Egy veszteség által elkerülhetjük a szerencsétlenségeket (捨財消災)

Néhány kínai közmondás és szólás ugyanazt a jelentést fejezi ki, és visszatükrözi a kínai módon való gondolkodást. „Egy veszteség által elkerülhetjük a szerencsétlenségeket” egyike ezeknek a kifejezéseknek, melyet generációról generációra használtak.

A kínai emberek a történelemben hittek abban, hogy erényt nyerhetünk a mások felé mutatott kedvességből, a szenvedésből, tartós kudarcból és veszteségekből. A karma a rossz cselekedetek és helytelen dolgok elkövetésével halmozódik fel, vagy más emberek zaklatásával vagy mások előnyeinek megszerzésével. A két összetevő át tud alakulni, és a veszteség és nyereség mindig kéz a kézben járnak.

Minden lehet egy áldás vagy egy szerencsétlenség álruhában (Catherine Chang, ET)

Úgy beszélik, hogy volt egy fiatalember, aki kedves volt és nagyon keményen dolgozott. Az udvarán volt egy nagy halom tűzifa, amit a mezőről hazafelé jövet gyűjtött. Egyik este a fa kigyulladt. A fiatalember megpróbálta eloltani a tüzet, aggódva a szomszédjait esetlegesen érő veszteség miatt. Miközben a tűz egyre erősebb lett, hirtelen elkezdett esni az eső. A heves eső segített eloltani a tüzet. A szomszédok sajnálták, mivel a tűzifája mind szénné égett. Azonban a fiatalember észrevette, hogy a tűzifa mind jó minőségű faszénné vált. A következő télen rendkívül hideg volt, de a fiatalember szerény házában meleg volt, mivel volt faszene.

A vének általában azt mondják, hogy valaki, akit meglopnak vagy elveszi valaki más a vagyonát, egy tartozást fizethetett ki belőle vagy egy nagyobb szerencsétlenséget került el vele.

Hasonló szólás: „Az öregember a határon elveszítette a lovát”.

A szólás elmondja nekünk, hogy minden lehet egy áldás vagy egy szerencsétlenség is álruhában, ami azt jelenti, hogy nem lehet csak felületesen megítélni, vajon mi áldás és mi szerencsétlenség. Próbálj meg nem túl önelégültnek lenni, mikor a dolgok simán mennek, és ne legyél túl kedvetlen és depressziós, ha baj ér.


Forrás: http://www.epochtimes.com/gb/8/12/10/n2357685.htm