Tisztelt Mester!
Kedves gyakorlótársak!
Eszternek hívnak, magyar gyakorló vagyok és 2007 végén kaptam meg a Fá-t. Az együttműködéssel kapcsolatos tapasztalataimról szeretnék beszélni.
Magyarországon én vagyok a felelős személy a Dáfá-Egyesületben, és szeretném jól csinálni a dolgomat és jól segíteni az együttműködést az országunkban. Évek óta csak kevesebbet tudok tenni a konkrét tevékenységeknél, lévén, hogy otthon voltam a kisbabámmal, aki most már majdnem 3 éves. Ez az időszak alkalmat adott arra, hogy egy kicsit a háttérbe vonuljak, és elengedjem azt a ragaszkodásomat, hogy nekem mindenbe bele kell szólnom, vagy mindenről tudnom kell, és mindent irányítani kell.
Sokáig úgy voltam, hogy tartottam attól, hogy a többiek valamit rosszul csinálnak, és ez kihatással lenne az igaz tények tisztázására az országunkban. Nem vettem észre, hogy ez a félelem milyen rossz volt, és ez valóban gátló hatású volt a többiekre. Aztán rájöttem, hogy volt egy olyan ragaszkodásom, hogy én mindent a legjobban tudok. Most úgy látom, hogy egyszerűen különbözőek vagyunk, és mindenkinek más a viselkedési és gondolkodási módja, más a szintje és más az útja, mindenki a saját útját járja a Fá igazolásánál.
A Mester bizonyosan sokkal jobban tudna elvégezni mindent a többieknél, és mégis nagyon bízik bennünk és hagyja, hogy megalapozzuk a saját erényünket és magunk ismerjük fel a dolgokat. Szóval nekem igazán nem kellene mindig mások miatt aggódnom.
Amióta ezt felismertem, igyekszem aktívan támogatni mások kezdeményezéseit és nem feltétlenül szólok bele a dolgokba, ha nekem egy más ötletem van valaminek a megvalósítására. Ha jónak tűnik, amit a másik mond, és nem tér el a Fá-tól, miért ne támogatnám. Sőt, úgy gondolom, hogy akkor sincs gond, ha hibázunk, hiszen így haladunk előre.
Ennél viszont egy másik végletbe estem sokszor. Túlságosan passzív lettem, és sok esetben nem bíztam már saját magamban és akkor, amikor kellett volna, hogy állást foglaljak, nem tettem.
A Mester beszél is erről az új Fá-magyarázatában:
„A koordinátor néha először meghallgatja, hogy másoknak mi a véleménye, és utána elfogad egy jó ötletet, ilyen is van. De vannak olyan felelősök is, akiknek soha nincs véleményük, sem jó ötletük, és nem is fáradoznak ebben a kérdésben – ez tényleg elég hiányos. A Mester olyan sok Dáfá-tanítványt bízott rád, hogy jól vezesd őket, ez az, amit tenned kell, ez a felelősséged. Ha nem végzed jól ezt a dolgot, akkor ez közvetlen összefüggésben van a műveléseddel.” (Li Hongzhi, 2013, New York)
Részt veszek a Clear Harmony projektben Magyarországon, és ez egy igazán jó példa számomra a jó koordinációval és együttműködéssel kapcsolatban. Az oldal magyar felelősével hosszú ideig konfliktusban voltam. Csak a felelősre tekintettem és őt hibáztattam azért, mert a cikkek nem megfelelő minőségűek, és hogy nem törődik eléggé az oldallal, más elfoglaltságai miatt, stb. Ennél egyáltalán nem voltam könyörületes, nem gondoltam bele, hogy milyen nehéz lehet neki sok mindent összeegyeztetni és csak vádaskodtam. Ezek után, a projektnek a fő koordinátorával is beszéltem, ami felnyitotta a szememet. Rájöttem, hogy én nem egy kritikus kellene, hogy legyek, hanem inkább egy segítő. Segítő kezet kellene nyújtanom, amikor azt látom, hogy valamit fejlesztenünk kell.
Amikor megváltozott a hozzáállásom, akkor újra tudtunk nyíltan beszélni egymással. Elkezdtem aktívan segíteni a cikkek javítását és a felelősünk is nagy fejlődésen ment át. Ő is igazán komolyan veszi a felelősségét és ténylegesen vezeti a projektet. Azóta, amióta jó az együttműködésünk sokszor úgy érzem, hogy a magyar Dáfá weboldalunk aranyként ragyog!
Azt hiszem, hogy itt az ideje nekem is, hogy komolyabban vegyem a saját felelősségemet, és jól vezessem az egyesületet. Az egyesület második felelősével volt erről egy tapasztalatcserénk. Ő egy nagyon határozott egyéniség, és sokszor különböző véleményünk van a dolgok kezelésénél. Úgy tűnt sokszor, hogy ő jobbra ment volna, amikor én azt mondtam, hogy balra.
Mindig csak arra gondoltam, amit a Mester mondott a „Legyetek szorgalmasabbak”-ban:
„Tehát, én azt akarom nektek mondani, hogy a mai naptól kezdve, a fő koordinátor minden egyes projekthez — az az egy fő koordinátor — annak a projektnek a képviselője. Ez igaz minden egyes térség Dáfá egyesületének a fő koordinátorára is. Ő a képviselője. Bármi legyen is az, amit a koordinátor tesz, megkövetel tőled, vagy eldönt — vigyétek véghez feltétel nélkül.” (Li Hongzhi, Legyetek szorgalmasabbak)
Nem értettem, hogy miért vitatkozik velem, és tehetetlennek éreztem magam. Azt gondoltam, hogy nem fogok erőszakoskodni a véleményemmel, hanem akkor inkább én lépek vissza egyet. Idővel egyre több döntésből kihúztam magam. Nem gondoltam, hogy ez probléma volna, úgy gondoltam, hogy nem akarok ragaszkodni ahhoz sem, hogy az enyém legyen a vezető szerep.
Egy beszélgetésünk során valahogy előjött ez a kérdés, és igazából most beszéltünk először mélyebben és nyíltan erről a dologról. Ő nagyon sajnálta ezt az ellentétet. Rájöttünk, hogy az volt a legnagyobb gond, hogy eddig nem beszéltünk erről a dologról nyíltan. Felismertem, hogy sokkal komolyabban kell vennem a felelősségemet. Ugyan nincs meg a ragaszkodásom, hogy mindig előtérbe toljam magam, a saját részemet azonban jól kell csinálnom. Arról van szó, hogy képes vagyok e arra, hogy jól koordináljam a térségünket.
Amikor ezt a kérdést megbeszéltük, egyből a környezetünkben is történt egy változás. A Free China projekten is együtt dolgozunk és nagyon régóta nem kaptunk választ egy embertől, aki egy nagyon jó helyszínt tudna biztosítani a filmvetítésekhez. Rengetegszer hívtuk, írtunk neki és semmi. És a koordinációval kapcsolatos tapasztalatcserénket követően rögtön írt egy e-mailt, hogy elnézést kér, de egyszerűen elfelejtette a filmet, és hogy írjuk meg neki, hogy mikor szeretnénk vetíteni és máris mehet a dolog.
Egyszóval nagy kihatása van ezeknek a konfliktusoknak az együttműködéssel kapcsolatban, legyenek azok akár nyíltak, akár burkoltak. Mind a ketten felismertük, hogy ha valami problémánk vagy belső ellenállásunk jelenik meg a másikkal kapcsolatban, akkor nem szabad azt eltitkolni és ülni rajta, hanem nyíltan meg kell beszélni minél hamarabb, hogy a gonosz ne tudjon belőle előnyt kovácsolni magának.
A Mester azt mondja az együttműködéssel kapcsolatban:
„Ha nem tudtok jól együttműködni, a gonosz valóban ki fogja használni a gyengeségeiteket és nagy veszteségeket fogtok szenvedni. Veszteségek, ez ugyanúgy érvényes a személyes művelésre, mint a csoportos projektekre, amelyeknek érző lényeket kell megmenteniük.” (Li Hongzhi, Legyetek szorgalmasabbak)
Ezt a dolgot nagyon komolyan veszem most már. Több leckénk is volt ezzel kapcsolatban. Az egyik legszembetűnőbb az volt, amikor egy találkozóról tartottunk hazafelé Németországból. Az autópályán jöttünk 4-en plussz a kisfiam, és útközben megálltunk pihenni. Nagyon fáradtak voltunk, tiszteletlenül beszéltünk a gyakorlótársainkról és viccelődtünk. Egyáltalán nem voltak helyesek a gondolataink és nem ügyeltünk erre. Aztán röviddel később az autónk füstölni kezdett és teljesen leállt. Egy nagy bevásárlóközpontnál robbantunk le, ahol aztán egész nap vesztegeltünk. FZN-t csináltunk és sokat gondolkodtunk, hogy mi lehetett a probléma. Ugyanakkor egymást okoltuk a baj miatt. Végül egy gyakorlótársunk jött értünk és vontatott el, nagy anyagi veszteségeket szenvedtünk el. Később, amikor az együttműködésről olvastam, visszaemlékeztem erre az esetre, és rájöttem, hogy a gyakorlótársakkal kapcsolatos helytelen gondolataink miatt ért minket ez a veszteség.
A férjemmel sem tudtunk sokszor jól együttműködni, egymást okoltuk az anyagi nehézségeink miatt. És vádaskodtunk, veszekedtünk. Kutattunk magunkban, hogy milyen ragaszkodásunk lehet, és bár újra és újra rájöttünk dolgokra, nagy változás nem volt. Aztán amikor egy nap láttam két gyakorlótársunkat, akik szintén férj és feleség voltak és a feleség kedvesen segítette a férj munkáját, akkor megértettem, hogy mi a probléma gyökere. Éppen az, hogy nem tudunk együttműködni. E miatt szenvedtük el ezt a sok nehézséget. Röviddel ez után sikerült eladni a telkünket, amit évek óta árulunk, és most van miből gazdálkodnunk.
Az együttműködésünket erősíti a minden napos közös Fá-tanulásunk is. Pár hónappal ez előtt kezdtük el ezt, miután egy osztrák gyakorlótársunkkal tapasztalatot cseréltünk. Minden nap reggel 5kor találkozunk a sonanton és elolvasunk egy fejezetet, majd röviden tapasztalatot cserélünk. Ez egy elég komoly lépés volt számomra, mivel mindig is későn kelő voltam, és rendszertelenül éltem. A művelésem első évében is próbálkoztam ezzel a reggeli Fá-tanulással, de akkor nem tudtam kitartani. Most is, az első hónapban nagyon kemény megpróbáltatás volt a korai kelés, de tudtam, hogy ez egy nagyon nagy lehetőség és azt is tudtam, hogy ha eljutok addig, hogy meghalljam a többieket, akkor már biztosan ébren maradok és nem fogom megbánni. Nagyon sokat segített, hogy együtt kelünk fel olvasni. Páran megegyeztünk abban is, hogy ha valamelyikünk elalszik, azt felhívjuk. Sokszor 8-an is vagyunk, és egy olyan gyakorló is becsatlakozott, akiről hosszú évek óta nem hallottunk. Észrevettem azt is, hogy a művelői környezetünk is sokkal jobb amióta együtt olvasunk. Természetesen járunk személyes Fá-tanulásra is, de mégis rendkívül sokat adnak ezek a rendszeres reggeli olvasások.
Ennek a beszámolónak a megírása nem volt egy egyszerű művelési folyamat számomra. Sok dologgal szembesültem közben. Négyszer írtam újra az egészet, mert annyi minden változott bennem. Majdnem feladtam, de úgy voltam vele, hogy ez egy teszt, amin át kell mennem. Nagyon erős volt bennem a megfelelési vágy a gyakorlók felé, nem akartam, hogy rosszat gondoljanak rólam, e miatt egy nagy gombóc nőtt a torkomban és csak miután ezt felismertem, akkor tűnt el.
Felidéztem azokat a dolgokat, amiket nem csináltam jól az elmúlt években és volt egy felismerésem, először sikerült tisztán meglátnom magamnál egy fejlődési folyamatot. Valóban sokkal többet szeretnék tenni az élőlények megmentéséért.
Arra is rájöttem, hogy sokszor nagyon abszolút módon fogalmazok, és ez is egy ragaszkodást tükröz. Amikor jobban belegondoltam, észrevettem, hogy egyáltalán nem ilyen fekete vagy fehér minden. Egyszóval, nagyon hasznos folyamat volt, amiben igazán fejlődni tudtam.
Nagyon köszönöm a lehetőséget az Európai Fá-konferenciának. A fentiek csak a korlátozott megértéseim a saját szintemen, kérlek, mutassatok rá könyörületesen, ha valami helytelen.
A Mestertől való idézettel szeretném zárni a beszámolómat:
„Ha mindenki közületek a szív legmélyéből ismerné fel a Fát, az lenne csak igazán a Fá megtestesülése, amelynek ereje nem ismer határokat – és a hatalmas Buddha Fá újból megjelenne az emberi világban!” (Esszenciák I. – Tanulságos tanácsok)
Köszönöm!
(A koppenhágai 2013-as Európai Fálun Dáfá Tapasztalat-megosztó Konferenciára benyújtott beszámoló)
* * *
tovább ...