Hazatérés

Egy húsz éves nő vagyok, és 2012.02.20-án Pekingbe mentem az édesapámmal, aki egy Fálun Dáfá gyakorló, hogy munkát keressünk.

Hamar kaptunk állást miután megérkeztünk a városba, de hirtelen belázasodtam, hányással kezdődött és sajgott mindenem. A tünetek több mint négy napig tartottak anélkül, hogy gyógyszert vettem volna be. Soha nem volt még ilyen fájdalmam és rossz közérzetem az életem során. Nem ettem semmit azokon a napokon és nagyon legyengültem. Csodálkoztam, hogy a láz lehet ilyen komoly, és ugyanígy volt ezzel az édesapám is. Azt javasolta, hogy menjünk haza.

Hazafelé borzalmasan rosszul voltam és többször is hánytam a buszon. Az egész testem fájt. Gondoltuk, hogy lehet, hogy utazási betegségem van és a sofőr kedvesen felvetette, hogy üljek az első ülésre.

Szörnyű érzés volt és csendesen recitáltam, hogy a Fálun Dáfá jó és az Igazságosság- Jószívűség- Tolerancia jó és a fájdalom csökkent egy kicsit. Ezután kértem a Mestert, hogy segítsen: Mester kérem, mentsen meg, kérem, segítsen. Nem bírom tovább. Abban a pillanatban elkezdtem hideget érezni. Az egész testem bizsergett és a tenyerem görcsbe rándult. Úgy éreztem, hogy az ujjaim darabokra törtek. Hirtelen nem hallottam a busz motorjának a zaját és nem éreztem fájdalmat. Nem láttam körülöttem semmit csak egy tiszta fehér dimenziót. Igazán kényelmesnek éreztem, könnyűnek, frissnek, mintha előtte semmi nem történt volna.

Épp ekkor egy férfi azt mondta békésen és irgalmasan, hogy „itt az ideje, hogy műveld magad”. Aztán láttam egy fénycsóvát a szemem előtt és egy halvány, magas, fehér fényű testet mosolygós arccal. Bár úgy nézett ki, mint az apám, éreztem, hogy a messzi távollevő igazi szülőm. A múltbéli tapasztalataim villantak át a fejemben, beleértve a Fálun Gong gyakorlását a szüleimmel, mikor hét vagy nyolc éves voltam. Az édesanyámmal abbahagytuk a Fálun Dáfá gyakorlását miután elkezdődött az üldözés.

A különleges alak azt suttogta, hogy „gyere vissza”, de hangnélküli gondolatátvitellel „hallottam”. Annyira izgatott voltam, elkezdtek potyogni a könnyeim, mint amikor egy gyerek keservesen vándorol a nagyvilágban éveken át, és végül megtalálja a szüleit, hosszas várakozás után. Ahogyan az arcát néztem a könnyeimen át, azt éreztem, hogy nagyon sok „én” volt körülöttem, és mindegyik „én” ugyanúgy sírt. Leírhatatlan érzés.

Ahogy majdnem készen álltam, hogy átöleljem, hirtelen rádöbbentem, hogy még a buszon ülök, de a fizikai fájdalmam teljesen eltűnt. Megtartottam az érzéseimet és a könnyeimet és visszaemlékeztem arra, amit éppen átéltem.

Néztem a kék eget az ablakon keresztül és úgy tűnt, hogy minden kicsi és elhanyagolható a rohanó világban. Egy erős érzés azt sugallta nekem, hogy a művelés az egyetlen dolog, amelyet azonnal el kell kezdenem.

Amíg pihentem, láttam számtalan fekete ovális alakot és nagy szemeket. Az egyik nagy szemű, sötétebb bőrű egyértelműen azt mondta nekem, „Hogyan művelheti magát egy ember a te körülményeid közepette? Csak egy kicsit fogod csinálni, amíg otthon leszel. Hé! Amint kilépsz otthonról és munkába sietsz, abba fogod hagyni.” Éber voltam és kiabáltam belül, „Nem engedhetem, hogy meggátoljanak, hogy az igaz művelés útját járjam. És a Mester sem!” Azt kérdezték, „Van időd a művelésre, amikor dolgozol?” Mondtam, hogy „A Mester segíteni fog!”. Hirtelen felébredtem és azok a fekete dolgok eltűntek. Azonnal őszinte gondolatokat küldtem, hogy eltávolítsam a gonoszt, ami megpróbált megállítani a művelésben. Biztonságban hazaértem.

Az éjjel miután hazaértem nyugtalannak éreztem magam. Egyszer lekapcsoltam a lámpát és egy fekete zagyvalék lény karmokkal jelent meg a fejemnél és gyötört: „nem fogunk hagyni gyakorolni”. Nem tudom miért nem féltem tőlük, de e helyett azt gondoltam, hogy ezek ostobaságok. Mikor azt gondoltam, hogy nem tudnátok megállítani, egyszerűen eltűntek. Ezt követően a zömök függöny fodrozódni kezdett, amelyet megrázott egy sor magas vékony fehér ember. Higgadt voltam, a szemeim nyitva voltak. Eltűntek, amint felkapcsoltam a lámpát. Csendesen őszinte gondolatokat küldtem és békésen elaludtam.

Az új tapasztalatok megvilágították a számomra, hogy a Mester soha nem mondott le rólam, meg is védett, annak ellenére, hogy nem műveltem magam szorgalmasan a múltban. Mélyen meghatódtam és nem tudtam abbahagyni a sírást. Itt szeretném sokszorosan megköszönni a könyörületes, nagyszerű Mesternek a védelmét, melyet az elmúlt években nyújtott nekem.

A Mester védelmére és a szüleim megjelenésére gondolva, újra elszánt vagyok a művelésre. Meg fogom érdemelni a Mester könyörületes megváltását, tanulni fogom a Fá-t, végezni a gyakorlatokat, szorgalmasan őszinte gondolatokat fogok küldeni, meg fogom menteni az érző lényeket, és jól csinálni a három dolgot!

Nincs szó, csak a szilárd művelés, ami kifejezheti nagyrabecsülésemet és hatalmas hálámat a Mesternek!