Lv Mengzheng: a Song-dinasztia nagyszerű miniszterelnöke

Lv Mengzheng: aSong-dinasztia nagyszerű miniszterelnöke (Yeuan Fang/Epoch Times)

Lv Mengzhenget (Kr. u. 946–1011) a Song-dinasztia idején két császár három alkalommal is miniszterelnöknek nevezte ki. Feletteseinek nem félt megmondani az igazat és őszinte tanácsaival látta el a császárokat, ugyanakkor a beosztottjaival kedvesen és türelmesen bánt. Kiváló miniszterelnöknek tartották.

Lv Mengzhengre gyerekkorától kezdve hatással volt az Istenek és Buddhák tisztelésének családi hagyománya, és az embereket nagy együttérzéssel kezelte. Elsőként rangsorolták a tudóslistán a császári vizsgán való teljesítményének köszönhetően. Amikor új hivatalnokként először járt az udvarban, egy számára ismeretlen hivatalnok ujjal mutogatott rá, és sértő megjegyzéseket tett. Lv elfordította a fejét, és úgy viselkedett, mint aki nem hallott semmit. Mikor az egyik közvetlen kollégája megpróbálta kitalálni, ki volt az a személy, Lv megállította, és azt mondta neki: „Jobb nekem, ha nem tudom a nevét, különben küzdenem kellene, hogy elfelejtsem.” Ezzel igazán lenyűgözte a kollégáit.

Mikor Lv miniszterelnök lett, egyik nap megkérdezte a fiait: „Hogyan beszélnek az emberek a teljesítményemről miniszterelnökként?” Az egyik fia válaszolt: „A hírneved rendben van, de a képességeidet nem ismeri el mindenki. Az emberek azt mondják, hogy semmit sem csinálsz, csak átruházod a felelősséget és a hatalmat a hatáskörrel rendelkező kollégáidnak. Édesapám, ezt nem tartjuk tisztességesnek.” Lv mosolyogva válaszolt: „Feledkezz meg a képességeimről. Azért vagyok ezen a poszton, mert a császár bízik benne, hogy ki fogom válogatni az igazán tehetséges és hozzáértő embereket a hivatalba. Miniszterelnökként az a feladatom, hogy a a lehető legjobb tehetségekkel működtessem a kormányt a dinasztiánk számára, különben hanyag lennék!”

Lv miniszterelnökként is egyszerű életet élt. Egy alkalommal elbocsátott egy korrupt hivatalnokot a tisztségéből. Azonban a császári udvari megbeszélésen a császárnak elmondták, hogy a hivatalnok nem hajlítaná meg a törvényt pénzért, mivel jól ismert a gazdagságáról. Azt is sugallták a császárnak, hogy Lv visszaélt a hatalmával, hogy bosszút álljon a tisztviselőn, aki egyszer elutasította a kevésbé tehetős Lv-t, amikor pénzt kért tőle. A császár elhitte ezeket a történeteket, és visszaállította a hivatalnokot a pozíciójába. Lv nem vitatkozott tovább, hogy megvédje magát. Egy idő után még több bizonyítékot találtak más hivatalnokok, megvádolták a tisztviselőt korrupcióval, és ezúttal eltávolították a hivatalából egyszer s mindenkorra. Amikor a császár tájékoztatta erről, Lv egyszerűen csak ezt válaszolta: „Tudtam.“

Miniszterelnökként Lv a legjobb embereket ajánlotta a császár szolgálatába – annak ellenére, hogy a császárnak tetszett-e az a személy. A császár egyszer megkérte Lv-t, hogy ajánljon valakit nagykövetnek külföldre, de nem tetszett neki a jelölt, akit Lv javasolt. A következő nap, amikor ugyanazt a kérdést feltette a császár, Lv ugyanazt a nevet mondta a császárnak, akivel nem volt megelégedve és ismét elutasította. Mikor a harmadik napon is feltette a császár ugyanazt a kérdést, Lv egy hosszú ajánlólevelet mutatott ugyanarra a jelöltre. Dühében a császár eldobta a levelet és azt kiabálta: „Miért vagy olyan makacs?” Lv felszedte a levelet és nyugodtan ezt válaszolta: „Hiszem, hogy ez az ember a legjobb, hogy véghez vigye a küldetést. Nem merem veszélynek kitenni a nemzetet csak azért, hogy a kedvére tegyek, felség.” A császár végül meggondolta magát, és kinevezte a jelöltet, aki sikeresen véghez is vitte a küldetést.

Lv-re úgy emlékszik a köznép, mint aki megírta a híres „figyelemfelhívó dal”-t, amely elmondja az embereknek, hogyan legyenek elégedettek és tiszteletteljesek, higgyék, hogy a jó jóval lesz megjutalmazva, és a gonosz gonosszal, és hogy jótékonykodjanak. Jámbor buddhista volt, aki naponta gyakorolta az istentiszteletet, és prédikálta a Buddhizmust a családtagjainak. Arra tanította a gyerekeit, hogy egyszerű életet éljenek, és legyenek szorgalmasak, tiszteljék az Isteneket és a mennyországot. Hitte, hogy azok, akik megértik a karmát, önként mindent megtesznek azért, hogy kedvesek legyenek, és végül elhozzák a valódi jólétet maguk, és az utódaik számára.