Álljatok fel! Nem engedhetjük meg magunknak, hogy újra veszítsünk a kommunizmus ellen

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

(de.Minghui.org) Az amerikai választások kritikus ponthoz érkeztek. Sidney Powell, egy prominens ügyvédnő, aki a választások közben elkövetett tömeges csalási eseteket vizsgálja ki, december 2-án a georgiai Alpharettában egy „Stop the Steal” (Állítsátok meg a lopást) elnevezésű demonstráción beszélt. „Nem fogjuk megengedni, hogy továbbra is befolyásoltassuk magunkat a kommunizmustól, a szocializmustól, vagy a sötét erő bármelyikétől, amelyik azért jött, hogy olyan sokunkra rákényszerítse az akaratát… Most minden hazafinak fel kell állnia.”


Nem szabad még egyszer eljátszanunk a kommunista tragédiát

Powell beszéde lelkesítő volt, és a tömeg többször is helyeselve tapsolt. Újra és újra kórusban kiabálták: „Köszönjük!”


Az Egyesült Államokban élő emberek tisztán látják, hogy történelmi pillanat jött el, ez pedig az igazságért folytatott küzdelem. Ha ezúttal kudarcot vallunk, akkor a kommunizmus nemcsak az Egyesült Államokat, hanem az egész világot is elpusztítja.


A 2020-as év az USA számára hasonló fordulópont a történelemben, mint Kína számára volt az 1949-es év. Miután a Kínai Kommunista Párt (KKP) magához ragadta a hatalmat, elpusztította Kína isteni ihletésű kultúráját. Nemzedékről nemzedékre erőszakkal és hazugsággal mérgezett meg mindent, és 80 millió ember természetellenes halálát okozta a számos politikai kampánya során. Ha hozzávesszük a volt Szovjetuniót és Kambodzsát is, akkor a kommunista rendszerek világszerte több százmillió ember természetellenes haláláért felelősek. Ennek nem szabad még egyszer megtörténnie!


„Mi nem akarunk kínai stílusú kommunizmust”

A legtöbb ember, aki Kínából, Vietnamból, Kubából, Lengyelországból, Magyarországról és más kommunista országokból érkezett az Egyesült Államokba, Donald Trumpot támogatja. Közülük sokan látják úgy, hogy a kommunizmus hazugságon alapul, és nem akarnak kínai stílusú kommunizmust az USA-ban.


Brian Szuch, egy michigani szavazó a választási csalás elleni demonstráción az NTDTV-nek elmondta: „Én Magyarországról származom, és emlékszem arra, ahogyan nagymamám a tévé előtt ült és sírt, miközben azt mutatták, hogy hogyan gördültek be az orosz harckocsik Magyarországra azért hogy leverjék a felkelést. Ez a kép örökre megmaradt a fejemben. Nem támogatom a szocialistákat, a marxistákat vagy a kommunistákat.”


Egy vietnami származású amerikai nő, Lam Nguyen azt mondta: „Ha ez az ország kommunista lesz akkor hová kellene mennem? Ez a második hazám, pontosan itt, az Egyesült Államokban. Akkor hagytam el Vietnámot, amikor a vietnami kommunisták átvették a hatalmat. Ez az egy szó volt, amiért elhagytam Vietnámot – szabadság. Ahogyan most látom, megpróbálják elvenni tőlünk ezt a szabadságot, és kommunista országgá akarják változtatni az USA-t. Harcolni fogok, még akkor is, ha közben meg kell halnom.”


Nguyen asszony egy vietnámi filmproducer, aki hosszú évek óta támogatja Trump elnököt. Elmesélte, hogy mindenhová követte Donald Trumpot a rendezvényeire, Michiganbe, Wisconsinba, Ohióba, Minnesotába és Arizonába. Sok olyan embert látott, aki támogatná őt. „Az összes vietnami aki itt él, körülbelül egymillió – mindannyian felháborodtak. Mi nem akarunk szocializmust, nem akarunk olyan kommunizmust, mint amilyen Kínában van.”


Az egyik ilyen „Stop the Steal” demonstráción, amelyik Pennsylvania fővárosában, Harrisburgban került megrendezésre, Rod Cameron, Trump elnök egyik támogatója elmondta: „A szocializmus és a kommunizmus nem tud együtt létezni a szabadsággal és a demokráciával. Az lehetetlen. Az egyiknek le kell igáznia a másikat. Ez valóban egy harc, a szabadságért folytatott harc. És a szabadságnak győznie kell.”


Tan asszony, egy három gyermekes családanya elmondta, hogy amikor ő az Egyesült Államokba érkezett, csak két bőröndje volt. Az egyikben könyvek voltak, a másikban ruhák. És bár egy kisebbséghez tartozott, egy amerikai ösztöndíj segítségével és a saját kemény munkájával sikerült megvalósítania az amerikai álmot. Eljött az idő számára, hogy valamit visszaadjon Amerikának. Látta, hogyan dönti romba az európai országokat a baloldali szocializmus irányzata. Aggódik, hogy Amerika ugyanarra az útra térhet rá. Így vélekedett: „Egyetérthetünk-e ezzel a csalással? Ez élet-halál kérdése! Ez a [választási csalás] felébreszti a kínai származású amerikai polgártársainkat. Ez azt jelenti, hogy fel kell állnunk és meg kell védenünk a hazánkat [a kommunistáktól], és ezzel együtt a következő generációnkat is!”


Hisz benne, hogy az Egyesült Államok ereje nem az anyagi jólétében rejlik, hanem a hagyományos értékekben, valamint a konzervatív keresztény hitben. „Szeretnénk elmondani a világnak, hogy még New Yorkban is, az Egyesült Államok liberális Demokrata Pártjának az otthonában is még mindig létezik egy csoport ember, akiknek van érzéke a tisztességhez és a jósághoz, és át akarják venni a felelősséget, akik támogatják Donald Trumpot, valamint a konzervatív és hagyományos értékeket, és akik síkra szállnak Amerika jövőjéért!”


A Demokrata Pártot a kommunizmus rontotta meg

A kelet-európai kommunista rendszerek felbomlásától és a hatalmas Szovjet Kommunista Párt összeomlásától kezdve, egészen Trump elnök azon erőfeszítéséig hogy megállítsa a KKP-t, a világon sohasem szűntek meg a kommunizmus felszámolására irányuló felhívások és akciók. Viszont az amerikai szocialisták kihasználják a nép elégedetlenségét a gazdagok és a szegények közötti egyenlőtlenség miatt, valamint az ún. egyéni szabadság iránti törekvésüket, annak érdekében, hogy előmozdítsák a kommunista ideológiát. Bernie Sanders demokrata szenátor és korábbi elnökjelölt egyszer azt mondta, hogy az ő szocializmusa „nem ugyanaz a dolog”, mint a kudarcot vallott venezuelai és kubai szocializmus. Ezen kijelentésének legfőbb oka az volt, hogy összezavarja vele az embereket.


Zhang Jun - aki az USA-ban 30 éve létező Guangdong Panyu Homeland nevű egyesület elnöke - komolytalannak tartotta ezt a kijelentést: „Honnan tudhatja ő azt, hogy mik a szocializmus alapértékei, ha még sohasem élte meg azt, hogy milyen az ha éhezik az ember, vagy minden nap bélszínt eszik? A megtévesztésnek ezek az aljas doktrínái becsapják az embereket és ártanak az országnak. Honnan tudhatja ő, hogy milyen az ha nincs gabona, amikor főzni kell valamit? A szocializmus azt jelenti, hogy az általatok létrehozott jólétet továbbadjátok néhány kommunista vezetőnek újraelosztás céljából. Ne hagyjátok, hogy a karrierpolitikusok a bolondját járassák veletek.”


null

Cai Kefeng

Amikor Cai Kefeng - aki a Külföldi Kínai Írók Szövetségének akkori elnöke volt - 40 évvel ezelőtt az Egyesült Államokban telepedett le, éppen Ronald Reagan indult elnökjelöltként. Akkoriban hallotta azt a mondást, hogy: „A Demokrata Párt a szegényekkel törődik, míg a Republikánus Párt a gazdagokkal.” Neki pedig azonnal eszébe jutott egy másik mondat: „A kommunista párt a nép boldogságáért dolgozik.”


„Milyen furcsa, annyira hasonlónak tűnt ahhoz, amit a KKP korábban állított” – mondta Cai Kefeng. „Mivel a kommunista párt Kínában egyszer már becsapott, ez a mondat azonnal szkeptikussá tett engem vele szemben (a Demokrata Párttal szemben). Ma azt látjuk, hogy az amerikaiak saját magukat csapják be, és nem látják a szocializmus lényegét.”


Cai sok évet töltött el azzal hogy megírjon egy könyvet, amelyik azt dokumentálja, hogy hogyan jutott át három generáció a kínai „berlini falon” és hogyan menekültek Hongkongba. Azt mondta, a KKP által rájuk kényszerített baloldali politika és az egy évtizeden át tartó kulturális forradalom szegénységben és nyomorban hagyta élni az embereket. Ez volt az oka, hogy annyi ember menekült Guandong tartományból Hongkongba és Makaóba. Az életveszély ellenére cselekedtek így, vagyis ők csak „a lábaikkal választhattak”.


Ne ez legyen az „utolsó választás”

Miközben Trump elnök ügyvédcsapata továbbra is pereket indít a választási csalás ellen, John Biden nem tudta kivárni, hogy ne nyilvánítsa magát győztesnek, és hogy ne jelentse be a kinevezéseket a kabinetje számára. Viszont kiderült, hogy John Biden jelöltjei szoros kapcsolatban állnak a KKP-val. Jen Psaki demokrata szóvivőről még egy olyan fénykép is létezik, amelyiken a „sarló és kalapács” szimbólumot viseli. Az interneten az emberek már kommunistaként gyalázták.


Psaki az Obama-kormány alatt a külügyminisztérium szóvivője volt. A megnevezett fotó 2014 januárjában készült az orosz nagykövet és az orosz szóvivő társaságában.


Gabriella Hoffman internetes szerző december 2-án ezt írta a tweeter bejegyzésében: „Te egy gyűlölet-szimbólummal rendelkező kalapot viselsz, és orosz tisztviselőkkel mosolyogsz a fotó kedvéért, közben pedig annak a kormánynak dolgoztál, amelyik nagyobb mozgásteret adott a Kremlnek. Sokunk számára, akiknek a családja túlélte a szovjet kommunizmust vagy pedig meghalt az alatt, a "sarló és kalapács" a rettegést jelenti.


Virginia Kruta, a The Daily Caller nevű amerikai konzervatív média társszerkesztője szintén így írt a tweeteren: „Miért visel valaki egy kommunista szimbólumot – miközben az Egyesült Államokat képviseli az ember – elfogadható dolog ez?”


Az amerikai elit körében a kommunizmus ilyen nyílt jóváhagyása nem meglepő. Ezek a kommunista elemek elpusztítják az amerikaiak hitét, értékrendjüket és családjaikat. Az amerikaiak most felkelnek azért, hogy megvédjék ezeket a hagyományokat.


Dave Bray zenész kifejtette: „Úgy gondolom, ez az ország a remény utolsó bástyája ezen a bolygón. Ha ez odajut, hogy ezt a választást ellopják, akkor ez volt az utolsó választás az amerikai történelemben. Akkor az amerikai nép hangja és az amerikai nép szabadsága örökre elvész.”


null

Számos ember gyűlt össze november 30-án, hogy támogassa Trumpot egy arizonai meghallgatáson.


Ébredjetek fel

A választási csalással kapcsolatos mindegyik tárgyaláson az amerikaiak felemelték a hangjukat, zászlókkal és beszélő kórusokkal támogatták Donald Trumpot. Mások több mint 30 órát motoroztak Washington felé, hogy támogassák a motorkerékpár-csapat Donald Trumpért szervezett demonstrációját.


Az igazság kiderítése érdekében egy wisconsini választópolgár 25.000 dollárt (7.000.000 Ft) fizetett az állam választási adatainak letöltéséért. Az elmúlt választásokon ezek az adatok ingyenesen hozzáférhetőek voltak, de ebben az évben, amikor tömeges választási csalásról számoltak be Wisconsinban, ezek az állítólag ingyenes információk minden polgárnak 25.000 dollárjába (7.000.000 Ft) kerültek. Ez a szavazó pedig fizetett az adatokért, és ingyenesen letölthetővé tette a nyilvánosság számára.


Az igazság hangja visszhangzik egész Amerikában. Bobby Piton matematikus tanúként vallott Arizona állam kormánya előtt a november 30-án tartott meghallgatáson. Elemzése alapján kifejtette néhány kétesélyes állam választási eredményeire utalva: „Én sohasem igazoltam volna ezeket. Inkább visszalépnék, mintsem hogy igazoljam ezeket a választási eredményeket. Azt hiszem, hogy meg vannak hamisítva… feltéve, hogy azok az adatok, amiket kaptam, helyesek.”


Egy 20 éves teherautó-sofőr azt mondta, hogy ez volt az első választása. Nem szeretné hogy ez legyen az utolsó is az életében. Ezért ment el tanúskodni.


A hálaadás alkalmával egy „Zsiráf” nevű internet felhasználó az alábbiakat tette közzé: „A pulykaevés után ma este elkezdtem olvasni azt a vádiratot, amelyiket Georgiában nyújtottak be. Valóban elképesztő, ahogy Powell ügyvéd csapata ilyen rövid idő alatt ennyi bizonyítékot gyűjtött be és állított össze. Továbbra is adományozok pénzt a csapat számára.”


Mások dicsérték Powellt: „A pénzügyi tönkremenetelét, a hírnévvesztését és ráadásul az életét is kockáztatta azzal, hogy felmutatta a szavazógép-forgalmazók kapcsolatait Sorossal és a kommunista kormánnyal, és bemutatta hogyan működtek együtt korrupt választási tisztviselőkkel azért, hogy jogtalanul a Fehér Házba segítsék Bident. Ezek bűncselekmények. Ha a vádakat ejtenék, Powell karrierje véget érne. Ha rágalmazással vádolnák meg, elveszíthetné a vagyonát és a joggyakorlási engedélyét… Egy gigantikus média-gépezet áll vele szemben, amely elnyomja az igazságot. Nemcsak nagy ügyvéd, hanem nagy hazafi is! Segítsetek neki‼”


A november 25-i pennsylvaniai Gettysburgban tartott meghallgatás után sokakat megdöbbentett a csalással kapcsolatos igazság, és sokan írtak észrevételeket.


Aare K azt mondta: „Szégyenletes amerikainak lenni, ha Donald Trump nem nyer!”


Hongmin Fan kifejtette: „A gettysburgi csata stratégiai fordulópont volt az amerikai polgárháborúban, és ma nem is lehetne aktuálisabb.”


Xiaoyu Zhang internet felhasználó kifejtette: „A pennsylvaniai Gettysburgban zajló meghallgatás történelmi tanúság lesz, és a történelemben lesz örökül hagyva. A hatalom a nép kezében van.”


Mások azt mondták: „Trump ismét naggyá fogja tenni Amerikát!”


„Az igazság győzni fog!”


„Donald Trump, mint milliárdos, feladta a kényelmes életét az ország számára. A neve örökre bekerül a történelembe. Biden elárulta Amerikát azzal, hogy több milliárd dollár illegális vagyont keresett, és gazemberként kerül be a történelembe. "


„Most a Demokrata Párt olyan, mint a kommunista párt a kínai polgárháború idején. Mindent megtesz azért, hogy nehézségeket okozzon, és minden piszkos trükköt felhasznál, hogy személyes és politikai előnyöket érjen el.”


Egyes netezők kifejezték azon kívánságukat, hogy „támogassák Donald Trumpot és eltöröljék a kommunista pártot”.


Dongjian Han elmondta: „Az Egyesült Államok Biden kezébe adása ugyanaz, mint Tajvan átadása a KKP-nak. Hongkong jelene Tajvan jövője lesz.”


Jiangang Wu elmondta: „Én Kínában élek, és támogatom Donal Trumpot és a Republikánus Pártot. Szeretném, hogy az Egyesült Államokban szabadság és demokrácia legyen, és remélem, hogy Kínában mihamarabb kitisztulhat az ég!”


Egy másik internet felhasználó azt mondta: „Donald Trump szankcionálja a KKP-t, és kimondja azt, amit a kínai állampolgárok nem mernek kimondani.”


A jó és a gonosz közötti harcnak ebben a történelmi pillanatában mindenkinek ki kell állnia saját magáért, a következő generációkért, és az ország jövőjéért. Nem szabad elmulasztanunk ezt a lehetőséget a jövő kialakítására, és nem hagyhatjuk hogy a kommunizmus tovább mérgezze a világot, mert a kommunizmus már olyan sok tragédiát okozott a világban. Nagyon magas árat fizettünk – több százmillió ember halálát. Nem szabad hagynunk, hogy ez a tragédia még egyszer megtörténjen.


Forrás: Steht auf! Wir können es uns nicht leisten, wieder gegen den Kommunismus zu verlieren

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo