TV és rádió

  • Kína szervrablással kapcsolatos atrocitásai a figyelem középpontjában Olaszországban

    „Az Emgeri Jogi Bizottság által szervezett szenátusi meghallgatáson résztvevők le voltak döbbenve, mikor meghallották, hogy Kínában szisztematikusan és erőszakkal távolítják el a szerveket a lelkiismereti foglyok, különösen a Fálun Gong gyakorlók testéből“ - hangzott el a RAI jelentésében.
  • Az egyik független román TV adó lejátszotta a „Szabad Kínát” című filmet a kínai miniszterelnök látogatása idején

    A Nasul TV az egyik legelismertebb független TV adó Romániában, országos lefedettséggel sugározta a ”Szabad Kínát: Bátorság a Hithez” című filmet november 28-án. A vetítés egybeesett a közép-kelet-európai csúcstalálkozóval, amely ugyanazon a héten került megrendezésre Romániában.
  • Ukrán tv állomás tudósít „A Zhen, Shan, Ren Művészete” c. kiállításról és a Fálun Gong üldözéséről

    „A festmények egy kulcsot adnak az embereknek a lelki szabadsághoz, segítve őket leküzdeni a félelmeiket és a szorongásaikat, amíg az anyagi világban élnek.”
  • Az ukrán tv állomás tudósít a Szabad Kínát: Bátorság a hithez című filmről

    A hírolvasó elmondta, hogy a film „egy teljesen más Kínát mutat be, mint amit sok ember ismer, ez független a gazdasági fejlődésétől és a haladásától.” Megjegyezte, hogy kiélezi a „kínai totalitárius rezsimet és a jelenleg is folyó Fálun Gong gyakorlók elleni brutális üldözést”.
  • Az ukrán TRK TV beszámol egy Fálun Gong eseményről

    2013. augusztus 1-jén az ukrán Crimea TRK-555 TV beszámolt egy Fálun Gong eseményről, amelyet az Elushita tengerparti üdülővárosban tartottak. A gyakorlók a helyi lakosoknak és a turistáknak is bemutatták a Fálun Dáfát.
  • Olasz média: A Szabad Kínát: Bátorság a Hithez című film „egy emberi jogi ’bomba’”

    2013. június 8-án a La Stampa nevű olasz újság megjelentetett egy cikket „Egy emberi jogi ’bomba’ az Egyesült Államok-Kína csúcstalálkozón” címmel, melyet Paolo Mastrolilli újságíró írt. A cikk egy dokumentumfilmről, a Szabad Kínát: Bátorság a Hithez című filmről szól, amely megvilágítja a Kínai Kommunista Párt (KKP) Fálun Gong elleni üldözését, és a szervkereskedelem ügyét, melyet élő Fálun Gong gyakorlókon hajtanak végre.
  • A Kínában zajló szervkereskedelem leleplezése a BBC rádióban

    Tekintettel arra, hogy a BBC World News terjedelmes közönséggel és befolyással rendelkezik, a Kilgour és Gutmann által április 30-án adott interjú lehetőséget adott arra, hogy többen megtudják az igazságot a Fálun Gong üldözéséről, és a kínai rezsim súlyos jogsértéseiről az emberi jogok tekintetében. Azt is lehetővé tette a hallgatók számára, hogy megismerhessék a rezsim Fálun Gong elleni brutális üldözésének súlyosságát, különös tekintettel a Fálun Gong gyakorlókat érő nagyszabású szervkereskedelmére.
  • Egy izraeli orvos az izraeli állami televizióban foglal állást a szervrablás ellen

    Professzor Yaakov J. Lavee Izrael legnagyobb kórházában, a Sheba Orvosi Központban a szívátültetési osztály igazgatója. Valamint az izraeli Transzplantációs Társaság egykori elnöke. Múlt héten interjút adott a neves professzor Tajvanban, mikoris a Kínában folyó szervrablás elleni nemzetközi konferencián vett részt. Az interjút március 2-án, szombaton közvetítették az egyes csatornán Izraelben, a népszerű „Ro‘eem Olam“ nevű műsorban.
  • A Fálun Dáfá bemutatása egy horvát rádióállomáson

    2013. február 22-én a horvát „Sova” rádióállomás leadott egy tizenhárom perces műsort a Fálun Gongról, melyben beszéltek a gyakorlás előnyeiről, és a jelenleg is folyó üldözésről Kínában. A rádióbemondó kíváncsi volt, miért üldözik Kínában ezt a gyakorlatot, és miért nincs sok tudósítás világszerte, ami arról tájékoztatna, hogy mi folyik Kínában. A gyakorló beszélt a kommunista rezsim propagandájáról, amely rágalmazza a gyakorlatot, valamint a borzalmas kínzásokról, halálesetekről és a szervkereskedelemről is.
  • Spanyol rádióműsor a kínai kényszermunkatáborokról

    2013. január 7-én Meng Jianzhu úr, a Kínai Rendészeti Részleg vezetője bejelentette, hogy a rezsim hamarosan befejezi a kényszermunkatáborok működtetését. E bejelentés a kínai munkatáborokat – mint a „leghírhedtebb és legembertelenebb rendszer a földön” – a nemzeti és nemzetközi média figyelmébe helyezte. Iglesias úr elmondta az interjúban, hogy habár a Kínai Kommunista Párt (KKP) megpróbált elszakadni az emberi jogok visszaélésével kapcsolatban róluk régóta élő nemzetközi képtől, valójában sosem szűnt meg az emberi jogok elleni erőszak a vallásos emberekkel és a kínai nép egészével szemben. Bizonyított tény, hogy jelenleg is népirtás történik Kínában.
  • Bulgária: A Fálun Gong bemutatása a Nemzeti Televízióban

    A hónap elején meghívták a bolgár gyakorlókat egy népszerű nappali TV műsorba, hogy bemutassák a Fálun Gong-ot. A programot 2012. június 10-én, vasárnap délután sugározták a magas nézettségű, állami tulajdonú állomáson, a Bolgár Nemzeti Televízióban.
  • Bulgária: Gyakorlók voltak vendégek a Nemzeti Rádióban

    Három Fálun Gong- gyakorlót láttak vendégül a „Látóhatár” nevű műsorban a Bolgár Nemzeti Rádióban. A show-t július 26-án tartották, amely bemutatta a tizenegy éve tartó üldözést ami a Fálun Gong ellen folyik, amelyet a Kínai Kommunista Párt vezetője, Jiang Zemin indított el.
  • Törökország: Az Őszinteség, Jóság és Tolerancia művészete magához vonzotta a sajtó figyelmét

    2009. január 10. és 22. között került megrendezésre az „Őszinteség, Jóság, Tolerancia” nemzetközi képzőművészeti kiállítás Mersin városban, mely Törökország déli részén fekszik. A kiállítás nem csak a különböző társadalmi rétegek figyelmét vonta magára, hanem néhány jelentősebb médium figyelmét is. Több helyi újság, magazin és tv-adó tudosított a kiállításról, megrendezése előtt és közben is.
  • Franciaország: A francia elnök levelet kapott az Eutelsat ügyről

    2008. december 29-én a New Tang Dynasty Televízió (NTDTV) francia kirendeltségének képviselői egy levelet kézbesítettek a francia elnöki palotába. A levelet aláírta az NTDTV kirendeltsége, politikai vezetők és különböző országok emberi jogi csoportjai. Ebben a levélben felkérték a francia elnököt Nicolas Sarkozy-t, hogy vállaljon szerepet és lépjen fel a sajtószabadság védelmében Kínában és Európában, annak az ügynek kapcsán, melyben az NTDTV adásának sugárzását az Eutelsat szatellit szolgáltató Kína felé leállította a Kínai Kommunista Párt (KKP) nyomásának engedve. Ez Kína, Európa és az egész világ számára nagy jelentőséggel bír.
  • Radio Free Asia: Chris Patten, Hongkong egykori kormányzója kritikus szemmel gondolkodik el azon, hogy a Kínai Kommunista Párt elutasítja a nyugati demokráciát

    A BBC kínai nyelvű webooldalán 2008. november 20-án megjelent cikk szerint Hongkong utolsó angol kormányzója Christopher Francis Patten ezt nyilatkozta: "Kína jelenleg kétségbe vonja a nemzetközi rendszer alapjait, amennyiben egy olyan elképzelést propagál, hogy nincs szükség a demokráciára és hogy így is gazdaggá lehet válni. A Kínából jövő lappangó fenyegetés nem az olcsó árukban rejlik, hanem a nyugati demokrácia elutasításában."