrendezni számomra. Miután ezt felismertem, tisztább lett a fejem.
A munkánál jobbá teszem magam
Amikor először az ügyfélszolgálatért felelős részleghez kerültem, az angol nyelvű újság előfizetőinek a száma gyorsan nőtt. Abban az időben csak egy teljes munkaidős ügyfélszolgálati munkatársunk volt. Az első kihívásom abban állt, hogy előfizetőket hívjak vissza, hogy segítsek nekik megoldani a problémáikat. Nem volt ügyfélszolgálati tapasztalatom, és az ügyfélszolgálati útmutatót sem ismertem.
Az első hívásomkor dadogtam és összefüggéstelenül beszéltem. Folyamatosan bátorítottam magam, és nem engedtem, hogy a gondolat meginogjon. Több próbálkozás után végre képes voltam nyugodtan és együttérzően kommunikálni az ügyfelekkel. Az ügyfelek elkezdték mondani nekem, hogy én volnék a legbarátságosabb ügyfélszolgálati képviselő, akivel valaha találkoztak, vagy hogy ez volt a legjobb szolgáltatás, amit valaha kaptak. Nagyon bátorítottnak és boldognak éreztem magam, hogy elvállaltam ezt a kihívást, hogy jobbá tegyem magam.
A második kihívás akkor jött, amikor elkezdtem hozzászokni a munkához. Hogy tisztázzuk a kanadaiaknak az igaz körülményeket, próbaújságokat osztogattunk Kanada-szerte. A próbaújságokat nagyon jól fogadták, és a telefon folyamatosan csengett, ezért a vállalat új ügyfélszolgálati munkatársakat vett fel, és önkénteseket keresett a megnövekedett kereslet kielégítésére. Én kaptam a feladatot, hogy az alapoktól kezdve koordináljam és kiképezzem az új munkatársakat. Nehéz problémákkal kellett megbirkóznom, amelyeket a munkatársak nem tudtak megoldani. A csapattagoknak is segítenem kellett megtanulniuk a különböző ügyfélszolgálati rendszereket, amelyek folyamatosan alkalmazkodtak az új helyzethez. A munkaterhelés hirtelen nagyon megnőtt, és olyan helyzetekbe hozott, amelyeket korábban sohasem tapasztaltam, és amelyeket egyáltalán nem tudtam kezelni.
Olyan ember vagyok, aki szereti egyedül megoldani a dolgokat, ezért nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy mások segítségét kérjem. Úgy gondoltam, hogy mások számára fárasztó és megterhelő lenne a segítség kérése. Ugyanakkor kompetensnek akartam tűnni a kollégáim előtt. Ezért többnyire egyedül próbáltam megoldani a problémákat, és a hibáimból tanulni. Ez a megközelítés, hogy egyedül próbáltam megoldani a problémákat, nagyon stresszessé tette az egész folyamatot, és fokozatosan bűntudatot és félelmet keltett bennem, amikor nem tudtam tökéletesen megoldani a problémákat. Idővel a negatív gondolatok felerősödtek, és érzelmileg nem voltam stabil. Világos volt számomra, hogy nem folytathatom itt a munkát, ha nem javítok az állapotomon. A kollégáim segítségével felismertem, hogy normális és szükséges, hogy az egy csapatban levő emberek kölcsönösen segítsék egymást. Ez a helyes módja a problémák kezelésének. Ugyanakkor megértettem, hogy el kell távolítanom a harci szellememet és az érvényesülési vágyamat, hogy a lehető legjobban támogathassam a csapatot.
A megfelelő hozzáállással már nem volt minden olyan stresszes, és pozitívan kezdtem hozzáállni az új kihívásokhoz. Visszatekintve, minden alkalommal, amikor elegem lett, nem voltam jó művelési állapotban. Miután magamba néztem, kijavítottam magam és lépést tartottam a Fá-tanulással és gyakorlással, a Mester megadta nekem a szükséges bölcsességet. A Dáfá révén magabiztos és egészen bátor lettem. Abbahagytam, hogy a problémáknál a negatív gondolkodás spiráljába kerüljek. Most már tudom, hogy minden kihívás egy lehetőség arra, hogy jobbá tegyem magam. Később csak megbánnám, ha elszalasztanám ezeket a lehetőségeket, hiszen a művelés nem vár ránk. Minden kihívást lehetőségnek kell tekintenünk arra, hogy felépítsük a hatalmas erényünket!
A konfliktusok felszínre hozzák a ragaszkodásaimat
Volt néhány konfliktusom és félreértésem a kollégáimmal, és ezek közül néhány valóban közelről érintett. Próbáltam elviselni ezeket a megpróbáltatásokat, amelyeknél belsőleg igazságtalanul kezeltnek és dühösnek éreztem magam. Eközben tudtam, hogy ez művelés volt. Sok konfliktus megmutatta nekem, hogy egy átlagos ember toleranciájával a jelenlegi szintemen maradnék, és nem érnék el áttörést. Hosszú időre megrekedtem ugyanazon a szinten, ami lehetővé tette a régi erőknek, hogy beavatkozzanak, és egyre magasabbra tegyék a lécet. Sok negatív gondolatot kezdtem kifejleszteni a környezetemmel kapcsolatban.
Egy nap csörgött a telefon, és a munkatársaink megállás nélkül fogadták a hívásokat. Én is fogadtam a hívásokat, de még mindig sok ügyfél várakozott. Ebédidőben kevesebb hívás érkezett, ezért megkértem a munkatársakat, hogy felváltva menjenek ebédelni, majd gyorsan térjenek vissza a munkába. Váratlanul sok ügyfél telefonált közvetlenül azután, hogy a munkatársaink elmentek ebédelni. A főnöknőm valós időben ellenőrizte a hívásokat, és látta, hogy több ügyfél várakozik. Behívott az irodájába, és azt mondta, hogy nem kellett volna elengednem a munkatársakat ebédelni, amikor ilyen nagy forgalom van.
Nagyon igazságtalannak éreztem a bánásmódot, mert nem jósolhattam meg előre, hogy mikor lesz foglalt a vonal. Úgy tekintettem rá, mint a türelmem próbájára. De amikor később hasonló dolgok történtek, világossá vált számomra, hogy rejtett ragaszkodásaimnak kellett lenniük, amelyeket el kell távolítani. Amikor a vizsga közepén voltam, nem hittem, hogy velem nem lenne rendben valami, és mindig azt gondoltam, hogy igazam volna. Mindegy, mennyit bírtam ki, a konfliktusok ennek ellenére egyre rosszabbak lettek. Eszembe jutott, hogy a Mester azt mondta, hogy mindig befelé kellene néznünk. Ezért elkezdtem gondolkodni magamon, és megpróbáltam kideríteni az alapvető ragaszkodásokat.
Egész életemben mindig védekező pozícióban voltam. Ha például valaki félreért engem, vagy durva szavakat használ, azt nehezen tudom elfogadni, és sértődöttnek és boldogtalannak érzem magam. De az a hozzáállás, hogy meg kell védenem magam, az egoizmusból ered. Könyörületesnek és toleránsnak kell lennem másokkal szemben, és meg kell tanulnom a helyükbe képzelni magam.
Ezekben a konfliktusokban nem tudtam megtalálni az alapvető ragaszkodásaimat, mert még csak meg sem próbáltam megérteni, hogy mások miért beszélnek velem egy bizonyos módon és viselkednek úgy. Mivel nem néztem befelé, és továbbra is kitartottam, mint egy átlagos ember, úgy tettem, mintha művelném magam, de egyáltalán nem ez az eset állt fenn.
Ezeken a tapasztalatokon keresztül felismertem, hogy csak akkor vagyok dühös, ha a nézeteim és ragaszkodásaim csapdájában vagyok. Amint elengedem őket, tisztán láthatom a dolgokat, és minden negatív érzést eltávolíthatok.
A teljes körű koordináció ereje
Ami számomra nagyon megható az Epoch Times-nál, az a csapattagok aktív segítsége, kölcsönös törődése és önzetlensége. Tavaly az előfizetők gyors növekedése miatt sok új rendszert vezettek be, és sok volt a tennivaló, de mindannyian vállalták a többletmunkát és kölcsönösen támogatták egymást.
A legforgalmasabb időszakunkban mindössze három hét alatt közel harminc új ügyfélszolgálati munkatársat tudtunk felvenni, kiképezni és beindítani. Nem könnyű ennyi embert ilyen rövid idő alatt kiképezni. Ebben a zsúfolt időszakban, amikor valaki segítséget kér a belső kommunikációs csatornán, a csapattagok válaszolnak, amikor csak idejük engedi, és türelmesen elmagyarázzák az új munkatársaknak, hogyan válaszoljanak az ügyfelek új technológiákkal kapcsolatos kérdéseire. A főnöknőnk azt mondta, hogy egy ilyen kis csapattal csodaszámba megy, hogy sikeresen el tudtuk érni ezt a célt. Úgy érzem, hogy a Mester adott erőt a csapattagoknak, hogy megtegyék ezt.
A hétköznapi emberek társadalmában működő vállalatokkal ellentétben az Epoch Times-nál nincsenek részlegek közötti viták. Önzetlenül és szükség esetén segítünk egymásnak, függetlenül attól, hogy melyik részleghez tartozunk. Az előfizetési osztály létrehozása óta más részlegek nagy segítséget nyújtottak nekünk. Az értékesítési csapat például mindig önkéntesen segített nekünk. Amikor ideiglenes ügyfélszolgálati munkatársakra volt szükségünk a megnövekedett hívások kezelésére, mindig jöttek segíteni, és nem panaszkodtak, még akkor sem, ha ilyen rövid idő alatt olyan sok képzési anyagot kellett átnézniük.
Ezenkívül szeretném megköszönni a csapat tagjainak az őszinte és közvetlen javaslataikat és észrevételeiket a jobb folyamat érdekében. Ez segít csapatunknak abban, hogy még professzionálisabbá váljon. Sajnálom, hogy nem köszöntem meg azonnal minden visszajelzést és javaslatot. Néha elfelejtettem.
Van például egy kolléga, aki gyakran vezet be fejlesztéseket a rendszerekben, folyamatokban, irányításban és más területeken. Szeret azonban nyers és közvetlen lenni. Miután megnézte az általam tervezett munkafolyamatot, azt mondta: „Ez így nem hatékony, csináld így”, ahelyett, hogy azt mondta volna: „Úgy gondolom, jobb, ha így csinálod.” Nekem úgy hangzott, mintha kritizálna engem. És igazságtalannak tartottam, hogy nem próbálta megérteni a helyzetet, és nem kérdezte meg tőlem, miért terveztem így. Az én fülemnek úgy hangzott, mintha kritizálna engem.
Amikor beszéltem a kollégámmal, azt mondta, hogy nem állt szándékában kritizálni engem, hanem csak segíteni akart a fejlődésemben. Ő maga gyakran hálás volt, amikor visszajelzést kapott másoktól, mert így tanulhatott, és más szemszögből nézhette meg a dolgokat.
Amikor ezt hallottam, elkezdtem gondolkodni saját magamon, és felismertem, hogy az önbizalomhiányom, a féltékenységem és a látszat elvesztésétől való félelmem ahhoz vezetett, hogy félreértettem másokat, és képtelen voltam elfogadni a kritikát. Mostanra megváltoztattam a hozzáállásomat és a gondolkodásmódomat, és már nem érzek neheztelést ezzel a kollégával szemben. Ehelyett nagyra értékelem a tanácsokat és a visszajelzéseket, amelyeket kapok.
Ezekből az esetekből megtanultam, hogy amíg a csapat minden tagja nyíltan kommunikál egymással és a Dáfát helyezi előtérbe, a Mester áldásával a legjobbat tudjuk kihozni magunkból.
Záró megjegyzés
Egy éve már, hogy úgy döntöttem, hogy teljes munkaidőben a médiának dolgozom. Naponta kapunk olvasói leveleket, amelyekben azt írják, hogy az Epoch Times a legjobb újság. Az olvasása segít nekik, hogy tiszta fejjel tudjanak gondolkodni, és helyes döntéseket hozzanak ezekben a kaotikus időkben. Megtiszteltetés számomra, hogy egy olyan vállalatnál dolgozhatok, amely egy fényes jövőhöz segíti az embereket.
Mielőtt a médiához csatlakoztam, azt hittem, hogy egészen jól műveltem magam. De miután csatlakoztam a médiához, és számos vizsgán kellett átjutnom egymás után, megállapítottam, hogy még mindig sok ragaszkodásom van, amit le kell csiszolnom. A Mester azt mondja nekünk, hogy minden egy bizonyos okból történik, és azt hiszem, hogy a próbák azért voltak olyan hevesek, mert javulnom kellett, hogy magasabb szintre emelkedhessek, és több élőlényt megmenthessek.
Tudom, hogy még mindig sok hiányosságom és ragaszkodásom van. A hiányosságaim miatt próbára tesznek a munkahelyemen, és súrlódásokra kerül sor a gyakorlótársakkal. Tudom, hogy a Mester arra használja ezeket a problémákat, hogy eltávolítsa a ragaszkodásaimat, hogy jobb szerepet játszhassak a médiában. Nincs semmi, amit ne lehetne elviselni. És semmi sem lehetetlen. Eltökéltem, hogy az általam választott úton maradok, és teljesítem a fogadalmamat.
Így néz ki tehát a munkám a médiánál. Ha valami nem felel meg a Fának, kérlek, mutassatok rá nekem.
***
A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.
Angol változat: Truly Improving and Cultivating Myself While Working in the Media
Kínai változat: 在实修的过程中不断成长
* * *
tovább ...