2012 húsvét környékén értem el életem fordulópontját. Keresésem végre elérte célját. Az egész életemen át tartó kutatás csúcspontjára ért.
Matematikát, fizikát, és filozófiát tanultam. Miután befejeztem az egyetemet, helyettesítő tanárként dolgoztam matek, és fizika szakon. Valós énemnek azonban éreznie kellett, hogy még több az élet, és ezért mindent megtettem azért, hogy egy tanfolyamra járhassak az egyetemre a tanítás után vagy előtt, ahol a bibliai héber szövegeket tanulmányoztam.
Teljesen túlterhelt a tanítás, és a héber szövegek tanulmányozása, ezért tüdőgyulladást kaptam, amibe majdnem bele is haltam. Megtagadtam a gyógyszeres kezelést, és abban az időben csak nyers természetes termékeket ettem, teljesen elvesztettem a hitemet az orvosokban, és a tudományban is.
Miután egészséges lettem, tudósként dolgoztam egy kutató intézetben. Erős fájdalmaim voltak abban az időben, és rossz állapotban voltam – elvesztettem az élet értelmét. Értelmetlennek tartottam, hogy nap mint nap csak a számítógép előtt ültem, és becsülni próbáltam, hogy hol, és hányan élnek majd 20 év múlva.
Egy héttel a próbaidőm lejárta előtt bestresszeltem, ezért lemondtam, habár jól tudtam, hogy ez jelentősen befolyásolja a megélhetési lehetőségemet, és ez azt is eredményezheti, hogy nem lesz több lehetőségem egy kormányzati ügynökségnek dolgozni. Bár így utólag tartózkodnom kellett volna ettől, mert ez elég egocentrikus volt, de írtam egy levelet mind a 800 munkatársamnak, amiben leírtam, hogy a tudomány nem segíti előre az emberiséget.
Egy hónapon át bizonytalanságban éltem, minden nap csak lencsét, és pudingot ettem, és a gyógynövényeket, amiket az erdőben gyűjtöttem. Ebben az időben döbbentem rá, hogy nincs állásom, és hogy az utóbbi három évben becsaptam saját magam. Az utóbbi három évben azt hittem, hogy ha szigorúan vegetáriánus étrendet tartok be, akkor minden betegséget legyőzök, és sikeresen megtalálom az élet értelmét. De semmi ehhez hasonló nem történt.
2012 húsvétkor, egy hónappal azután, hogy benyújtottam a lemondásomat, elértem a véghez. Mindent feladtam, ami kedves volt nekem a múltban. Hova menjek? Imádkoztam az ágyban, és segítséget kértem azoktól, akik meghallgattak.
Az interneten éppen a „megvilágosodás“ fogalmat kerestem, mire egy cikknél lyukadtam ki. Nem sokkal ezután, elmerültem egy konferencia beszédben, ami mindent megtagadott, amit addig megértettem. Ez a pekingi 1996-os tapasztalat-csere konferencia beszéde volt.
Az állt benne, hogy nem csak egy Isten van, hanem sok Istenség létezik különböző szinteken. Aztán olvastam a 3000 világról egy homokszemben! Ez egyáltalán nem lepett meg. Akkoriban azt gondoltam, hogy ez egy érzékelt dolog. Majd megértettem, hogy igazából semmi nem reális, amit a szemünkkel látunk. Ezt megerősítette már a modern fizika is. Elképedtem, mert megtaláltam a Fát. De még ma is óvatosnak kell lennem, hogy ne boncolgassam a Fát tudományos ismereteimmel.
Nem tudom kifejezni, milyen hálás vagyok Mesternek. Mester megmentette az életemet. Az életem már a művelésben van.
Nem hagytam abba az olvasást, egy héten belül kiolvastam a Zhuán Fálun könyvet. Visszatekintve, semmi nem zavar többé, mert feladtam az egómat, és nem akarok semmit.
Lassan visszatértem normális emberi életemhez. Felvettem a kapcsolatot egy helyi gyakorlóval, aki megtanította nekem a gyakorlatokat. Azon a nyáron mindennap kimentem a parkba gyakorlatozni. Minden este egy tapasztalt gyakorlóval végeztem a gyakorlatokat, és ez nagyon sokat segített. Ő volt az első, aki felhívta a figyelmem a helyes gondolatok kibocsátására. Egyszer a meditáció közben éreztem, hogy felemelkedek. Ez megerősítette a hitemet a Fában.
Néhány hónappal később felajánlottak nekem egy állást egy távoli városban, holott nem is fáradoztam, ezért el kellett költöznöm. Nagyon sok tulajdonomat fel kellett hagynom. Be akartam illeszkedni, és vissza akartam térni a tudományos életbe, hogy megmenthessem az érző lényeket.
Az első hónapokban fenntartottam a kezdeti lelkesedést a Fában. Minden olyan egyszerű volt. Bár nem tudtam megnyitni néhány dokumentumot a Shen Yun vizsgára, mégis átmentem a vizsgán anélkül, hogy sokat készültem volna rá. Ez azért volt, mert a Fában voltam, és elkötelezett voltam a Fában.
A problémáim akkor kezdődtek, mikor egy kollégámmal kávézni mentem, akit alig ismertem. Beszélgetni akartunk, de dadogni kezdett, és elvörösödött, ami be is fejezte a beszélgetésünket. Később, egyre több ilyen furcsa helyzet jött, és azt hittem, hogy belém szeretett, és hogy én is belé szerettem. Képtelen voltam beszélni, ha az irodájába mentem, hogy beszéljünk. Az egész folyosó a parfümjétől illatozott. Az volt a benyomásom, hogy Mester küldte nekem ezt a férfit, hogy megosszam vele az életem, és hogy elrendelt dolog, hogy megházasodjunk.
Alig tudtam dolgozni, és koncentrálni, emiatt feljött bennem a gondolat, hogy az emberi érzéseim még mindig ennyire erősek. Két hónappal később jöttem rá, hogy ez volt az élet vagy halál vizsgám az emberi érzelmekre. Ez nem erotikus vágy volt. Igaz énem jobban tudta, és szégyelltem magam szívemben az erős érzelmek miatt, és eddig nem is tudtam erről senkivel sem beszélni.
Egy másik városban tanultam a Fát egy gyakorlóval, aki ösztönzött, hogy meséljem el a problémámat. Ezt mondta: „El kell engedned az emberi érzelmeidet.“ Tudtam, hogy igaza volt, de nem akartam elengedni.
Elérkezett Karácsony, utána két hét szabadságot vettem ki. Ez alatt a két hét alatt nagyon erős fájdalmaim voltak, és mélyen depressziós lettem. Majd újból normális lett minden. Megértettem, hogy ez a fájdalom csak illúzió volt. Folytattam a szorgalmas Fá olvasást, és el tudtam kerülni a halálos csapdát: az érzelmeket. Minden lehetőséget kihasználtam, és a sonant szobákban olvastam más gyakorlókkal. Ez viszont egy újabb ragaszkodást erősített fel: úgy néztem az órára, mint egy sólyom. Este 8 órakor az egyik szobába kellett lépnem, este 9 órakor pedig egy másikba.
A szívem nyugtalan volt, és éreztem, hogy képtelen vagyok ebben a városban élni a többi gyakorló nélkül.
Egy tapasztalt gyakorló felvetette, hogy az is fontos, hogy az ember egyedül olvasson, hogy jobban elmélyüljön a Fában. A sonant szobákban való olvasás nem feltétlenül egy napi megoldás. Emellett az is ragaszkodássá vált, hogy azt gondoltam, hogy másokkal kell olvasnom, és képtelen vagyok egyedül olvasni. Rádöbbentem, hogy képesnek kell lennem mindent egyedül is csinálni. Ez persze nem azt jelenti, hogy abba kell hagynom az olvasást másokkal, hanem, hogy el kell távolítanom ezt a ragaszkodást. Ez volt a kezdete annak, hogy egyedül is olvastam a Fát, és néha egyedül is végeztem a gyakorlatokat.
Majd, sok fennakadás volt a téli időszakban, amikre nem jöttem rá. A Zhuán Fálunban meg van írva, hogy az ember nem ismeri fel először a zavart, amikor először néz szembe vele. A fűtési csövek olyan hangos, fülsüketítő hangot adtak ki magukból órákon át, hogy képtelen voltam a sonanton olvasni. Nehéz volt koncentrálni az egyedüli Fá-olvasásnál is. Emellett, a sok Dáfá-projekt, amikben részt vettem, lefoglalt, és megállított abban, hogy lépéseket tegyek abban, hogy azokhoz az emberekhez vigyem a Fát, akik a környékemen laknak.
Hiperaktív voltam a Shen Yun projektben, és az NTD projektben is. Azzal voltam elfoglalva, hogy fedezzek valamit, és sokáig tartott, mire rájöttem. Nem akartam jó munkatárs lenni a tudományos csoportban, mert unalmasak voltak a feladatok. Ráadásul nagyon fárasztó is a számítógép előtt dolgozni. Nem voltak helyes gondolataim a kötelességeimhez. Igazából azért akartam részt venni az NTD projektben, hogy ezzel saját magamnak bizonyítsak. A munkámban nem tudtam bizonyítani magamat, mert a Fá által akartam bizonyítani, és mélyen feldúlt a dolog.
Reggel fordítottam cikkeket az NTD-nek, csináltam valami ennivalót, majd rohantam a munkahelyemre. Elég messze lakok a munkahelyemtől. Az életem saját vágányába ért? Ebben az időben képtelen voltam munkára gondolni, mert olyan kimerült voltam. A nyári időszámításra való átállás után kb. 5 órát aludtam mindig. Hogy őszinte legyek, amikor mondták nekem, hogy az NTD nem üzemel többet Németországban, megkönnyebbültem. Természetesen segíteni akartam Mesternek a Fá helyreigazításában. De mindennek természetesen kell lefolynia. Én túlzásba vittem a művelésben. Még mindig szerettem volna elérni valamit.
Azon az estén, mikor rájöttem hiányosságomra, képes voltam elviselni a fájdalmakat a lótuszülésben. Azelőtt csak 2 percet bírtam ki. Hirtelen 30 percig ültem ott, és a fájdalom csökkenni kezdett egy idő után.
Ez a rész a Dáfá-tanítványoknak tanulniuk kell a Fát írásban segített nekem észhez térni:
„Mihelyt némelyek egy konkrét problémába ütköznek, nem akarják többé legyűrni. Ők persze boldogok akarnak lenni, a konfliktusokban nem keresnek saját maguknál, még ha egy hibát is követtek el, nem ismerik el. Hogyan segíthetsz te nekem a Fá-helyreigazításnál, ha nem műveled magad? Hogyan vethetlek be téged? Te csak akkor akarsz közreműködni, ha mindig csak örvendetes dolgokba ütközöl, ha neked annál is, hogy segítesz a Mesternek, hogy helyreigazítsa a Fá-t, örvendetes feladatok vannak adva, ha tied a döntés és a központban állsz. Ez nem létezik.“
Mester olyan sokmindent adott nekem. Nyíltan, és őszintén szeretném művelni magam, és el szeretném hozni a Fát az új városomba.
(A koppenhágai 2013-as Európai Fálun Dáfá Tapasztalat-megosztó Konferenciára benyújtott beszámoló)
* * *
tovább ...