Ősi bölcsesség: A pénz megfelelő kezelése (1. rész)

(en.minghui.org) Zhang Yue a Kaiyuan-korszakban, Xuanzong Tang császár uralkodása alatt volt miniszterelnök. Arról volt ismert, hogy egyedülálló bölcsességgel rendelkezett a pénzzel kapcsolatban, amelyet lakonikusan fejezett ki a „Qian Ben Cao” című, alig több mint 200 karakter hosszú cikkében.


A cikk középpontjában egy hasonlat állt, amelyben Zhang a pénzt a gyógyszerhez hasonlítja, mivel mindkettő „édes, forró és mérgező”. Azt állítja, hogy a pénz „édes ízű”, mert ez az, ami élvezetes életet biztosít számunkra. Finom étel, kényelmes ruhák és egy ház lesz belőle, amely védelmet nyújt a szél és az eső ellen. Emiatt az „édes íz” miatt mindenki szereti és hajszolja.


A természete azonban „túl forró”, és könnyen megszállottá teheti az embereket. Ha valaki megőrül a pénzért, és a pénzkeresésre összpontosít, akkor „megmérgeződik”. Súlyos esetben ez egyenesen a sírba viheti az embert.


Hogyan kellene tehát az embereknek helyesen használniuk ezt a gyógyszer-pénzt? Zhang Yue hét megközelítést ajánlott az embereknek, amelyeket az alábbi hét történet szemléltet.


Történet 1 – A Tao: A pénz körforgásának a természetes törvényét követni

Több mint kétezer évvel ezelőtt volt egy különleges ember, akit Fan Linek hívtak. Li húsz éven át segített Goujian-nek, Yue királyának, hogy megbosszulja a megaláztatást, amelyet Yue népe túszként szenvedett el Wu államban. A Wu felett aratott döntő győzelem után Fan Li visszautasította a Goujian által felajánlott összes jutalmat és rangot, amelyet kiemelkedő szolgálataiért és Yue újjáélesztéséhez való hozzájárulásáért kapott. Feleségével együtt elhagyta a várost, és Qi államba költözött.


Később a semmiből indított egy üzletet, amely nagyon sikeresnek bizonyult. Fan Li hamarosan legendává vált mesés üzleti sikerei miatt. Bölcsessége miatt hamarosan Qi királya miniszterelnökké nevezte ki. Mégis visszautasította a hivatalos pecsétet, szétszórta minden vagyonát, és családjával Taodiba költözött, ahol újabb üzletbe kezdett.


A következő 19 évben bőséges vagyont halmozott fel az üzletéből, mégis újra és újra elajándékozta a pénzét, nem mutatott érdeklődést a vagyon vagy a hatalom felhalmozása iránt.


Fan Lit a későbbi nemzedékek a „kereskedők bölcseként” tisztelték. Számára a státusz és a gazdagság olyan dolgok, amelyeket bármikor el lehet dobni. A veszteséget és a nyereséget úgy tekintette, mint egymás kölcsönösségét: csak akkor lehet pénzt szerezni, ha az ember hajlandó elajándékozni.


Egy másik példa: Im Sang-ok, a XIX. századi Korea leggazdagabb kereskedője nem hagyott hátra vagyont, mivel halálakor minden vagyonát és pénzét az országnak adományozta.


Maga a pénz a társadalomban való keringésre szolgál, hogy a társadalmat szolgálja. Az emberektől veszik el, hogy az emberekért használják fel. Azáltal, hogy hagyjuk, hogy visszatérjen a társadalomba, úgy áramlik, mint a víz, és végtelen körforgásában táplálékot és életerőt biztosít.


Történet 2 – Erény: Ne kezeld a pénzt kincsként!

Volt az ókori Kínában egy Li Jue nevű gabonakereskedő. Mindig hagyta, hogy a vásárlói maguk mérjék le a megvásárolt gabonát, és a súlya alapján fizessenek. Végül halhatatlan lett, köszönhetően a felhalmozott erényeinek.


A Guanglingban található Jiangyangból érkezett, ahol a családja nemzedékek óta élt, és családi vállalkozást működtetett, ahol gabonát árult.


Li Jue egészen más volt, mint a társai, méltóságteljes és alázatos temperamentummal rendelkezett. Tizenöt éves korában apja máshová ment, és rá bízta a családi vállalkozást.


Amikor a vásárlók gabonát akartak vásárolni, Li Jue átadta a mérőeszközöket a vásárlónak, és hagyta, hogy maga mérje meg a súlyokat.


Ahelyett, hogy a gabona piaci értékének megfelelően változtatta volna az árat, Li Jue mindig alacsonyan jelölte meg az árat, és csak két cent nyereséget termelt minden dou (fából készült vödör a gabona mérésére; egy dou körülbelül 7 kiló gabonát tartalmazhat) után, hogy gondoskodjon a szüleiről. Meglepő módon évekkel később a családja jómódúvá vált, és nem kellett aggódnia az élelem és a ruházat miatt.


Az apja ezt meglehetősen furcsának találta, és megkérdezte tőle, hogyan sikerült elérnie a sikerét. Elmondta az apjának, hogy mit csinált. Az apja még jobban meglepődött.


„Minden üzlettársam nagy dout használ gabonavásárláskor, és kisebbet eladáskor, és így sok hasznot hajtottak” – mondta az apja. „Bár a kormányzati tisztviselők évente kétszer, tavasszal és ősszel ellenőrzik a dou méretét, sokan még mindig így csapják be a rendszert.”


„Mindig is egyforma méretű dout használtam a vásárláshoz és az eladáshoz, és azt hittem, helyesen cselekszem. Te viszont még jobban teszed, hogy a vásárlók maguk mérik le a vásárolt árut, és mégis jól megélsz. Talán az Istenek gondoskodnak rólad?”


Li Jue több mint 100 évig élt, és nagyon egészséges maradt. Egy este békében hunyt el. Három nappal később a családja recsegő hangot hallott a koporsójából; látták, hogy Li Jue teste felemelkedik a mennybe, hogy csatlakozzon a halhatatlanokhoz.


Történet 3 – Igazságosság: Megfelelő döntések meghozatala

A Ming-dinasztia közepén élt egy Zhou nevű ember, aki becsületes és tisztességes volt. Szegény családból származott, és egy bérelt házban élt.


Egy nap a felesége két ezüstrudat talált a kályha téglái alatt, és nagyon boldognak érezte magát. Zhou azonban azt mondta: „Ez jogtalanul szerzett vagyon, hogyan vehetnénk el magunknak?”


Ezután felkapott egy íróecsetet, és ráírta az ezüstrudakra: „Ha hozzám tartozol, akkor gyere vissza hozzám tisztességes módon.”


Fogta az ezüstrudakat, és kiment. Felszállt egy hajóra, és amikor az a folyó közepéig hajózott, bedobta az ezüstrudakat a folyóba, és hazament.


Amikor a hajós látta, hogy Zhou mit csinált az ezüstökkel, mohó gondolatai támadtak, és megkért egy halászt, hogy keresse meg neki azokat. Miután a halász kihozta őket a vízből, elrejtette a rudakat, és azt hazudta a hajósnak, hogy nem találja őket. A hajós nem hitt neki, és ők ketten összevesztek egymással. Végül az ügyet a helyi elöljáróságra vitték.


Kezdetben még mindketten hazudtak, de később beismerték, amikor a prefektus megpróbált a dolgok végére járni. A halász a magisztrátusi őrség kíséretében elhozta az ezüstöket onnan, ahová elrejtette őket. A prefektus meglátva a rudakon lévő szavakat, elrendelte, hogy az ezüstrudakat helyezzék a kincstárba.


Azon az őszön Zhou átment a tartományi polgári vizsgán. A prefektus szokás szerint bankettet rendezett a sikeres vizsgázóknak, és mindegyikük elé ezüstrudakat helyeztek. Zhou meglepetésére az elé helyezett két ezüstrúd pontosan az a kettő volt, amelyet korábban a folyóba dobott, mivel az általa írt szavak még mindig jól látszottak. Később Zhou a császári vizsgán is sikeresen szerepelt.


Van egy mondás, „miközben egy úriember szereti a pénzt, ő csak megfelelő módon szerzi meg”.


Amit Zhou tett, az egy úriember elkerülhetetlen döntése volt. A hivatalos vizsgákon elért folyamatos sikere talán az ég áldása volt becsületességéért és tisztességes viselkedéséért.


A Lüshi-Chunqiu című könyvben van egy ilyen történet, amelyben Zigong (Konfuciusz tanítványa) felszabadít egy rabszolgát, akit a Lu államból vittek el.


Lu államban egy törvény kimondta, hogy aki fizet egy rabszolgasorban lévő lui polgár szabadságáért, azt a kincstár megtérítheti.


Egyszer Zigong kiváltott egy Lu polgárt egy másik államból. Visszatérése után visszautasította, hogy az általa fizetett váltságdíjat visszatérítsék, mivel úgy vélte, hogy ha valaki jutalmat kér egy általa elkövetett jó cselekedetért, az személyes haszonszerzés céljából elkövetett jó cselekedetekre ad okot, és negatív társadalmi normát hozhatna létre.


(Folytatás következik)


***

A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.


Forrás: Ancient Wisdom: The Appropriate Way to Handle Money (Part 1)