A törött tükör újra eggyévált (破鏡重圓)

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A késői Déli és Északi dinasztia (Kr. u. 420-581) alatt Chen államban élt egy hercegnő, akit Lechangnak hívtak. A hercegnő a szépségéről és intelligenciájáról volt ismert. Xu Deyan hivatalnok tehetséges és nagytudású férfi volt, ami igen vonzó volt a hercegnő számára. Rövidesen össze is házasodtak.

A fiatal pár nagyon szerette egymást, és egy ideig boldogan éltek együtt. Nemsokára azonban Chen államot megszállták Sui katonái. A boldog párnak el kellett szöknie a palotából, és száműzetésben éltek.

„A törött tükör újra eggyévált” kifejezés metaforikus jelentéssel bír, a férj és a feleség válás utáni újraegyesülésével kapcsolatban (Sherry Hsiao/Epoch Times)

Mielőtt elhagyták a palotát, Deyan fogott egy bronz tükröt és félbe törte. Odaadta az egyik felét a hercegnő-feleségének, a másik felét pedig megtartotta. Azt mondta Lechangnak, hogy ez lesz az újraegyesülésük jelképe abban az esetben, ha elválnának és elveszítenék egymással a kapcsolatot.

Megfogadták, hogy ha szétválnának, megkeresik majd egymást a főváros piacterén, az első holdhónap 15. napján, amely a Lampion ünnep ideje volt. Aztán elrejtették mindketten a fél tükrüket és elhagyták a palotát.

Hamarosan Chen állam elesett, és az azt követő káosz a fiatal párt szétválasztotta.

Az ezt követő évben Deyan a megbeszélt időpontban elment a piacra. Magával vitte a tükröt is, azt remélve, hogy rátalál a szeretett feleségére, és újra egyesíthetik majd a két fél tükröt. Az egész piacot átkutatta, de a feleségének nyoma sem volt sehol.

Hirtelen meglátott egy öregembert, aki egy fél tükröt árult. Felismerte a tükröt, az a darab volt, amit a feleségének adott. Odalépett a férfihoz, és megkérdezte, hogy mit tud a hercegnőről.

A férfi felfedte Deyannak, hogy a hercegnő szolgája, és a hercegnő küldte a piacra a fél tükrével, mivel saját maga nem tudott elmenni a találkozóra. Sajnos, Chen állam bukása után egy nagyhatalmú miniszter, Yang Sui ágyasává vált.

Miután Deyan meghallotta ezt a hírt, könnyek gördültek le az arcán. Elővett egy ecsettollat, és írt egy verset a hercegnő fél tükrére. „A tükörrel a kezedben mentél el, most megvan a tükör, de téged nem lellek. E nélkül a holdfényben a ragyogás elvész.” Aztán a férj odaadta a verset a szolgának, hogy térjen vissza a hercegnőhöz.

Mikor a hercegnő elolvasta a verset a fél tükrön, napokig nem tudta abbahagyni a zokogást, annyira hiányzott neki a férje.

Megtudva az igaz szerelmüket, a miniszter nagyon együttérző volt. Rájött ő is, hogy soha nem nyerheti el a hercegnő szerelmét. Így hát elküldött Deyanért, hogy jöjjön vissza a feleségéért, és így a hercegnő és Deyan újra egyesültek.

Ez a történet megtalálható a „Történetek versben” (Ben Shi Shi)”* című könyvben, mely egy novellagyűjtemény, amelyet Meng Q állított össze a Tang dinasztiában (Kr. u. 618-907).

Ez inspirálta a „A törött tükör újra eggyévált” (破鏡重圓 Pò Jìng Chóng Yuán) szólást is. Átvitt értelemben a férj és feleség újraegyesülését jelenti, miután azok kényszerből szétváltak. A szólás általában egy pár újraegyesülését vagy megbékélését is jelenti, miután azok elveszítették a kapcsolatot egymással vagy szakítottak.


Megjegyzés:
*A „Történetek versben” vagy „Ben Shi Shi” a történetek verses változatát tartalmazza, amelyeket gyakran prózai formában ismernek. Hét kategória van benne: Hangulat, Érzelmi ügyek, Rejtett kincsek, Szomorúság és harag, A szokatlan feltárása, Csapások tanulása és Viccek.

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo