(de.minghui.org) A művelésem több mint 20 éve alatt gyakran elvesztettem az utat, és újra és újra hibákat követtem el, de a Mester soha nem adott fel. Itt szeretném megosztani veletek néhány művelési tapasztalatomat és felismerésemet. Ha valami nincs összhangban a Fával, remélem, hogy a gyakorlótársak együttérzően kijavítanak.
Profi festő vagyok, és gyakran gondolom, hogy a művelés választás kérdése. A fontos kérdéseknél arról van szó, hogy az ember az isteni vagy az emberi felé fordul-e. Amikor a festést tanultam, néha helyes döntéseket hoztam, néha viszont rosszakat is. Ha egy döntés összhangban volt a Fával, gyakran szinte azonnal tudtam, hogy a helyes utat választottam. Ha azonban a rossz utat választottam, azt kivétel nélkül csupán utólag ismertem fel.
A középiskolában nem voltam különösebben szorgalmas a művelésemben. Csak azt tudtam, hogy a Dáfá jó, és hogy a Mester által elrendezett utat kell követnem. De hogyan kellene eljárnom? Akkoriban még nem volt világos megértésem. A fő figyelmem nem a festészetre irányult. Inkább minden lehetséges modern és torz művészeti irányzattal foglalkoztam. Egy időben különösen érdeklődtem az utcai graffiti iránt, és elkezdtem rajongani érte. De amikor közelebbről megvizsgáltam ennek a tevékenységnek a hátterét, ami nem bizonyult éppen pozitívnak, felébredtem.
Akkoriban olvastam el a Mester előadásait a zenéről és a művészetről: A Fá-magyarázat a zeneszerzésről szóló konferencián, illetve Fá-magyarázat a képzőművészeti alkotás témájú találkozón, és tudtam, hogy minden jó dolognak összhangban kell lennie az „Őszinteséggel, Jószívűséggel és Türelemmel”. Ez a művészeti forma azonban egyik elvet sem tükrözte vissza. Amikor ez világossá vált számomra, azonnal elhatároztam, hogy többé nem foglalkozom vele tovább.
A Fá-tanulás révén fokozatosan sok olyan művészeti kifejezési formát vetettem el, ami tetszett, és úgy döntöttem, hogy az alapjától fogva tanulom meg az olajfestészetet. A gondolkodásmódom viszonylag egyszerű volt: úgy gondoltam, hogy az olajfestészet története messzire nyúlik vissza, és Nyugaton ragyogó hagyománnyal rendelkezik, ezért a Mesternek is helyeselnie kell ezt az utat.
Ezúttal helyes döntést hoztam
De hogyan és kitől kellene megtanulnom? Az akkori környezetemben azok a tanárok, akik képesek lettek volna tanítani, csak a modern dolgokat ismerték. Meglehetősen kétségbeesett voltam. Annak érdekében, hogy a munkámat ortodoxabbá és hagyományosabbá tegyem, erős ragaszkodásokat halmoztam fel, amelyek elvakítottak, és arra késztettek, hogy folyamatosan külsőségekre törekedjek. Híres festőket látogattam meg, és akadémiai körökben kötöttem barátságokat, abban a reményben, hogy többet tanulhatok meg tőlük. Bár hosszú kerülőutakat tettem meg, mégis az volt az érzésem, hogy előrelépéseket teszek. Néha önelégült lettem, máskor irigy voltam mások eredményeire. Ebben az állapotban ragadtam le.
Aztán véletlenül rájöttem, hogy az, amit a korai szakaszban festettem, amikor senki sem tudott tanítani, százszor jobb volt, mint az, amit most festettem. Csupán ekkor vált világossá számomra, hogy letértem a helyes útról.
Felismertem, hogy eredetileg ártatlan és szép voltam, ezért a rajzaim természetüknél fogva tiszták voltak. És ez azért volt, mert Dáfá-tanítvány voltam, és a Dáfá-tanítványok a Dáfához igazodnak, a legjobb dologhoz az egész világegyetemben! A legtöbb dolog, amit követtem, és azok a képességek, amelyeket elsajátítottam, korrupt környezetben jöttek létre. Túl sokat vettem fel belőlük. Ha nem ismertem volna fel, amit tanultam, az olyan lett volna, mintha egyik földréteg a másik után borítana be. A festés olyan, mint a művelés: nem szabad kifelé törekednem, hanem magamba kell néznem.
Ahogy tovább festettem, és tovább műveltem magam, visszatekintve más jelenetek is felbukkantak az emlékezetemben: felismertem, hogy amit a mentoraim (mindannyian hétköznapi emberek) mondtak nekem, valójában azt a Mester rendezte el. Bár mindegyiküknek volt egy homályos oldala, a javaslataik a legőszintébb javaslatok voltak, és összhangban álltak a festészet hagyományos oldalával. Ezeket a látszólag eltérő tanításokat egy ortodox úttá illesztették össze számomra. Kiderült, hogy a Mester már korábban gondoskodott rólam. Rendkívülinek tartottam magam, és mindenhol tudást kerestem, de semmit sem találtam. Amikor ez világossá vált számomra, már nem törekedtem tudásra, mert amit meg kellett tanulnom, az természetes módon jött a Fából.
Most a festészetre összpontosítottam, és abbahagytam a kifelé nézést. Hirtelen most sok olyan választ tudtam találni, amely közel áll a festészet lényegéhez. Minden oldalról egyre több élvonalbeli kutatási eredmény jutott el hozzám, amelyben gyakran találtam utalásokat azokra a problémákra, amelyek éppen foglalkoztattak. A művelés egyszerűen csodálatos.
Igazi műalkotás létrehozása
A kínai hivatalos kiállításokon látható festmények és a tudományos területen szerzett tapasztalataim hatására féltem saját képeket festeni. Bár tudtam kis képeket festeni, de fogalmam sem volt arról, hogyan lehet jelentős műalkotást létrehozni. A művészi alkotásról az volt a megértésem, hogy információkat kell gyűjteni, elegendő fényképpel kell rendelkezni, és elegendő kis vázlatot kell készíteni. Azt hittem, hogy a legfontosabb a fénykép, mert fénykép nélkül a megtanult technikák bizonyos értelemben nem működnének.
A gyakorlótársak tanácsokat adtak nekem. Mivel Kínában nehéz olyan tartalmakat rajzolni, amelyek közvetlenül kifejezik az üldözést, azt javasolták, hogy fessek szép jeleneteket a művelésemből. Egyszer az égi szememmel teljesen tisztán láttam egy istenség képét. Még mindig élénken látom a szemem előtt. De a realista festészet túl nagy elképzelése úgy gátolt, mint egy hegy. Haboztam elkezdeni a festést, és elszalasztottam ezt a lehetőséget.
Raffaello és a reneszánsz mesterek festményein, amelyeket megnéztem, ők anélkül festettek istenségeket és embereket, hogy fényképeket használtak volna hozzá. Ennek ellenére nem alkottak ragyogó művészetet? Mire támaszkodtak? Harcoltam ezek ellen az elképzelések ellen, de figyelmen kívül hagytam, hogy ezek a művészek az Istenbe vetett őszinte hitüknek köszönhetően kaptak erőt ahhoz, hogy megteremtsék a csodaszép művészetüket. Talán a fényképezőgép feltalálása előtt nem léteztek a festészet nagy mesterei? Nem a fényképek és referenciaanyagok hiánya volt az oka annak, hogy nem tudtam műalkotásokat létrehozni. Mi volt az ok a gátlásaimra a festésnél? Ekkor fedeztem fel egy rejtett ragaszkodást a hírnévhez; egyfajta aggodalmat, hogy mit fognak gondolni rólam mások, ha a képeim különböznének a körülöttem lévőkéitől. Miután felfedeztem ezt a ragaszkodást, úgy döntöttem, hogy létrehozok egy kompozíciót, függetlenül attól, hogy sikerrel járok-e vagy sem.
És így kezdtem el szabadjára engedni a fantáziámat, és számos kis vázlatot készítettem. Ez sokkal gyorsabban ment, mint vártam, de olyan megerőltető volt, hogy utána teljesen kimerültem. Ezután kiválasztottam az egyik vázlatot, és elkezdtem megtervezni a színeket. Néhány szoftvereszköz segítségével átvittem a rajzolt színvázlatot a számítógépre, hogy osztályozzam a színeket. Később elkezdtem rajzolni a főalakok portréit, és megtervezni az arckifejezésüket. Minden alakról készítettem egy teljes vázlatot, és színes portrékká alakítottam át azokat. Ez a folyamat körülbelül két hétig tartott. Végül véglegesítettem néhány részletet. Ahol bizonytalan voltam, készítettem néhány fényképet a telefonommal referenciaként. Ez az egész csodálatos folyamat egy hónapig tartott. Eközben minden nap valami újat alkottam, és éreztem, ahogy az alakok a munkám során életre kelnek. Talán önelégült érzés volt, de a vázlat finomítása és kidolgozása hatalmas elszántságot és erőt adott nekem.
Aztán elkezdtem beállítani a vászon keretét és méretét. A kezdeti munka gyorsan ment, de sok olyan probléma lépett fel, amivel nem számoltam: a nagyítás miatt a kis vázlaton eredetileg nagyon keskenynek tűnő vonalak sok helyet hagytak a közepén. Emellett voltak kedvezőtlen elrendezések is. Ez a változtatási folyamat rettenetes volt. Sajnáltam, hogy nem vettem figyelembe előre ezeket a problémákat minden változtatásnál. Mindez egy lecke volt, amit meg kellett tanulnom.
Amikor festés közben koncentrált és nagyon elkötelezett voltam, megállapítottam, hogy nem kell mellé kis vázlatot tennem, hanem egyszerűen folytathatom a festést. Néha ez nagyon sokáig tartott. Egyszerűen fogtam az ecsetet, és sablon nélkül festettem, teljesen természetesen, mintha az alakok közvetlenül a szemem előtt állnának.
De sok olyan pillanat is volt, amikor nem voltam jó állapotban. Akkor azt gondoltam, hogy ez azért van, mert nem tartottam lépést a művelésemmel. Ha nem tudtam elkezdeni a festést, akkor annyit tanultam a Fát, amennyit csak tudtam. Összességében ez az öt hónapos alkotói folyamat nagyon zökkenőmentesen zajlott.
Valójában azonban az agyam nem volt teljesen tiszta a festés közben. Mindenféle gondolatok hatoltak be a fejembe. De ez is egy művelési folyamat volt. Néha hangok dicsértek. Amikor a hírnév iránti vágy felmerült, elutasítottam ezt a vágyat. Így a szívem egyre tisztábbá vált.
Amikor a kép majdnem kész volt, késztetést éreztem a sírásra. Ez az érzés örömteli volt, de nem önmagamnak. Ebben a folyamatban éreztem a Mester együttérző védelmét. A Mester nem adott fel engem, bár én magam számtalan alkalommal fel akartam adni. Azt is éreztem, hogy minden, amit most tettem, a körülöttem lévő emberekért, minden élőlényért volt, kivéve engem. A világ kitágult előttem. Azok a hegyek, amelyeken korábban nem tudtam átjutni, most szelíd domboknak tűntek.
A művelés révén áttörtem a nézeteimet, és olyasmit értem el, amit lehetetlennek tartottam. Még egyszer hálás vagyok a Mesternek az együttérző védelméért. A jövőben egészen biztosan követni fogom a tanításait a művelés útján.
Heshi!
***
A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.
Angol változat: A Painter’s Cultivation Experiences
Forrás: Mein Weg zum professionellen Maler
* * *
tovább ...