[2021-es Fá-konferencia Franciaországban] Új gyakorló: Minden akadály leküzdése és a küldetésem teljesítése

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A 2021-es franciaországi Fá-konferencián bemutatott előadás


(de.minghui.org) Üdvözlet a könyörületes Mesternek! Üdvözlet a gyakorlótársaknak!

2015-ben találkoztam olyan információkkal, amelyek arról szóltak, hogy a Fálun Dáfá-gyakorlókat üldözik Kínában. Mélységesen felháborított ez a szörnyű bűncselekmény, és aláírtam a petíciót, hogy vessenek véget az üldözésnek.


Egy gyorsétteremben dolgozom. 2016-2017-ben a krónikus álmatlanság, alacsony vérnyomás és egyéb problémák mellett fibromyalgiát diagnosztizáltak nálam, egy olyan betegséget, amelyet a modern orvostudomány nem tud meggyógyítani. Kipróbáltam a kínai és a nyugati gyógyszereket is, de semmi sem segített. Szerencsére október közepén az internet segítségével megtanultam a Fálun Dáfá-gyakorlatokat. Több mint három éve egészséges vagyok, és már nem szedek semmilyen gyógyszert. Ebben a tapasztalat-beszámolóban arról szeretnék beszámolni, hogyan kaptam meg a Fát, és hogyan kezdtem el azt a három dolgot csinálni, amivel Li Hongzhi mester (a Fálun Dáfá alapítója) bízott meg bennünket.


Mély álomból való ébredés

Amikor először hallgattam a Mester előadásait, egyszerre éreztem meghittséget és elragadtatást. A Zhuán Fálunban ezt olvastam:

„Azt mondtuk, hogy a gyakorlók nem ütnek vissza, ha megütik vagy szidják őket,” (Zhuán Fálun - 4. előadás - A karma átalakulása).


A mai társadalomban mindenki többre vágyik – jobb akar lenni másoknál. A Mester azonban arra tanítja az embereket, hogy egy magasabb mércéhez igazodjanak. Valóban megérintett, amikor ezeket a szavakat hallottam.


Aztán, ahogy egyre többet és többet hallgattam a Mester előadásait, amelyek olyan egyszerűen hangoznak, de olyan mélyenszántóak, rájöttem, hogy ezek jelentik az igazságot. Ezek olyan elvek voltak, amelyekről még sohasem hallottam. Ahogy hallgattam, úgy éreztem, mintha a környezetem azonnal felderült volna. Úgy éreztem, mintha hirtelen felébredtem volna egy hosszú álomból. Újra és újra meghallgattam a Mester kilenc audioleckéjét. Minél többet hallgattam, annál jobban megértettem. Ahogy tovább hallgattam, nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy találkoztam a Fálun Dáfával.


Elkezdtem magamba nézni és kijavítani a viselkedésemet. Amikor így visszanéztem, milyen voltam korábban, messze voltam attól, hogy jó ember legyek! Nagyon indulatos, ingerlékeny voltam, gyakran hibáztam és sok más rossz dolgot csináltam.


Elkezdtem gondolkodni a Mester tanításán. Rájöttem, hogy az ember igazi természete abban áll, hogy őszinte, jóságos és toleráns legyen, ez az igazi énem. De akkor honnan jöttek ezek a rossz tulajdonságok? Ha például egy mobiltelefont teszünk egy asztalra, néhány óra múlva látjuk, ahogy egy porréteg halmozódik fel rajta. Mennyi „por” halmozódott fel és borít be minket, miután annyi éven át éltünk ebben a világban, nem is beszélve arról, hogy hány reinkarnáción mentünk keresztül. Továbbra is olvastam és hallgattam a Fát. Meg akartam szabadulni ettől a „portól”, meg akartam találni az igazi énemet, és el akartam engedni a ragaszkodásaimat.


Csodálatos tapasztalatok a gyakorlatok elkezdése után

Miután elkezdtem gyakorolni, az álmatlanságom megszűnt, és újra tudtam aludni. Bárhol tudtam aludni, bármilyen zajos is volt, és nagyon mélyen aludtam. A testi állapotom is javulni kezdett. Bár semmit sem tudtam látni az égi szememmel, éreztem, ahogy a Mester minden pillanatban megtisztított engem. Éreztem, ahogy a Fálun forog a testemben, és hogy egy energiamező vesz körül. Ezenkívül éreztem, ahogy negatív anyagokat távolítanak el a mellkasomból és a fejemből. Amikor a Mester a fejemet hozta rendbe, nagyon hangos zajt hallottam. Azokat a helyeket, ahol korábban megsérültem, a Mester egymás után kiigazította.


A családtagjaim először nem hittek a Dáfában, de csodálkoztak a változásaimon

A Mester tényleg kihúzott a pokolból! Állandóan megtisztított engem. Mielőtt elkezdtem a gyakorlatokat, úgy éreztem, hogy a végemhez közeledek. Tényleg nincsenek szavak, hogy kifejezzem a hálámat a Mesternek!


Visszatekintve elmondhatom, hogy a Mester évek óta vigyáz rám. Középiskolás voltam, amikor elkezdte tanítani a Mester a Fát Kínában. Ezekben az években gyakran voltak egészen különleges álmaim; számtalan buddhát, taót és istenséget láttam, akik megtöltötték az eget. Néha láttam jeleneteket felrobbanó vagy égő bolygókkal, és sok más dolgot. De akkoriban azt hittem, hogy ezek csak álmok volnának, ezért nem jegyeztem meg az álmokat, és sok apró részletet elfelejtettem. Most már világos számomra, hogy a Mester olyan jeleneteket mutatott meg nekem, amelyekben a Fá helyreigazítja a világegyetemet.


Zavarások áttörése

Nehezebbnek találtam a Fá tanulását, mint a gyakorlatok végzését. Amikor a Fát olvastam, folyamatosan zavart a testemben lévő karma, különösen a gondolati karmám. Néhány reakció nagyon erős volt; nagyon fájt, és rosszul éreztem magam és álmosnak. Néha olvasás közben nem tudtam becsukni a számat a zavarások miatt, vagy nyögtem a fájdalomtól. Amikor egyedül olvastam, sokáig tartott, amíg befejeztem egy leckét. Ezért úgy döntöttem, hogy az állandó olvasás mellett kívülről is megtanulom a Fát.


Most már több mint egy év telt el, és a Zhuán Fálun hét leckéjét tanultam meg kívülről. Tudom, hogy lassú vagyok, de nem adom fel. Kedves gyakorlótársak, akik kívülről szándékoztok megtanulni a Fát, kérlek, ne habozzatok. Ha én meg tudtam tanulni kívülről a Fát az én nyomorúságos állapotomban, akkor bizonyára bárki képes rá, amíg őszinte és következetes.


A viselkedésem kijavítása

Az a benyomásom is van, hogy sok érzelgősséget levetettem, ami azelőtt volt bennem, mielőtt elkezdtem a gyakorlást. Bár már házas vagyok, még mindig van kapcsolatom egy barátommal, akivel tíz évvel ezelőtt álltam kapcsolatban. Nem akartam többé ebben a helyzetben lenni, de egy láthatatlan vonzalmat éreztem, amit nehéz volt megtörni. Miután elkezdtem a gyakorlást, világossá vált számomra, hogy talán a régi erők rendezték el így, hogy lássák, végül úgy döntök-e, hogy művelem magam vagy szerelmes leszek. Nem haboztam, és a művelés mellett döntöttem.


Ez a régi barátom nagyon boldogtalan volt emiatt, de én tudtam, hogy nem szabad hagynom, hogy a szívem megmozduljon, mert minden csak illúzió. Őszinte gondolatokat küldtem, hogy eltávolítsam a még mindig ott lévő érzéseket. Azt mondtam a Mesternek, hogy őszintén akarok művelődni. Nem akarom, hogy elragadjon ez az érzelem. Megértettem, hogy ez egy születés utáni dolog volt, és nem tartozott az igazi énemhez. Akkor éreztem, ahogy a Mester megerősít, és nagyon gyorsan túljutottam rajta.


A családtagjaim betegségei eltűnnek

Szeretnék mesélni még egy kicsit a családomról. Amikor elkezdtem gyakorolni a Fálun Dáfát, a családtagjaim ellenezték, mert a buddhizmus követői voltak. Kitartóan magyaráztam és beszéltem a csodálatos tapasztalataimról. Most a Vietnámban élő egész családom hisz a Dáfában és rendszeresen mondogatja a szerencsehozó mondatokat: „A Fálun Dáfá jó; az Őszinteség, Jószívűség és Türelem jó.”


A mondogatás révén sok családtagom gyógyult fel súlyos betegségekből. Az orvos például azt mondta, hogy anyámnak élete végéig gyógyszereket kell szednie. Miután elkezdte mondogatni a szerencsehozó mondatokat, kigyógyult az ízületi és gyomorfájdalmakból, a rossz idegekből és egyebekből, és a vérnyomása is normalizálódott. Gyakran olyan erősek voltak a fájdalmai, hogy nem tudott aludni. Valahányszor ez megtörtént, a két mondatot mondogatta, majd mélyen elaludt. Másnap aztán jól volt. Nagyon boldog, és nagyon bízik a Mesterben és a Dáfában. 83 évesen egészséges, az arcbőre rózsás, és már nem kell tablettákat szednie.


Miután a bátyámnál végstádiumban levő rákot diagnosztizáltak, elkezdte rendszeresen mondogatni a szerencsehozó mondatokat és végezni a gyakorlatokat. Még mindig van egy daganata, de már majdnem két éve egészséges, és nem szed semmilyen gyógyszert.


Ha egy ember gyakorol, az az egész családnak segít

A családom sok csodálatos dolgot élt át. Tudom, hogy mindez a Mester nagy könyörületességének köszönhető. Nincsenek szavak, amelyekkel megköszönhetném a Mesternek. Most édesanyám, a testvéreim, unokaöcséim és unokahúgaim Vietnámban elkezdtek beszélni az embereknek a Fálun Dáfáról és lótuszvirágokat osztogatni.


A férjem és a gyermekeim körülbelül egy éve gyakorolnak, és szintén egészségesek lettek. A hátfájás, a nyakfájás és a krónikus fejfájás, amelyekkel a férjem évekig küzdött, és amelyeket az orvosok nem tudtak meggyógyítani, mostanra elmúltak.


A Mester azt mondja:

„Talán akaratlanul rendbe is hozhatod azoknak a testét, akik meződ területén tartózkodnak, mert ez a mező minden helytelen állapotot kijavít. Az ember testének nem szabadna betegnek lennie, és ha a testben betegség van, akkor az egy helytelen állapot. Pontosan ezt az állapotot javítja ki.” (Zhuán Fálun - 3. előadás - Az energiamező)


A valós információk terjesztése

Sajnos Vietnámban sokan nem értik, hogy mit jelent a Dáfá. A közösségi médián keresztül kezdtem el tisztázni a barátaimnak az igaz körülményeket. Néhány osztálytársam elkezdte művelni magát, és sokan, akikkel beszéltem, most már hisznek abban, hogy a Dáfá jó, és őszintén mondogatják a szerencsehozó mondatokat. Néhányan úgy érzik, hogy megtapasztalták a Dáfá csodáit. Nemrégiben egy barátnőm megbetegedett a koronavírustól. Azt tanácsoltam neki, hogy mondogassa a szerencsehozó mondatokat, és most már jól van. Néhány barátom nagy mennyiségű lótuszvirágot és kulcstartót kért a szerencsehozó mondatokkal, hogy odaadhassa a rokonainak és a barátainak. Ezeket az ajándékokat a Dáfáról szóló információkkal együtt küldtem el nekik. Szerintem csodálatos emberek, és biztos vagyok benne, hogy jó jövőjük lesz.


Körülbelül 70 km-re lakom Nantes-tól. Szombatonként a többi gyakorló és én gyakran megyünk oda, hogy tisztázzuk az igaz körülményeket. Ehhez körülbelül egy órát kell utaznom vonattal. Késő délután jövök haza, és azt követően este megyek dolgozni. Ezen a nyáron szombatonként 16:30-kor kellett volna dolgoznom. Úgy éreztem, hogy ez a régi erők zavarása volt, és hogy le kell győznöm ezt az akadályt. Néhány héten át műszakot cseréltem a kollégáimmal. Néha két este pluszban dolgozom, és hagyom, hogy valaki más dolgozzon az első két órában szombaton. Elutasítottam ezt a zavarást, és a Mester segítségét kértem. Most már csak egy nap dolgozom, és szombaton este 6-kor kezdhetek dolgozni. Ezzel megoldódott az idő problémája az igaz körülmények tisztázására.


Én vagyok az egyetlen gyakorló a környékemen, ezért egyedül megyek újságokat és szórólapokat osztogatni. Egyszer, amikor kimentem anyagokat osztani, hirtelen negatív energiát éreztem a lábamban. Nagyon fájt, és nehezen tudtam járni. Ezt már korábban is megtapasztaltam néhányszor, de nem fordítottam rá különösebb figyelmet. Azt gondoltam: „Megpróbálsz megakadályozni abban, hogy embereket mentsek meg?” Őszinte gondolatokat küldtem, hogy eltávolítsam a rosszindulatú lényeket, és azok másodperceken belül eltűntek. Azóta semmi ilyesmi nem jelent meg.


Szeretnék beszámolni nektek egy kis tapasztalatról, amit nemrégiben szereztem. Engedélyt kértünk egy augusztus 14-én, szombaton Nantes-ban tartandó tájékoztató rendezvényre. Péntek délutánig (augusztus 13.) azonban a hatóságok még nem hagytak jóvá semmit. Pénteken csak későn kaptam üzenetet a gyakorlótársaktól, hogy a kérelmet jóváhagyták. Siettem vonatjegyet venni, de már nem ment regionális vonat vissza, így nem érkeztem volna meg időben. Aznap éjjel eszembe jutott, hogy tulajdonképpen nekem van jogosítványom. Még sohasem autóztam egyedül egy nagyvárosba, és soha nem is parkoltam egy parkolóban. Ezért kétségek merültek fel bennem. A férjem azt mondta: „A Nantes-ba vezető úton nehéz vezetni, még nekem is nehéz.”


Azon a szombat reggelen úgy döntöttem, hogy elmegyek egyedül. A férjem azt mondta: „Ha te ez alkalommal nem mész, azért más gyakorlók ott lesznek. Nem baj, ha egyszer távol maradsz.” Azt is mondta: „Nagy lesz a forgalom ezen a szombaton.”


Úgy döntöttem, hogy ennek ellenére elmegyek, és azt mondtam magamnak: „Semmi sem tarthat vissza, ez az egész csak egy vizsga és egy kihívás.” Nagyon kevés gyakorló van a környékünkön. Bár három gyakorló akart részt venni ezen a napon, más helyekhez képest még mindig nagyon kevesen voltak. Úgy éreztem, hogy eggyel több emberrel erősebb lenne az energiamező, ezért nem szabad hagynom, hogy egy kis akadály feltartson.


Aznap délután egy tüntetőkből álló csoport ment el az információs standunk mellett. (Tiltakozásuk az egészségügyi útlevél ellen irányult.) Miközben újságokat osztogattam, odanéztem az információs standra, és egy sor embert láttam, aki arra várt, hogy aláírja a petíciót, amely a Fálun Dáfá ellen Kínában folyó üldözés befejezését követelte. Nagyon meghatódtam.


Miután a tüntetők elvonultak mellettünk, visszatértek, és közvetlenül az információs standunk mellett gyülekeztek. Örültem, hogy sok élőlény eljött, hogy megismerje a valódi háttér-okokat, és hogy ilyen sokan aláírták a petíciót. Nagyon megható volt. Amikor anyagokat osztogattam, a tiltakozó csoport egyik tagja azt mondta: „Láttam videókat a Fálun Gongról a közösségi médiában. Nagyszerű, csináljátok ezt! Néhányan azt mondják, hogy [rágalmazó szó] vagytok, de én egyáltalán nem így látom, szerintem nagyszerűek vagytok!” Nem hagyott fel azzal, hogy mindenki előtt dicsérje a Fálun Dáfát.


Ahogy végigmentem az utcán a sárga pólómban, amire rá volt írva, hogy „Fálun Dáfá”, egy fiatalember azt kiáltotta: „Fálun Gong!”, és felemelte a hüvelykujját.


Nagyon örülök azok miatt az emberek miatt, akik megértik az igazságot és megmenekülnek. Visszatekintve azokra a tapasztalatokra, amiket azon a napon szereztem, nem meglepő, hogy olyan sok akadályt kellett leküzdenem.


A Mester azt mondja:

„De Dáfá-tanítványokként nektek mindannál, amit csináltok, kiváltképpen a három dolognál, nem szabad lazítanotok. Semmi esetre sem szabad lazítanotok. A hatalmas erényetek, a művelésetek és minden, amit hordoztok, ebben van tartalmazva.” (A Dáfá-tanítványoknak kell tanulniuk a Fá-t - Fá-magyarázat Washington D. C.-ben 2011, 2011.07.16.)


„Én már azt is megmondtam nektek, hogy ti sem a Mester javára, sem mások javára mentitek meg az embereket. Ti saját magatok számára mentitek meg őket. Nagyon valószínűen ennél azokról az élőlényekről van szó, amelyek a ti jövendő világaitokhoz tartoznak hozzá. Vagy a ti területetekhez tartoznak. Az bizony nem megy, ha te visszamész a pozíciódba és ott semmi más sem létezik az ürességen kívül, hogy te magányos parancsnok vagy egy óriási égitestben. A buddhák számára nem létezik szegénység. Ők gazdagok. Az élet pontosan a gazdagság. Csupán így lehet gazdagítva a világod. Ez mind gazdagság. Mindegyik élőlény egy gazdagság.” (uo.)


Fá-helyreigazítás korabeli Dáfá-tanítványokként lehetőségünk és megtiszteltetésünk van arra, hogy tegyük azt a három dolgot, amit a Mester ránk bízott. Ez nemcsak a mi szent küldetésünk, hanem egyúttal nagy megtiszteltetés is, amely nem minden lénynek adatik meg. Értékeljük azt a dicsőséget, amelyet a Mester ad nekünk. Nem szabad cserben hagynunk az embereket. Csináljuk mindannyian jól, hogy méltók legyünk a Mester megváltására.


Tudom, hogy nem műveltem magam szorgalmasan, és a művelési állapotom még mindig messze távol van a Fá követelményeitől, de a jövőben is fáradozni fogok, és még jobban megerőltetem magam.


A megértésem korlátozott. Kérlek, mutassatok rá, ha valami nem megfelelő.

Köszönöm, Mester, a nagy könyörületességet! Köszönöm a gyakorlótársaknak is.

***


A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.


Angol változat: New Practitioner: I Can Only Thank Master by Overcoming Every Obstacle and Fulfilling My Mission | Falun Dafa - Minghui.org

Forrás: [Fa-Konferenz in Frankreich 2021] Neue Praktizierende: Jede Hürde nehmen und meine Mission erfüllen | Falun Dafa - Minghui.org

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo