Belga fiú: „A Fálun Dáfá harmóniát hozott az életembe”

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Ez év májusában a New York-i Fálun Dáfá Művelési Tapasztalatcsere Konferencián a huszonnégy éves belga Lorenz Duchamps is részt vett, akivel a Fálun Dáfá gyakorlása során szerzett tapasztalatairól készített interjút a Minghui tudósítója. Nem csak Lorenz, hanem a családja – apukája, anyukája, húga - is gyakorolják a Fálun Dáfát.

Lorenz saját elmondása szerint a Fálun Dáfá „kedvesebbé, türelmesebbé, harmonikusabbá és nyugodtabbá” tette.

Míg a családtagjai már nyolc évvel ezelőtt elkezdték gyakorolni a Fálun Gongot, Lorenz sokáig egyáltalán nem akart vele foglalkozni.


„Abban az időben nem voltam túl jó mentális állapotban és nem igazán láttam értelmet semminek az életben. Sokat dohányoztam és jártam az éjszakát,” – mondta.


Úgy két évvel ezelőtt Lorenz megállt, hogy fontolóra vegye az életét.


„Elgondolkodtam és kerestem. Sok időt töltöttem a szüleimmel. Sokat beszélgettünk és azt javasolták, hogy olvassam el a Zhuán Fálun című könyvet, amely a Fálun Dáfá fő műve. Illetve, hogy el kellene kezdenem gondolkodni az életről.”


„Akkor valami megváltozott,” – mondta Lorenz. „A testem úgy megtelt energiával, hogy arra nincsenek szavak. Elkezdtem a művelést és igazán megváltozott minden – a kapcsolatom az apukámmal és anyukámmal, magammal, a munkahelyemmel. Minden megváltozott, minden jobb lett. Ez egy igazán csodás gyakorlat és csak ajánlani tudom mindenkinek” – mosolyog Lorenz.


Lorenz saját tapasztalatai alapján azt mondja, hogy nála a mentális javulást fizikai javulás követte. „Valaha nagyon sokat aludtam. Amikor még nem gyakoroltam, minden probléma nélkül 8-9 órát aludtam, de ennek ellenére is kedvtelen és negatív voltam. Mióta elkezdtem gyakorolni 5-6 óra alvással minden simán megy. Ebből a szempontból sokat változtam. Ezelőtt sem voltak egészségügyi problémáim, de most sokkal energetikusabbnak és pozitívabbnak érzem magam.”


Egy pékségben dolgozik és sok vásárlóval találkozik nap, mint nap. Elmondta, hogy folyamatosan próbálja a Fálun Dáfá Őszinteség-Jószívűség-Tolerancia elveihez igazítani magát.


„A munkám igen nagy toleranciát igényel. A vásárlók néha panaszkodnak és mindenféle igényeik vannak. Most ez már nagyon egyszerű a számomra, mert amikor látom a Mester [a Fálun Dáfá alapítója, Li Hongzhi] által adott példákat, végtelenül türelmes és kedves, amikor megválaszolja a legkülönbözőbb kérdéseket. Toleránsabb lettem. Másként szemléled az életet és több együttérzésed lesz mások iránt. A Fálun Dáfá harmóniát hoz a mindennapokba, ha szívből követed a tanításait. Kedvesebb, türelmesebb, harmonikusabb és nyugodtabb leszel másokkal. Igazán csodálatos.”


Segíteni kell megállítani az üldözést
Lorenz elmondta, hogy elszomorította a Fálun Dáfá Kínában történő üldözése és az a tény, hogy sokakban tévhitek vannak a Fálun Dáfáról a kínai kormány propagandájának köszönhetően. A szabad óráit gyakran tölti a turistalátványosságoknál, hogy elmondja a kínai turistáknak, hogy mi valójában a Fálun Dáfá.


„A kínai turisták gyakran megdöbbennek, amikor nyugati gyakorlót látnak, főleg a fiatal nyugati gyakorlókon. A kínai nyelvtudásom nem valami fenomenális, így hangfelvétel formájában játszom le a kínaiaknak szánt mondandómat. Egyesek nagyon figyelmesen hallgatják.”


„Egy alkalommal egy idősebb férfi úgy tíz percig maradt. Nem mondtam semmit. Csak álltam ott, nagy könyörületességgel a szívemben. Nagyon megérintette és egyszer csak sírni kezdett. Nagyon hálás volt, amiért lejátszottam a hangfelvételt, mert így most már ismeri a Fálun Dáfá teljes történetét.”


Lorenz az egyik barátjával, aki szintén Fálun Dáfá gyakorló, rendszeresen tartanak rendezvényeket az Európai Parlamentnél, hogy a politikusokat az üldözés megállítására sürgessék. Különösen a még életben lévő Fálun Dáfá gyakorlókon érzéstelenítés, fájdalomcsillapítás nélkül végzett államilag irányított szervrablás ügyében.


„A politikusok kijönnek, hogy találkozzanak velünk és elmondják, hogy mennyire megdöbbentette őket, ami ma Kínában zajlik, és hogy az ott élők nem látják a valóságot, mivel a KKP (Kínai Kommunista Párt) mindent az irányítása alatt tart. Ez nagyon megérinti őket.”


„Amikor a munkahelyemen először beszéltem az illegális szerveltávolításokról, akkor sokan nem hitték el, mert túl megrázó volt,” – magyarázza Lorenz. Az év elején egy népszerű műsor a Telefacts VTM lejátszotta a Kanadában készült dokumentum filmet, amely a maga borzalmas valóságában jeleníti meg a szerveltávolításokat. A film angol címe 'Human Harvest', amely magyarul szó szerinti fordításban 'Ember Aratást' jelent. Lorenz elmondta, hogy „nagy hatással volt azokra, akik látták. Valamint sokan igazán megértették, hogy ez napjainkban zajlik Kínában és mindannyiunk felelőssége, hogy segítsünk megállítani.”


Angol változat: Belgian Young Man: “Everything Became More Positive” Since Learning Falun Dafa

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo