Kiállítások és kulturális rendezvények
-
Utcafesztivál Oxfordban
2018-07-21Az oxfordi utcafesztivál igaz multikulturális közösségi esemény, amelyre úgy évente 50.000 látogató kíváncsi. A rendezvényről idén sem hiányozhatott a Kínából származó meditációs gyakorlat bemutatója. -
A nyári fesztiválok – az elvonulás jegyében
2018-07-20A nyári fesztiválok különleges varázsa kivétel nélkül mindenkinek a szívébe belopja magát. Vagy így, vagy úgy. Nem feltétlenül hangos zenével, hanem lehet, hogy éppen egy könnyed, befelé figyelős meditációval. -
Már egészen kicsi gyerekek is élvezhetik a meditációt
2018-07-11A Gyerekek Fesztiválja (Kinderbürgerfest) 2018. július 1-jén a 90. évfordulóját ünnepelte. Ebben az évben a rendezvényt Regensburgban, a Stadtparkban rendezték meg. -
A svéd politikai hétről sem hiányozhatott a meditáció
2018-07-10A Politikai hét – Svédország legfontosabb éves politikai fóruma – amelyet a Gotland-szigeten került megrendezésre július 1-je és július 8-ka között. A rendezvény különlegessége, hogy helyi és nemzetközi politikusok ugyanúgy részt vesznek rajta, mint civilek. És mindenki kíváncsi a másik világnézetére, gondolataira. -
Meditáció egy angliai fesztivál sűrűjében
2018-07-05Június végén a neves Golowan fesztiválról a Fálun Gong gyakorlók sem hiányozhattak, akik a legnagyobb nyugalomban meditáltak a zenes esemény kellős közepén. A látogatók nem kicsi örömére. -
Fehér kesztyűs harc az emberi jogokért – a bolgár fővárosban
2018-07-02Bulgáriában jelentőségteljes eseménynek számít a bolgár oktatás és a kultúra napjának ünnepe. Így ezen a napon, ami egyben munkaszüneti nap is, a Fálun Gong gyakorlók Szófia belvárosában hívták fel a figyelmet a Kínában tartó üldözésre. Egészen pontosan arra, hogy a 21. században százezrek raboskodnak azért, mert meditálni szeretnének. Valamint követni az őszinteség, jószívűség, tolerancia alapelveket. -
A művészet az egyetlen, ami teret adhat a fájdalmas valóságnak
2018-06-282018. május 9-e és június 15-e között a Zhen, Shan Ren művészete nemzetközi kiállítás Plovidvba és Várnába látogatott – Bulgária második és harmadik legnagyobb városába. -
Nyári kreatív fesztiválra emberi jogokkal tűzdelve
2018-06-20A gyakorlókat június 9-10-én meghívták a Kölni Kreatív Nyári Fesztiválra, amelyen több mint 100 kiállító vett részt. A rendezvényen megközelítőleg 10.000 érdeklődőt vonzott. -
A mennyország szépsége és a földi lét zordsága egy kiállításba burkolva
2018-05-27A Bogoridi Művészeti Galéria köszöntötte: A Zhen, Shan, Ren művészete (Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia) nemzetközi kiállítást Bourgasban április végén és május elején.. Háttérben a poros utcákkal és belvárosi építkezési munkákkal, a galéria fényesen ragyogott: a festmények aranyszínű fénye világította meg, feltárva egy teljesen új és másfajta világot. A lépcsősor, amelyik a galériába vezet, úgy tűnt, mint egy kapu egy másik dimenzióba. A látogatók első reakciója a teljes döbbenet volt, melyet a meglepetés és az elismerés okozott. A festmények kifürkészhetetlensége hosszú percekre kiszakította őket a mindennapok taposó malmából. -
A Fálun Dáfá Világnap csodája
2018-05-25A Fálun Dáfá gyakorlók világszerte nagy hangsúlyt fektette a Fálun Dáfá Világnap megünneplésére. A bolgár gyakorlók is az ország több pontján tartottak bemutatókat, hogy minél többen megismerkedhessenek a testet-és lelket nemesítő meditációs gyakorlattal. Egy „véletlennek” köszönhetően pedig még a bolgár miniszterelnök, Rumen Radev úr is hallhatott a gyakorlatról, és annak Kínában tartó üldözéséről. -
Fálun Dáfá Világnap Európában
2018-05-23A Fálun Dáfá gyakorlók május 13-án ünneplik a Fálun Gong nyilvános bemutatásának és Li Hongzhi mesternek a születésnapját. A rendezvények során bemutatták a Fálun Gong 5 könnyed gyakorlatát. Részletesen kitértek a testre-és lélekre gyakorolt jó hatására, és a Kínában tartó sajnálatos üldözésre. -
Az egészséges életmód a harmónia megteremtésénél kezdődik
2018-05-202018 áprilisában immár kilencedik alkalommal rendezték meg a Zdravei Zdrave egészségfesztivált Bulgáriában. Az esemény három egymást követő hétvégén tartott, Yambol, Plovdiv és Blagoevgrad városokban. A magyarra „Helló Egészségként” fordítható kiállítás szlogenje idén az „egészséges lélek egészséges testben” volt. -
A művészet multikulturális válasz az elnyomásra
2018-05-17A Zhen, Shan, Ren (Őszinteség-Jószívűség-Tolerancia) Nemzetközi Kiállítást 2018. április 17-27-keközött mutatták be Bulgáriában, Dobrich-ban, amithatalmas érdeklődés övezett.A szervezők kétnappal megtoldották a kiállítás időtartamáta magas látogatottság miatt. -
Fókuszban a nagy leleplező könyv
2018-05-15A Fálun Gong gyakorlók Bulgáriában egy különleges könyvbemutatóval megemlékeztek meg azáprilis 25-ieseményekről. Ezen a jeles napon bemutatták aKilenc kommentár a kommunista pártról című könyvet Szófiában, a Greenwich Book Centerben. Különleges vendége volt a bemutatónak, Vera Kostadinova – Ivan Barzakov asszisztense, akit hatszor jelöltek Nobel díjra kimagasló költészetéért. Az elismert irodalmár 1976-ban megszökött Bulgáriából a kommunista rezsim vegzálása elől. Menekülése közben még a viharos tengerben is úszott Olaszország felé vezető útján. -
Országokon átívelő kiállítás a bolgár tengerparti városban
2018-04-24A Zhen-Shan-Ren nemzetközi művészeti kiállítást Bulgária tengerparti fővárosában került megrendezésre. A Dvotetsa Kulturális Központ (egykori palota, Mária román királyné tartózkodási helye) adott otthont a kiállításnak március 30-tól április 8-ig.