(de.minghui.org) 2002. augusztus 17-én és 18-án Fálun Dáfá-gyakorlók egy csoportja a Gansu tartománybeli Lanzhou városban sikeresen továbbított televíziós jeleket a városi televíziós hálózatba. Sikerült olyan videókat sugározniuk, amelyek leleplezték a Kínai Kommunista Párt (KKP) brutális üldözését a Fálun Dáfá ellen, és tisztázták az igazságot a párt mindenütt jelenlevő és rágalmazó propagandájáról, amit a Fálun Dáfá ellen terjeszt. A videókat négy helyi csatornán fél órán keresztül sugározták, és lefedték Gansu tartomány számos területét, valamint a Qinghai tartománybeli Xining városát.
Nem sokkal később 15 Fálun Dáfá-gyakorlót letartóztattak és hosszú, akár 20 évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek. Az akkor 34 éves Sun Zhaohai 19 év börtönbüntetést kapott, amit alig élt túl.
Sun Zhaohai
Sun a Heilongjiang tartománybeli Jiamusi városában született. Az apja által elkövetett családon belüli erőszak terrorja közepette nőtt fel. 20 éves korában tuberkulózist kapott, és mindkét tüdejében üregek keletkeztek. Nagyon beteg volt, vért köhögött és lefogyott.
1997-ben Sun és felesége elkezdték gyakorolni a Fálun Dáfát, és hamarosan minden betegsége eltűnt. Éppen amikor a családja élvezte a boldogságot, 1999. július 20-án a KKP elindította a Fálun Dáfá elleni példátlan országos üldözést.
Mint több ezernyi más Fálun Dáfá-gyakorló, Sun is fel merte emelni a szavát anélkül, hogy félt volna a brutális elnyomástól.
Miközben a Gansu tartománybeli Lanzhou börtönében töltötte le a 19 éves börtönbüntetését, mindenféle kínzásnak és bántalmazásnak volt kitéve, többek között magánzárkába helyezték egy kis sötét szobába, nehéz láncokkal bilincselték meg, hosszú időn át megvonták tőle az alvást, hideg időben fagyásnak tették ki, megvonták tőle az élelmet, tigrispadon kínozták, a halálos ágyhoz* kötözték és kényszeretetést végeztek nála. A verés következtében két bordatörést és agyrázkódást szenvedett.
Miután túlélte a pokoli kínzásokat és az internálást, 2021. augusztus 21-én szabadon engedték. Az alábbiakban elmeséli a történetét, és azt, hogy a Fálun Dáfába vetett hite hogyan segített neki átvészelni a legsötétebb időszakot a börtönben.
***
A Fálun Dáfá gyakorlásának kezdete
A nevem Sun Zhaohai. 1968-ban születtem. Mindkét szülőm teljes munkaidőben dolgozott. Én vagyok a második a családomban a négy gyermek közül. Kiskoromtól kezdve mindig érettebbnek tartottak az egykorú társaimnál.
Gyermekként mindig is szerettem olvasni, és már harmadik osztályos koromban elkezdtem klasszikus regényeket olvasni, még akkor is, ha nem tudtam minden írásjegyet megérteni abban, amit olvastam. Minden könyvet elolvastam, ami a kezembe került, és minden zsebpénzemet könyvvásárlásra vagy kölcsönzésre költöttem. Igazi könyvmoly voltam, és amikor csak tudtam, olvastam.
A régi regényekben szereplő jóravaló személyiségek lenyűgöztek. Például „A három hős és az öt harcos”, „Yue Fei legendája” vagy „Az istenségek kinevezése”. Ezekből a könyvekből megismertem a hagyományos kínai kultúrát és a jóság, az igazságosság, az udvariasság, a bölcsesség és a hit, valamint a szelídség, az udvariasság és a takarékosság értékeit. Mindez kifinomult módon befolyásolta a jellememet, hogy hűséges és igazságos, becsületes és megbízható legyek.
De amióta az eszemet tudom, a családom mindig a családon belüli erőszaktól való félelemben élt. Az apám indulatos és alkoholista volt. Ha rosszkedvű volt, megvert minket és az anyámat.
Tizenkét éves koromban annyira féltem attól, hogy apám egy apró hibáért is megver, hogy elszöktem otthonról, és rokonokhoz költöztem vidékre. Csak több mint két hónap után tértem vissza. Talán apám aggódott, hogy megint elszököm, mert utána nem vert meg többé.
Édesanyámat gyakran bántalmazta apám, és nem látott reményt az életben. Megpróbált öngyilkosságot elkövetni, ezért növényvédő szert ivott. Szerencsére megmentették. Körülbelül tizennyolc éves koromban kezdtem el védeni az anyámat. Valahányszor apám meg akarta ütni anyámat, mindig magam mögé húztam. Elkezdtek külön élni egy fedél alatt. 1990-ben apám súlyosan megbetegedett. Anyám panasz nélkül gondozta őt, amíg meg nem halt.
Boldogtalan gyerekkorom volt. Középiskolás koromban már eléggé önálló voltam. Gyakran tűnődtem azon, hogy honnan jött az ember, és miért vagyunk itt. Bár sok könyvet olvastam, ezek a kérdések megválaszolatlanok maradtak.
1985-ben 17 éves voltam, és elvégeztem a középiskolát. Állást találtam a Jiamusi „Barátság” cukorgyárban. A munka mellett tanultam, és 1988-ban, 20 éves koromban megszereztem a felső tagozatú végzettségnek megfelelő diplomát. Amikor az életem kezdett jobbra fordulni, több mint egy hónapig lázas lettem. Elmentem a kórházba, és 3-as típusú tuberkulózist diagnosztizáltak nálam. Tuberkulózis ellen adtak gyógyszert, és a gyári kórházban intravénásan kezeltek. Nagyon gyenge és sovány lettem, állandóan rosszul éreztem magam, és légszomjam volt.
1989 őszén mindkét tüdőmben üregek keletkeztek, és elkezdtem vért köhögni. A legkisebb mozgástól is légszomjam lett, és két hónapra egy tuberkulózis-kórházba kerültem. Bár a betegséget ellenőrzés alatt tartották, minden évben volt egy visszaesés, amely enyhe megfázással és lázzal, valamint tuberkulózisos mellhártyagyulladással járt. Abban az időben a tuberkulózis gyógyíthatatlan volt Kínában. Bár 1,72 m magas vagyok, kevesebb mint 50 kg-ot nyomtam.
1994-ben megnősültem. A feleségemmel nagyon jól kijöttünk egymással, és megbecsültük egymást. Az anyagi helyzetünk sem volt rossz. 1996-ban áthelyeztek a munkahelyem gazdasági rendőrségére.
1997 márciusában egy kolléganőm megismertetett a Fálun Dáfával. Korábban egy vagyont költött arra, hogy más qigong-iskolákat tanuljon, de azt mondta, hogy a Fálun Dáfá egy igazi művelési út. Azt mondta, hogy meg kellene vennem a Zhuán Fálun című könyvet, és hogy mindent meg fogok érteni, miután elolvastam. Nagyon meglepett, hogy ilyen gyorsan feladta azt, amit korábban tanult, és ilyen elszántsággal tért át a Fálun Dáfára.
Ugyanazon év április elején a feleségemmel elmentünk vásárolni a szabadnapunkon, és megvettük a Zhuán Fálunt egy könyvesboltban. Amikor hazaértem, alig tudtam kivárni, hogy elolvassam a könyvet, és három órát töltöttem azzal, hogy átlapozzam.
Nagyon meghatódtam, miközben olvastam a könyvet, és könnyek folytak végig az arcomon. Végre megtaláltam, amit az életben kerestem, és a Zhuán Fálun megválaszolta az összes kérdést, ami tinédzserként felmerült bennem. Megértettem, hogy az élet értelme az, hogy az ember visszatérjen a valódi énjéhez. A Fálun Dáfá csodálatos!
Két-három nappal később a feleségemmel csatlakoztunk egy helyi gyakorlócsoporthoz és egy Fá-tanulócsoporthoz. A nyolcadik napon, amikor reggel befejeztem a gyakorlatokat, és haza akartam menni, éles fájdalmat éreztem a mellkasomban és a hátamban. A fájdalom olyan erős volt, hogy nem tudtam kiegyenesíteni a hátamat. Nem féltem, mert tudtam, hogy a testemben lévő rossz dolgokat eltávolították. Nem szóltam senkinek semmit, és lassan, görnyedten hazasétáltam.
Három perc múlva a fájdalom hirtelen megszűnt. Azóta a tuberkulózisom eltűnt, a Mester megtisztította a testemet.
Két-három hónap gyakorlás után kinyílt az égi szemem. Miközben meditáltam, sok Fálunt láttam forogni körülöttem.
Semmi sem tudta megingatni a hitemet
Boldogtalan gyermekkorom és fájdalmas ifjúságom volt, de a Fálun Dáfá eltörölte minden szenvedésemet. Éppen amikor olyan boldog voltam, mert gyakoroltam a Fálun Gongot, a környezet megváltozott.
1999. július 20-án, amikor hallottam más gyakorlóktól, hogy a kormány aznap be akarja tiltani a Fálun Dáfát, több mint egy tucatnyian úgy döntöttünk, hogy elmegyünk Pekingbe és kiállunk a Fálun Dáfá gyakorlásának a jogáért.
A Pekingbe tartó vonaton a rendőrség leszállított néhány gyakorlót a vonatról, így heten folytattuk az utat. Mielőtt a vonat elhagyta Heilongjiang tartományt, sok, más területekről való Fálun Dáfá-gyakorlót is megállított a rendőrség, és visszavitte őket a szülővárosukba. Amikor hallottuk, hogy a rendőrség nagyon alaposan keresi a Fálun Dáfá-gyakorlókat a pekingi vasútállomáson, leszálltunk a vonatról a Hebei tartománybeli Sanhe városban, a Pekinghez legközelebb eső városban, három csoportra oszlottunk, és busszal mentünk Pekingbe.
Július 22-én délután 3 óra körül láttunk néhány Fálun Dáfá-gyakorlót összegyűlni a Sanhe Városi Önkormányzat előtt, és egy szónok elkezdte kihirdetni a kormány bejelentését a Fálun Dáfá betiltásáról. Zheng Libin (aki azóta az üldözés következtében elhunyt) és én megálltunk és hallgattuk. De nem beszéltünk az ottani Fálun Dáfá-gyakorlókkal.
Hallottuk, hogy sok Fálun Dáfá-gyakorlót tartóztattak le Pekingben az elmúlt néhány napban, és nagyon aggódtam és féltem. Mielőtt elértük Pekinget, a buszunk két ellenőrzőponton haladt át, ahol mindkétszer fegyveres rendőrök ellenőriztek minket. Az időjárás fülledt és meleg volt, és minél hamarabb meg akartam érkezni Pekingbe.
Délután 5 óra körül volt, amikor megérkeztünk Pekingbe. Elmentünk a Tiananmen térre, amelyet mindenütt civil ruhás rendőrök őriztek. A légkör nagyon feszült volt, de nem féltem.
Este 7 óra után megérkeztünk a Föld Templomához közeli szállodába. Kicsit aggódtam, és nem tudtam, mit tegyek. Az egyetlen gondolatom az volt, hogy minél hamarabb kapcsolatba kell lépnem a pekingi gyakorlókkal, hogy kitaláljam, mit kellene tennem.
1999 augusztusának elején egy elhagyatott pagodában, a pekingi Fangshan kerületben található Nanshangle falu közelében levő hegyen egy tapasztalatcsere-konferenciát tartottak. Körülbelül 200 Fálun Dáfá-gyakorlónak sikerült részt vennie a konferencián, többségük Észak-Kínából származott. A konferencia célja az volt, hogy megvitassák, mi volna a teendő a rezsim nagy nyomása alatt. Számos gyakorló osztotta meg a felismeréseit, és számolt be arról, hogy mit látott vagy hallott az utóbbi időben. Megállapodtunk abban, hogy több gyakorlót fogunk ösztönözni arra, hogy lépjenek elő. A konferencia alatt közösen végeztük a Dáfá-gyakorlatokat is.
Amikor civil rendőrök jöttek fel a hegyre, hogy az ellenőrzésük alá vonják a helyzetet, szétszéledtünk, és gyorsan elhagytuk a területet. Sajnos néhány gyakorlót letartóztattak.
A pekingi Fá-konferencia után visszatértem a szülővárosomba, tapasztalatot cseréltem néhány helyi gyakorlóval, és visszamentem Pekingbe. A feleségem felmondott, kölcsönkért egy kis pénzt, és Pekingbe utazott velem.
1999. szeptember 24-én, az őszközép ünnepen, este 7 óra körül néhány fegyveres rendőr betört a bérelt házunkba Peking egyik külvárosában, miután lehallgatták a telefonbeszélgetéseinket. Több mint egy tucat gyakorlóval együtt letartóztattak minket, és a Sanjianfang rendőrőrsre vittek, ahol mindenkit kihallgattak. Néhány férfi gyakorlót, köztük engem is, megvertek a rendőrök.
Ezután a Chaoyang kerületi vizsgálati fogdába vittek minket. Mivel a feleségem és egy másik gyakorlónő terhes volt, visszavitték őket a szülővárosunkba, Jiamusiba.
Kínzás-illusztráció: brutális verés
Yin Haizhu (egy gyakorlótársam) és én együtt voltunk bezárva a Chaoyang vizsgálati fogdában, ahol az életkörülmények nagyon rosszak voltak. Nagyon szűk volt a hely, és az oldalunkon kellett aludnunk, mintha egy szardíniásdobozban lettünk volna.
Négy nappal később a pekingi Jiamusi összekötő iroda munkatársai eljöttek a vizsgálati fogdába, és visszavittek Jiamusiba. A vonaton körülbelül 27 órán át bilincsben voltam, és érkezésem után egyenesen a helyi rendőrőrsre vittek.
Szeretnék megemlíteni valami csodálatosat. Amikor letartóztattak Pekingben, a bérelt lakáson osztozó gyakorlótársak összes Fálun Dáfá-könyvét és -anyagait bepakoltam az utazótáskámba, és elvittem őket a rendőrőrsről a vizsgálati fogdába, és aztán vissza a szülővárosomba.
Útban a helyi rendőrőrsre véletlenül megláttam az öcsémet az úton. Megkértem a rendőröket, hogy várjanak meg, és átadtam a táskát az öcsémnek.
Tulajdonképpen már korábban megszökhettem volna a vonaton, de nem tettem meg, mert nem hagyhattam hátra a táskát a Fálun Dáfá-könyvekkel. Talán azért, mert tiszta szívvel védtem a könyveket, át tudtam adni őket az öcsémnek.
1999. október 1-jén a Jiamusi város vizsgálati fogdájába vittek. Körülbelül tizenöt ember volt a cellánkban, köztük öt vagy hat gyakorló. Napi két étkezést kaptunk, párolt kukoricalisztből készült zsemlét és sós, híg répalevest. Eltartott egy darabig, amíg képes voltam ilyen durva kosztot enni.
A húgom, valamilyen kapcsolat révén, egy rendőrtisztet hozott a fogdába. A tiszt azt mondta, hogy szabadon engednének, ha leadnék egy „garancianyilatkozatot”. Én nem voltam hajlandó ezt megtenni.
Két év gyötrelmes kényszermunka
Jiamusi kényszermunkatábor
A Heilongjiang tartománybeli Jiamusi kényszermunkatábor Xigemu településen volt, és több mint 130.000 négyzetméter területet foglalt el. A munkatábor a Jiamusi Városi Igazságügyi Hivatalhoz tartozott.
A Fálun Dáfá üldözése érdekében a Jiamusi Pártbizottság és a városi önkormányzat két új épületet épített a munkatábor számára, amelyeket modern megfigyelőrendszerekkel szereltek fel. A női részleg épületét 2000 őszén helyezték üzembe. Három emeleten összesen 12.000 négyzetméter alapterületű volt.
1999 októberének végén a cellánk hangszórójából hallottam, hogy elbocsátottak a munkahelyemről (a cukorgyárból).
1999. november 3-án 13 női Fálun Dáfá-gyakorlót és négy férfi gyakorlót, köztük engem is, a Jiamusi Kultúrpalotába vittek egy „nyilvános tárgyalásra” a Közbiztonsági Osztály, az ügyészség, a bíróság és a helyi 610-es iroda vezetőinek a felügyelete alatt. Nem sokkal később egytől három évig terjedő kényszermunkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítéltek minket „a társadalmi rend megzavarása” miatt. Engem két évre ítéltek.
Az első étkezésem a Jiamusi kényszermunkatáborban sötét lisztből készült zsemléből állt, mosatlan, fagyasztott, nagy darabokra vágott tökből készült híg levessel. Nem volt evőtálka, és a tál körül kellett guggolnunk, ha enni akartunk. A tál alján egy sárréteg volt.
A munkatábornak két brigádja volt, és mindegyikhez három osztag tartozott. Először Du Wenfu, Liu Junhua és Wu Chunlong gyakorlókkal együtt kerültem a kiképző osztagba (Du és Wu az üldözés miatt elhunytak), majd később a 2. részleg 4. osztagába. Amikor 2000 nyarán elkezdődött a női munkatábor építése, minket utasítottak arra, hogy építőanyagot szállítsunk oda.
Egy késő őszi napon a munkatáborban fogva tartott 36 Fálun Dáfá-gyakorló egyharmada megszökött. Ez az eset sokkolta a hatóságokat. Jia Yongfát, a Hebei Erdészeti Hivatal munkatársát még aznap este elfogták. Az őrök több napon keresztül brutálisan megverték, és fogva tartása alatt továbbra is üldözést szenvedett el. Nem sokkal a szabadulása után meghalt.
Ezen incidens miatt visszavittek minket a férfi munkatáborba, ahol az őrök összeállítottak egy csapatot, amely megpróbált minket erőszakkal „átnevelni”. Az átnevelési részleg vezetője megpróbálta átmosni az agyunkat a Fálun Dáfá elleni propagandával, de eredménytelenül.
Télen egyedül voltam bezárva egy cellába, amely nagyon nyirkos és hideg volt. A padlót jég borította, ahol nedves volt. Az idő nagy részében egyedül voltam, és a rendőrség által kijelölt két fogoly őrzött. Amikor éjszaka ki kellett mennem a mosdóba, hívnom kellett őket, és megkérnem, hogy nyissák ki nekem az ajtót. Néha kimentem a mosókonyhába, és hideg vízzel öntöttem le magam, hogy enyhítsem a depressziómat.
Egy hónappal később egy jószívű őr, akinek a felesége Fálun Dáfá-gyakorló, azt javasolta, hogy helyezzenek át egy másik cellába, mert túl sokáig tartottak ott fogva, és ez embertelen volt. Csak azért, mert némi együttérzést tanúsított, elvesztette az előléptetés esélyét. Újabb tíz nappal később egy viszonylag melegebb cellába helyeztek át, egy volt gyakorló kíséretében, akit nyomás alatt „átneveltek”.
Két nappal a 2001-es kínai újév előtt egy nagy cellába helyeztek át, amelyet majdnem húsz emberrel osztottam meg. Mindannyian korábbi gyakorlók voltak, akiket „átneveltek”. Mivel gyakran beszéltem velük, áthelyeztek a 2. brigádba, ahol a rabok nem-gyakorlók voltak. Napközben ők dolgozni mentek, én pedig a cellában maradtam. Egyszer, amikor a gyakorlatokat végeztem, a brigádvezető, Wang Tiejun bejött és megpofozott.
Kínzás-illusztráció: pofozás
Amikor 2001. szeptember 30-án lejárt a fogva tartásom ideje, nem engedtek szabadon. Azt mondtam nekik, hogy törvénytelen meghosszabbítani a fogva tartásom időtartamát, és hogy viselni fogják a következményeket.
Tiltakozásul a fejemet a falba vertem, és a fejem vérzett. Ez riasztotta őket, és ugyanezen év október 3-án szabadon engedtek.
Két év szabadság nélkül túl hosszú idő volt. A pokoli élet pusztító sarcot követelt tőlem, mind testileg, mind lelkileg. Leginkább édesanyámért aggódtam, aki egy 1998-ban elszenvedett agyvérzés után ágyhoz kötött volt. Nem tettem eleget a felelősségemnek, hogy gondoskodjak róla. Az öcsém és a felesége gondoskodtak anyámról, de egyiküknek sem volt munkája. A feleségem csak néhány száz jüant keresett havonta, így a családunk anyagi helyzete nagyon szűkös volt.
Válásra kényszerítve
A szabadulásom után a Jiamusi városi 610 iroda feketelistára tett. A további zaklatások elkerülése érdekében a 2002-es kínai újév után azonnal el kellett költöznöm otthonról. Egyedül béreltem lakást. Éjszaka a rendőrségi sziréna ijesztő hangja gyakran ébren tartott, és tudtam, hogy a Fálun Dáfá-gyakorlókat az a veszély fenyegeti, hogy bármikor törvénytelenül letartóztatják őket.
2002. április 20-án a Jiamusi-i gyakorlóknak sikerült televíziós jeleket továbbítaniuk, hogy videókat sugározzanak a Fálun Dáfáról. Bár nem voltam érintett, „fontos” célpontnak tekintettek a Fálun Dáfába vetett rendíthetetlen hitem miatt.
Aznap a feleségemmel vacsoráztunk egy étteremben, hogy megünnepeljük a nyolcadik házassági évfordulónkat, és úgy terveztük, hogy néhány nap múlva megünnepeljük a 34. születésnapomat, de sajnos már nem tudtuk megtenni. Azóta a nap óta majdnem húsz évig nem láttuk többé egymást, és amikor újra találkoztunk, az egykor szerető párból két idegen lett.
Hogy elkerüljem a letartóztatást, úgy döntöttem, hogy elhagyom a szülővárosomat. 2002 júliusában tudtam meg, hogy a rendőrök letartóztatták a feleségemet, és egy fogdába vitték, ahol két hónapig tartották fogva, mert nem találtak meg engem a városunkban tartott tömeges letartóztatás során.
A munkahelye és a családja nyomására feladta a Fálun Dáfá gyakorlását és a tudtom nélkül elvált tőlem. Hogy megbizonyosodjon arról, hogy valóban felhagyott a Fálun Dáfával, a felettese arra kényszerítette, hogy alkoholt igyon (a Fálun Dáfá-gyakorlók nem isznak alkoholt) egy vacsora közben, amíg nagyon részeg nem lett.
* halálos ágy: A gyakorló karjait és lábait kinyújtják, és vékony nylon kötelekkel egy fémágy négy sarkához kötik. A kötelet ezután szorosan a gyakorló teste és ágya köré tekerik, a lábaktól a mellkasig. Olyan szorosan van megkötve, hogy a gyakorló alig tud levegőt venni, míg végül elveszti az eszméletét. Az időtartam néhány óra és 12 nap között van. Ez a kegyetlen kínzás súlyos testi és lelki sérüléseket okoz az áldozatnak.
***
A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.
Angol változat: 19 Years of Imprisonment and Torture for Tapping into TV Network to Spread the Truth (Part 1)
Forrás: 19 Jahre Haft und Folter – für das Einspeisen von Fernsehsignalen (Teil I)
* * *
tovább ...