(en.minghui.org) 1998-ban kezdtem el gyakorolni a Fálun Dáfát, és most az 50-es éveimben járok. Úgy tűnt, hogy 2020. július 19-én egy agyvérzés tünetei jelentkeztek nálam, amikor a testem bal oldala részlegesen lebénult. Nem tudtam felemelni a bal kezemet, még egy szalvétát sem tudtam megfogni, és elvesztettem az irányítást a bal lábam felett. A nyelvemet merevnek éreztem, és amikor beszélni próbáltam, csak egy szót tudtam kimondani majd szünetet kellett tartanom. A legegyszerűbb dolgok elvégzése is nagy erőfeszítésembe került. A négy végtagom és a hátam fájt.
Éber lettem, és újra megvizsgáltam a művelési állapotomat. Rájöttem, hogy biztosan van néhány problémám. Ahogy az ágyban feküdtem, rájöttem, hogy az összes megpróbáltatás, amit átéltem, nem fontos. Csak az számított, hogy jól tudjak művelődni és ki tudjam küszöbölni a ragaszkodásaimat.
Másnap három gyakorló jött el hozzám. Kedves bátorításuk meghatott. Egy gyakorló kedvesen és őszintén elmondta nekem, hogy neheztelést lát nálam, szerinte neheztelek másokra. Kicsit meglepődtem.
Miután elmentek, elkezdtem gondolkodni azon, amit mondott. Az életem sok éven át nehéz volt. Miután összeházasodtunk, rájöttem, hogy a férjem nem fogja eltartani a családunkat. Nem törődött a családjával, és anyagilag sem támogatott minket. Gyakran hazudott és hencegett. Rossz természete is volt. Nagy egója volt, és nem akart semmilyen házimunkát elvégezni, és hűtlen volt hozzám. Nemrégiben pénzt kért kölcsön a rokonaimtól.
Felelőtlenségének köszönhetően a családunk anyagi helyzete és élete nagyon nehéz volt. Nehezteltem, gyűlöltem és lenéztem őt. Nem értettem - igaz szívvel bántam vele, és fáradhatatlanul dolgoztam a családért, mégis ilyen rosszul viselkedett. Nem tudtam kilátni ebből a helyzetből, pedig tudtam, hogy a lelkiállapotom nem helyes. Nagyon keserűnek és igazságtalannak éreztem a helyzetem.
A művelési állapotom helyreállítása
A gyakorló szavai ébresztőként hatottak. Visszagondolva az elmúlt évekre, a hétköznapi emberek elvei szerint műveltem magam, és ragaszkodtam az emberi elvekhez. Nem követtem a Fát, hogy műveljem magam, és helyette ragaszkodtam az emberi elvekhez. Gyakorló vagyok - nem szörnyű, ami történt? Rájöttem, hogy pontosan ezt az erős ellenérzést használták ki a régi erők, ezért volt ez a megpróbáltatásom. Mélységesen megbántam a hozzáállásomat, és elhatároztam, hogy azonnal helyrehozom magam, és jól fogok cselekedni. Elengedtem a neheztelésemet, és nem gondoltam tovább a múltban történtekre. A „szélütésemet” jó dologként kezeltem, egy lehetőségnek, hogy javítsak magamon. Hittem abban, hogy a Dáfá mindenható, és biztosan fel fogok épülni ebből a „betegségből”!
Elkezdtem gyakrabban végezni a gyakorlatokat. Naponta kétszer-háromszor végeztem az álló gyakorlatokat. Amikor nem tudtam megfelelően elvégezni a mozdulatokat, akkor is mindent megpróbáltam. Minden alkalommal, amikor a bal kezem leesett, felemeltem. Amikor a bal térdem fájdalma elviselhetetlen volt, csak kitartottam, ameddig csak tudtam. A mindennapi életemben nem akartam, hogy bárki is vigyázzon rám. Próbáltam mindent magam csinálni. Nem féltem a nehézségektől.
Nyár volt, így amikor bármit csináltam, a végén izzadságban úsztam, de nem bántam. Igyekeztem többet tanulmányozni a Fát, és gyakran küldtem őszinte gondolatokat. Amikor már nem tudtam tovább ülni, a kezemben tartottam a Dáfá-könyveket és őszinte gondolatokat küldtem. Napközben egyedül voltam. Amikor elfáradtam, szundítottam egyet. Miután felébredtem, folytattam azt, amit tennem kellett. Nem éreztem magányosnak vagy szomorúnak magam.
Annak ellenére, hogy a harmadik szemem nincs nyitva, és nem látok más dimenziókat, igazán éreztem, hogy a Mester mellettem van, és vigyáz rám. A jóindulatú Mester többször is helyrehozta a testemet. Éreztem, hogy a testem minden nap apró változásokon megy keresztül. A következő héten már le tudtam menni a lépcsőn.
Amikor kellemetlen érzéseket tapasztaltam, meglepett, hogy a „stroke” fájdalmas lehet. Rájöttem, hogy a Mester éppen a testemet igazította helyre. Csak rövid ideig kellett elviselnem a fájdalmat, aztán vége volt. Úgy gondoltam, hogy ha nem lett volna a Mester és a Dáfá védelme, akkor a karmám miatt ágyhoz lehettem volna kötve. Amikor az emberek agyvérzést kapnak, gyakran soha nem épülnek fel teljesen, azonban én már majdnem teljesen normális állapotban vagyok.
A folyamat során elengedtem a férjemmel szembeni neheztelésemet. Úgy éreztem aztán, hogy ami a múltban történt, az olyan messze van, és semmi köze hozzám. Emlékeztettem magam arra, hogy gyakorló vagyok, és megszabadultam a zavaros fejű hozzáállástól.
Tudtam, hogy a „jó életre törekvés a hétköznapi emberi társadalomban” ragaszkodását tápláltam a leghosszabb ideig, ezért voltak megpróbáltatásaim. A művelési utam annyira rögös volt, hogy majdnem abbahagytam a gyakorlást. Igazán nagyra értékeltem a Mestert, aki nem mondott le rólam, hanem még mindig nagyra becsült, és lehetőséget adott arra, hogy kijavítsam magam.
Miután elengedtem a neheztelést, rájöttem, hogy sok mindent nyugodtan el tudok fogadni. Úgy éreztem, hogy minden nehézség már nem nagy ügy, és túl tudok lépni rajta. A mindennapi életemben észrevettem néhány pozitív változást, többek között azt, hogy el tudtam viselni a férjem rossz szokásait. Emlékeztettem magam arra, hogy nem él könnyű életet, én is úgy éreztem, hogy sajnálni való. Őszintén tudtam remélni, hogy jobbá válik, és értékeltem a hozzájárulását a legapróbb dolgokban is, és minden egyes jó viselkedését megdicsértem.
A férjem is fokozatosan jobbá változott. Gondoskodóbbá vált a családdal kapcsolatban, és még ruhát is mosott és főzött. Elismerte az ötleteimet is, és többé nem szólt bele abba, amit én csináltam. Például már nem idegeskedett annyira a heti csoportos Fá-tanulásunk miatt, és csak arra emlékeztetett, hogy figyeljek oda a biztonságra. Visszanyertem a szabadságomat. Minden olyan természetesen történt. Megértettem, hogy az, hogy ilyen nyugodtnak és szabadnak éreztem magam, annak köszönhető, hogy elengedtem a ragaszkodásokat. Olyan csodálatosnak éreztem a művelést!
Rájöttem, hogy a Mester segített nekem, és egyszercsak képes voltam még arra is, hogy egyenesen üljek, méghozzá teljes lótuszülésben. Több mint 20 éven át csak úgy tudtam egy órán át ülni, ha levettem a lábamat, másképp nem tudtam. Mielőtt elkezdtem meditálni, le kellett nyomnom a lábaimat, de még mindig nehezen tudtam behajlítani őket.
Nem akartam feladni, de nem tudtam, mit tegyek. Azt is reméltem, hogy olyan leszek, mint más gyakorlók, akik képesek voltak egyenesen ülni a lótuszban. Miután egy nap javítottam a xinxingemen, hirtelen rájöttem, hogy az alsó lábszáraim rugalmasak, és könnyen fel tudom húzni őket.
Most már másfél órán keresztül teljes lótuszülésben ülve is tudom olvasni a Fát anélkül, hogy fájdalmat éreznék. Nagyon izgatott voltam, mert annyi év után megvalósult az álmom. Ez megerősített abban az elhatározásomban is, hogy fejlesszem a xinxingemet.
Visszagondolva az elmúlt több mint 20 év művelési útjára, annak ellenére, hogy sok karmám volt és a megvilágosodásom minősége gyenge volt, szerencsés voltam, hogy elkezdtem gyakorolni a Fálun Dáfát. Én, egy olyan ember, aki évmilliók óta küzdött az érzelgősséggel, aki tele van kéjjel, zavarodott, tompa, önző és egoista vagyok, nemes lénnyé váltam, aki többé nem gabalyodik a hírnévbe, az önérdekbe és az érzelgősségbe. Képes vagyok jól bánni másokkal, és hajlandó vagyok adni másoknak. Micsoda áldás ez az élet! Hálás vagyok a Mesternek mindazért, amit értem tett, de az igazán szorgalmas gyakorlókhoz képest olyan nagy a lemaradásom!
***
A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.
Forrás: Experiencing True Joy After Letting Go of My Attachments
* * *
tovább ...