Amikor először olvastam a 7. századi Tang-dinasztiából származó kínai próféciákról szóló könyvet, a „Tui Bei Tu” –t, leginkább az a jóslat ragadott meg, amely szerint „egy nagy hiba lesz elkövetve az 1999-es évben,” azonban, „…nem lesz többé senki, te vagy én, város vagy ország. Az irányítás könnyebbé válik, mert a világ egyesül.”
Most már jobban értem. Sőt azt hiszem ez egy pontos jóslat volt. A Fálun Gongként is ismert Fálun Dáfá ellenes üldözési kampány kezdete 1999-ben volt „a nagy hiba.” Ám ennek a hibának a következtében a Dáfát most több mint nyolcvan országban gyakorolják világszerte.
Fő művét a Zhuán Fálun-t negyven nyelvre fordították le, és a gyakorlat több mint 3.000 elismerést és támogató levelet kapott különböző országok kormányaitól.
Li Mester mindenki számára elérhetővé tette a gyakorlatot, kortól, nemtől, iskolázottságtól vagy etnikai hovatartozástól függetlenül. Nincs különbség közöttük: „te vagy én, város vagy ország.” A Dáfá összehozza az embereket az élet minden területéről, mint egy nagy családot.
Szeretném megosztani a családom történetét, melyben négy generáció műveli a Fálun Dáfát, és részesedett annak előnyeiből nagyon sokat az elmúlt húsz év során.
A nagymamám
A nagymamám 96 éves. Éles eszű és tele van energiával. Parancsoló hangja van, és ragaszkodik ahhoz, hogy egyedül éljen. Ez egy csomó problémától megkíméli a gyerekeit és az unokáit, aminek nagyon örül.
Emlékszem, hogy 70 éves korában készült neki műfogsor, de nem szerette viselni sosem. Fogak nélkül evett az elmúlt 20 év során. Amikor megkérdeztem, hogy tud-e csirkét enni, azt mondta, „Édesem, a fogaim rosszak, de az emésztő rendszerem jól működik. Bármit megehetek, amit akarok.”
Amikor meglátogattam őt a 2016-os kínai újév előtt, kézzel varrt paplanhuzatot a takarójára. Elmondta, hogy a nénikém kézzel mosta a takarót, és a huzat hosszabb időket tesz lehetővé két mosás között.
Elmagyarázta, hogy a nénikémnek sok dolga van – ő vigyáz az unokájára és mindenkire ő főz az egész családban. A huzattal nem kell neki megint olyan hamar kimosni a takarót. Le voltam nyűgözve, hogy a nagyi ilyen figyelmes, és ami még meglepőbb, hogy 93 évesen be tudta fűzni a cérnát a tűbe szemüveg nélkül.
A sógornőm nagymamája katolikus volt, és mielőtt meghalt gyakran eljött nagymamámhoz, hogy megpróbálja megtéríteni őt. A nagymamám mindig kedvesen elmondta neki, hogy nem akar megtérni, mert ő a Fálun Dáfában hisz.
A nagymama tudja, hogy a Mester meghosszabbította az életét. Elmesélte azt a történetet, hogy pár évvel ezelőtt egy viharos éjszaka után kikísérte a nénikémet a főútra a falun kívül. Visszafelé jövet néhány alkalommal megállt benézni a szomszédokhoz és a barátokhoz.
Amikor hazaért megdöbbent attól, amit látott – a háza gerendája leszakadt és összezúzott mindent maga alatt. Üvegszilánkok borították a földet mindenfelé. A régi vályogház összeomlott a felhőszakadásban az éjjelt megelőzően.
Építettünk neki egy új téglaházat, ami erős és tágas. Boldog volt, és hálás a Mesternek, mivel tudta, hogy a Mester védte meg őt. Ha a Mester nem vigyázott volna rá, akkor otthon lehetett volna, amikor a gerenda lezuhant, és megsérülhetett vagy akár meg is hallhatott volna.
Egyik télen a nagymamám minden reggel rosszul volt és ki kellett mennie a friss levegőre. A bácsikám meglátogatta és talált egy lyukat a tűzhelye kéményén. Rájött, hogy a nagymamát a füst mérgezte és kicserélte a kéménycsövet. Ha a Mester nem vigyázott volna rá, rosszabb dolog is történhetett volna.
Öt évvel ezelőtt novemberben nagymama vizet hozott vödörben a kútról. Nem vette észre, hogy egy vékony jégréteg van a kút körül, megcsúszott és elesett. A feje a talajnak ütődött, a vödör pedig elrepült. A szomszédok hívták a bácsikámat, aki kórházba vitte őt CT vizsgálatra. Nem volt sem törése, sem belső vérzése.
Amikor meglátogattam a kórházban már talpon volt és egy bot segítségével sétált. Azt mondta nekem:
„Biztosan a Mester mentett meg, különben egy ilyen öregasszony, mint én biztosan eltörte volna a csontját. Ha nem tudnék mozogni, a nénikédnek kellene ellátnia engem és szenvednem kellene.”
Amikor a bácsikám felújította a konyháját homokzsákokat tárolt a nagymamámnál. A nagyi mondta neki, hogy vigye ki, hogy ne legyenek útba, de ő vitatkozott, hogy valaki elviheti őket, ha a házon kívül hagyják.
A nagyi nem tudta egymaga megmozdítani a nehéz zsákokat és mérges lett. Aznap éjjel kis vörös duzzanatok jelentek meg a mellkasán és nagyon fájtak. Azt gondolta, hogy másnap reggel bemegy a falu rendelőjébe, de nem tudott elaludni a fájdalomtól. Elkezdte ismételgetni: „A Fálun Dáfá jó. Az őszinteség, jószívűség, tolerancia jó” szavakat. Ahogy folyamatosan ismételgette a fájdalom enyhült és a duzzanatok eltűntek.
A nagyi azonnal rájött, „Mester, hibáztam. Nem kellett volna mérgesnek lennem a fiamra. El kell tudnom viselni. Mester, kérlek bocsáss meg. A megvilágosodási képességem gyenge és aggodalmat keltettem benned.” Amint a teljes hitét a Mesternek szentelte, a Mester eltávolította belőle a neheztelést és ő felépült a betegségéből.
Az apám
A nagyi mesélte, hogy apának volt egy daganat a nyakán, ami aggasztotta őt (a nagyit), és a legrosszabbtól tartott. Szerencsére miután elkezdte gyakorolni a Fálun Dáfát a daganat eltűnt.
Apám 77 éves. Számos betegségtől szenvedett az ötvenes éveiben, mint a magas vérnyomás, magas koleszterin szint, mellkasi fájdalmak, szív problémák, és porckorong sérv. Feledékenységtől szenvedett és napjait jórészt ágyban fekve töltötte.
Nyugdíjba kellett vonulnia 60 éves kora előtt. Úgy érezte az élet becsapta és mindig panaszkodott. Eljött az idő, hogy élvezze az életet, miután felnevelte az összes gyerekét, de a betegség miatt nem tudta ezt megtenni.
Nem sokkal azután azonban, hogy elkezdte a Fálun Dáfát gyakorolni minden egészségügyi problémája megszűnt és a fájdalmai elmúltak. Elkezdett újra mosolyogni, és a nevetés visszatért a családunkba. Kézzel lemásolt négy példányt a Mester tanításaiból és verseiből készült könyvekből, és ezeket használta vezetőként a napi élete során. Igyekezett megfelelni az őszinteség, jószívűség, tolerancia (kínaiul Zhen 真 Shan 善 Ren 忍) alapelveknek.
A Fálun Dáfá üldözése 1999 júliusában elkezdődött. Apám túlélt többet a Kínai Kommunista Párt (KKP) által indított mozgalmakból, beleértve a nagy kulturális forradalmat és a Tienanmen téri mészárlást. A Fálun Dáfá betiltása a kormányzat által elkövetett legszörnyűbb dolgokra emlékeztette őt, amiket átélt, és a legrosszabbtól tartott.
Azonban a hite a Dáfában nem ingott meg. Tudta, hogy a Dáfá és a Mester jó, illetve hogy a gyakorlók nem tettek semmi rosszat. Azt mondta nekünk: „Bizonyítanom kell az embereknek, hogy a Dáfá jó, azzal, hogy elmesélem nekik a saját személyes történetemet.”
Szorgalmasan tanulta a Fát é s végezte a gyakorlatokat. Dáfá szórólapokat osztogatott és mesélt az embereknek a gyakorlat jótékony hatásáról a letartóztatás kockázatának ellenére.
Apám talált egy mobiltelefont a földön egy bank mellett. Ez egy csúcskategóriás, drága iPhone volt. Tudta, hogy a tulajdonosa keresni fogja, de nem tudta, hogyan találja meg. Éppen ekkor a telefon csörgött. A tulajdonos barátja hívta, hogy megpróbálja beazonosítani a telefon helyét. Apám mondta neki, hogy a tulajdonos találkozhat vele aznap este hétkor a bank előtt.
Apám érkezett elsőként a bankhoz. Hideg téli este volt, és már sötét. Kevés ember és autó volt az utcán. Egy autó parkolt le a bank előtt. Egy férfi letekerte az ablakot és azt mondta apámnak, „Köszönöm, uram. Itt van a 200 jüan jutalom.”
Apám azt válaszolta: „A vejem azt mondta, ez a mobil többet ér 5.000 jüannál. Ha ez a pénzről szólna, nem adnám vissza. Fálun Dáfá gyakorló vagyok és követem az őszinteség, jószívűség, tolerancia alapelveket, így azt teszem ami helyes. Miért nem ismétled velem, a Fálun Dáfá jó; az őszinteség, jószívűség, tolerancia jó? És a férfi így tett.
Később apát elütötte egy autó, amikor anyával sétált. A vezető rátolatott a járdára és ledöntötte apámat. Anyám szintén elesett.
A sofőr, egy fiatal anya, a karjában a gyerekével szállt ki az autóból és úgy nézett ki, mint aki mindjárt elsírja magát: „Nagyon sajnálom, uram. Próbáltam lenyugtatni a babát, nem figyeltem és elütöttem.” Véletlenül hátramenetben kapcsolta az autót előremenet helyett.
Apám elmondta, hogy elég kemény ütést kapott. Ahogy próbált talpra állni, azt mondta a fiatal anyának: „Rendben vagyok, elmehet.” Az összegyűlt nézelődők nem hittek a szemüknek: „Miért nem megy ez az öregember a kórházba?”
A fiatal anya és a férje később meglátogattak és próbálták győzködni a szüleimet, hogy menjenek el vizsgálatra a kórházba. A hölgy azt mondta apámnak: „Uram, 500.000 jüanos felelősségbiztosításom van, az fedezni fogja az összes költséget. Csak biztos akarok lenni abban, hogy jól van. Kérem, legalább egy átvizsgálásra menjen el.”
Apám mosolygott, „Fálun Dáfá gyakorló vagyok, és minden rendben. Nincs rá szükség, hogy kórházba menjek. Tudom, hogy milyen elfoglaltak lehettek a férjeddel egy 1 éves baba mellett. Miért nem spóroljátok meg az utat? Csak ismételjétek el gyakran, hogy a Fálun Dáfá jó; az őszinteség, jószívűség, tolerancia jó.” A férj megköszönte apámnak, és azt mondta: „Minden nap el fogom mondani.”
Az autó nem érintette anyámat, és ő csak lassan esett el, így ő jól volt. Apám ütötte meg erősen a lábát és a mellkasát. A lába elkezdett bedagadni a baleset utáni délután, és csúnyán meg volt zúzódva. Nem tudta dupla lótuszba tenni a lábait a meditációhoz. Egy lábat keresztbe rakva olyan fájdalma volt, mint amikor először csinálta a gyakorlatot.
Fejben számolt magában, hogy elterelje a figyelmét a fájdalomról. Amint jobban lett, mind a két lábát keresztbe rakta és összekötözte őket egy kötéllel. Eleinte csak 20 percig tudott meditálni, azután 30-ig, majd 40-ig. Egy hónapon belül teljesen felépült.
Amikor elmeséltem a munkatársaimnak a balesetet, mind egyetértettek abban, hogy a fiatal anyának szerencséje volt, hogy a szüleimmel találkozott össze. Komoly bajba kerülhetett volna, ha olyat üt el aki nem gyakorol Fálun Gongot.
Bár apám elég sokat szenvedett, teljesen tisztában volt vele, hogy a Mester védelme nélkül egy hetvenes éveiben járó férfi, mint ő, komolyan megsérülhetett volna, és nem tudott volna ilyen gyorsan felépülni.
Apám fiatalabbnak néz ki a koránál. Egyszer valaki megkérdezte őt: „A hatvanas éveidben jársz?” Apám azt mondta: „Én a kecske évében születtem, és te?” A másik ember azt válaszolta, „Én a ló évében születtem, így egy évvel idősebb vagyok nálad.” Apám mosolygott, „Én az előző zodiákus ciklusban lévő kecske évében születtem. Idősebb vagyok nálad 11 évvel, már majdnem 80.”
Apám rendszeresen osztogatott Dáfá szórólapokat a szupermarket bejáratánál. Gondosan minden bevásárló kocsira tett egy szórólapot vagy füzetet azoknál, akik mellette haladtak el. Én még akkor is ideges vagyok, ha lakóövezetben osztogatunk szórólapot, ahol csak kevés ember van. Az ő nyugalma a művelési állapotának visszatükröződése volt.
Egy ember, aki elhitte a Kínai Kommunista Párt (KKP) hazugságát, hogy a Fálun Gong gyakorlók fizetést kapnak a szórólap osztogatásért, próbára tette: „Hogy szerezted magadnak a nyugdíjadat, és hogy engedheted meg magadnak ezeket a ruhákat?”
Apám azt mondta: „Keményen dolgoztam egy gyárban egész életemben és kiérdemeltem a nyugdíjamat. A kemény munkával megszerzett pénzemből élek, és annak semmi köze ahhoz, amit a Dáfáért teszek. A feleségem földműves. Nem számít mennyi szórólapot oszt szét, nem kap érte egy fillért sem.” A másik személy szóhoz sem jutott.
Apám folytatta: „Sok ember doktori fokozattal gyakorolja a Fálun Dáfát. Ők iskolázott, intelligens emberek. Külföldiek sok másik országban szintén gyakorolják a Fálun Dáfát. Miért? Mert aki gyakorol, az részesül az előnyeiből. Ha egy ilyen öregember, mint mi arra vár a gyakorlással, hogy véget érjen az üldözés, akkor már túl késő lesz.”
Az öcsém
Az öcsém nagyon okos és ő az apám kedvence. Sok évig azt kívánta, bárcsak az öcsém is gyakorolná a Fálun Dáfát.
Abban az évben, amikor öcsém megismételte a tizenkettedik osztályt, hogy felkészüljön az egyetemi felvételi vizsgára, nagyon komoly nyomás alatt volt. Alig tudott enni és aludni, fizikailag legyengült. A szüleim a kínai orvoslás szerinti kezelésnek vetették alá.
A téli szünet alatt egy gyakorló barát tett látogatást nálunk, és értesült az öcsém állapotáról. Azt mondta neki, „Jobban lehetsz a gyógyszerek nélkül. Csak fordítsd a szabad időd a Zhuán Fálun olvasására a szünet alatt.”
Az öcsém éppen akkor fejezte be az egyik kezelést és úgy döntött nem váltja ki újra a receptet. Inkább elolvassa a Zhuán Fálun-t az elejétől a végéig. Azonnal érezni kezdte a változásokat – jobban tudott aludni, nagyobb étvágya lett, és a jegyei javultak. Kivételesen jól teljesített a nemzeti egyetemi felvételi vizsgán és felvételt nyert egy elismert egyetemre.
Az egyetem után haza akart térni, hogy közelebb legyen a családjához. Megkérte a szüleimet, hogy segítsenek be neki 100.000 jüannal bejutni egy nagy céghez a városban. Azonban a dolgok nem úgy alakultak, ahogy tervezte. Egy hónap próbálkozás után az összeg, amit „ajándékként” adott volna visszakerült hozzá, állásról szó sem volt. Leroskadt egy székbe és fogalma sem volt, hogyan tovább.
Egy idő múlva elővette a mobilját és kapcsolatba lépett egy másik nagyvállalattal. Meglepetésére a HR vezető azonnal válaszolt ettől a cégtől, és kérte, hogy küldje el az önéletrajzát.
Ez egy nagyvárosi óriás cég volt. Sokan százezreket fizetnek csak azért, hogy helyet vásároljanak maguknak a regisztrált tartózkodók várólistáján. Egyikünk sem várt ettől semmit, az öcsémet is beleértve. Azonban a felvételi eljárás gyorsan haladt tovább, és az öcsém hamarosan interjúra ment. Következő reggel nagy hír várta – állást ajánlottak neki. Azt mondta, hogy ez a Mester meglepetése volt.
Egyik nap a vállalat igazgatója megkérte öcsémet, hogy kísérje el őt egy üzleti vacsorára az igazgató egyetemi professzorával. Ahogy beszélgettek rájöttek, hogy ez a professzor az öcsémet is tanította. Ez a kapcsolat közelebb hozta az igazgatót az öcsémhez.
Az igazgató később segítette öcsémet, hogy megszerezze a tudományos fokozatát és hamarosan elő is léptette. Az öcsém egyedül ebben a városban kapcsolatok nélkül, olyan szerencsés volt, hogy találkozott valakivel, aki végig segítette a karrierje során. Találkozott egy okos fiatal hölggyel is, egy gazdag családból, akit később el is vett feleségül. A szülők igazán kedvelték őt, és vettek a fiataloknak egy lakást és egy autót.
A sógornőm egyszer elmesélte, hogy vásárolt egy új felmosót, de meglepetésére látta, hogy az öcsém a régivel a kezében sétál be a lakásba, amikor hazaért a munkából. Felvette a régit a szemetes mellől és azt mondta a feleségének, hogy még a réginek is hasznát tudják venni.
Amikor csak hazajött látogatóba, mindig csak két szelet kenyeret vett el ebédre, de sokszor adományozott pénzt a Dáfá szórólapok nyomtatására. Apám mindig félretett az öcsémnek szórólapokat, hogy odaadja, amikor látogatóba jön.
Az egyik látogatás alkalmával az öcsém elmondta, hogy megsérült a lábfeje. Csakúgy mondtam, hogy a szórólapok osztogatása után jobb lenne neki. Bár éppen csak hogy megérkezett a hét órás utazásból, felkapta a szórólapokkal teli táskát és kiment. Ő fiatal és gyors, és már számtalan szórólapot szétosztogatott az elmúlt években.
Egyszer apa viccből azt mondta neki, hogy a fülcimpája nagyobb lett (a kínai emberek hite szerint a nagy fülcimpa a jó szerencse jele) és megkérdezte, hogy ez azért van-e, mert a Dáfát műveli. Nagyon elkomolyodott és azt válaszolta apámnak, hogy azért van, mert a Mester mindig vigyáz rá.
A lányom
A lányomnak gyenge volt a gyomra. Minden etetés után tejet hányt, amikor még kisbaba volt, és amikor idősebb lett, akkor is nehezére esett lent tartani az ételt. Könnyen lett hányingere és sokat szenvedett. Miután elkezdte ismételgetni, hogy „a Fálun Dáfá jó; az őszinteség, jószívűség, tolerancia jó,” nem volt soha többé gyomor problémája.
A lányom rendszeresen jelentkezett, hogy reggelit vesz az osztálytársainak az általános iskolában. A többiek azt gondolták, hogy nem akar az osztályban maradni, de valójában ő Dáfá üzenetekkel ellátott bankjegyeket igyekezett terjeszteni, hogy tudtára adja az embereknek, hogy a Fálun Dáfá jó.
Az általános iskola végén, úgy döntött, hogy kihagyja az intenzív gimnáziumi felvételi vizsgát és egy vizuális művészeti középiskolába ment. A nagy leterheltség miatt csak rajzolás közben tudta hallgatni a Mester tanításait, és nem volt ideje a gyakorlatokat végezni a középiskola idején.
Az első sikertelen egyetemi felvételi vizsga után a férjemmel 10.000 jüant költöttünk, hogy a lányunkat egy bentlakásos magániskolába küldjük egy másik városba, hogy megismételje a 12. osztályt, így jobban felkészülve a felvételi vizsgára következő évben. Azonban egy ponttal ismét kiesett.
Azt javasoltam, hogy költözzön haza, tanulja a Fát és csinálja a gyakorlatokat velem. A férjem vonakodva bár, de beleegyezett. Gyorsan belerázódtunk egy olyan rutinba, hogy reggelente tanultuk a Fát mielőtt iskolába és munkába indultunk. Az ebédszünetben megcsináltunk egyet vagy kettőt az álló gyakorlatok közül, és éjjel meditáltunk. A Fá tanulás lenyugtatta az elméjét és a gyakorlatok javították a bölcsességét.
Az egyetemi felvételi vizsga kétszeri sikertelensége nagy nyomást helyezett a lányomra és ránk is. Ám egyik nap találtam egy csoport Udumbara virágot az ablaka külső oldalán – a Mester bátorította. A Mester megerősítésének köszönhetően a család még biztosabb lett abban, hogy egyetemre küldje őt.
Harmadszorra iskolán kívüli külön órák nélkül átment a lányom az egyetemi felvételi vizsgán, és bejutott egy jó egyetemre.
Az egyetemen kézzel lemásolta az egész Zhuán Fálun könyvet, és ezt a másolatot használta a Fá tanuláshoz. Pamut hálót használt az ágya felett, így tudott meditálni anélkül, hogy kívülről mások láthatták volna. Ebédelés előtt őszinte gondolatokat küldött és azt mondta ez segített elkerülni a tömeget az étkezdében.
Összeszedte az étkezdében otthagyott edényeket, és nem költött sok pénzt. Egy alkalommal, amikor csak egy jüan értékben vett ételt, a vezető azt mondta neki, hogy nem kell fizetnie érte. Azt válaszolta neki: „Nem. Kérem vegye el a pénzem. Az őszinteség, jószívűség, tolerancia elveket gyakorlom.” A vezető azt mondta: „Tudom, hogy a Fálun Gong gyakorlók mind jó emberek.”
A lányom professzora egyszer említette az órán, hogy kiváló tanárokat börtönöztek be az iskolából, mert a Fálun Gongot gyakorolták, majd megjegyezte, hogy az nem ér annyit. Ez nagyon elszomorította a lányomat, odament a professzorhoz óra után, hogy a bebörtönzött tanárokról beszélgessenek.
Mesélt még a tanárnak a Dáfáról. Talán mivel fáradt volt a professzor a napi munka után, az alkarjára hajtotta a fejét és oldalra nézett a lányomra egy mosollyal az arcán. Végül azt mondta: „Most már értem. Kérlek, légy óvatos.” A lányom nem túl jó szavakban, de tudta, hogy a Mester erőt ad neki.
A lányommal gyakran helyeztünk ki együtt posztereket. Amikor olyan helyeken jártam, ahol posztereket raktunk ki akkoriban mindig ellenőriztem, hogy ott vannak-e még. Gyakran láttam, hogy amiket én raktam ki, azok le voltak szakadva míg, amiket ő ragasztott fel, azok továbbra is ott voltak. Azt hiszem ez azzal kapcsolatos, hogy neki tisztább gondolatai voltak, amikor kirakta azokat.
Amikor a lányom kicsi volt a biciklimen hátul utazott, amikor mentünk posztereket kirakni. Időnként felemeltem őt, hogy magasabbra rakjuk a posztert a telefonpóznán. Az idő repül és ő most már egy fiatal hölgy, még nálam is magasabb.
Négy generáció műveli magát a Dáfában a családból és részesedik annak előnyeiből – köszönhetően a mi könyörületes Mesterünknek.
Forrás: Four Generations Cultivating Falun Dafa
* * *
tovább ...