A cikk első részét itt olvashatják
Yu figyelt rá, hogy tiszta ruhát viseljen 1999. április 25-én. Annak a valószínűsége, hogy lelövik, nagy volt. Ha valaki megtisztítja a halott testét, legalább tiszta ruhát viseljen. Ezen töprengett Yu azon a reggelen Pekingben, amikor felöltözött.
Történelmileg, ha a kínai rezsim ellenségként jelölt meg egy csoportot vagy egy személyt a nyilvánosságban, akkor az általában annak a csoportnak a végét jelentette.
Első pillantásra talán furcsának tűnik, hogy Yu azért kockáztatta az életét, hogy kiálljon egy meditációs gyakorlatért. Yu egy nagyon logikus ember volt, elvégezte a rangos Tsinghua Egyetemet, és biztos karrierje volt IT (számítástechnikai) szakértőként egy nemzetközi vállalatnál.
Yu nem volt naiv, és nem is hitt vakon. Voltak olyan idők, amikor még azokat az állításokat is megkérdőjelezte, amiket a korábbi Tsinghua professzorai mondtak, ami ritkán fordult elő ebben a viszonylatban. De Yu egy gondolkodó volt.
 |
| Yu Chao disszidens, néhány nappal megérkezése után New York-ban, 2013. májusban |
Viszont volt egy kérdés, amire Yu nem talált választ. „Már akkor nagyon kíváncsi voltam, amikor még csak kicsi voltam, hogy mi az élet értelme” – mondta. „Minden, amit elértünk az iskolában vagy a munkában csak egy átmeneti boldogságot biztosított.”
Yu elmondta, hogy örökös melankóliát érzett egész ifjúkorában. Elmondta, hogy határozottan emlékezett arra az alkalomra, amikor először érezte az életében az ürességet. Három éves volt, és a szokásos délutánját töltötte a bölcsödében.
A gyerekeknek azt mondták, hogy legyenek „Mao elnök jó gyermekei” és aludjanak el. De Yu nem tudott elaludni. Ehelyett nézte, hogy a nap átragyog a terem ablakán, és azon tűnődött, hogy mi az élet értelme, ha „Mao elnök jó gyermeke”-ként kell élni. Ez egy szomorú érzés volt, amely sosem hagyta el addig a sorsdöntő napig, 21 éves korában.
Abban az időben Yu-nek erős gyomorfájdalmai voltak. Gyógyszert szedett, melyből egy üveg 200 jüanba került. Az édesanyja meggyőzte, hogy próbálja ki a Fálun Gongot, aminek a gyakorlatai az egészségre gyakorolt pozitív hatásairól ismertek. Némi kezdeti hezitálás után Yu kipróbálta.
1993-ban Yu részt vett egy előadáson, amelyet Li Hongzhi, a Fálun Gong alapítója tartott. „A művészetben és az irodalomban találtam meg a békét, de még ez sem volt állandó. Az egyetlen dolog, ami világossá tette számomra, hogy miért is élünk, az a Fálun Gong tanítása volt” – mondta Yu.
Yu elmondta, hogy határozottan emlékezik az előadásra, amelyen elhangzott, hogy befelé kell tekinteni, hogy megoldásokat találjunk, nem pedig kívülálló tényezőket hibáztatni; valamint az is elhangzott az előadáson, hogy másokat magunk elé kell helyeznünk.
„21 éves voltam, amikor ezt hallottam. Úgy éreztem, hogy az első 21 évemet egy fekete kendővel a szememen éltem le.”
Miután elfogadta ezt a spirituális tanítást, Yu elkezdte más szemmel nézni az életét és a problémáit. Azáltal, hogy saját magán javít olyan szempontok alapján, mint a féltékenység vagy az emberekkel szembeni negatív gondolatok felszámolása, Yu elmondta, hogy az élete hirtelen értelmet nyert.
A befelé tekintés és kevésbé a külvilág megfigyelése végigkísérte Yu-t az utána következő két évtizedben. Ez az alapelv segítette át legsötétebb pillanatain.
Amikor 1999-ben elkezdődött az üldözés, Yu szükségét érezte annak, hogy felszólaljon. Részt vett a nyilvános tüntetéseken. Kiment, hogy bannereket tartson fel a Tiananmen téren.
„Nem végeztem mindig a Fálun Gong gyakorlatokat. De szükségét éreztem annak, hogy kiálljak érte” – mondta. „Ritka, hogy az ember ráakadjon valamire, ami megadja az élet értelmét, különösen egy olyan társadalomban, mint amilyen a kínai.”
„De amikor részt vettem a tiltakozásokon, tisztában voltam a veszéllyel” – tette hozzá. „Átéltem június 4-ét.”
A június 4-i eset úgy is ismert, mint a Tiananmen téri mészárlás. Ezen a napon kínai diákok tüntettek Pekingben, 1989-ben. A rezsim válaszul rálőtt a fegyvertelen civilekre, lövészekkel és tankokkal támadott rá a diákokra.
Yu személyesen ismert néhány embert, akik meghaltak azon a napon. Egyikük közülük Jiang Jielian volt – egy fiú, aki együtt járt vele az óvodától a középiskoláig. Jiang édesanyja Ding Zilin volt, aki később megalapította a híres aktivista csoportot, amelyet a „Tinananmen anyák”-nak hívnak.
Első letartóztatás
Yu-t először akkor tartóztatták le, amikor elment, hogy benyújtson egy petíciót a Fálun Gong üldözése ellen a közbiztonsági hivatalba, 1999. október 15-én.
„A kínai törvény szerint a petícióm jogszerű volt” – mondta. „Ennek ellenére letartóztattak.” Két héttel később a feleségét is letartóztatták a békés tiltakozása miatt a közbiztonsági hivatalnál. A fiukra a nagyszülők vigyáztak.
Első bebörtönzésekor Yu-t 38 napra zárták be a Haidian fogolytáborba Pekingben. Átnevelő munkatáborra ítélték. A szabadon bocsátása után az egész testét rüh borította a durva és egészségtelen börtönkörülmények miatt.
Yu családtagjait egyenként letartóztatták a Fálun Gong gyakorlásáért. A nővére közgazdasági és menedzsment tanár volt a Tsinghua Egyetemen. Három és fél év börtönbüntetésre ítélték.
Yu tudta, hogy ő és a felesége újra célpont lesz, ezért elmenekültek. 2001. augusztus 10-én, az éjszaka közepén Yu és felesége elhagyták az otthonukat a három éves fiukkal együtt. Pénz és személyes holmik nélkül maradtak.
„Kénytelenek voltunk elhagyni a lakóhelyünket” – mondta. A család egy barátjánál hagyták a gyermeküket, ahol 10 hónapig lakott.
A nagyszülők visszavették a gyermeket azonnal, ahogy megtehették, de a gyermek már elkezdte az édesanyjának tekinteni a család barátját.
A félelem legyőzése
„1999-től 2000 júniusáig megbénított a félelem” – mondta Yu. A technológiai hátterével Yu sokkal többet tudott tenni, mint tiltakozni egy bannerrel a Tiananmenen. Létrehozott egy titkos kommunikációs csatornát, és tájékoztatta a külföldi médiát arról, ami Kínában történik. De félt.
„Féltem, mert tudtam, hogy a kormány mire képes. Ismertem a kegyetlenséget, amire képesek. Tudom, mert megtapasztaltam” – mondta.
Volt egy különleges Fálun Dáfá gyakorló, akit Pekingben ismert meg, és akinek a története arra sarkallta őt, hogy feltegye ezt a kérdést: mi az ára a félelmünknek?
A neve Zhao Xin volt. Egy üzleti professzor volt a Pekingi Egyetemen. Csupán 32 éves volt, amikor halálra kínozták.
A Minghui szerint – egy internetes oldal, ahol dokumentálják a jelenleg is folyó Fálun Gong üldözés beszámolóit – Zhao nyaki csigolyája eltört a brutális veréstől. Később kórházba vitték, ahol a nyelőcsövének egy részét eltávolították. A műtét után elvesztette a beszédkészségét.
Yu meglátogatta őt, és emlékezett, hogyan próbált beszélni mindenféle úton, azonban bárhogy is próbálkozott, csak heves zihálás jött ki a torkán.
„Furcsa volt” – emlékezett vissza Yu. „A kórház elmondta, hogy a sérült nyaki csigolyája megakadályozta a légzését… de nem volt semmi értelme annak, hogy elvágták a nyelőcsövét.”
„Elvágták a nyelőcsövét, hogy ne tudjon beszélni, ez nagyon is valószínű” – mondta. „Egy műanyag tubust ragasztottak a torkába helyette.
Ennek ellenére, miután kiengedték a kórházból, Zhao továbbra is ki akart menni a Tiananamen térre a tolókocsiban is, hogy folytassa a tiltakozást. De a rossz egészségügyi állapota végül nem engedte meg, hogy kimenjen. Hat hónappal később elhunyt.
Miután tanúja volt Zhao tapasztalatainak, Yu érezte, hogy tennie kell valamit. „Egyfajta sürgetést éreztem, hogy elmondjam az embereknek Zhao Xin helyzetét, hogy tudassam a világgal Kínán kívül. Sürgetést éreztem, hogy beszéljek [az üldözöttekért]” – mondta.
Folyt. köv.
Forrás: Risking it All to Reach Foreign Correspondents in China
* * *
tovább ...