(de.minghui.org) A művelésem során nem igazán értettem „a gyakorlótársak olyanok, mint egy tükör” mondást. Ugyan én is beszéltem erről, de ha probléma volt, akkor először segítettem a gyakorlótársnak megtalálni az okot, és csak utána mondtam el neki, hogy hol nem felel meg a Fának. Úgy gondoltam, hogy az ilyen viselkedés felelősségteljes a gyakorlótársakkal szemben.
Néhány nappal ezelőtt történt valami, ami igazán megérttette velem azt a mondást, hogy „a gyakorlótársak olyanok, mint egy tükör”.
Sok éve ismerek egy gyakorlótársnőt, akinek az egészségi állapota nem nagyon jó. Már régóta a betegségkarma démoni nehézségeivel küzd. Mindezen évek alatt mindent megtettem, hogy segítsek neki. Általában hálás nekem. Időnként voltak azonban konfliktusok. Akkor mindenki magába nézett, és a konfliktusok gyorsan megszűntek.
Viszont ezúttal olyasmit mondott, amire egyáltalán nem is gondoltam volna. Azt mondta, hogy több tucat éven keresztül újra és újra nagyon megsértettem őt. Nem bírja ezt tovább elviselni. Olyan ostoba volt, hogy hagyta, hogy összezavarjam. Azt mondta, hogy ne látogassam meg a továbbiakban. Aztán még azt mondta, hogyha nem művelné magát, szemet-szemért, fogat-fogért alapján harcolna velem. Még sok egyéb valótlan dolgot állított, és egyre dühösebb lett.
Amikor hallottam a szavait, teljesen nyugodt maradtam, és azt gondoltam magamban: „A művelésben semmi sem véletlen. Bizonyára segít nekem a megemelkedésben.” Nem hatódtam meg.
Amikor befejezte, dühösen lefeküdt az ágyra. Amikor látta, hogy nevetek, szemrehányóan azt mondta: „Miféle ember vagy te? Felbosszantasz másokat, és még nevetsz is rajta!” Azt válaszoltam: „Ne bosszankodj! Mint művelő, hogyan lehetsz ilyen dühös? Jobb lenne, ha tanulnád a Fát. Én most hazamegyek.” Arra gondoltam: „A Mester arra használja ennek a gyakorlónak a nem készre művelt oldalát, hogy lehetőséget adjon nekem kiművelni az együttérzésemet.” Csak ennyit gondoltam erről.
Otthon meséltem erről a férjemnek, aki szintén gyakorló. Azt mondta, hogy többé ne menjek hozzá. Azt válaszoltam: „Hogyha nem megyek el hozzá, honnan tudhatnám akkor, hogyan műveltem magam? Ő segít nekem abban, hogy megemelkedjek. Tulajdonképpen meg kellene köszönnöm neki.”
Még ha így is mondtam, csendben arra gondoltam: „Nem csoda, hogy az idősebbek régebben azt mondták, hogy mindenkit meg lehet menteni, kivéve az embereket.” Az elmúlt néhány évben annyi mindent adtam neki! De úgy tűnt, erre egyáltalán nem emlékezett, hanem csak a rosszra. Ráadásul valótlan történeteket talált ki, és azt mondta, hogy szemet-szemért, fogat-fogért alapján akarna velem harcolni. Arra gondoltam: „Ha nem lennék művelő, már régen magára hagytam volna őt. A többi környékbeli gyakorló sohasem látogatja meg, már csak én látogatom meg. És aztán még hibákat is keres nálam! Miért nem tud hálás lenni? Hogyan tanulta a Fát?”
Hirtelen rájöttem, hogy kívül kerestem. A művelés azt jelenti, hogy önmagunkat műveljük. Amikor azt látom, hogy nem mutat hálát, akkor valójában magamba kellene néznem. Így hát megnyugodtam, és elkezdtem magamban kutatni. Aztán felfedeztem, hogy valójában nekem is hasonló problémám van. Amikor mások adnak nekem valamit, ami nem tetszik, belül azt gondolom: „Ha már adsz nekem valamit, annak valami jobbnak kell lennie. Egyébként jobb lenne, ha nem adnál nekem semmit!” Korábban nem figyeltem az ilyen gondolatra. Ha valaki ad nekem valamit, akkor csak hálásnak kellene lennem. Hogyan kereshetnék akkor még mindig hibákat a másik emberben? Ez hálátlan volt tőlem!
A „Hogyan tanulta a Fát?” gondolatom nem éppen azt a gondolkodásmódot tükrözi, hogy nem tisztelem őt? A gyökere az irigységben rejlik. Itt a Mester arra használja ezt a gyakorlónőt, hogy felmutassa nekem az észrevétlen emberi érzületemet. Így felismerhetem és kiiktathatom.
A gyakorlónőnek nem könnyű. Több tucat éve a betegségkarma démoni nehézségei között vergődik. Mégsem adta fel a művelést. A Mester azért vált meg minket, mert megvan az erős akaratunk a művelésre. Ki ne akarna igaz művelő lenni? Együttérzéssel és megértéssel kell lennem iránta.
Két nappal később meglátogattam. Azt mondta, hogy a Mester Fája egy „figyelmeztető pálcaütést” adott neki. Az ő hibája volt. Tiszta szívből szeretne bocsánatot kérni tőlem és a megbocsátásomért esedezni. Mondtam neki, hogy nem bosszankodtam miatta. Meg is akarnám neki köszönni. Amennyiben ő nem így viselkedett volna velem, nem vettem volna észre a hálátlanságomat és az irigységemet.
Köszönöm a Mesternek. Köszönöm gyakorlótársaimnak, akik segítenek nekem a megemelkedésben. Becsülnünk kell a szent sorskapcsolatot köztünk, gyakorlók között, figyelnünk kell minden gondolatunkra, valóban ki kell ugranunk az emberi síkról, be kell teljesednünk, és haza kell mennünk a Mesterrel.
Ez a jelenlegi felismerésem. Amennyiben valami nem felel meg a Fának, kérlek, javítsátok ki.
***
A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.
Forrás: Mitpraktizierende sind wie ein Spiegel
* * *
tovább ...