Hat év börtönbüntetés egy szórólapért

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

(de.minghui.org) Egy Anhui tartomány Huainan városában élő nőt nemrég hat év börtönbüntetésre ítéltek a Fálun Dáfában való hite miatt [1].


A közel 70 éves Pan Yunxiát 2020. május 27-én tartóztatták le, miután beszélt egy 40 év körüli férfival, és átadott neki egy szórólapot. A szórólapon az állt, hogy a kínai kommunista rezsim hogyan tusolta el a járványt, és hogy a Fálun Dáfá hogyan segített az embereknek a betegségből való felépülésben.


Ezután több mint 20 civil ruhás rendőr vette körül, a földre lökte és egy rendőrautóba vonszolta. Több mint tizenkét órán át tartották fogva a shannani rendőrőrsön. Ez idő alatt a rendőrség átkutatta az otthonát és elkobozta a Fálun Dáfá-könyveit és a Fálun Dáfá alapítójának a fényképét. Ezt követően óvadék ellenében szabadlábra helyezték.


2021 márciusában a rendőrség kétszer is felkereste Pant, és további kérdéseket tett fel neki arról, hogy honnan szerezte a szórólapot. Május 25-én a rendőrök ismét eljöttek, hogy megerősítsék, hogy a Fálun Dáfá-könyvek és a Fálun Dáfá alapítójának a fényképe hozzá tartoztak. Ezután idézte be a Fengtai Megyei Ügyészség, amely június 10-én vádat emelt ellene.


2021. július 17-én Pant a Fengtai Megyei Bíróság elé állították. Ügyvédje az ártatlansága mellett szállt síkra. A tárgyalás során a bíró a vád bizonyítékaként egy kórházban készült fényképet mutatott róla. Pan megkérdezte, hogyan lehetne ezt bizonyítékként felhasználni ellene.


Családja nemrég tudta meg, hogy hat év börtönbüntetésre ítélték.


[1] A Fálun Dáfá, más néven Fálun Gong, egy buddhista önművelési módszer. Li Hongzhi mester 1992-ben hozta nyilvánosságra Kínában, ami gyorsan elterjedt. Sokan képesek voltak javítani erkölcsükön és egészségükön azáltal, hogy e gyakorlat tanításaihoz - az őszinteség, jószívűség és türelem alapelveihez – igazodtak. A művelési út gyakorlóit 1999. július 20-a óta az akkori KKP-vezető Jiang Zemin parancsára üldözik Kínában. Ő a legfőbb felelőse a Fálun Dáfá-gyakorlók ellen elkövetett emberiesség elleni bűncselekményeknek.


***

A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika vagy egyéb tartalom a hu.Clearharmony.net szerzői jogainak védelme alatt áll. A tartalom nem kereskedelmi célú újranyomtatásakor vagy terjesztésekor kérjük, tüntesse fel az eredeti címet és URL-linket, és tegye egyértelművé, hogy a hu.Clearharmony.net -ről származik.


Forrás: Sechs Jahre Haft wegen eines Flugblatts

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo