(de.minghui.org) Nemrégiben egy teaházban hosszasan elbeszélgettem négy rendőrrel és kormánytisztviselővel. Ez jó lehetőségnek bizonyult, hogy segítsek nekik megérteni a Fálun Gonggal kapcsolatos tényeket, és személyesen ismerjenek meg egy gyakorlónőt.
Zaklatás több ezer kilométer távolságból
Egy nap apám felhívott, és elmondta, hogy öt rendőr és kormánytisztviselő látogatta meg őt és anyámat. Ezek a hatóságok kerestek, de nem találtak meg, mivel most egy másik városban dolgozom, és már nem lakom otthon. Apám azonban megígérte, hogy néhány nap múlva elhozza őket hozzám.
Határozottan megtagadtam, hogy találkozzam velük. Apám azonban nem akarta ezt elfogadni, mert ezek a tisztviselők hajlandóak voltak több ezer kilométert utazni, hogy találkozzanak velem. Amikor látta, hogy mennyire elszánt vagyok, még a nővéremet is megkérte, hogy éjszaka hozza el őt és anyámat hozzám, hogy rábeszéljenek.
Másnap a fejemben zűrzavar uralkodott. Tele voltam félelemmel. Éppen akkor szabadultam a börtönből, ahová a Fálun Dáfá gyakorlása miatt zártak be. Szabadulásom napján egy csoport ember a börtönből egyenesen egy „beszélgetésre” akart vinni. Bár a családom ellenállása miatt nem jártak sikerrel, ezek az emberek gyakran felhívták utána a szüleimet, ami sok lelki stresszt okozott nekik. Eszembe jutott, hogy minden egyes hívás után apám levertnek érezte magát, és a házunkat komor hangulat töltötte be.
Tudtam, hogy a félelmem nem oldja meg a problémát. Mivel nem volt más választásom, úgy döntöttem, hogy közvetlenül a hatóságok elé állok. Tudtam, hogy minden a Mester kezében van.
Ahogy megígértem, apámmal együtt egy négy tisztviselőből álló csoporttal találkoztunk egy teaházban. Beszélgetésünk során a légkör viszonylag nyugodt maradt.
Újra és újra próbáltak meggyőzni, hogy adjam fel a Fálun Dáfát, de a háromórás beszélgetés során sikerült átvennem a vezetést. A végén nagyon részletesen el tudtam nekik magyarázni a tényeket ebben az ügyben.
A beszélgetésünk összefoglalása
Itt szeretnék megosztani néhány részletet a beszélgetésünkből, főként a fő képviselőjük, Chen és köztem levőből.
Miután üdvözöltek, az egyikük megkérdezte: „Nem vagyunk az ellenségei, ugye?” Mosolyogva válaszoltam: „Hogy lehetnének az ellenségeim? Nekem nincsenek ellenségeim. Most, hogy itt vannak, Önök mindannyian a barátaim.” Tényleg nem tartottam őket ellenségnek. Beszélgetésünk során barátságos és nyugodt maradtam.
A tisztviselők elmagyarázták nekem, hogy az ok, amiért jöttek, egy cikk volt, amiben leírták az általam elviselt üldözést. Nemrégiben jelent meg egy Kínán kívüli honlapon, és ellenőrizni akarták, hogy én írtam-e és tettem közzé ezt a cikket a honlapon. Azt válaszoltam, hogy még csak nem is ismerem ezt a honlapot, nemhogy bármilyen cikket küldtem volna be rá.
Ezután megkértek, hogy írjak egy garancianyilatkozatot, amelyben három dolgot ígértem meg: „Először is, erősítse meg, hogy nem Ön írta ezt a cikket, és soha nem járt ezen a honlapon. Ígérje meg azt is, hogy a jövőben nem látogatja meg a honlapot, és nem tesz közzé cikkeket rajta. Másodszor, erősítse meg, hogy nem vesz részt semmiben, ami a Fálun Gonggal kapcsolatos…”
Félbeszakítottam: „Még egy börtönbüntetés sem tudott rávenni arra, hogy feladjam a hitemet. Itt most nem tud rávenni arra, hogy teljesítsem a második kérését. Az első kérésének sem teszek eleget, hiszen semmi rosszat nem tettem.”
Többször kérték, hogy írjam meg a garancianyilatkozatot, annak ellenére, hogy egyértelműen elutasítottam. Ekkor jöttem rá, hogy ez volt az utazásuk fő célja.
Mivel ebben a témában nem jutottunk tovább, két javaslatot tettem nekik: Először is azt követeltem, hogy az elsőfokú bíróság és a városi középfokú népbíróság vonja vissza az ítéletemet, és mentsen fel. Másodszor kártérítést követeltem. Megkértem őket, hogy továbbítsák a két kérésemet a felettesüknek.
Amikor megemlítették a Tiananmen téri önégetést, elmagyaráztam nekik, hogy az megrendezett volt. Chen azonnal kinevetett. Nem tudtam elhinni, hogy ennyi év után még az sem tudta az igazságot, aki a hatóságokkal együtt dolgozott.
Elmagyaráztam nekik, hogy az ENSZ Nemzetközi Oktatási és Fejlesztési Szervezete nyilvánosan rámutatott a kínai küldöttség előtt, hogy a Tienanmen téri önégetés a Kínai Kommunista Párt átverése volt. A kínai küldöttség akkoriban egyáltalán nem is utasította vissza a vádat.
Arra is rámutattam, hogy nagyon valószínűtlen, hogy Wang Jindongnak, az állítólagos önégetők egyikének megégett a téli ruhája és a nadrágja, miközben a lába között lévő műanyag palack még érintetlen volt. A haja és a szemöldöke is érintetlen maradt.
Chen összerezzent erre az érvre, de semmit sem szólt hozzá. Aztán témát váltottak.
Most azt akarták tudni, hogy miért gyakoroltam olyan kitartóan a Fálun Dáfát. Elmagyaráztam, hogy a Fálun Dáfá jó, és hogy az előnyömre válik. Leírtam, hogyan javult az egészségem és a jellemem a gyakorlás eredményeként, és hangsúlyoztam, hogy azokban az években, amikor több százmillió dollárnyi vállalati vagyonért voltam felelős, soha egyetlenegy centet sem sikkasztottam.
A tisztviselők egyetértettek abban, hogy jó ember vagyok. De ennek semmi köze a Fálun Gonghoz, mivel sok más ember is jó ember, mint a szüleim és ők maguk – mondták.
Akkor azt válaszoltam: „Tudom, hogy Önök mindannyian nagyon kedvesek, erős jellemmel. De én csak azért lettem igazán jó, mert gyakoroltam a Fálun Gongot. A hit fegyelme nélkül lehetetlen lett volna évtizedekig állhatatosnak maradnom.”
Az ellenérvük az volt, hogy a Fálun Gong gyakorlása most illegális. Ezért abba kellene hagynom. Elmagyaráztam nekik: „Kínában nincs olyan törvény, amely megtiltaná az embereknek a Fálun Gong gyakorlását. A Fálun Gong mindig is legális volt Kínában. Kínában sok ügyvéd védte a Fálun Gong-gyakorlókat az elmúlt tíz évben, például a mi tartományunk neves ügyvédje, aki 2015 óta védi a Fálun Gong-gyakorlókat.”
Chen megkérdezte: „Nyert már valaha is ügyet?” Nemlegesen válaszoltam, de hozzátettem: „De ez nem jelenti azt, hogy holnap nem teheti meg! Nagyon bízom benne.” Hallgattak.
Aztán elmondtam nekik, hogy a börtönből való szabadulásom után folyamatosan zaklattak. A visszatérésemet követő napon tényleg jöttek a helyi lakóbizottság munkatársai, hogy zaklassanak és lefilmezzenek. A szülővárosom felé menet megállítottak a vasútállomáson, és önkényesen átkutatták a poggyászomat.
Megkértem őket, hogy ne hívják fel többé apámat, mert ez pszichikai stressz forrása volt számára. Hangsúlyozták: „Mindig barátságosak vagyunk vele. Megkérdezheti tőle.” – „Azt mondta nekem, hogy kedves volt hozzá” – erősítettem meg. „De a telefonhívása célja elég ahhoz, hogy stresszelje őt. Túl öreg ahhoz, hogy elviselje ezt a nyomást.”
Amikor a magánéletünkről beszélgettünk, megkérdezték tőlem, miért vagyok egyedülálló, amikor jól nézek ki. „Éppenséggel nem akarom, hogy egy másik embernek félelemben kelljen élnie a biztonságomért” – válaszoltam. Meglepődtek a válaszomon, és egymásra néztek. Egyikük azt mondta: „Okos.” Azt mondtam: „Pontosan tudom, milyen brutális a Fálun Gong üldözése Kínában. Most, hogy ezt az utat választottam, ami nem könnyű, miért rángatnék bele egy másik embert, csak azért, hogy aggódjon értem?”
Mielőtt elmentek, azt mondták, hogy jót beszélgettünk egymással, és hogy szeretnék tartani a kapcsolatot. Azt válaszoltam, hogy mindig szívesen látom őket barátként, de nem a „munkájukkal” kapcsolatos dolgok miatt. „Azt hiszem, a szüleim azt akarták, hogy magas erkölcsi normákkal rendelkező ember legyek” – magyaráztam. „Ragaszkodom a Fálun Gong gyakorlásához, mert előnyömre vált. Egy példa: Tegyük fel, hogy a barátod voltam, és segítettél, amikor bajban voltam. De egy nap becsapnak, és mindenki azt mondja körülötted, hogy valami rosszat tettél. Azt akarod, hogy hazudjak, hogy megmentsem magam, mint mindenki más, vagy azt akarod, hogy az igazat mondjam?
Még ha következményeket is kell elszenvednem emiatt, azt hiszem, hogy az igazságot akarod hallani” – folytattam. „Ami engem illet, tartozom valamivel a barátságnak, és ezért nekem is fel kell emelnem a hangomat. Van egy mondásunk Kínában, nem igaz? »Ha egy csepp jószívűséget kapsz, azt egy kúttal kell viszonoznod.« Ez az emberi erkölcs alapja.”
Miközben beszéltem, láttam Chen arcán a bonyolult kifejezést. Éreztem, hogy megdöbbent, amire nem számítottam. Aztán azt mondta nekem: „Most elmehet.”
Meglepődtem, amikor ezt hallottam, mivel már többször mondtam nekik, hogy vissza kell mennem dolgozni, de mindannyian azt akarták, hogy maradjak. Így azt mondtam: „Persze, akkor most elköszönök.”
Chen elmosolyodott.
„Nem hangzik túl elszántnak!” – mondta. „Egyszerűen mondja hangosan: »Megyek!« És aztán menjen ki az ajtón anélkül, hogy megfordulna.” Meglepődtem, és hangosabban és határozottabban mondtam: „Megyek!” – „Nem, ez nem elég határozott! Pont úgy, ahogyan valóban gondolja!” Aztán agresszívebb hangon jelentettem be: „Megyek!” – „Nagyon jó” – mondta elégedetten.
Aztán megkérte a beosztottjait, hogy kísérjenek el a teaház ajtajáig.
Epilógus
Bár néhány évig börtönben voltan, nem gyűlölöm a bűnüldöző tisztviselőket, akik oda vittek. Éppen ellenkezőleg, sajnálom őket.
Emlékszem Lin rendőrre, aki egy tucat embert küldött az otthonomba, hogy letartóztasson és átkutassa a dolgaimat. Ő és egy másik rendőr a karjaimnál fogva rángattak ki a lakásból lefele, miközben azt kiabáltam: „A Fálun Dáfá jó!”
Amikor azonban egy pillantást vetettem az arcára, láttam, hogy reszket, és az arcvonásai eltorzultak. A rendőrőrsön elmagyaráztam neki, hogy a Fálun Gong legális, és hogy már nincs elévülési idő azon tisztviselők számára, akik rosszul bántak az emberekkel.
A következő alkalommal egyedül jött hozzám. Zokogva mondta, hogy nem akart letartóztatni, és hogy tényleg akarata ellenére kellett ezt tennie. Aztán megadta a parancsot adó személy nevét. Azt is mondta, hogy csodálja a jellememet és szeretne egy olyan barátnőt, mint én, de fél, hogy a felettesei rájönnének, hogy egy Fálun Gong-gyakorlónővel barátkozik.
Miután kiengedtek a börtönből, elmentem hozzá, hogy elvigyem az elkobzott holmimat. Újra és újra védte az eljárását, és azt ismételgette, hogy a kollégája utasította, hogy tartóztasson le.
Világossá vált számomra, hogy ezek a tisztek bizonyára nyomorultul érzik magukat, mert jó embereket kell üldözniük, csak hogy megtarthassák az állásukat. Ők vannak a legszánalmasabb helyzetben, mivel a jövőben meg kell fizetniük a bűneikért.
Ami azt a kérdést illeti, hogy miért döbbent meg Chen, amikor hallotta, amit a beszélgetésünk utolsó részében mondtam neki, el tudom képzelni magamnak, hogy túl kevés ember van körülötte, aki még megbízható. Mert ki ne élvezné, ha jó jellemű emberek veszik körül?
Apám, aki részt vett a Chennel folytatott beszélgetésben, a találkozó után megváltoztatta a hozzám való hozzáállását. Azóta nem nyaggat többé, és nem akadályoz a Dáfáért végzett tevékenységeimben.
***
A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.
Angol változat: An In-depth Conversation with the Police
Forrás: Ein langes Gespräch mit der Polizei
* * *
tovább ...