Kou Zhun, a hatalmas kancellár, akinek még háza sem volt a vidéken, ahol kormányzott

Kou Zhun, a hatalmas kancellár, akinek még háza sem volt a vidéken, ahol kormányzott (SM Yang)

Kou Zhun (961–1023) Song-dinasztiában kancellárként szolgált és gyakran emlegetik hatalmas kancellártként, akinek még háza sem volt a vidéken, ahol kormányozott.

Édesapja már Kou Zhun gyerekkorában meghalt, és az édesanyja nevelte fel, aki szövetkészítéssel kereste a mindennapi betevőre valót. Ez egy nehéz időszak volt az édesanyjának, különösen, mivel nagyon szerette Kou Zhunt. Azonban, amikor a fiatal Kou Zhun elveszett az anyagi dolgok élvezetében, dühében az anyja egy nehéz tárgyat vágot hozzá, és megsebesítette vele a fia lábát. Mind a ketten, az anya és a fia megdöbbentek a vérző láb látványától, és Kou Zhun anyja könnyek között ápolta a sebet. Ez a baleset észhez térítette Kou Zhunt, és elhatározta, hogy szorgalmasan tanul.

Kou Zhun letette a császári vizsgát és kormányzati hivatalnok lett. Azonban az édesanyja akkoriban komolyan megbetegedett. Mielőtt meghalt, a szolgálójának adott egy képet, amit saját kezűleg festett, és megkérte, hogy mutassa ezt meg Kou Zhunnak, ha elveszne a kényelmes élet élvezetében.

Évekkel később Kou Zhun kancellár lett, és a kényelem és pompa iránti szeretete a hatalmával együtt nőtt. Egyik nap, miközben a születésnapjára egy nagy ünnepséget tervezgetett, az öreg szolga megmutatta neki a festményt, amit ráhagyott Kou édesanyja, mivel úgy érezte, eljött a megfelelő idő. A festményen egy vers állt, amit Kou Zhun édesanyja írt, tanácsként, hogy ne felejtse el a megpróbáltatásokat, amelyeket átélt, és a hasonló nehézségeket, amelyektől a legtöbb ember még mindig szenved. Kou Zhun könnyek között olvasta, és azonnal lemondta a születésnapi ünnepségét, és visszaküldött minden ajándékot.

Kou Zhun a hivatalában egyenes és őszinte volt. Kr. u. 991 tavaszán hónapokon keresztül aszály sújtotta a területet. A császár összegyűjtötte minden miniszterét, hogy megvitassák a megoldást. Mikor a véleményét kérdezték, Kou így felelt: „Hisszük, hogy egy igazságos társadalmat a menny kedvel. Számomra az aszály egy intés a mennyországból, hogy szükséges kivizsgálni az jogtalanságot.”

Abban az időben történt, hogy az egyik miniszter fivérének nagyon enyhe büntetést adtak egy súlyos korrupció elkövetése miatt, amíg egy alacsonyabb rangú hivatalnokot kivégeztek már egy kisebb vétségért. Ezt hallva, a csalfa miniszter megdermedt az ijedtségtől, mivel közölték a császárral a kihágást, és térdre borulva esedezett kegyelemért. Kou viselkedése ilyen esetben világos figyelmeztetést küldött más korrupt hivatalnokoknak is.

Mikor a Song-dinasztiát váratlanul megtámadták a kitajok északról, Kou Zhun ragaszkodott ahhoz, hogy meggyőzze a császárt, látogasson el a frontra, ezzel növelve a katonák elszántságát. Ilyen bátorítással a Song csapat visszaküzdötte magát a hátrányos helyzetéből, és sikerült megállapodnia a kitaj néppel.

Habár Kou Zhun tekintélyes és erőteljes volt, mégis egyszerű életet élt az udvarban eltöltött évtizedek alatt. Az egyik jó barátja, Wei Ye úgy jellemezte az egyik versében, mint egy erős kancellárt, akinek még háza sincs azon a földön, ahol kormányoz. A vers olyannyira elterjedt, hogy még az északi törzsből is kérdezett erről egy hírnök, amikor meglátogatta Song fővárosát.

Koura úgy emlékeznek a kínai történelemben, mint a Song-dinasztia nemes és egyenes miniszterelnökére.