Néhány nappal ezelőtt az igazgató azt mondta nekem az iskolában, hogy „manapság nagyon kevés hozzád hasonló ember van”. Először azt hittem, hogy ki akar velem kezdeni.
Úgy értem, folytatta: „nővéremként tekintek rád (bár csak egy évvel fiatalabb nálam). Csodállak, mert tetszik nekem, ahogyan viselkedsz.”
Lassanként szívesen beszélt nekem azokról a dolgokról, amik zavarták. Én pedig elmagyaráztam neki a megértésemet a Fáról. Nagyra értékelte a szavaimat, és elkezdett megbízni bennem. Végül a viselkedése is javult, ritkán lett mérges.
Gyakran mondogatta, hogy tanulok tőled.
Számomra ez azt jelentette, hogy elfogadta a Fálun Dáfá tanításait.
A meghurcoltatásom
Három évvel ezelőtt letartóztattak, miközben az 1999 tartó üldözésről beszéltem, és egy hónapig tartottak fogva törvényellenesen.
Azután visszahelyeztek az iskolába, de nem taníthattam. Ehelyett csak ültem ott és nem csináltam semmit, miközben a tanári pozícióm betöltetlenül állt. Írtam egy levelet az igazgatónak, hogy elmeséljem, hogyan segített nekem a Fálun Dáfá jobb emberré válni. Azonban úgy írtam meg a levelet, hogy nem vettem figyelembe az igazgató álláspontját, és nem lett túl kedvező a válasz. Azt gondolta, hogy egy csomó problémát csináltam az iskolának, mégsem ismerem el a helytelen cselekedeteimet.
A következő oktatási évben nem alkalmaztak tanítóként, mert Fálun Dáfát gyakoroltam. Miután elbocsájtottak, az hírnevem romba dőlt. Az emberek viccelődtek rajtam, és sok kolléga lenézett. Tudtam, hogy minden félreértés a Kínai Kommunista Párt (KKP) Fálun Dáfával kapcsolatos hazugságai és propagandáján alapszik.
Egy jószívű igazgató azonban mégis szimpatizált velem. Azt mondta, „Ismerem a KKP-t, és attól tartok szenvedni fogsz. Azért nem alkalmaztak, mert elutasítottad, hogy abbahagyd a Fálun Dáfá gyakorlását.”
Egy kicsit aggódtam. Néhány alkalommal kapcsolatba léptem a vezetéssel, de nem akartak nekem munkát adni. Később, hogy jobban tudjanak ellenőrizni be és ki kellett jelentkeznem az irodába. Ám semmilyen konkrét feladatot nem kaptam.
Ebben az időszakban nem tudtam a Fá tanulásra összpontosítani, nem tudtam jól enni és aludni. Mindössze néhány nap alatt öt vagy hat kilót fogytam.
Úgy éreztem mindent elveszítettem. A férjem is veszekedett rám, engem hibáztatott, mert nem fogadtam meg a tanácsát, még válással is megfenyegetett.
A vezetőség azt tervezte, hogy áthelyeznek egy másik osztályra, ha hajlandó leszek írni egy garantáló nyilatkozatot arról, hogy nem gyakorlom a Fálun Dáfát. De nem írtam meg, így nem mehettem.
Két választás elé kerültem: az egyik, hogy kitartok a Fálun Dáfá gyakorlása mellett, de elveszíthetem a munkám és a családom; a másik, hogy megírom a nyilatkozatot a Dáfá feladásáról.
A Mester azt mondta,
„Normál esetben azonban, ha felmerül egy probléma, és ez mentálisan nem ingerli, akkor az nem számít, és nincs is hatása az ember emelkedésére.” (Zhuan Fálun, 4. Előadás)
Az egyik kezemmel azokba a dolgokba kapaszkodtam, amiket a hétköznapi emberek értékelnek, míg a másik kezemmel nem akartam elengedni a Fát.
A lányom látta, hogy aggódom és megkérdezte, hogy miért. Általában nem beszéltem neki ilyen dolgokról, de ezúttal elmondtam neki.
Azt mondta: „Anya, te mohó vagy. Akarod a Dáfát, és akarod a többi dolgot is. Hogy lenne ez lehetséges? Ha ki akarsz tartani a Dáfá gyakorlásában, és támogatni foglak téged. Ne gondolkodj ezen túl sokat. Pénzt fogok keresni, hogy gondodat viseljem. Miért félsz annyira?”
Azonnal megértettem, hogy mit kell tennem. A Mester a lányom száján keresztül bátorított.
Szélesebb nézőpontból kell tekintenem a dolgokra, és el kell engednem a ragaszkodásaimat. Nem kapaszkodhatok ilyen erősen a világi dolgokhoz. Nagyon szerencsés vagyok, hogy rátaláltam a Dáfára, és semmi sem érdemes arra, hogy feladjam érte a gyakorlást.
Elmentem a Fá tanulásra és megosztottam a megértéseimet a többi gyakorlóval. Mindenki biztatott, hogy legyen szilárd a hitem a Dáfában és Li Mesterben (az alapítóban). Amikor meghoztam a döntést, hogy a Dáfánál maradok, úgy éreztem, mintha súlyos terhet vettek volna le a vállaimról.
A dolgok megfordultak miután meghoztam a döntésemet. Az igazgató, aki azt akarta, hogy írjak garantáló nyilatkozatot szólt, hogy menjek vissza dolgozni. Amikor az irodába léptem mintha egy teljesen másik ember lett volna. Semmit sem említett a nyilatkozattal kapcsolatban. Csak mosolygott rám és azt mondta, „Kérlek, menj segítsd ki az egyik vezetőt. Szüksége van a segítségedre.” Szóval visszamentem dolgozni.
Visszatekintve, hogy min mentem keresztül, rájöttem, hogy nem engedtem el dolgokat, amiket el kellett volna. Amikor fogságban voltam csak egy gondolat volt a fejemben: „Ne veszítsem el a munkámat.” És ehhez a nézethez ragaszkodtam azután is, hogy elengedtek.
Több hónapon keresztül választanom kellett a munkám és a Dáfá között. A dolgok akkor oldódtak meg, amikor meghoztam a helyes döntést. Megértettem, hogy ismét problémát okoztam a művelésemben.
Ez az élmény olyan volt, mint a hullámvasút, de úgy éreztem a Mester mindvégig velem volt. Eltökélt voltam abban, hogy jól csináljam azokat a dolgokat, amelyeket a Dáfá tanítványoknak tenniük kell.
Segíteni az új igazgatónak
Amikor újra elkezdtem dolgozni, már nem volt ugyanaz, mint azelőtt. A korábbi igazgatót előléptették, és az új igazgatónak szüksége volt egy segítő kézre. Senki sem akart az asszisztense lenni, de úgy éreztem nem számít hol vagyunk, a lehető legjobban kell végeznünk a dolgunk. Tehát a kezembe került munkára összpontosítottam.
Az első feladatom az iroda kitakarítása volt. A korábbi igazgató egy csomó dokumentumot halmozott fel mindenfelé, por borította az asztalokat, a szekrényeket és a nyomtatókat. Rendeztem és iktattam az egész papírmunkát, aztán kisikáltam és feltakarítottam mindent.
Néhány nap múlva az iroda csillogott. A kollégák meg voltak döbbenve a tisztaságtól. Én csak mosolyogtam.
Más dolgokra is odafigyeltem, mint hogy ne pazaroljunk el semmit. Még a papír hulladékot is eladtam. Az igazgató azt mondta, hogy tartsam meg a pénzt, de egy kicsit sem tartottam meg belőle. Inkább az iskolának adtam.
Volt egy mosogató az irodában, ami el volt dugulva. Sok kollégának az volt a szokása, hogy a használt tea füvet a mosogatóba ürítették, és egy idő után vastag folt képződött, amelyet nehéz volt eltávolítani.
Otthonról hoztam tisztítószereket, és néhány napi sikálás után a folt végül eltűnt, és a mosogató olyan volt mintha új lett volna.
A kerti munkások időnként az épület mosdóját használták. Keresztül trappoltak és összekoszolták az egész folyosót és a mosdót sárral és piszokkal. Nem szóltam semmit, csak feltakarítottam a koszt.
Bármit kért tőlem az igazgató, elvégeztem. Nem egészen egy hónap múlva az igazgató értesített, hogy újra taníthatnék.
A tanári teljesítményem többször is a rangsor legfelső szintjén volt. Ám az iskola által előterjesztett jelentésben nem szerepelhetett a „kiváló” jelzés, és az igazgatómnak meg kellett változtatni azt „elégségesre”, mert Fálun Dáfát gyakorlom.
Az igazgató odajött hozzám, és azt mondta: „Sokszor próbáltam küzdeni érted, de azt mondták, hogy nem adhatok neked magas szintű megjelölést. Ezek az utasítások felülről jöttek.”
Mosolyogva azt mondtam: „Ne aggódj. Megértem. Köszönöm a jószívűségedet.”
Gondolataimban a Fával
Ahogy telt az idő, a főnököm és a kollégáim elismerték az erőfeszítéseimet és a teljesítményemet. Megváltoztak, először nem értettek, később pedig támogattak.
A női kollégák gyakran pletykáltak egymás között. Egyik nap egyikük azt mondta: „Nézzétek Xiaoyu-t! Soha sem sportolt, de egészséges és erős.” A kolléga megkérdezte, hogy van-e valami titka a megjelenésemnek.
„Fálun Dáfát gyakorlok.”- válaszoltam.
Később sok kérdést tett fel nekem a gyakorlásról, és többször azt mondta, hogy a Fálun Dáfá kitűnő. Ez a kolléga szintén megváltozott, nem volt olyan nyomulós, mint azelőtt, és engem tartott a legmegbízhatóbb embernek.
Egy másik kolléga bevitt az irodájába. Becsukta az ajtót és megkért, hogy mutassam meg neki az öt gyakorlatot. Tetszettek neki, és biztatott, hogy folytassam a gyakorlást.
Az iskola kertjében sok gyümölcsfa van, és ez nagyon színessé teszi a helyet tavasszal és nyáron. A kollégáim kimentek leszedni a gyümölcsöket maguknak, de én nem csatlakoztam hozzájuk.
Hívtak és mondták: „Ha te nem szeded le, mások fogják.” Nem mondta semmit csak mosolyogtam.
Amikor volt időnk beszélgetni, általában a kulturális hagyományokról és a morális értékekről meséltem a kollégáknak. Észrevettem, hogy apránként megváltozik a viselkedésük. Még a gyümölcsök leszedését is abbahagyták az iskola kertjéből.
Továbbra is az őszinteség, jószívűség, tolerancia (kínaiul Zhen 真 Shan 善 Ren 忍) Fá alapelvekhez igazítom a viselkedésem. Nem mutatok semmilyen érdeklődést a személyes veszteségek és nyereségek iránt, és nem neheztelek senkire sem.
Amikor problémákkal nézek szembe, feltétel nélkül magamba nézek, így jobban harmonizálni tudom magam a Dáfával. A világegyetem legboldogabb teremtménye szeretnék lenni!
Forrás: My Manager: “I Like How You Conduct Yourself”
* * *
tovább ...