A cikk első részét itt olvashatják, a második részt pedig ezen a linken.
Hátborzongató kínzás – a cenzúra áttörésének ára
Egyenként mindenkit letartóztattak végül, aki az interjúk lebonyolításán dolgozott a nyugati médiával. Yu-t 10 év börtönre ítélték a külföldi riporterekkel való találkozók megszervezéséért, és egy adattitkosított csatorna létrehozásáért, amely titkos kommunikációt tett lehetővé az interneten keresztül.
Yu egy úgynevezett legális „képzési rendszerben” maradt, ahol 11 hónapig brutálisan verték. Ezt központilag hozták létre, hogy a Fálun Gong gyakorlókon agymosást hajtsanak végre. „Keményen rúgták a bordáimat… Annyira dühösek voltak, hogy mámorosnak tűntek” – mondta Yu. „De nem féltem abban a pillanatban. Boldog voltam, mert tudtam, hogy amit tettem, árt az üldözésnek.” A börtönőrök felváltva csapkodták Yu arcát.
 |
| Yu Chao disszidens, néhány nappal megérkezése után New York-ban, 2013. májusban |
Yu fülei zúgtak a folyamatos pofonoktól. De mosolygott és belenézett az őrök szemébe. Megkérdezte a nevüket. Senki nem válaszolt.
„Nevettem és folytattam a kérdezősködést: meg mersz ütni, de a nevedet nem mered nekem megmondani? Tudja az édesanyád, hogyan keresel a pénzt? Van barátnőd? Tudja, hogy mi a munkád?” – emlékezett vissza Yu. Ismét nem válaszolt senki sem. De úgy tűnt, az őrök nyugtalanítónak találták a tekintetét, és elkezdték belenyomni az ujjaikat a szemébe, mesélte Yu. Az éles fájdalom ellenére Yu továbbra is belenézett a szemükbe. Néhány őr erre enyhébben ütötte.
„Abban a pillanatban azt éreztem, hogy szánalmasak. Mindennel, amit tettek, csak parancsokat követtek. Nem volt szabad akaratuk, hogy meghozzák a saját döntéseiket. Gyávák voltak. Képtelenek voltak józan ésszel gondolkodni.”
Az őrök megalázó szavakat írtak egy cédulákra, a cédulákra köptek, és ráragasztották Yu arcára. „Erre csak mosolyogtam, és azt mondtam nekik, hogy ne csak köpjenek, miért nem használnak egy rajzszeget, hogy rám rakják ezeket a papírokat, így átélhetnék újból a kulturális forradalmat” – emlékezett vissza.
2002. augusztus 13-tól 2003 júliusáig az agymosó központban tartották. „Akkor sok alkalommal volt, mikor nem tudtam megmondani, hogy vajon valami tényleg megtörténik-e a valóságban vagy sem” – mondta. „Két hónapig csak egy órát hagytak aludni naponta.”
Egy ágyhoz kötözték. Matrac helyett deszka volt az ágyon. Habár a bal könyöke kificamodott a verés alatt, az őrök kirántották a bal kezét az ellenkező irányba, hogy így mindkét kezét odabilincselhessék az ágyhoz.
„Annyira fájdalmas volt, hogy az egész testemet ellepte a jeges izzadtság” – mondta Yu. A lábait összekötözték egy kötéllel. Ebben a helyzetben maradt négy napig. Kénytelen volt az ágyba üríteni és vizelni.
Az azt követő 100 nap folyamán alkalmanként hagyták, hogy felkeljen az ágyból. Nem engedték, hogy megmosakodjon. Csak két bögre vizet kapott egy napra inni. Visszaköpte az ivóvízét a kezébe, hogy meg tudja mosni az arcát. Yu minden reggel könnyes szemekkel ébredt.
„Ezek nem az érzelem könnyei voltak, hanem a testem fizikai reakciója attól, hogy nem tudtam megmosni az arcomat olyan sokáig.” Öt hónapig nem engedték fürdeni sem, és Yu elmondta, hogy a bőre elkezdett hasonlítani a halpikkelyhez.
2003. július 21-től 2004. július 21-ig különböző cellákban tartották. Néhányban olyan tömeg volt, hogy kb. ötven ember aludt egy negyven négyzetméteres helyiségben.
2004. július 21-től 2012. február 20-ig Tianjinben börtönözték be, amelyet a Pekingben lévő Börtönadminisztrációs Hivatal kezel. Reggel 4.30-kor keltek, hogy kifussanak a csípős tél sötétjébe. Azután kényszerítették őket, hogy „tanulják” az átnevelési anyagokat.
Ismét nem engedték, hogy fürödjön. Habár nem voltak egészségügyi előírások, kénytelenek voltak eladni az élelmiszert, amit amúgy a köznépnek adnak el. Azt mondta, hogy ez gyakran előfordult, mikor az embereket fogva tartották.
Néhányan Yu rabtársai közül kénytelenek voltak egy papírtálcára tenni a süteményeket, mielőtt műanyagba csomagolták volna, míg Yu kénytelen volt cukorkákat csomagolni a börtönben.
„A Kínában előállított élelmiszer egyáltalán nem higiénikus. Valójában nem lehet tudni, hogy kik állították elő, és hogy milyen körülmények között”– mondta Yu. Yu-t arra kényszerítették, hogy úgy csomagolja be a cukorkákat, mintha gép tette volna azt. A nagy nyomás miatt, amit ez a munka megkövetelt, néhány ember körme levált” – mondta Yu.
Bestiális kínzásokat viselt el, mint pl. kénytelen volt hangokat hallgatni a hangszóróból, amelyet annyira felhangosítottak, hogy émelyítő érzése lett, és szorítást érzett a mellkasában. A beszélőt reggel 6 órától este 10 óráig hallgatta a hét minden napján.
Másik alkalmakkor arra kényszerítették, hogy szennyvízülepítő medencéket tisztítson. „Ezeknek a munkáknak az volt a célja, hogy megsemmisítsék az önbecsülésemet, a méltóságomat” – mondta Yu.
Menedék az Egyesült Államokban
Miután 2012-ben Yu-t szabadon engedték a börtönből, útlevelet igényelt. „Normális körülmények között nem kaphattam volna útlevelet, de meggyorsították a dolgokat nekünk, mert nem akarták, hogy azok az emberek, akik képzettek, akik elmentek Tsinghua-ba, és akiket bebörtönöztek befolyásoljanak más embereket Kínában” – mondta.
És így május 13-án Yu 41 évesen megérkezett New York-ba a feleségével és a 15 éves fiával. Végignavigáltak a nyaralók és üzletemberek tömegén. Kezdetben Yu nem érzett semmit. Érzelmileg zsibbadt volt. Csak öt nappal később döbbent rá igazán, hogy szabad.
Családjával együtt egy bannert tartott, amikor részt vettek a Fálun Dáfá felvonuláson Flushing-ban. „Ez volt az első alkalom, amikor úgy éreztem, hogy szabadon tudok lélegezni” – mondta.
Ahogy elhagyta az erőszakos környezetet Kínában, Yu elmondta, hogy most egy új kihívással nézett szembe, ezúttal önmagában.
A mai napi Yu képtelen a hátán aludni a bordáiban lévő sérülések miatt. „De a legnagyobb kihívás nem az üldözésből ered. A kihívás az, ami utána jön” – mondta. „Biztosnak kell lennem, hogy nem fordultam egyikükkel sem szembe [börtönőrök], hogy nincs gyűlölet és erőszak a szívemben.”
Yu úgy látja, hogy belsőleg kell megoldani a problémákat.
„Meg tudom előzni az erőszak növekedését, méghozzá úgy, hogy először meggátolom, hogy egyre nagyobb legyen a fejemben” – mondta. „Szem előtt kell tartanom, hogy az igazi gonosz az, aki elrendelte az üldözést, nem feltétlenül azok, akik kivitelezték – őket arra képezték ki, hogy végrehajtsák a parancsokat, méghozzá gondolkodás nélkül.”
„Meg akarom változtatni a szíveket, és ennek az egyetlen módja, hogy hatok rájuk. Megmutatom nekik, hogy lehet gyűlölet nélkül is, megmutatom nekik, hogy mik az emberek elvárásai az élettől” – mondta Yu.
Ami a gyakorlókat illeti Kínában, akiket letartóztattak az interjúk után, néhányan börtönben maradtak továbbra is. Néhányuk holléte ismeretlen.
Ahogy Yu a Bryant parkban ült a fénykép kedvéért, különös szelídséggel mosolygott minden melankólia nélkül. Úgy tűnt, hogy az ellene elkövetett erőszak több mint tíz éve nem tudta elvenni a belső békéjét. Azt mondta, hogy megtalálta az élet értelmét. Elmondta, hogy ez mindent megért, amit elviselt.
Odasétált Gertude Stein szobrához a parkban, és megkérdezte, ki volt. Ő most egy új kultúrának a része, egy új történelemnek. És az új életében Yu elmondta, hogy mindent elkövet, amivel segíteni tud megmenteni a Fálun Gong gyakorlókat, akiket még mindig üldöznek Kínában. Neki ez egy olyan szív cselekedetével kezdődik, amelyben nincs semmiféle bosszú.
Forrás: Risking it All to Reach Foreign Correspondents in China
* * *
tovább ...