(de.minghui.org) 29 éve gyakorlok Fálun Dáfát. Sok gyakorló, akit ismerek, időközben idősebb lett – én a fiatalabb gyakorlókhoz számítok. Az évek folyamán velük együtt éltem át, ahogyan különböző módokon üldözték a gyakorlókat, ami nagy veszteségekhez vezetett az emberek megmentésénél a térségünkben. Itt szeretnék felsorolni néhány okot, amiért véleményem szerint az általam ismert gyakorlókat üldözték, hogy a jövőben jobban tudjuk járni a művelési utunkat.
Nem tudják, hogyan kell használni a Mester varázseszközét: a befelé nézést
Sok oka van annak, hogy a gyakorlókat üldözik. Először ezeket az okokat szeretném megvitatni a befelé nézés, a saját tapasztalataim és a környékemen üldözött gyakorlók helyzetének a szemszögéből.
A legfájdalmasabb az, amikor az ember megéli, hogy olyan gyakorlók halnak meg, akiket ismer. Néhányan azt gondolták, hogy az már művelés, ha csak a tényeket tisztázzák, ezért úgy vélték, hogy jól csinálták a három dolgot. De nem tudtak feladni bizonyos ragaszkodásokat, és végül elvesztették a testüket, mert a régi erők kihasználták a hiányosságaikat (ilyen ragaszkodások például a vágy, a harag vagy a Dáfá erőforrásainak személyes célokra való felhasználása). Más gyakorlókat újra és újra bebörtönöznek, és betegségkarma miatt szenvednek.
Sokan közülük sokéves gyakorlók, akik hullámvölgyeket éltek át, és világosan észrevehető a Dáfába és a művelésbe vetett hitük. Mégis megfigyeltem, hogy szinte mindnyájuknak van egy közös problémájuk: konfliktusok vagy nehézségek esetén nem tudják, hogyan kell magukba nézniük. Egy ambiciózus ember tulajdonságainál maradnak, és azt gondolják: „Toleránsabbnak kell lennem, és magasabb követelményeket kell felállítanom magammal szemben.”
Egy gyakorló például azt gondolhatná: „Hiszen nem dühítettem fel, miért szid engem hirtelen? Teljesen félreértett. Én gyakorló vagyok, nem kellene olyannak lennem, mint ő. Talán nagyon elfoglalt, és nincs ideje gyakrabban tanulni a Fát, ezért meg kellene bocsátanom neki, és jóságosnak kellene lennem iránta.” A gyakorló azt hitte, hogy legyőzte a nehézségeket, és javított a művelésén. Együttérzőnek tűnt. De valóban megemelkedett a művelésében? Szigorúan véve nem. Megmaradt a hétköznapi emberek mércéinek a szintjén, és nem nézett magába, ahogy a Mester meghagyta nekünk.
Olyan sok éve műveljük magunkat, és hát nem akarunk egyszerűen csak jó emberek lenni az emberek között, nem igaz? Akkor mi tart vissza attól, hogy magunkba nézzünk? Azt hiszem, hogy azok a nézetek és ragaszkodások, amelyeket konfliktusok során kellett volna eltávolítanunk, blokkolnak minket, és megakadályoznak abban, hogy elgondolkodjunk saját magunkon: „Biztosan rosszul csináltam valamit, ami miatt kényelmetlenül érzi magát. Lehet, hogy nem kezeltem jól a helyzetet, vagy a gondolataim nem felelnek meg a Fának? A Mester ezt a személyt használja arra, hogy segítsen nekem megtalálni a hiányosságaimat.”
Ha még mindig nem tudod megtalálni a problémát, akkor gondold át még egyszer. Talán vannak olyan, korábbi életekből származó nézeteink, amelyeknek nem vagyunk a tudatában. Akkor feltétel nélkül saját magunknál kell utánanéznünk, úgy, ahogyan a Mester meghagyta nekünk. Nekünk, gyakorlóknak semmi sem véletlen, amit átélünk. Ha az ember valóban nem tudja megtalálni a problémát, akkor azt kellene gondolnia: „Ó, ez az én karmám.” Ha bajban vagyunk, akkor magunkba kell néznünk. Kell lennie valaminek, amit meg kell változtatnunk, hogy hasonuljunk a Fához.
Mit kellene tennünk, ha valóban nem tudjuk megtalálni, hol van a hibánk, és feltétlenül tudni akarjuk a választ? Azzal az erős vággyal kell rendelkeznünk: „Szeretném tudni, hogy mi a problémám. Szeretnék megemelkedni a művelésben!” A Mester fel fogja ismerni az előrelépés iránti vágyunkat, és segíteni fog nekünk. A Fá határtalan, és a Mesternek vannak eszközei és módszerei, hogy segítsen nekünk megérteni. Az előfeltétel azonban az, hogy akarjunk megemelkedni! Ez egy döntő lépés.
A Mester azt mondta:
„A buddhák megnézik, hogy abban a pillanatban, amikor kimondod a fogadalmadat, a szíved tiszteletteljes-e vagy sem, egyidejűleg még megnézik, hogy te igazán műveled-e magad. A buddhák nem ismernek el semmilyen formaságokat, ezeket csak a vallások ismerik el.” (Fá-magyarázat a houstoni Fá-konferencia közben, 1996. 10. 12.)
Van egy elv a világegyetemben: a te döntésed számít. Ha meg akarsz emelkedni, a Mester segíteni fog neked; ha nem akarsz felemelkedni, a Mester semmit sem tehet érted.
Az a jelenség, hogy nem nézünk magunkba, és nincs erős vágyunk arra, hogy megtaláljuk a saját problémánkat, nagyon elterjedt. Ez különösen igaz az idősebb gyakorlókra. Talán azért, mert a nézeteink túl sokáig alakultak ki a hétköznapi emberek között, és a ragaszkodás túl mélyen gyökerezik, vagy azért, mert a vizsgák során nem néztünk magunkba, és megvédtük ezt a nézetet, amelyet valójában el kellett volna távolítanunk. Ennek következtében ezek a nézetek megszilárdultak. Végül ezek a nézetek irányítják a fő tudatot. Amikor az ember megpróbál magába nézni, ezek a nézetek blokkolják.
Külső okokat kerestetnek veled, és ezek aztán belekevernek téged a helyes és a helytelen emberi érzékelésébe. Újra és újra azt állítják, hogy igazad van. A lelkiállapotodnak megfelelően változtatják meg a dolgokat. Ez akkor oda vezet, hogy a helytelent halljad, vagy megtévesztéseket láss, amelyek megerősítik azt az elképzelésedet, hogy igazad van. Ezáltal mindenféle nyomós ok fog felmerülni a fejedben, vagy azt fogod állítani, hogy ez „a régi erők általi zavarás” volna, hogy megakadályozzon abban, hogy magadba nézz. Ez erős egoizmusban tart fogva. Végül úgy érzed, hogy minden rettenetesen igazságtalan, és senkiben sem lehetne megbízni. Ezáltal elszigeteled magad.
Azok a gyakorlók, akik nem rendelkeznek a Fá világos megértésével, könnyen használják kifogásként a régi erők zavarásait. Azt gondolják: „A Mester azt mondta, hogy július 20. után nem rendezett el többé személyes nehézségeket. Tehát ha léteznek zavarások, akkor hát azoknak a régi erőkéinek kell lenniük.”
A Mester azt mondta:
„Ha zavarnak téged, nem kell mindig azt gondolnod, hogy meg kell semmisítened azt, aki zavar téged, és azt sem, hogy többé senkinek sem szabad zavarnia téged. (mindenki nevet) De miért nem gondolsz egyszer utána annak, hogy miért zavarnak? Miért lehet zavarni téged? Ez abban rejlik, hogy az embernek saját magának még vannak valamilyen ragaszkodásai, vagy létezik még valami, amit nem tud elengedni? Miért nem néz egyszer saját magánál utána? Egy embernél az igazi ok önmagában rejlik, csupán úgy lehet kihasználni a hiányosságokat! Nincs neked ott a Mester, aki törődik veled?” (Fá-magyarázat és Fá-magyarázás a New York-i nagytérségben megrendezett Fá-konferencián, 2003. április 20.)
„Ha problémák merülnek fel, ha észreveszi az ember, hogy ott nem stimmel valami, feltétlenül saját magánál kell utána néznie! Nézz csak saját magadnál utána, hol követtél el hibákat úgy, hogy a gonosz kihasználta a hiányosságokat. Ha hibát követtél el, akkor fel kell ismerned és jobban csinálnod.” (Fá-magyarázat és Fá-magyarázás a New York-i nagytérségben megrendezett Fá-konferencián, 2003. április 20.)
Van még valami, amire figyelnünk kell. A gyakorlók gyakran a végletekbe mennek a Mester tanításainak a megértésében. Ez azért van, mert emberi nézeteket használunk a Fá tanulásához – elfogadjuk azokat a részeket, amelyek összhangban vannak a nézeteinkkel, és elutasítjuk azt, ami ellentmond a nézeteinknek. Ezáltal nem ismerjük fel a Fá-elvek valódi jelentését. A Fá világos megértésének a hiányából adódó problémák elkerülésére a legjobb módszer az alázat. Hallgatnunk kellene más gyakorlók megértésére. Ez egy hatékony módja annak, hogy áttörjük az elképzeléseket, és elérjük a Fá jobb megértését. Segít nekünk a helyes irányba haladni.
Például egy idősebb gyakorlónő a környékemről erős őszinte gondolatokkal tudott szembenézni az üldözéssel, és úgy tűnt, hogy szorgalmasan végzi a három dolgot. Ebben az évben hirtelen súlyos egészségügyi problémáktól szenvedett. Amikor a gondolkodása nem volt tiszta, öntudatlanul kinyilvánította a gyakorlók iránti neheztelését, amelyet éveken át mélyen elrejtett a szívében.
Azok a gyakorlók, akik hallották a szavait, megdöbbentek, mivel ezeket a dolgokat olyan mélyen elrejtette magában. Aszerint, amit mondott, az a kritérium, amely szerint megítélte a helyest és a helytelent, egy szilárd alapvető nézet volt, és az az út és mód, ahogyan régóta kezelte az ilyen dolgokat. Ez nem áll összhangban a Dáfával. Nem a művelés szempontjából nézte meg az embereket és azokat a dolgokat, amelyek iránt neheztelést táplált.
Nem tudta, hogyan néz magába az ember, és ezért annál maradt, hogy felszínesen mi volt helyes és helytelen.
Az idősebb gyakorlók meggyőződése és elszántsága, hogy jól műveljék magukat, folyamatos bátorítás volt a fiatalabb gyakorlók számára. Ezek az idősebb gyakorlók minden lehetséges nehézséget átéltek az életben, és különböző társadalmi zavargásokat. A Mester irgalma és mély tanításai révén fel tudták ismerni az emberi érzelmek állhatatlanságát, amellyel az életben találkoztak. Ezért különösen nagyra értékelik a Dáfát. De a művelés nagyon komoly; a saját szint megemelése nem érhető el pusztán elszántsággal.
A karma miatt az embernek nehézségeket kell elviselnie a művelés során. Amikor azonban mindenféle konfliktussal találkozunk, ami megérinti a szívünket, a nézeteink arra késztetnek minket, hogy úgy viselkedjünk, mint a hétköznapi emberek. Abba a csapdába esünk, hogy megítéljük, kinek van igaza és kinek nincs, ahelyett, hogy felismernénk valódi énünket abban a döntő pillanatban. Így a nézeteink folyamatosan védve vannak. Ez egy olyan vizsgává válik, amin nem tudunk átmenni.
Senki sem tudja, mennyi ideig tart az élete. Néhány gyakorlót emlékeztetnek arra, hogy nézzenek magukba, amikor a gonosz kihasználja a hiányosságaikat. Még akkor is, ha felismerik, hogy felül kell vizsgálniuk a művelési állapotukat, a fő tudatuk már gyenge, és ami még rosszabb, homályos. Néhányan akkor még a Mesterben és a Fában is kételkedni kezdenek.
Nem ítélkezem afölött, hogy egy gyakorlónak igaza van-e vagy nincs. Csak a Fá szemszögéből elemzem a helyzetet. Úgy gondolom, hogy az egyik fő ok, amiért véleményem szerint sok gyakorló, aki látszólag jól csinálja a három dolgot, minden lehetséges fajta üldözéssel találkozik, az, hogy nem változnak meg alapvetően. Van egy régi mondás: „Nem válhat valaki buddhává azzal, hogy leteszi a kést.” Szilárd alap nélkül a művelésben, a nyereségre való törekvés és a ragaszkodások elengedése nélkül nem lesznek erőteljes, őszinte gondolataink a gonosz megszüntetésére. A befelé nézés egy gyakorló legalapvetőbb követelménye, minden más csak üres beszéd.
A feltétel nélküli befelé nézés a leggyorsabb, legegyszerűbb és legelőnyösebb módja a konfliktusok megoldásának és a művelésben való megemelkedésnek. Ha megszokjuk, hogy magunkba nézzünk, és alázatosan meghallgassuk más gyakorlók figyelmeztetéseit és javaslatait, akkor sok veszteséget elkerülhetünk. Ez csak előnyökkel jár, és nem árt. Miért habozunk tehát? Mert azok a nézeteink, amelyek nem akarnak meghalni, akadályoznak minket.
Ha nem oszlatjuk fel az alapvető ragaszkodásainkat
A Mester azt mondta:
„Némely tanulók még mindig nem engedték el az alapvető ragaszkodást, ez azt a kérdést érinti, hogy egyáltalán egy Dáfá-tanítvány-e.” (Fá-magyarázat San Franciscóban 2005-ben, 2005. 11. 05.)
Az alapvető ragaszkodások központi szerepet játszanak a jelenlegi művelésünkben a Fá-helyreigazítás időszakában. Ezért meg kell találnunk az alapvető ragaszkodásainkat.
Szeretnék beszélni arról, hogy milyen hatással van a művelésünkre, ha nem szüntetjük meg az alapvető ragaszkodásunkat. Néhány évvel ezelőtt otthon problémám volt a Fálun Dáfá gyakorlásával és azzal, hogy ez hogyan fog kihatni a családom jövőjére. Ez még jobban megrémített. Mintha egy nehéz kő nehezedett volna a szívemre, és mélységesen boldogtalan voltam. Amikor más gyakorlókkal olvastam a Fát, őszintén beszéltem nekik a helyzetemről. Ők türelmesen elemezték a helyzetemet, és különböző nézőpontokból megosztották velem a megértésüket. Éreztem, ahogy a félelmem apránként alábbhagy, mintha egy hagyma rétegeit hámoznám le. De valamilyen oknál fogva gyakran megjelent mélyen bennem egy árnyék, és azonnal visszatértem ebbe a depressziós és rémült állapotba.
Egy nap, amikor a gyakorlókkal tanultam a Fát, meggondolatlanul azt mondtam: „Bárcsak a hegyek és erdők mélyén művelhetném magam!” Majdnem sírni kezdtem. Fiatal korom óta hittem az istenekben és a buddhákban, és évekig örömmel gyakoroltam a Fálun Dáfát. Szavakkal nem lehet kifejezni azt az örömöt, amit akkor éreztem, amikor megtaláltam az életem értelmét. De hol maradt a művelés szentséges és örömteli érzése? Miért éreztem olyan nehéznek a művelést? Nem ebben az állapotban akartam lenni!
Tudtam, hogy amit mondtam, nem felelt meg a Fának – csak a tehetetlenségemet fejezte ki. Ez az állapot több hónapig tartott. Tanultam a Fát, és őszinte gondolatokat küldtem, hogy megszabaduljak tőle, de semmi sem változott. Feltétlenül tudni akartam: „Mi a problémám⁈”
Egy éjszaka élénk álmot láttam: szakadatlanul víz folyt a térdkalácsomból. Szalvétákkal töröltem le a vizet. A víz ugyan abbahagyta a folyást, de helyette egy vastag, átlátszó anyag jelent meg. Amikor felébredtem, nem tudtam, hogy mit jelent az álom. Úgy döntöttem, hogy nem gondolkodom el rajta. De tudtam, hogy az álom jelent valamit, mert túl élénk volt.
Reggeli után, nem tudom miért, hirtelen eszembe jutott a Mester „A beteljesülés felé” című cikke. Buzgón olvasni kezdtem. (Minden alkalommal, amikor erről az eseményről beszélek, sírni tudnék. Minden Dáfá-tanítvány érezte a Mester védelmét. A Mester jobban megbecsül minket, mint mi becsüljük meg saját magunkat.) Miközben olvastam a cikket, az alapvető ragaszkodásaimra gondoltam.
Eszembe jutottak a Mester szavai:
„A korábbi művelők azt mondták: „Most csinálok valamit”, „Csinálni akarok valamit”, „Kapni akarok valamit”, „Azon vagyok, hogy műveljem magam”, „Buddha akarok lenni”, „El akarok érni valamit”, valójában mindez nem hagyta el az önzés területét. De amire én szólítalak fel benneteket, hogy elérjétek, az az igazi ortodox Fá és az ortodox megvilágosodás valóban tiszta, önzetlen beteljesülése; csupán akkor érhető el, hogy örökre elévülhetetlenek legyetek.” (Fá-magyarázat a svájci Fá-konferencián, 1998. szeptember 4–5.)
Miért akartam egyáltalán buddhává válni? A buddha-világ tökéletes, az embervilágban az emberek egymással harcolnak, van születés, öregség, betegség és halál. Az emberi lét szenvedést jelent. Buddhává szeretnék válni, megszabadulni az emberi szenvedéstől és örök boldogságot elérni. Nem ez az alapvető természete a régi világegyetemben levő élőlényeknek – az önzés? Nem az az alapvető ragaszkodásom, hogy a Dáfát használjam arra, hogy elérjem azt a boldogságot, amelyre törekszem? A Mester látja ezt, és a régi erők is látják.
Miért szólított fel minket a Mester ismételten, hogy távolítsuk el az alapvető ragaszkodásainkat? Mert ezzel az alapvető ragaszkodással, az önzéssel nem léphetünk be az új világegyetembe.
Mivel nem voltam tudatában az alapvető ragaszkodásomnak, nem távolítottam el azt. Így a régi erők ürügyként használták arra, hogy üldözzenek a munkatábor nyomása alatt, amikor emberi érzelmek indítottak meg. Ez boldogtalanná tett és szenvedtem. Megérintette az alapvető ragaszkodásomat, az egómat. „Én” megadtam magam neki, és nem tudtam átmenni a vizsgán. Visszatekintve, az alapvető ragaszkodásomhoz való ragaszkodásom sok veszteséget okozott a művelésemben, az évekig tartó művelés ellenére.
Amikor elolvastam „A beteljesülés felé” című cikket, hirtelen megértettem, mintha egy ajtó nyílt volna ki a fejemben. Hangosan felkiáltottam, és az olyan volt, mint egy ébredés. A rossz út, amit jártam, az elmúlt két évtized művelési folyamata, világossá vált számomra. Olyan volt, mintha hirtelen láttam volna, hogyan küzdöttem le minden nehézséget, és mi tette azt olyan nehézzé nekem.
Hirtelen megértettem, hogy mit akart mondani nekem a Mester ezzel az álommal: A térdkalácsomban főleg csontok vannak, amelyekből annyi víz folyik ki. Ez azt mondja nekem, hogy az alapvető művelési célom nem tiszta. A végén egy átlátszó anyag jött ki. Ez azt jelenti, hogy csak akkor tudok jó dolgokat művelni, ha az összes vizet eltávolítom. Mint egy olyan valaki, aki régóta eltévedt az erdőben, végre megtaláltam a helyes utat. Mindegy, hogy milyen messze volt még az út hazáig, tudtam, hová kell mennem.
Úgy éreztem, hogy cserben hagytam mind a Mestert, mind azokat az élőlényeket, akik bíztak abban, hogy megmentem őket. Megérint a Mester állandó védelme és a rólunk, gyakorlókról való gondoskodása.
Habár felfedeztem az alapvető ragaszkodásomat, ez nem jelenti azt, hogy teljesen eltávolítottam. Még sok más ragaszkodásom van. De most már tudom, hogyan fedezhetem fel, hogyan nyomhatom el és hogyan távolíthatom el őket, ha problémákba ütközöm. Így apránként eltávolítom a ragaszkodás forrását, az önzést.
Némely gyakorlók úgy gondolják, hogy minden ragaszkodás az önzésből fakad, tehát arra kell összpontosítani, hogy eltávolítsuk azt. Ez a gondolkodásmód nem helytelen. De minden embernek más alapvető ragaszkodása van, és az útja különböző. Minden alapvető ragaszkodás megbotlásra készteti az embert. Ennél megtanul egy leckét, és felismeri a Fát. Ezen túlmenően minden alapvető ragaszkodás eldönti és meghatározza a művelési útját. A különböző ragaszkodásaink olyanok, mint egy fa ágai, és mindegyik a gyökeréből fakad. Az alapvető ragaszkodás a fa gyökere. Ha nem ássuk ki a gyökeret, hanem csak a felszínen levő ágakat metsszük le, a gyökér tovább nő. A legjobb megközelítés az, hogy kövessük a Mestert.
A helyes kiindulópont: a Fá-helyreigazítás idején történő művelés
Az önzetlenség az alapvető különbség az új és a régi világegyetem között. A Mester segítése az emberek megmentésénél az alapvető különbség a Fálun Dáfá-gyakorlók és a múlt művelői között.
Miért merünk úgy cselekedni, ahogy nekünk tetszik, amikor konfliktusokba keveredünk, és embereket kell megmentenünk? Az egyik fő ok az, hogy nincs világos megértésünk a Fá-helyreigazítás idején történő művelésről. Ezért nem tudjuk kiegyensúlyozni a köztünk és az élőlények között levő kapcsolatokat. Nem vesszük észre, hogyan befolyásolja a művelésünk az élőlények életét és halálát! Ennek a felismerése nélkül a személyes művelésre összpontosítunk. Mivel a kiindulópontunk hibás, a régi erők számára könnyű, hogy nehézségeket okozzanak nekünk. Ezért nem vagyunk képesek megszabadulni bizonyos emberi nézetektől, és hosszú ideig nehézségekben találjuk magunkat.
A helyes kiindulópont nélkül nem lesznek tiszta, erőteljes, őszinte gondolataink az élőlények megmentésére. Önmagunk foglyai leszünk, és képtelenek leszünk gyakorlóként viselkedni. Ennek következtében a körülöttünk lévő lények elpusztulnak, és a nem-gyakorlókat, valamint a mögöttük levő élőlényeket nem lehet megmenteni. A legnagyobb együttérzés a világegyetemben az, hogy harmonizáljuk és beteljesítsük azt, amit a Mester akar. Mégis tudtunkon kívül szembeszállunk a Mesterrel, amikor az emberek megmentéséről van szó, és akadályt gördítünk eléjük. Ez nagy bűn! Nemcsak az élőlényeket pusztítja el, hanem saját magunkat is veszélybe sodorja.
Ha a kiindulópontunk helytelen, ez akkor is megmutatkozik, amikor a három dolgot tesszük. Idővel a Fá-helyreigazítás idején történő művelésnél könnyen beleesünk abba a csapdába, hogy mechanikusan műveljük magunkat. Anélkül, hogy észrevennénk, azért tanuljuk a Fát, végezzük a gyakorlatokat, és küldünk őszinte gondolatokat, hogy elérjük a személyes beteljesülést, hogy egészségesek legyünk, vagy, hogy ne üldözzenek minket. Azért kellene tanulnunk a Fát, hogy hasonuljunk a Fához, annak érdekében, hogy legyen erőnk megmenteni az embereket. Jó egészségünk legyen, hogy meg tudjuk menteni az embereket, és őszinte gondolatokat küldhessünk, hogy eltávolítsuk azokat a gonosz elemeket, amelyek akadályoznak minket az emberek megmentésében. Idővel alábbhagy az együttérzésünk, hogy sürgősen megmentsük az embereket. Már nincs meg bennünk az elszántság arra a küldetésre, hogy segítsünk a Mesternek az emberek megmentésénél. De ez volt az oka annak, amiért egyáltalán vállaltuk a kockázatot, hogy a Földre jöjjünk. Egy ilyen hiányzó együttérzés elhúzza az időt az emberek megmentésére, és megakadályoz minket abban, hogy elérjük azt a mércét, amelyet a Fá újra és újra megkövetel tőlünk.
Ha továbbra is nehézségekbe merülünk, vagy valaminél zsákutcába jutunk, meg kell vizsgálnunk, hogy a kiindulópontunk önző-e. Csupán akkor fognak megváltozni a dolgok, és csupán akkor fogunk kiutat találni, ha a kiindulópontunk megfelelő.
A „Kína Fahui | Őszinte gondolatokkal megszüntetni az »óvadék ellenében történő szabadon bocsátás« általi üldözést” című cikkben (németül, illetve angolul) a szerzőnő különböző nézetekkel és félelmekkel küzdött, valamint önmagával és az emberek megmentésével. Amikor eszébe jutott, hogy ő Fá-helyreigazítás korabeli gyakorlónő volt, és csak az emberek megmentésére gondolt, akkor fáradhatatlanul írt leveleket, és személyesen tisztázta az üldözőinek az igaz körülményeket. Az ilyen jóságos, önzetlen gondolatok áttörték az üldözést. A következő rész a cikkben: „Tartsátok mindig szem előtt a küldetésünket, hogy megmentsük az embereket” azzal kezdődik, hogy azoknak a rendőröknek ecseteli a valódi eseményeket, akik közvetlenül vesznek részt az üldözésben, és jósággal bánik velük. Az a tény, hogy az emberek megmentésének biztosítunk elsőbbséget, különösen azoknak, akik közvetlenül vesznek részt az üldözésünkben, bizonyítja a Dáfá-tanítványok erényét. Ki merne hát még ártani az olyan tiszta lényeknek, mint mi? A gonosz üldözés természetes módon fel fog oszlani.”
A művelési utunk nagyon keskeny, ezért őszintének kell lennünk! Minden önzetlen gondolat, minden mások iránti jóság, a megtévesztő én minden elutasítása során érezzük az átalakulást testben és lélekben, amikor a Fához hasonulunk.
Értékelnünk és komolyan kellene vennünk a Fá-helyreigazítást! Ez a lehetőség példátlan!
A Mester azt mondja:
„Ha meg tudod valósítani, akkor folytasd a művelésed. Ha képtelen vagy rá vagy nem tudod művelni magad, akkor mostantól felejtsd el a művelést. A démonokon kívül – akik becsapnak téged – senki sem fog tanítani, és később képtelen leszel művelni magad.” (Zhuán Fálun - 8. előadás - Aki gyakorol, az gongot kap)
Minden alkalommal, amikor ezt olvasom, szomorú vagyok és elveszettnek érzem magam. Az a reménytelenség érzése, amikor valaki örökre elveszíti a lehetőséget, hogy művelje magát, miután olyan sokáig várt rá. Mi csak jól csinálhatjuk, nincs más út.
***
A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.
Angol változat: Fundamentally Changing Oneself Is the Key to Eliminating Interference
Forrás: Sich grundlegend zu verändern, ist der Schlüssel zur Beseitigung von Störungen
* * *
tovább ...