A hiányosságaim felismerése a Fá memorizálása során

(de.minghui.org) Sokáig nem tudtam jól csinálni a három dolgot. Mindenekelőtt nem voltam képes összpontosítani a csoportos Fá-tanulásnál. Amikor a többi gyakorló olvasta a Fát, én csak homályosan láttam, és nem tudtam kivenni a szavakat. Eközben kényelmetlenül éreztem magam – a Fá-tanulás már semmit sem hozott számomra.


Korábban, amikor jól tanultam a Fát, úgy éreztem, hogy a testem egészen könnyű. Akkor minden problémámat meg tudtam oldani, és minden vizsgámon át tudtam menni. A Fá-tanulásnál megmutatkozó rossz állapotom miatt nehézségekbe is ütköztem.


Nagyon furcsa dolgokat álmodtam, amelyek másnap mindig valóra váltak. A feltételezésem az volt, hogy ez a melléktudattól származott. Ezért felvettem a kapcsolatot a melléktudattal, de nem történt változás.


Amikor Li Mester (a Fálun Dáfá alapítója) segítségét kértem, a helyzet némileg javult, de az alapvető probléma megmaradt. Még akkor sem történt változás, amikor magamba néztem, őszinte gondolatokat küldtem és megbeszéltem a helyzetemet más gyakorlókkal.


Elkezdtem aggódni, mert nem tudtam, mi volt ennek az állapotnak a tulajdonképpeni oka.


Egy nap arról álmodtam, hogy vizsgázom. Mivel úgy gondoltam, hogy nem fogok átmenni a vizsgán, engedélyt kértem a tanártól, hogy segítséget kérjek az osztálytársaimtól. Az álom az akkori hozzáállásomat tükrözte. Igazából nagyon szerettem volna gyakorlók segítségét igénybe venni, de nem találtam senkit, aki hajlandó lett volna segíteni.


Végül az okot magamban kerestem

Aztán egy gyakorló azt javasolta, hogy tanuljam meg kívülről a Fát. Amikor megpróbáltam, nem tudtam arra összpontosítani. Mivel egyetlen mondatot sem tudtam kívülről megtanulni, végül magamban kerestem az okot. Aztán rájöttem arra, hogy nem igazán értettem meg a Fá alapelveit, és nem kerestem valóban magamban az okot.


Csak amikor magamban kerestem az okot, és megtaláltam a hibás nézeteket, akkor tudtam felmondani a Fát. Ezen a módon fokozatosan nőtt az összpontosításom.


Miközben kívülről tanultam meg a Fát, a Mester különböző szinteken tárta fel előttem a Fá alapelveit. A Fá általam való megértése a gyógyítás hatásaira korlátozódott, és még messze voltam attól, hogy elsajátítsam az Őszinteség, Jószívűség és Türelem világegyetem jellemzőjét.


Mindig csak a már megromlott erkölcsi mércékkel mértem meg magam. Eközben még azt is gondoltam, hogy jobb vagyok másoknál. Így például gyakran mentem el egy gyakorlónőhöz, és panaszkodtam a férjemre, amint problémák mutatkoztak.


A gyakorlónő és a férje még azt is tanácsolta, hogy váljak el, ami csak rontott a helyzeten. A lábaim is elkezdtek fájni, amikor náluk voltam.


Akkoriban azt feltételeztem, hogy kedvelnek engem, és nem szeretnék látni, hogy szenvedek. Abban a pillanatban én sem magamban kerestem az okokat. Csak a Fá kívülről való megtanulásával tudtam felismerni az egész helyzetet, amely a nézeteimmel és egy tizenöt évvel azelőtt elkövetett hibámmal függött össze. Abban az időben ennek a gyakorlónő vejének viszonya volt. Azt akarta, hogy a lánya váljon el. Akkoriban nem a Fá szemszögéből néztem a helyzetét, és tényleg azt javasoltam neki, hogy váljon el.


Végül a lánya tényleg elvált. Miközben kívülről tanultam a Fát, hirtelen pontosan emlékeztem erre a helyzetre.


Nem lett volna szabad beavatkoznom a lánya magánéletébe. Beismertem a hibámat a Mesternek, és ennek a gyakorlónőnek is beszéltem a megértésemről.


A lábamban megszűnt a fájdalom, amikor rájöttem a hibámra

Az elmúlt években a művelési állapotom stagnált, mert nem voltam képes kijavítani magam a Fával. Ennek következtében a betegségkarma súlyos tünetei alakultak ki nálam.


Az ülőmeditáció alatt vagy álmos voltam, vagy nem bírtam elviselni a fájdalmat. Eleinte még azt hittem, hogy ezt a kényelemre való törekvésem okozza, és nem néztem magamba.


A kívülről való tanulással folyamatosan jöttek elő olyan dolgok, amiket nem csináltam jól. Azért voltam rossz állapotban, mert nem igazodtam egy igazi gyakorló mércéjéhez.


Azonkívül van egy bérelt ingatlanom is. Egyik nap valamilyen okból kifolyólag nem tudtam felmondani a Fát, aztán elmentem oda, hogy szünetet tartsak.


Miközben ott voltam, magamba néztem, és több korábbi hibát is találtam. Amikor tájékoztattam az embereket a Fálun Dáfáról, túlságosan rájuk erőltettem. Ugyanakkor nem műveltem magam szilárdan.


Ez alkalommal még azt is felfedeztem, hogy mennyire értékelem a tekintélyt és a gazdagságot. Ez volt az egyik oka a házasságomnak is. A férjem mozgássérült és nem tud járni, de a szülei gazdagok voltak, és támogatták őt. Csak azért mentem hozzá, mert nagy vagyonra akartam szert tenni.


A férjem szüleinek hat gyermekük van, és gyakran meglátogatták őket a szabadságok alatt. Az apósomék össze akartak költözni velünk, de én nem akartam velük élni. Ehelyett házat kellett venniük nekünk, amit én természetesnek vettem. Miután meghaltak, mi örököltük a házukat. A férjem testvérei is adtak neki pénzt, amit én szintén természetesnek vettem.


A Fá kívülről való megtanulása során felismertem, hogy a férjem nagy családja az én művelési környezetem. Ennek ellenére mindenféle kifogásokat használtam, hogy továbbra is elnyomjam ezt a megértést.


Állandóan konfliktusaim voltak a férjemmel, és eközben sohasem néztem magamba. Végül világossá vált számomra, hogy tévedtem, és bűntudatot és szégyent éreztem.


Idővel kiderült, hogy az univerzum tulajdonságai ellen cselekedtem. Olyan sok éven át, amikor nehézségeim voltak, mindig a Mestertől kértem segítséget, vagy a többi gyakorlóra támaszkodtam. Újra és újra bocsánatot kértem a Mestertől, és megköszöntem neki, hogy lehetőséget adott nekem, hogy kijavítsam magam; ennek ellenére nem néztem magamba az ok után, és nem műveltem magam igazán.


A ragaszkodások és a hiányosságok felismerésével álmosság nélkül tudtam meditálni. A férjem is megváltozott, és gyengédebb lett, amikor velem beszél. A családom most harmonikusan él együtt.

***


A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.


Angol változat: Recognizing My Mistakes by Memorizing the Fa

Forrás: Durch Auswendiglernen des Fa meine Lücken erkannt