A Dáfá-tanítványok a főszereplők a jó és a gonosz közötti nagy harcban

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

(Minghui.org) A jó és gonosz közötti küzdelem az amerikai elnökválasztás körül most egy nagyon kritikus szakaszba lépett. Miután két héten át a Dáfá-tanítványok intenzíven küldtek őszinte gondolatokat szerte a világon, a gonosz nem mutatja a vereség jeleit, sőt kissé fölénybe került. Lehetséges, hogy a Dáfá-tanítványok nagy része nem művelte magát jól, ami egy ilyen nem kívánatos eredményt hozott? Lehetséges, hogy a régi erők kihasználják a Dáfá-tanítványok hiányosságait, hogy a Kínai Kommunista Párt felbomlásához és a Fálun Dáfá üldözésének felszámolásához fűzött reményeinket Trumphoz és az adminisztrációjához kötik?


A jelenlegi helyzet összefoglalása

„Csak a Mester lehet az, aki a Dáfá-tanítványok előrehaladását irányítja.” (Arra ügyelni, hogy „a saját szív démonokat idéz elő”, német változat fordítása)


Az alapvető ok, amiért a régi erők elrendezték a választási csalást, nem az volt, hogy Trumpot célozzák meg, hanem a Dáfá-tanítványokat. A jó és a gonosz erő egyensúlya a világban, valamint Trump jogi csatáinak az előrehaladása az isteni és a gonosz más dimenziókban zajló harcának a sajátos visszatükröződései. A más dimenzióban zajló csata az a kulcsfontosságú tényező, amely meghatározza az eredményt az emberi világban.


Amikor a Dáfá-tanítványok őszinte gondolatokat küldenek, az más dimenziókból eltávolítja a gonosz tényezőket, amelyek közvetlenül zavarják az amerikai elnökválasztást. Ha jól csináljuk, akkor láthatjuk, hogy Trump nagyobb önbizalmat és őszinte gondolatokat kap, a jogi csapata több nehézsúlyú pert indít és nyer meg, és több ember áll ki Trump mellett. Ugyanakkor a gonoszt is félénkké és gyengévé teszi, és harcok lesznek egymás között a végső pusztulásuk előtt.


A Dáfá-tanítványok a döntő tényezői és a főszereplői a jó és a rossz közötti küzdelemben. Belül kell keresnünk, hogy eltávolítsuk a nem-cselekvés minden kifogását és okát, és képesek legyünk alapvetően megtagadni a régi erők gonosz elrendezését, és őszinte gondolatokat küldeni a gonosz eltávolítására. A Dáfá-tanítványoknak kell játszaniuk a vezető szerepet, ahelyett, hogy reményünket a hétköznapi emberekbe helyeznénk.


Példa a kemény leckéről

Azt tudjuk, hogy az emberi világ minden jelentős eseménye összefügg a Dáfá-tanítványok általános művelési állapotával. Amikor egy ilyen hatalmas csalás történt az Egyesült Államok nyílt területén, ez azért van, mert a Dáfá-tanítványaink egy jelentős részének hiányosságai vannak a művelésben? Egy hétköznapi emberbe (Donald Trump amerikai elnökbe) és az Egyesült Államok kormányába helyeztük a reményünket a Kínai Kommunista Párt felszámolására, valamint a Fálun Dáfá általa való üldözésének megszüntetésére? Lehetséges, hogy a régi erők megpróbálják kihasználni a hiányosságainkat, és mentségeket találni Trump leváltására?


A Mester korábban emlékeztetett minket:

„Némi idővel ezelőtt sok gyakorló gondolta: a Kínai Kommunista Párt tizenhatodik kongresszusa hamarosan meg lesz tartva, milyen szép lenne, ha a démoni főnök Kínában, vagyis az emberiségnek ez a romlott alakja visszalépne. Nem lenne a mi Dáfá-nk akkor rehabilitálva? Ki akar még a bűnbakja lenni? Ki szeretne még olyan ostoba lenni, mint ő? Az ilyen gondolatok az emberi társadalomban nem tévesek, de mint egy művelőé mégsem helyesek.” („Fá-magyarázat a 2002-es Fá-konferencián Philadelphiában az USA-ban”, Összegyűjtött Fa Tanítások, II. Köt.)


Mindannyian megtanultuk ezt a kemény leckét a KKP kongresszusának nemkívánatos következményéből, és nem kellene megismételnünk ugyanazt a hibát ezúttal az amerikai választásokkal összefüggésben.


Az érző lények megmentése az egyetlen célunk

Most mindannyian tudjuk, hogy a felszínen a KKP gonosz természetének a Dáfá-tanítványok általi leleplezése arra szolgál, hogy ellenálljanak ennek az üldözésnek. Az alapvető célunk az, hogy még több érző lény számára tegyük lehetővé, hogy megkülönböztesse a jót a rossztól a folyamat során, megszabaduljon a KKP által belenevelt mérgező hazugságoktól, megértse az üldözés törvénytelenségét és brutalitását, pozitívan viszonyuljon a Fálun Dáfához, és megmeneküljön.


Megértettem, hogy bár a KKP semmi, a Dáfá-tanítványok igazság-tisztázása nem a KKP-ra irányul, hanem az érző lények megmentésére. Biztosan nem kellene elvárnunk, hogy az Egyesült Államok kormánya a katonai és technológiai erejét használja fel a gonosz kínai kommunista rendszer elpusztítására. Ha az isteni el akarja távolítani a KKP-t, akkor ez pillanatok alatt megtörténik, és nem lesz szükség amerikai repülőgép-hordozókra.


Megértésem szerint Trump a kiválasztott. Kívülállóként, aki még sohasem volt hasonló magas pozícióban, Trumpot 2016-ban csodálatos módon az Egyesült Államok elnökévé választották. Hamarosan elkezdett egy ütéssorozatot a KKP ellen, bezárólag azzal, hogy közvetlenül arra kérte a KKP-t, hogy hagyja abba a Fálun Dáfá üldözését. Amit tett, összhangban volt a kozmikus égi jelenségekkel a KKP eltávolítására, és esélyt adott a világ népeinek, hogy egy fényes jövőt válasszanak maguknak. Amikor őszinte gondolatokat küldünk, nincsenek semmilyen politikai törekvéseink, és nem is avatkozunk bele a politikába – a célunk még több érző lény megmentése.


Egy tisztességes amerikai elnök és amerikai kormány pozitív hatással lesz az egész világra. Elő fog mozdítani a Földön egy becsületes környezetet, és egy sokkal támogatóbb társadalmi környezetet fog teremteni a Dáfá-tanítványok számára, hogy érző lényeket menthessenek meg. Ez további kormányokat és embereket is arra fog bátorítani, hogy őszinte gondolatokkal rendelkezzenek, és legyenek rettenthetetlenek a KKP megfélemlítésével és fenyegetéseivel szemben, és végül az igazakat válasszák a kritikus történelmi helyzetben.


Ez összhangban van a Mester azon elrendezésével és céljával a Dáfá-tanítványok számára, hogy még több érző lényt mentsenek meg. Ez az egyik alapvető oka annak, amiért sok Dáfá-tanítvány kezdeményezi az őszinte gondolatok küldését, hogy eltávolítsa a gonosz kommunista elemeket, amelyek akadályozzák Trump elnök újraválasztását.


Lehetséges hiányosságaink

Az alábbiakban felsorolok néhány lehetséges hiányosságot, amelyet megfigyeltem a gyakorlók között.

1. Kétségek és negatív gondolatok

Némely gyakorlóknak kétségei vannak és ellenszegülnek Trumpnak. A ragaszkodásaik más dimenziókban hozták létre azt a negatív anyagot, ami gyengítette a többi gyakorló őszinte gondolatainak az erejét.


A Mester hasonló példát mondott az egyik Fá-tanításban:

„Tudjátok, miért voltak nagyon nehezen eladhatók a jegyek az utóbbi évben. Egy része a tanulóknak közösen küldött helyes gondolatokat. A helyes gondolatoknak a küldése természetesen arra szolgál, hogy eltávolítsa a gonoszt, amelyik abban gátol, hogy megmentsük az embereket. Valójában a gonosz már nem olyan sok. Eltávolítani a gonoszt, az természetesen egy jó dolog. Nem létezett semmi hatás, hogy olyan sok tanuló küldött őszinte gondolatokat? De, az hatott. De milyen gondolatokat küldtek némelyek közülünk? Ők ott ültek és egyenesen tartották a kezüket, a gondolataik viszont nem voltak helyesek: Miért kell ezt ebben az évben így csinálnunk? Hiszen a múlt évben nagyon jól adtam el jegyeket. Miért vagyok itt helyes gondolatokra beosztva és nem a jegyeladásra? Miért kell legyen ez feltétlenül a középső és a magasabb társadalommal csinálva? A jegyek olyan drágák, megvennék az emberek azokat⁈ (mind nevetnek) Ti ezt halljátok most és nevetségesnek találjátok. De a jelenség nagyon elterjedt.” („A Dáfá-tanítványoknak kell tanulniuk a Fá-t”)


A felszínen a Dáfá-tanítványok őszinte gondolatokat küldenek a világ minden táján egy hétköznapi ember számára, de Trump újraválasztása nem a mi kiindulópontunk és nem is a végső cél. A Dáfá-tanítványoknak nincsenek politikai törekvéseik vagy követeléseik. Egyik Dáfá-tanítvány sem akar elhelyezkedni Trump új adminisztrációjában, vagy támogatást, vagy jutalmat kapni az Egyesült Államok kormányától.


Az alapvető ok, amiért a Dáfá-tanítványok őszinte gondolatokat küldenek, az a Dáfá megóvása, az üldözés elleni fellépés, a gonosz kiirtása, a régi erők elrendezéseinek a tagadása, valamint a régi erők és a gonosz KKP megakadályozása abban, hogy az üldözést kiterjesszék az Egyesült Államokra. A Mester döntése, hogy az USA-ban él, azért van, hogy még több érző lényt lehessen megmenteni, ellenkezőleg azzal, ahogy a régi erők rendezték el kezdetben, mi szerint Franciaországban kellett volna élnie.
Amit mi teszünk az pedig szintén azért van, hogy a Mester választásával összhangba kerüljenek a dolgok.


2. A Mester a felelős, nem kell aggódnunk

Néhány gyakorlótárs úgy érzi, hogy a Mester a felelős, és amit mi teszünk, az nem fogja befolyásolni az eredményt. De úgy gondolom, hogy az üldözésnek való ellenállás és az érző lények megmentése a mi felelősségünk.


A Mester azt mondta nekünk:

„A mindennapi emberek megmentése eredetileg a ti dolgotok volt. Én megmentelek benneteket és ti mindennapi embereket mentetek meg. Most még én is segítek nektek megtenni azt. Te még mindig Dafa-tanítvány vagy, ha nem teszed meg azt?,, (Fá-tanítás a New Yorki Fá-konferencián, Team Blue Translation)


A választások kimenetelét illetően megértettem, hogy a Mester minden bizonnyal el fogja rendezni Donald Trump újraválasztását. Csakúgy, mint a Shen Yun jegyeladásánál, a Mester minden bizonnyal telt házat fog elrendezni. Mindazonáltal lehet, hogy sok esetben a Shen Yun előadáson való részvétel nem kielégítő a helyi gyakorlók művelési állapota és koordinációs problémái miatt. Más szóval, ha nem csináljuk jól az amerikai választások dolgánál, akkor lehet, hogy a végén nem tudunk megfelelni a Mester elrendezéseinek és követelményeinek, ami veszteségeket fog okozni az érző lények megmentésében.


3. A Dáfá-gyakorlók által működtetett média követése

A mester azt mondta nekünk:

„Csak a Mester lehet az, aki a Dáfá-tanítványok előrehaladását irányítja.” (Arra ügyelni, hogy „a saját szív démonokat idéz elő”, német változat fordítása)


A Dáfá-gyakorlók által vezetett média gyors növekedése és terjeszkedése ellenére azonban néhány gyakorló öntudatlanul a nem-gyakorlókat célzó hétköznapi médiát és tartalmát tekinti iránymutatásának a művelésben.


Például a média hatására ezek a gyakorlók úgy vélik, hogy az igaz gondolatok elküldésének célja Trump támogatása a gonosz elleni küzdelemben. Úgy gondolják, hogy támogatni kellene, ahelyett, hogy a Fát vennék iránymutatóként és inkább a vezető szerepet kellene felvállalni a Fá alapján. Világossá kell tennünk, hogy a hétköznapi embereknek kell együttműködniük a gyakorlókkal, és nem fordítva. Mi vagyunk azok, akik segítenek a Mesternek a Fá-helyreigazításában és az érző lények megmentésében.


4. Az őszinte gondolatok küldésének pontatlan megértése

Némely gyakorlók nincsenek tisztában az őszinte gondolatok küldésének lényegével és követelményeivel, és ezzel befolyásolják az erőfeszítés sikerességét.


Javasolni szeretném a Minghui szerkesztőség cikkét: „Az őszinte gondolatok kibocsátásának fontosságáról és a meghatározott időpontokban az egész világon történő közös kibocsátásról”, valamint a Mester erre vonatkozó tanításainak gondos tanulmányozását.

Az őszinte gondolatok kibocsátásának fontosságáról és a meghatározott időpontokban az egész világon történő közös kibocsátásról


5. A gyakorlatok és a Fá-tanulás fontossága

Ebben az igaz és a gonosz közötti harcban, csak a Fá jó tanulmányozásával tudunk fenntartani összpontosított, erőteljes és határozott őszinte gondolatokat, és így nem irányíthatnak, és nem zavarhatnak bennünket a hétköznapi emberek elterelő gondolatai és emberi szívük.


A gyakorlatok végzése megerősíti a természetfeletti képességeinket, növeli és helyreállítja az energiánkat, és biztosítja ahhoz az erőt, hogy eltávolítsuk a gonoszt. Ha nem végzem a gyakorlatokat, akkor azt érezhetem, amikor őszinte gondolatokat küldök – az nem olyan erőteljes, és hamar belefáradok.


6. Néhányan még mindig azt hiszik, hogy beavatkozunk a politikába

Természetesen még mindig vannak olyan gyakorlók, beleértve egynémely nyugati gyakorlót is, akiknek nincsenek helyes felismeréseik, és azt gondolják, hogy beleavatkozunk a politikába, és ellenezik, hogy részt vegyenek az őszinte gondolatok küldésében. Egyesek azon aggódnak, hogy a családtagjaik nem fogják megérteni. Nem kiváló alkalom lenne ez az igazság tisztázására, megértésük elősegítésére és a helyes választásra? Mi fog történni, ha elhanyagoljuk kötelességünket, és nem mentjük meg a saját családunkat?


A Fá-tanításokból megértettem, hogy teljes egészében rendben van a Mestertől támogatást kérni, ha a tanítványok nehézségekbe ütköznek a művelésük során. Javaslom, hogy kérjük a Mestert, erősítsen meg bennünket az őszinte gondolatok küldésében, hogy eltávolítsuk a gonoszt, úgy, hogy megnyerhessük ezt a döntő csatát a jó és gonosz között a Fá-helyreigazítás végső szakaszában.


Ez a megértésem a jelenlegi szintemen. Kérem, szíves jóindulattal rámutatni bármilyen helytelen dologra.


Forrás: Dafa Disciples Are the Protagonists in this Great Battle Between Good and Evil

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo