Olasz média: A Szabad Kínát: Bátorság a Hithez című film „egy emberi jogi ’bomba’”

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

2013. június 8-án a La Stampa nevű olasz újság megjelentetett egy cikket „Egy emberi jogi ’bomba’ az Egyesült Államok-Kína csúcstalálkozón” címmel, melyet Paolo Mastrolilli újságíró írt. A cikk egy dokumentumfilmről, a Szabad Kínát: Bátorság a Hithez című filmről szól, amely megvilágítja a Kínai Kommunista Párt (KKP) Fálun Gong elleni üldözését, és a szervkereskedelem ügyét, melyet élő Fálun Gong gyakorlókon hajtanak végre.

A film felfedi két Fálun Gong gyakorló tapasztalatait, akiket kínai kényszermunkatáborokba börtönöztek be. Ezek a táborok önkényesen vesznek részt a szervkereskedelemben, melyet élő foglyokon hajtanak végre, aztán külföldieknek értékesítik a szerveiket, akik Kínába utaznak „transzplantációs turizmusra”. A cikk emlékezteti a világot, hogy a kínai emberi jogi visszaélések nem merülhetnek feledésbe.

Mikor Kean Wong a film producere találkozott Zheng Zenggel – egy édesanyával, aki Fálun Gong gyakorló, és korábbi KKP tag – elmondta neki, hogy munkatáborba zárták a hite miatt, és brutálisan megkínozták. Mikor már nem bírta tovább elviselni a fájdalmat, beleegyezett – hatalmas kényszer alatt –, hogy nem gyakorolja többé a Fálun Gongot.

Miután Kean segített Zhengnek menedékjogot szerezni Ausztráliában, Zheng megírta az önéletrajzát. Mikor Kean találkozott Michael Perlmannel, a Tibet: a félelmen túl című dokumentumfilm producerével és rendezőjével, mesélt neki Zheng történetéről.

Perlman úr megállapodott Keannel, hogy készítenek egy dokumentumfilmet, és hozzávette még Dr. Charles Lee történetét, aki egy kínai-amerikai orvos. Dr. Lee-t is bebörtönözték Kínában, amikor megpróbált videókat sugározni a kínai állami tulajdonban lévő kábeltévé hálózatán, amelyek részletezik a rezsim illegális Fálun Gong elleni üldözését.

„Az első nap, mikor megérkeztem a munkatáborba, megparancsolták, hogy 16 órán keresztül guggoljak” – magyarázta Zheng. „Miután az őrök megvertek és megkínoztak, alapos orvosi vizsgálatoknak vetettek alá, amelyet igen különösnek találtam. Valójában az orvosi vizsgálat elvégzése felkészülés volt a szervkereskedelemre.”

Zheng beszélt a fájdalomról, mikor kénytelen volt lemondani a Fálun Gongban való hitéről. „’Megadtam’ magam annak érdekében, hogy a lányommal lehessek” – mondta. Azonban az őrök érezték, hogy elárultam a saját lelkiismeretemet.”

„A szabadon bocsátásom előtti éjszaka” – mondta – „megparancsolták, hogy figyeljek egy 19 éves lányt, aki megtagadta az átnevelést. Valójában sírni akartam. Habár örültem, hogy elhagyhatom a tábort, tudtam, hogy ezt a fiatal lányt brutálisan meg fogják kínozni addig, amíg az őrök meg nem törik az akaratát.”

Perlman rendezőnek az a véleménye, hogy nem szabadna üzletet kötni Kínával, mivel még a legalapvetőbb emberi jogokat sem veszik figyelembe. Javasolja, hogy az emberek írjanak alá egy petíciót, amely felszólít a Fálun Gong üldözésének a befejezésére.


Angol változat: http://en.minghui.org/html/articles/2013/6/20/140583.html

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo