Végre megértettem, miért veszem észre mások hibáit

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

(de.minghui.org) 1996-ban kezdtem el gyakorolni a Fálun Dáfát. Tudom, hogy amikor észreveszem más gyakorlók hiányosságait, befelé kell néznem. Azonban nem néztem befelé feltétel nélkül. Mindig úgy éreztem, hogy bár nekem befelé kell néznem, de a többi gyakorló is javulhatna.


Egy gyakorlótársnőmnek, aki egyben a munkatársnőm is, konfliktusa volt egy kolléganőjével. Nem uralkodott jól magán, és utána sírt. Összehasonlítottam a művelésemet az övével. Az az érzésem volt, hogy nem kezelte jól a helyzetet, és úgy éreztem, hogy én jobban műveltem magam, mint ő. Mert nekem nem volt semmilyen konfliktusom a munkahelyemen. Ezután nem tartott sokáig, hogy én is belekerüljek egy ilyen szituációba. Bár nem sírtam, azonban hevesen vitatkoztam a kolléganővel.


Utólag rájöttem, hogy a gyakorlótársnő és a kolléganő közötti konfliktus a saját hiányosságaim tükre volt. Sajnos elszalasztottam a lehetőséget, és nem néztem befelé.


Az egyik gyakorlónő mindig szarkasztikus megjegyzéseket tesz másokra. Úgy éreztem, hogy nem kellene így beszélnie, és panaszkodtam rá anyámnak. Anyám komolyan rám nézett, és azt mondta: „Te is ugyanezt csinálod.” Megdöbbentem és felülvizsgáltam a viselkedésemet. Azt hittem, hogy őszinte és nyitott ember vagyok. Soha nem gondoltam volna, hogy szarkasztikus vagyok.


Egy nap anyám mutatott egy friss fotót a sógornőmről. Észrevettem, hogy a sógornőm túlméretezett szemüveget visel. Azonnal azt mondtam: „Hű, nézd, milyen nagy szemüveget visel. El sem tudja az ember képzelni, mekkora lesz a következő szemüvege! Talán a következő szemüvege akkora lesz, mint az egész arca!” Nevettem, amikor ezeket a megjegyzéseket tettem a sógornőmre. De anyám nagyon komolyan nézett rám. Abbahagytam a nevetést, és csak most jöttem rá, hogy a szavaim nem voltak helyesek.


Aztán eszembe jutott, hogy egy kolléganőm is felháborodott, amikor vicceltem vele. Azt hittem, hogy csak vicc volt, de ő megbántódott. Egyszer egy gyakorlónő azt mondta nekem, hogy nem biztos benne, hogy ő szarkasztikus lenne. Mivel mindig szarkasztikus megjegyzéseket tett mindenkire, azt hittem, hogy szándékosan csinálja.


Most rájöttem, hogy nem véletlenül hallottam vagy láttam más gyakorlók hiányosságait. Egészen eddig a pillanatig nem vettem észre, hogy a gyakorlótársak tükröt tartottak elém, hogy lássam a saját ragaszkodásaimat. Sohasem töprengtem azon, hogy miért vettem észre mások hiányosságait. Azért, mert nekem is ugyanazok a problémáim voltak.


Miután ez a felismerésem volt, elkezdtem aktívan javítani a művelésemen. Végre megértettem, mit jelent feltétel nélkül magunkba nézni. Gyakorlóként tudnunk kell, hogy minden, ami körülöttünk történik, közvetlenül összefügg a saját problémáinkkal – azért látjuk vagy halljuk, hogy meg tudjuk emelni magunkat. Megértettem, hogy a konfliktusok lehetőséget adnak arra, hogy előrelépéseket tegyünk és javuljunk.


***

A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika vagy egyéb tartalom a hu.Clearharmony.net szerzői jogainak védelme alatt áll. A tartalom nem kereskedelmi célú újranyomtatásakor vagy terjesztésekor kérjük, tüntesse fel az eredeti címet és URL-linket, és tegye egyértelművé, hogy a hu.Clearharmony.net -ről származik.


Forrás: Endlich verstehe ich, wieso mir die Fehler der anderen auffallen

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo